Predjama, a vár (Slovenija, Predjama, Predjamski grad)

Postojnától, a Pivka völgykatlan peremén jellegzetes kulturált tájegységen keresztül mindössze 9 kilométer hosszú festői szépségű útvonalon jutunk el Predjamáig. A régészek itt és a közeli karszt-vidéki barlangokban őseink időszámításunk előtti (kb.) 150 000 évvel ezelőtti és a kőkorszakig használatos lakhelyére bukkantak. A szakirodalom karszt¬vidéki paleolitikum néven Dél-Európa legrégibb kulturális emlékei között tartja nyilván.

A Predjamai vár (barlangvár) szerepel a „A világ legkülönlegesebb várai” 10-es listájában. A 123 m magas függő sziklafalba épített erődítmény felújításához 1990 végén fogtak hozzá. Az épületet statikai megszilárdításának munkálatai során a pincében 16. századból származó elásott kincseket találtak, amit ma a Ljubljanai Nemzeti Múzeum őriz. A felújítás során követték a korai reneszánsz elképzeléseket illetve a történelmi mintákat.

Azt feltételezik, hogy eredeti formájában már a 12. században is létezett. Az első írásos emlékek a 13. század második felében tesznek róla említést (1274). A Predjamai vár legismertebb lakója Erazem volt (??? bárkit kérdeztem, senki nem tudta, hogy ki ez a figura), aki a 15. század középső felében élt a befejezetlen középkori várban. A vár ekkor kimondottan védelmi jellegű feladatokat látott el. A lakhatási körülmények nem voltak kellemesek, de biztonságot nyújtottak, bár úgy tűnik Erazemnek ez nem nagyon segített.

„Az önfejű és büszke Erazem, a III. Friderik osztrák császár és Matija Korvin magyar király között kirobbanó csatában, ez utóbbit támogatta. Amikor a császár lefejeztette barátját, Erazem vitába keveredett a császár rokonával és megölte. A hatalmi merevség, a lefizetett követők elől a Predjamai várba menekült és a császárt még jobban bosszantotta kereskedelmi karavánjai ellen indított rablótámadásaival. A császár Gasper Ravbar trieszti fejedelmet bízta meg elfogatásával. A legenda szerint a mély hónyomok alapján talpnyalóival derítette fel. A várat egy évig és egy napig ostromolták, a tehetetlenségtől és méregtől legyengült katonák katapultokkal kőgolyókat vetettek rá, miközben Erazem sült ökörfalatokkal és frissen szedett cseresznyével kínálta őket. Ravbarnak egy aranyra vágyó áruló szolga és a császári körökben érvényesülni kívánó elvetemült lélek segítségével sikerült Erazemet legyőznie. Miután Erazem Valvasor lejegyzése szerint egy olyan helyre készülődött, ahová a »török szultán is mehet követ nélkül«, a szolga áruló lámpajelet adott a gyilkos golyónak. És akkor (1484-ben), a golyósorozat által leomló kövek kioltották a rabló vitéz életét.”

(Csak hogy mindenki értse: a császári csapatok azt gondolták, a kiéheztetés jó módszer lesz, aztán kiderült, hogy annyira mégsem, mert a várhoz barlangrendszer is tartozik, amin keresztül folyamatosan friss élelmet vittek be a várba, és már inkább az ostromlók voltak kiéhezve, mint a várbeliek. Állítólag egy ízben friss gyümölccsel is megdobálták az ostromló sereget. Erazem aztán árulás következtében halt meg, amikor egészen pontosan a wc-re igyekezett, az osztrák ágyúk egy megbeszélt jelre - szó szerint - szarrá lőtték a budit Erazemmel együtt).

Erazemt a leírások szerint a Predjama előtti téren, a 15. századból származó Mária templom mellett temették el, mely ma, a restaurált freskók díszítése révén, a késő gótikus építészet egyik legszebb példája. Sírján óriási hársfa nő. A legenda szerint Erazem kedvese ültette el emlékére.

A várat 1570-ben Iván Kobenzl megrendelésére jelenlegi formájában építették át. 1810-ben a várurak közül gróf Mihael Coronini lakta, 1846-ban pedig Windischgratz herceg vásárolta meg.

A predjamai fal mögött húzódó rejtett kijáratot a 17. század elején befalazták, mert a tolvajok belopóztak a várba és elvitték az értéktárgyakat. (A postojnai barlangászok a második világháború után tárták fel). Az Erazemról elnevezett járat a látogatóközönség előtt is nyitva áll, de csak május és szeptember között lehet látogatni, mivel denevérek népes kolóniája él benne.

Hát ennyi volt Szlovénia, már ahogy mi láttuk… Biztos vagyok benne, hogy járunk mi még erre!