A kempingből elindultunk kocsival visszafelé, és úgy rakott ki a Peti, hogy 10 km legyen Zánkáig futva. (Amiből majdnem 12 lett, mert a térkép megint szórakozott velünk..)
Ezen a futáson éreztem először, hogy már azért fáradnak a lábaim, sokszor vettem észre, hogy jó ideje sétálok már és nem is érzek rá semmi késztetést, hogy újra elkezdjek futni…▶
Keneséről elmentünk kocsival Almádiba, az aznapi kempingünkbe. Két placcon voltak sátorhelyek, az egyiken nem volt áram, úgyhogy mentünk a másikra, ahol volt, extraként pedig 3 méterre volt a sín is. És akkor még nem is tudtuk, hogy közvetlen egy lámpa alá települtünk be, ez csak este derült ki, hogy konkrétan olvasni lehetne akkora fényben, amiben…▶
A kempingből fél tizenkettő után kezdtem el futni Zánka felé, addigra kihisztiztem magam, hogy mennyire nincsen kedvem elindulni.
Hasonló volt a reggeli futáshoz, végig küzdöttem az elemekkel. Az utolsó pár percben már csöpögött az eső is, de jobban szerencsére csak akkor kezdett esni, amikor pont odaértem a kocsihoz.
Révfülöpön ettünk egy finom…▶
Előző este belerúgtam a vízben egy kőbe, érzés alapján úgy eltörve minimum három ujjamat, viszont reggelre csak kettő volt megdagadva, ami még vállalható mennyiség volt futáshoz, úgyhogy mentünk tovább.
Fél nyolc körül indultunk a kempingből Kenesére, oda ahol tegnap délben miután megtaláltam beestem az autóba, aztán nekiálltam futni a fűzfői sétányig, ahol tegnap rollereztem…▶
A Balatongyörök melletti Vonyarcvashegyen volt a szállásunk. Az iszap itt volt a legszörnyűbb, mert nem csak puha meg nyálkás volt, de annyira mély is, hogy a lábfejem már benne volt teljesen és még ment volna lejjebb is, csak már nem mertem jobban beletenni mielőtt valami megeszi..
Fél hétkor jöttünk ki a vízből, fél nyolcra értünk be Szigligetre…▶
Várj...
Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Ultrabalaton: 22 óra 52 percnyi futás, boldogság, küzdés a kilométerekkel, az elemekkel, önmagunkkal, 10 futó, egy csapat.
Szombat hajnaltól indították a csapatokat az Ultrabalatonon, mi délután 14:10-kor rajtoltunk.
Pár métert futottunk közösen, aztán elengedtük kezdő futónkat, majd szétosztottuk magunkat kocsikba, és elindultunk a váltópontra…▶
Már este elkezdett fújni a szél, ami aztán kitartott egész éjjel, reggelre pedig csak még erősebb lett. Nyolckor mentünk be Tihanyba, még megnéztünk egy levendula táblát, aztán elkanyarogtunk a tegnap esti futásom végpontjához.
Hát az előző napi 32 fokos, tűző napos futás semmi volt ehhez képest. Akkora szembe szél volt, hogy rendesen koncentrálnom kellett, ha haladni akartam…▶
Szombat délután mentem fel Pestre bátyámhoz, hogy másnap reggel menjünk futni a Zúzmara Félmaraton és Futófesztiválra.
Kisebb könyörgés árán tesóm is benevezett, úgyhogy az 5 kilométeres távon indultunk.
Amikor neveztünk, még nem sok versenyen voltam, nem is emelték ki külön, hogy van férfi-női póló ezért S-est kértem, amiről kiderült, miután megkaptam, hogy igencsak rövid rám…▶
Tanulva az előző napból, a mai napnak kicsit előrelátóbban indultam neki, figyelembe véve az előrejelzett hőségriadót. Átalakítottam a tervet, hogy inkább még a délelőtt folyamán lefutok három szakaszt, a délutáni hőségben pedig ülök a vízben.
Így az első három futás között szigorúan továbbküldtem magam 20-30 perces pihenők után, emlékeztetve a már…▶
Egész éjjel fújt a szél, nem kicsit mozgott a sátor, jó, hogy benne voltunk, mert így legalább nem fújta el a szél...
Reggel megetettük a kacsákat a strandon, aztán elindultam Szigligetre.
A tegnap esti szenvedős futásom után, most telefonálva mentem, és tényleg sokat segített, hamar le is futottam a távot.
Utána Szigligetnél kirándultunk egy kilátóba…▶
Vannak kempingek ilyen fura szabályokkal, mint hogy 23-tól 6-ig zárva vannak a vizesblokkok, így kénytelenek voltunk ehhez igazodva tervezni az indulást. Nem mintha bántam volna azt a kis időt, amíg tovább aludhattunk, így is nagyon nehezen ment a felkelés, és talán a legnagyobb kihívás volt az egész napban.
Elég nagy gyakorlatunk alakult már ki…▶
Hirtelen jött ötlet volt ez a verseny, néhány nappal előtte láttam csak meg. Tesómmal mentünk le Mohácsra. Örömfutás volt a Duna parton, általad választható távval, vagyis akkor és ott fordulhattál vissza, ahol szerettél volna. Amivel szerencsém volt, mert úgy fájt a térdem, hogy pár kilométernél nem ment tovább, vissza is sétáltunk a célba.
A táj…▶
Két héttel a napja előtt dőlt el, hogy elindulok életem első triatlon versenyén a SporTolna Fesztiválon. A triatlon versenyek között a legrövidebb, sprint távon indultam, ami 750 méter úszásból, 20 km kerékpárból és 5 km futásból áll össze.
A felkészülésre sok idő nem maradt, de szerencsére azért egyik sportágban sem a nulláról indultam, a három összekötése…▶
A vízben szétvágta a talpamat egy kagyló, de akkor már csak 8 km volt hátra, 204 mögöttem, úgyhogy már nem tudott érdekelni semmi fájdalom, úgy voltam vele, hogy azt a kis maradékot féllábon is megcsinálom ha kell...
A strandon ebédeltünk, aztán még egyet csobbantam, majd négy körül elindultam Szemesre, miután alaposan nyakon öntöttem magam egy üveg vízzel…▶
Roppant felkészülten álltam neki a második napnak, hajnalban úgy szálltam ki a kocsiból Akarattyán, ahol előző este befejeztem a futást, hogy vittem a napszemüvegem. Az a tevékenység, mint hogy például ránézek az időjárás előrejelzésre picit hasznosabbnak bizonyult volna, ugyanis öt perce futottam, amikor elkezdett esni az eső. Aztán szakadni.
A Balaton…▶
A Dám-Akadályfutó Verseny előtt néhány nappal leestem egy lépcsőn, mentő vitt el több sérüléssel. Feküdtem egy hétig, majd eljött a döntés ideje, hogy mi legyen a másnapi versennyel. Akkor úgy voltam vele, hogy elmegyek, bár nem tudom mennyire jó ötlet...
Utólag viszont már azt mondom, hogy sokkal nagyobb fájdalom lett volna ha kihagyom, mint ami a sérülésekből származott futás közben…▶
Pont jól esett az elmúlt napok átlag öt órás alvása után a hajnali négyig tartó üvöltő zene a kemping szomszédjából...
Hajnalban 13 fokban indultam futni, de gyorsan melegedett, pedig egészen tetszett az a hőfok.
Az utolsó nap már nem számíthat fájdalom vagy fáradtság, a tudat, hogy még pár kilométer és megcsináltam, vitt előre és végig ezen az ötödik napon…▶
A strandolás után jött Szántód, mint a következő cél.
Útközben be is borult kicsit, amit eléggé tudtam értékelni olyan dél körül. Legalább mint ahogy egy wc-t is, de végül is a síneken átmászva tökéletesen megfelelt a bozót is.
Peti elém jött volna rollerrel, de az út minősége ezt kevésbé engedte, úgyhogy végül egy padon üldögélve találtam meg, nem messze a kocsitól…▶
Éjjel szétfagytunk, reggel 7-kor arra ébredtünk, hogy megsülünk, mert elkezdett rásütni a nap a sátorra.
A kemping éttermében reggeliztünk, de mivel csak 8-tól adtak, kilenc óra lett, mire elkezdtem futni a kempingből Keszthely felé, már akkor elég melegben.
A sípcsontom nem fájt, cserébe elkezdett a csípőm szúrni kicsit, úgyhogy elég lassan haladtam csak…▶
Strandolás után bementünk Fonyódra ebédelni, aztán én visszafutottam a kempingbe. Tűző nap, forróság, de legalább csak 4 km volt.
A legszebb szakasz volt, szinte végig közvetlen a Balaton parton futottam.
Peti meg addig strandolt, úgyhogy szedtem is a lábam, hogy minél gyorsabban visszaérjek és én is így tehessek.
▶