Menü betöltése...
»Utazás»Tunézia
Bejelentkezés
Várj...
E-mail:
Jelszó:
Bejelentkezés

Tunézia

Tunézia, Hammamet

Hammamet a Cap Bon félszigeten fekszik kb. 70 km-re Tunistól, hátterében a Dorsale hegység áll. A várost a román származású milliomos Gheorghiu Sebastian tette felkapott üdülőhellyé az 1920-as években. Itt vásárolt villát és francia barátait is ide vonzotta. A villa ma Nemzetközi Kulturális Központként üzemel és a Nyári Fesztivál egyik színhelye. Itt…

Tunézia, Ribat (al-Qasr al Kabir)

A város alapításával és nevével kapcsolatban többféle elmélet is létezik, valamint mind a mai napig vita tárgyát képezik. Az egyik szerint: Monastir az egykori római város, a krisztus előtti IV.században alapított Ruspina romjaira épült. Maga a Ribat (vár, erőd) alapjai is ebből az időből származnak. Neve pedig a latin monasterium (kolostor) szóból származik…

Tunézia, Bourguiba mauzóleum

Történelem leckénket 1957-nél hagytuk abba, amikor Habib Bourguiba ( الحبيب بورقيبة ), teljes nevén Habib Ben Ali Bourguiba, a franciákat elűzve, a Tunéziai köztársaság elnöke lett. Nagyon érdekes és mozgalmas életet élt, ezért megpróbáljuk nemcsak röviden bemutatni az életútját. 1903. augusztus 3.-án született itt, Monastirban, Habib Bourgiba katonatiszt és anyja Fatuma Ali 8…

Tunézia, Amir Palace***** - Monastir

Ez a szálloda - a különböző internetes portálok értékeléseiben - kapott már hideget-meleget egyaránt, de mielőtt mégis ezt választottuk volna, utána néztünk a többinek is, amik viszont csak hideget kaptak, szóval maradt a dolog kétesélyes. Gyorsan hozzátesszük, hogy nem bántuk meg és mindenkinek bátran ajánljuk! Sok-sok mindenre szeretnénk kitérni, nem is tudjuk, hogy hol kezdjük…

Tunézia, Hajókázás a Hammamet öbölben

Egész nyaralásunk alatt nyugodt volt, kivéve azt a napot, amikor kihajóztunk. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a tucatnyi kalózhajó közül épp erre kerültünk, mert az összes hajó a kikötő melletti öbölben maradt, ahol nyugodt volt a víz, kivéve ezt az egyet! Őrült kapitányunk kivitt minket a nyílt tengerre, ahol olyan élményben lehetett részünk, mint eddig még soha…
Várj...
Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!

Tunézia, Bourguiba mecset

A mecsetet 1963-ban emelték, természetesen Bourguiba tiszteletére, Taieb Bouzguenda építész tervei alapján, akit a fővárosban, Tuniszban található Hammouda pasa mecset ihletett a tervek elkészítésekor. Az ima-terem befogadóképessége eléri az 1000 hívő számát. Az épület rózsaszín márványból épült, kicsit megdöbbentően hat, de pazarul fest, az biztos…

Tunézia, Monastir

A közel 40 ezer lakosú Monastir a Hammamet-i öböl déli részén található. Mai nevét az itt található kora keresztény kolostorról -monasteriumról- kapta. Habib Bourguiba volt elnök szülővárosa. A város legismertebb nevezetességei közé tartozik az impozáns 8. századi Ribat kolostor, melyből csodás kilátás nyílik a városra és a tengrepartra, a 9. századból…

Tunézia, Karthago

Az ókori emlékek a város területén szétszórva találhatók. A legfontosabb látnivalók a Byrsa-dombon és a Carthage-Salammbo negyedben találhatók. Megtekinthetjük a pun kikötőt és a római korból származó Antonius Pius fürdőt. A hatalmas épület pusztán az épület alagsora, ahol a kályhák fűtéséhez szükséges farakások álltak, és azok az égetett agyagból…

Tunézia, El Jem

El Jem egy tunéziai kisváros az egykor itt állt, háromszor nagyobb római település Thysdrus helyén. Thysdrus szinte valamennyi utcája, épülete még a homok alatt vár a régészek felfedezésére. Itt található a római kor egyik legnagyobb és kiváló állapotban megmaradt amfiteátruma. Az amfiteátrum, melyet sohasem fejezték be teljesen 148 m hosszú, 122 m széles és 35 m magas építmény…

Tunézia, Kairouan

Tunézia szent városa. 1988 óta Kairouan óvárosa szerepel az UNESCO kulturális világörökségek listáján. A város az iszlám világ egyik legjelentősebb vallási és kulturális centruma. A kairouani Nagymecset /Sidi Oquba mecset/ Tunézia egyik legszebb épülete. 135 méter hosszú, 80 méter széles épület, melyet fal vesz körül. Kívülről erődítménynek tűnhet…

Tunézia, Sidi Bou Said

Kék - fehér színekben pompázó mór falu macskaköves utcákkal. Az 5000 lakosú kisvárost bevándorló andalúziaiak alapították a 13. században, nevét egy a helyiek által szentként tisztelt muszlimról kapta. A brit d’Rlanger bárónak köszönhető, hogy a falu megtarthatta eredeti mediterrán jellegét, ugyanis ő volt, aki műemlékvédelem alá helyeztette. A város…

Tunézia, Nagy mecset

A IX. században épült és nem olyan nagy, mint ahogy a neve hirdeti. Korához képest egész jól tartja magát, mert törődni nem nagyon törődnek vele, sajnos. Ami azonban szemet szúrt, hogy nem Mekka felé néz, talán eredetileg nem is mecsetnek épült, hanem valami másnak, de semmi infót nem találtunk róla. Tunéziai útikönyvet még a neten sem tudtunk rendelni…

Tunézia, Carthago

A 3 pun háború kiinduló és végpontja. Innen indult Hannibál 100000 emberrel és 37 elefánttal a római birodalom ellen, de később a rómaiak a földig rombolták Carthagot. Rengeteg rom van, még egy régi kikötő is, Van egy hatalmas archeológiai park az elnöki rezidencia mellett. Csodálatos még a régi fürdő is, látható és semmi sincs felújítva, minden az eredeti romos formájában látható…

Tunézia, Tunis

A főváros. Az ókorban Carthago. Nagy múltú város rengeteg az archeológiai látnivaló. Mint minden arab városban itt is van bazár.

Tunézia, Tunis

A fővárosban meglátogattuk a Medinát, a St. Vincent katedralist, a színházat majd a Bardo Múzeumot, mely méltán híres az egész világon. Azonkívül, hogy a Bardo Palota ad helyet Tunézia leggazdagabb múzeumának, valódi különlegességeket láthattunk itt. A leglátványosabb kétségkívül a mozaikok óriási gyűjteménye, melyek által megismerhettük az Észak-Afrikában…

Tunézia, Tataouine

Tataouine - Tunézia déli része a környék adminisztrációs központja. A város egykori katonai erődítmény és fegyenctelep volt. Nevezetessége a Földtörténeti Múzeum. Tataouine közelében több ksar is megtekinthető. Ksar Ouled A ksar-ok elsődleges célja a termények, ill. állatok tárolása volt. A 15. és a 19. században épültek és eredeti forma szerint állították helyre…

Tunézia, Sousse, Marhaba Club Hotel

Marhaba Club Hotel Novemberi nyaralás. A mór stílusban épített hotel Sousse központja és Port el Kantaoui között, közvetlenül a homokos tengerparton fekszik. A Marhaba Beach Hotel, és a Marhaba Hotel épületével egy komplexumot alkot, egy nagyon szép pálmakertben. A hotel ár-érték aránya véleményem szerint nagyon megfelelő.

Tunézia, Port El Kantaoui

Sousse melletti település. Eleganciájáról híres, itt található az ország 3. legnagyobb jachtkikötője. A hangulatos éttermek, kávézók mellett este érdemes felkeresni a zenélő- világító szökőkutat. Agua Park, vidámpark és egy kis állatkert is található itt.

Tunézia, Djerba

Nyaralni voltunk itt. A víz olyan meleg volt, mintha a fürdőkádban pancsoltunk volna.

Tunézia, Ksar Darharet

A ksar -ok a berber törzsek által épített - mára elhagyott - raktárvárosok.
Oszd meg ezt az oldalt: Tunézia

Facebook

Twitter

Viber

Messenger

WhatsApp

Telegram

Skype

Blogger

Flipboard

LinkedIn

Reddit

Buffer

E-mail

Gmail