A tér nevét viselő Szent Oronzo, Szent Páltól kapta a Lecce püspöke címet, Krisztus után 57-ben. Néró császársága alatt mártírhalált halt.
Az amfiteátrum mellett álló Colonna di Sant' Oronzo bronzszobrot 1739-ben emelték a tiszteletére.
A műholdas képen a jelölőt a szobor árnyékának a végére szúrtuk be, hogy könnyebb legyen megtalálni. ,)
# 285.
▶
A Basilica Giulia romjai fölé magasodik a Tempio di Castore e Polluce három finoman hornyolt oszlopa és szépen faragott párkánya.
Az ikrek, a trójai Heléna testvérei, a hagyomány szerint győzelemre segítették a rómaiakat az etruszkok ellen Krisztus előtt 499-ben, amikor megjelentek a Regillus-tó melletti csatatéren.
Jóllehet, már a Krisztus előtti 5…▶
Prága legkiemelkedőbb szecessziós épületét 1905-1911 között építették az egykori királyi palota helyén.
A város első számú hangversenyterme található benne, név szerint a Smetana-terem, mely 1500 fő befogadására képes és néha napján bálokat is rendeznek benne. Több kisebb termet is találhatunk odabent, valamint egy étterem és egy kávézó is itt kapott helyet…▶
A város jelképének számító épületnek az építése 1344-ben kezdődött, de csak 600 évvel később fejezték be! A nagyszabású gótikus külső főként Peter Parlel munkája.
A székesegyházban temették el a jó Vencel királyt, de látható itt néhány szép műalkotás is, többek között Alfons Mucha XIX. századi különleges ablakai, vagy az 1920-as években, František…▶
Az Óvárosi teret a történelmi templom pompás tornyai uralják, de fogalmazhatnánk úgy is, hogy a templom gótikus toronysisakja az Óvárosi tér legszembetűnőbb tájékozódási pontja és a város minden magasabb pontjáról könnyen észrevehető.
A jelenlegi gótikus épület építése 1365-ben kezdődött és hamar összekapcsolódott a csehországi reformmozgalommal…▶
Várj...
Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Dublin - a főváros.
A Szentháromságról elnevezett egyetemet I. Erzsébet királynő alapította egy Ágoston-rendi kolostor helyén (1592).
Az eredetileg protestáns egyetemre csak 1970 óta járnak katolikusok. Híres diákjai közt volt Oliver Goldsmith és Samuel Beckett drámaíró, valamint Edward Burke politikai író.
A Trinity gyepje és macskaköves udvarai…▶
A Via Giuseppe Libertini híres papírmasé műhelyei (carta pesta) mellett továbbhaladva érjük el a szintén jobb oldalon álló Szent Teréz templomot.
A templom a XVII. században épült és legfőbb érdekessége, hogy nincsen tornya, ebből kifolyólag harangjai sincsenek. :)
Szintén Giuseppe Zimbalo építész kezének nyomait fedezhetjük fel a templom homlokzatán…▶
Talán kezdjük a sétánkat ott, ahol a szállásunk volt: Koamas Jacuzzi Beach Villa.
Mint korábban írtuk, a szállások hol is lehetnének máshol, mint a vízparton, hiszen ez egy sziget nem igaz?Nos nem, mármint tényleg sziget, de nem minden szállás van a vízparton, ezeket majd később bemutatjuk sétánk során.
Koamas Jacuzzi Beach Villa. Mint már a neve…▶
Lecce egy ókori görög kolónia, Messapi helyén fekszik.
A Római Birodalomban is jelentős város, a középkorban a művelődés központja lett.
Építészeti öröksége legnagyobbrészt a XVII. századból, a barokk virágkorából maradt ránk.
Leccét gyakran nevezik a Dél-barokk Firenzéjének. Díszes stílusának kialakulásában szerepe lehetett annak is, hogy a felhasznált…▶
Dublin - a főváros.
A Temple Bar területét és a Liffey Streetet összekötő magas ívű, kovácsoltvas gyalogos hídon naponta több ezren kelnek át.
Egy angol mester, John Windsor építette.
Dublin legtöbbet fényképezett látványossága eredetileg a Wellington Bridge nevet viselte. Ma hivatalosan Liffey Bridge-nek hívják, de a Metal Bridge (Fém híd) nevet is szokták használni…▶
Newgrange a világ száz csodáinak egyike!
Európa egyik legfontosabb folyosósírjának eredetét homály fedi. A kelta hagyományok szerint Tara legendás királyai nyugszanak itt, de a sír ennél jóval korábbi. A Krisztus előtt 3200-ban épült sírt egyik megszálló sereg sem bántalmazta. 1960-ban kezdték el kiásni.
A téli napfordulón, december 21.-én a nap megvilágítja…▶
Abu Dhabi (أبو ظبى) a hét emirátus közül a legnagyobb, területe 67 340 km2, mely az egész ország területének 86% -át teszi ki. Fővárosa és egyben az államszövetség fővárosa is Abu Dhabi. Egy 8 km széles és 14,5 km hosszú szigeten építették ki Abu Dhabi városát. A szigetet két híd, az al-Maqtaa híd és a Mussafah híd köti össze a szárazfölddel.
Elsősorban…▶
Reggio Basilicata, Matera
A mély szakadék szélén épült városka, Sassi (barlangok) a forgalmasabb felső és a csöndesebb alsó negyedekre oszlik. A Sasso Barisano és a Sasso Caveoso közül ez utóbbi a festőibb. Matera lakói egykor itt éltek a sziklába vájt otthonaikban. A két városrész lakói furcsa viszonyban vannak egymással, ez is hozzájárul ahhoz, hogy…▶
Kisfaludy Sándor költő (Sümeg, 1772 - Sümeg, 1844)
Győrben és Pozsonyban jogot tanult, majd a katonai pályát választotta. 1793-96 között a bécsi testőrség tagja. Részt vett a franciák elleni hadjáratban, fogságba esett. 1799-ben leszerelt, a következő évben feleségül vette Szegedy Rózát. 1805-ben Sümegre költöztek, ahol haláláig élt. Bekapcsolódott…▶
A Nádasdy-vár épületegyüttese nemcsak a történeti szempontból meghatározó eleme a városnak. A Sárvár szívében magasodó, legtöbbet kaputornyával és a várárkot átívelő boltíves hídjával ábrázolt várkastély a nemzeti örökség része. Otthont ad a Nádasdy Ferenc Múzeumnak és betölti a város művelődési és kulturális központjának szerepét.
A vörös téglából…▶
A világ száz csodáinak egyike!
Az amfiteátrum római találmány. Lényege az elliptikus alaprajzú aréna, amelyet több emelet magasságban ülőhelysorok öveztek, s ahonnan a nézők hatalmas tömege biztonságban szemlélhette a látványosságokat, a gladiátorok harcát. Egzotikus állatok parádéztak itt, később valamennyiüket lekaszabolták az ámuló tömeg szeme láttára…▶
Az 1277 méteres magasságával a Vezúv, mint vulkán, nem is olyan magas. Páratlan szépségével csak azért nyűgözi le az embert, mert önálló hegyként emelkedik ki a síkságból, nem pedig egy hegylánc részeként.
Kocsival majdnem teljesen a vulkán tetejéig fel lehet menni, a parkolóért 2,50.- et kérnek, a belépő pedig 6,50.- fejenként, felnőttek részére…▶
Peschici a Gargano-félsziget tengerparti települései közül talán a legnépszerűbb.
Tengerpartját nem veszi körül meredek sziklafal, mint az előző bejelölésünkön látott Rodi Garganico partjait, hanem úgymond a hegyek és a tenger között elterülő kis lapos síkság részét képezi. Nem úgy viszont a város, mely meredek sziklafalra épült.
A város bejárását…▶
A Tiberis mellett futó forgalmas út és a Capitoliumi-domb déli nyúlványa közötti szűk területen volt az ókori Róma első kikötője és legnagyobb marhapiaca.
Legismertebb látványossága a Bocca della Veritá (Az Igazság Szája) a Santa Maria in Cosmedin-templom előcsarnokában. A nyitott kőszáj, a hagyomány szerint azonnal becsukódik, ha hazug ember dugja be a kezét…▶
A templomok és a szenátus épülete körül zsúfolódó piaci bódékkal és bordélyházakkal zilált hely volt a Forum a köztársaság korai éveiben.
A Krisztus előtti 2. században rendezni kellett a területet. A piaci árusok és az örömlányok helyét az igazságszolgáltatás és az üzleti élet szereplői foglalták el.
A Forum azonban megmaradt a birodalmi ünnepségek…▶
Oszd meg ezt a blogot: Tündüs & zo- utazási blogja