Indulás a Liszt Ferenc Repülőtérről

Tudjátok milyen az, amikor valaki biztosra megy? Én már tudom. Olyan, hogy az esti fél tízes repülő indulásra már délután öt előtt a reptéren van. És a légitársaság is szeret biztosra menni, így késett még ötven percet a felszállásunk. De legalább meg volt az első sikerélmény, nem késtük le a gépet, nagyon úgy nézett, ki hogy eljutunk már Spanyolországba.

Liszt Ferenc Repülőtér

Mielőtt elindultunk volna, a repülőn elmutogatták mi a teendő vészhelyzet esetén, és bár mondták is a biztosan hasznos infókat alatta, azért jó, hogy nem kellett kipróbálnunk élesben, mert a spanyol és néha angol szövegből a gépen ülő főleg magyar utasok jó, ha a felét megértették az esetleges életmentő utasításokból. Azért lehet, hogy a szerencsésebbek láttak is valamit a stewardessek bemutatójából az előttük ülők feje fölött…

Összességében nem olyan rossz dolog ez a repkedős dolog, csak még jobb lett volna, ha a felszállásnál nem préselődtünk volna bele az ülésbe, mint valami falra kenődött kiskutya, meg útközben kihagyhattuk volna még azokat a turbulenciás sztorikat, na de a leszállás az egész jól ment. Azért a panorámáért viszont amit föntről láttunk, megérte mindez, még ha legtöbbször csak a nagy fekete semmi is volt az. Az alattunk lévő városok fényei, vagy a nagyobb vizekben a saját fényeink visszatükröződése tényleg csodálatos látvány volt.