awilime szabadidő magazin és webáruház
G.I. Joe: A kobra árnyéka: A G.I. Joe szuper-kommandót a terroristák elleni harcra hozták létre. A nemzetközi összetételű csapat vezetője az amerikai Duke, aki nem éppen a szavak embere. Barátjával, a mesterlövész Kioldóval csatlakozott egykor a Hawk tábornok vezette különleges egységhez. A csapat tagja még Kígyószem, a némasági fogadalmat tett nindzsa harcos, Scarlett, a vagány és okos kémelhárító csaj, Brékó, a kommunikációs szakember, valamint a fegyverszakértő Kőkemény…
▶TV műsorAmerikai,cseh akció film (ismétlés) Mozi+ csütörtök 11:55
Hamarosan kezdődik a TV-ben
Premier filmek a TV-ben
2024. május 16. csütörtök2024. május 17. péntekA mélység kalandora: Jacques-Yves Cousteau, ambiciózus úttörő, filmkészítő, kutató, természetvédő harminc évnyi munkáját mutatja be egy csodálatos vízi kalandban.
▶TV műsorFrancia kalandfilm Paramount Network csütörtök 13:55
Lopakodó: Az amerikai haditengerészet új szuperpilótáját nem anya, hanem számítógépprogram szülte. EDI-nek, azaz mesterséges intelligenciával rendelkező Automatikus Harci Repülőgépnek nevezik, akivel, illetve amivel szemben esélye sincs az ellenségnek…
▶TV műsorAmerikai akciófilm AMC csütörtök 14:15
Országúti diszkó: Dalton (Patrick Swayze) a legjobb békéltető a környéken, aki tudja, hogyan vessen véget a bunyónak szép szóval, vagy ha kell, ököllel. Dalton-t egy hírhedt országúti diszkó vezetője kéri fel, hogy segítsen rendet teremteni. Úgy tűnik…
▶TV műsorAmerikai akció film (ismétlés) Mozi+ csütörtök 14:20
CJ7 - A kis zöld látogató: Egy szegény munkás apa és fia élete a feje tetejére áll, amikor egy lenyűgöző és különös új háziállat kerül a világukba. Az ebből fakadó zűrzavar közepette végül megtanulják, mit nem lehet pénzért megvenni.
▶TV műsorHongkongi vígjáték HBO csütörtök 15:00
Ötöslottó nyerőszámai
2024. május 11. szombat (19. hét)5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 14 db | 3 627 200 Ft |
3 találat: | 1 546 db | 34 575 Ft |
2 találat: | 49 158 db | 4 295 Ft |
A következő sorsoláson várható nyeremény:2,355 milliárd FtHatoslottó nyerőszámai
2024. május 12. vasárnap (19. hét)6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 72 db | 229 050 Ft |
4 találat: | 2 413 db | 6 835 Ft |
3 találat: | 36 259 db | 2 845 Ft |
A következő sorsoláson várható nyeremény:1,715 milliárd FtSkandináv lottó nyerőszámai
2024. május 15. szerda (20. hét)7 találat: | 4 db | 17 918 345 Ft |
6 találat: | 91 db | 171 660 Ft |
5 találat: | 2 870 db | 5 445 Ft |
4 találat: | 38 430 db | 2 105 Ft |
A következő sorsoláson várható nyeremény:70 millió FtEurojackpot nyerőszámai
2024. május 14. kedd (20. hét)5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 508 759 € |
5+0 találat: | nem volt | 23 527 155 Ft |
4+2 találat: | 1 db | 2 530 930 Ft |
4+1 találat: | 16 db | 127 430 Ft |
3+2 találat: | 25 db | 65 065 Ft |
4+0 találat: | 34 db | 43 255 Ft |
2+2 találat: | 406 db | 10 250 Ft |
3+1 találat: | 551 db | 7 665 Ft |
3+0 találat: | 1 416 db | 6 355 Ft |
1+2 találat: | 2 018 db | 5 370 Ft |
2+1 találat: | 8 503 db | 3 815 Ft |
A következő sorsoláson várható nyeremény:24,5 milliárd FtFriss hírek, időjárás előrejelzés
Utazás 2024
Sziasztok, Gábor vagyok!
Ezt a helyet ugyanúgy kerülgettük eddig, mint Szlovákiában Vlkolinecet (lásd OTT). Soha nem volt rá idő valamiért, ezzel kapcsolatban most már kijelenthetem, nagy kár volt érte. Ha valamit ki kellene emelnem az idei utamból, az Ojców-i Pieskowej Skála-i kastély mellett a Collegium Maius voltak a legszebb látnivalók!
A Collegium…
▶Erős tengeri flottájának köszönhetően Pisa sokáig meg tudta őrizni hatalmát a Földközi-tenger nyugati medencéje fölött. A kereskedelemből származó haszon teremtette meg a feltételeit annak a művészeti fellendülésnek, amely elsősorban a Duomo, a Campanile…
▶Este kilencre értünk a Sagrada Famíliától a belvárosba, így volt még fél óránk valami vacsorát szerezni a szökőkút zenés műsoráig. Viszont ez nem ment a legkönnyebben, 20 percig sétáltunk, amíg találtunk egy bevásárlóközpontot, így sok esély már nem maradt…
▶Miskolc városában egy gyönyörű középkori vár. Remek kirándulóhely, idegenvezetéssel.
A diósgyőri vár egy középkori vár a történelmi Diósgyőr városában, ami ma Miskolc egyik városrésze. Már a 12. században állhatott itt vár, a mai, gótikus vár a tatárjárás…
▶Prága tulajdonképpeni története itt, a Moldva folyó fölé magasodó várral kezdődött, még a IX. században. A vár falai által körbezárt épületek között volt három templom és egy rendház is. 1320 körül alapították a Hradzsin nevű negyedet a vár egy külső részén…
▶Családfa
Az awilime magazin online családfakészítőjével te is könnyedén elkészítheted a saját családfádat, amelyet akár a rokonaiddal közösen is szerkeszthetsz!
A webhelyen létrehozott családfák száma: 24 010 | A családfákban található személyek száma: 954 139 |
Konyhaművészet a TV-ben
Amerika legrosszabb szakácsai: Az egyik olyan rossz szakács, hogy vizet sem tud forralni. Egy másik férje annyira retteg hitvese főztjétől, hogy inkább tovább marad a munkában, csak ne kelljen otthon vacsoráznia. Ők Amerika legrosszabb szakácsai, akikkel két profi séf, Anne Burrell és Rachel Ray megpróbálja a lehetetlent: tíz nap alatt megtanítani az antitalentumokat főzni...
▶TV műsorAmerikai reality sorozat TV2 Séf csütörtök 12:20
Lázár és Géza a retró konyhasó: Népszerű ételek, gyorsan elkészíthető finomságok, konyhai trükkök, érdekességek és vidám hangulat. Így lehetne összefoglalni a TV2 Séf műsorát, melyben egy legendás páros, Kovács Lázár és Kaszás Géza tér vissza a konyhába!
▶TV műsorGasztro-műsor magazin TV2 Séf csütörtök 13:25
Húsimádók klubja: Adrien Richardson séf a húsok nagy szerelmese, nála a zöldségeknek esélye sincsen – imád minden ételt húsból készíteni. Olyan ínycsiklandozó finomságokat készít, mint a Wellington-bélszín, vagy egy zamatos báránysteak. Csatlakozzanak…
▶Ismeretterjesztő műsorok a TV-ben
Jádeláz: Mélyre ásva. Rión felfedez egy lencsét, ami a váratlan szerencse lehet, amiről álmodtak, de nem engedheti meg magának az eszközt, amivel lehozhatná a hegyről, mígnem egy telefonhívás megoldja az anyagi gondjukat.
▶TV műsorKanadai dokumentumfilm-sorozat Viasat Explore csütörtök 14:55
Jimi barkácsműhelye: A zene szeretete vajon kombinálható a bútorfelújítás szenvedélyével? Természetesen! Lássuk, milyen új funkciót ad Jimi egy trombitának, egy Lengyel Népköztársaságból származó karosszéknek és egy biztonsági övnek.
▶Jégkorszak: Steve és Michaela bemutatják, hogyan változtatta a Nagy Olvadás a bolygót olyanná, ahogyan mi ismerjük; tanúi lehetünk annak, ahogy a jégkorszak világát elöntötte a víz és megszületett a modern kor.
▶TV műsorKanadai dokumentumfilm-sorozat Viasat Nature csütörtök 20:00
Bizarr II. világháború: A náci gyűrűk, amelyek Himmler SS-ét kötik össze. A terv, hogy Amerikára szabadítsák a fekete halált. Hogyan mentette meg Londont egy álom. És egy Marie Celeste-rejtély.
▶Mit mondtál, hol laksz?: Egy komphajó. Egy vasútmegálló. Egy kiszuperált jégkrémgyár. Fantáziával, állhatatos kitartással és persze szaktudással megáldott fickók a legelképesztőbb helyeket formálták át palotákká. A sorozat minden részében olyan nagyot…
▶Oszd meg ezt az oldalt: awilime szabadidő magazin és webáruházFacebook
Twitter
Viber
Messenger
WhatsApp
Telegram
Skype
Blogger
Flipboard
LinkedIn
Reddit
Buffer
E-mail
Gmail