Brüsszel (Francia: Bruxelles, Holland: Brussel), hivatalosan Brüsszel Régió vagy Brüsszel Fővárosi Régió (Région de Bruxelles – Capitale), 19 kisebb város közössége, - amelyből Brüsszel, a tulajdonképpeni belváros csak az egyik -, a legnagyobb…
A reggeli után egyből el is indultunk a Port Aventura élményparkba. Útközben kifogtunk egy alaposnál is alaposabb busz átvizsgálást, ráadásul mi voltunk nekik az elsők aznap, úgyhogy még a sofőr alsógatyáját is megnézték, hogy az idegenvezetőnk szavait idézzem…
A templom a középkorban Pest vármegyében található Alag falu plébániatemploma volt. A falu már a XII. században is létezett. A XII. sz. végén, XIII. században épülhetett körtemploma. Alag a török időkig önálló település volt az Árpád-kori Keszi falu keleti szomszédságában…
Az erre járóknak érdemes Hollókőn, illetve a Hollókői várban és környékén egy kis kitérőt, sétát tenni. A vár, körülötte a táj, a panoráma gyönyörű. A vár rövid története: Hollókő várának legkorábbi részét, az öregtornyot, az itt birtokos Kacsics nemzetség építette a XIII…
Bécs (németül Wien, bajor nyelvjárásban Wean, angolul és olaszul Vienna, latinul Vindobona) Ausztria fővárosa és egyik szövetségi tartománya. A város ősi, rómaiak kora óta (Vindobona) jelentős település, Ausztria fővárosa, politikai, gazdasági…
Delft város Hollandiában, Dél-Holland (Zuid-Holland) tartományban Rotterdam és Hága között, a Schie folyó partján, csatornákkal szabdalt tipikus holland település, az egykori erőd városi levele 1246-ból származik. Delft az egyik vezető városa volt a korabeli Németalföldnek…
Verdun (1970-ig: Verdun-sur-Meuse) észak-kelet Franciaország Lorainne régiójában, Meuse megye legnagyobb városa (a megye székhelye mégsem Verdun, hanem Bar-le-Duc). A várost a gallok alapították, a kelta („Dunum”) és a latin („Verodunum”)…
Sziasztok, Gábor vagyok! Budapestről autópályán csak 60 km Székesfehérvár. Úgy látszik, ahogy elhagyjuk Budapestet, egyre rendezettebb városokat találunk. Ilyen város Székesfehérvár is. A belvárost szépen rendbe rakták, érdemes egy jó sétát tenni. Jó üzletek is…
Visszatértünk Somogyvárhoz, régebben voltunk itt, de akkor fényképezni nem sikerült. A táj gyönyörű. Sajnos a romok csak alapjaiban maradtak meg az utókornak, de így is jelentős, látványos. Az apátság mellett jó ötlet a kilátótorony, melyből…
A város három közlegelője közül a St. Stephen Greent 1644-ben zárták körül. A 9 hektáros földet Lord Ardilaun, a Guinness család egyik tagjának adományából alakították át a mai parkká (1880). A virágágyások, fák, a szökőkút és a tó közt…
Eger (latinul: Agria, németül Erlau, szlovákul Jáger, szerbül Jegar, szlovénül Jagar) Heves megye székhelye, Észak-Magyarország második legnépesebb, és egyik legszebb történelmi városa. Jelentős oktatási és kulturális központ számos világhírű múzeummal és műemlékkel…
Napsütéses, de nagyon szeles időben jártunk erre. A lépcsőkről szinte levitt minket a szél, de a környékbeli táj és a vár szépsége bőven kárpótolt mindezért. A vár belépős, a felnőtt jegy 400 Ft. A vár az 1241 – 42-es…
Az Emirates Palace az Egyesült Arab Emírségek fővárosában, Abu Dhabiban a legimpozánsabb szálloda és konferencia-helyszín, amit valaha is építettek. A nemzet egyik jelképévé vált. 85 hektáros, gyönyörűen parkosított kertjét 1,3 km-es fehér-homokos…
Somogyvámos határában, a mai Ihász-dűlőnek nevezett részen áll a Puszta-torony nevű épület, amely romos állapotában is egyedi és gyönyörű. Helyén egy kisebb, félköríves szentélyű kápolna állt, amely a XII. században épülhetett. Döngölt agyagba…
Sziasztok, Gábor vagyok! Igen érdekes hely, korábban azt hittem, hogy valamilyen hitleri megalomániás építményről van szó, de tévedtem. Igaz, némi megalománia van benne, de nem innen ered. Korábban a német területek igen szét voltak töredezve, grófságok, őrgrófságok, stb…
Mindenki ismeri Ópusztaszert és a Feszty Árpád által 1893. augusztus 20.-ra festett körképet. Ezért, ebben a történetben erről több szó nem esik, mert, hogy mi az a Szer, majd később Puszta Szer, ami ma Ó-Pusztaszer, már nem annyira egyértelmű. A Szeged…
A várrom és környéke, a várhoz vezető ösvény gyönyörű, jó darabig a Bene-patak mellett vezet. Története: A honfoglalás idején Árpád egyik vezérének, Edömérnek a Mátra erdejében nagy földet adott. Edömér unokája – Bene vitéz – lehetett…
Leningrád. A nagy vezér nevét viselte ez a város, de most már újra a régi. A város gyönyörű. Hatalmas, monumentális. Minden olyan nagy, az utcák az épületek, szóval minden. De vigyázat olyan drága, mint a Váci utca. Először is itt van a Téli Palota azaz az Ermitage…
Sziasztok, Gábor vagyok! Tényleg nem értem magunkat (magyarokat). Tegnap este néztem a híradókat és az alábbi elrettentő dolgokat hallottam és láttam: a Balatonban döglenek a halak (több, mint 15.000 darabot szedtek ki eddig), a strandok…
Kisfaludy Sándor költő (Sümeg, 1772 - Sümeg, 1844) Győrben és Pozsonyban jogot tanult, majd a katonai pályát választotta. 1793-96 között a bécsi testőrség tagja. Részt vett a franciák elleni hadjáratban, fogságba esett. 1799-ben leszerelt…
Sziasztok, Gábor vagyok! Nemrég Gödöllőn jártam és ismét beleszaladtam valamibe, ami nem tetszett. Azon a héten kedden bemondták a TV-ben, hogy a Horthy féle bunker szerdától látogatható. Én pénteken jártam arra és eleve abba botlottam bele…
A későbronz-koravaskori földsánccal körülvett földvár tövében áll a jó állapotban lévő templomrom. A terület a honfoglaló Kál-Horka szálláshelye lehetett, valószínű, hogy a Horka nemzetségbe tartozó Bulcsú vezér is innen indult kalandozó-portyázó hadjárataira…
Sziasztok, Gábor vagyok! Most ismét egy olyan területre látogatunk el, amely már a korábban ezen a környéken meglátogatottak sorsára jutott. A város látványossága a dombon lévő volt kolostoregyüttes, amelyet (mely igen hosszú, első említése 1040 körüli) - mivel…
Sziasztok, Gábor vagyok! Végre egy kicsit több időt tudtam Zólyomban tölteni, mint korábban. Lengyelország, a Magas-Tátra ill a Kis-Fátra felé menet mindig erre jöttünk, de a legtöbbször csak kikerültük (ekkor a Donovaly-n pihentünk egy kicsit)…
Sziasztok, Gábor vagyok! Ha Siklóst megnéztétek, akkor érdemes átugrani a községhez tartozó Máriagyűdre, megtekinteni a híres kegytemplomot, mely a Sarlós Boldogasszonynak van szentelve. Híres búcsújáró hely, évente 20-25 búcsút tartanak. Története: A…
Sziasztok, Gábor vagyok! Szarvaskend Körmendtől nem messze (talán 7-8 km-re) fekszik az Őrség és a Vasi hegyhát találkozásánál. Tulajdonképpen az egyetlen látnivalója a Sibrik kúria, amely klasszicista stílusban épült. Jelenleg iskola és óvoda működik benne…