Vodica Kápolna

A Katymárról Kövesmajor felé vezető földút mentén - a falu nyugati szélétől mintegy negyed óra járásnyira - fekszik a napjainkban megújuló Vodica-kápolna és szentkút. Az 1960-as évekig a hívek adományából és kezdeményezésére létrejött kegyhely volt a Katymáron, a környékbeli helységekben és pusztákon élők egyik legfontosabb búcsújáró helye. A forrás vize a Tomanovits-csatornába folyik, amely a napjainkra nagyrészt kiszáradt Crna-barán át a Kígyós-főcsatornába torkollik. Előbbiről a község vezetői a Helynévtár anyagát gyűjtő Pesty Frigyes kérdéseire 1864-ben írták: „…ennek vize a fenekét képező iszaptól barnás, és mint ilyen Crna vagy Fekete tónak neveztetett el.”

A Főtisztelendő Egyházmegyei Érseki Hatóság 1883. szeptemberi engedélyét követően kezdte meg Hunyady Antal bajai vállalkozó a kápolna építését. Navratill Ede katymári plébános 1885. április 20-án keltezett levelében a felszentelés engedélyezését kérve jelentette Kalocsára: „A kápolna került a tégla és alapítványi összegen kívül 3362 Ft 37 krajcárba, erre adott borsodi és katymári idősb Latinovics János kegyúr 500 Ft-ot és mintegy 15,000 téglát, a katymári hívek adtak tavaly 1000 Ft-ot, ugyanők és a régi kápolnához zarándoklott vidékiek – sok éven át – 1662 Ft 37 krajcárt, így csak 200 Ft van hátra, mi az idén biztosan be fog folyni.” A levél végén még hozzátette: „Mintegy 20,000 téglát adtak össze a hívek (pénz áldozatukon kívül) a kápolna építéséhez.” Az idézetből kiderül, hogy a kegyhely régóta létezett és az új kápolna építése előtt rendszeresen felkeresték zarándokok. A fennmaradt szájhagyomány szerint itt egykor Szűz Mária jelent meg, s a mezőn eredő forrás vizének csodatévő erőt tulajdonítottak (helyén utóbb forrásfoglalást, kutat létesítettek). Az ide jövők imáik meghallgatásában bíztak, lelki vigaszt vártak és a forrás, majd szentkút vizétől gyógyulást reméltek. A Vodica elnevezés a kultusz kezdetének időpontjához vihet bennünket közelebb: a bunyevácok az 1600-as évektől, míg a németek később, Mária Terézia telepítései idején jöttek Katymárra. A köztudatban leginkább meghonosodott név (a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár katymári plébániai irataiban is Vodica szerepel) azt valószínűsíti, hogy a terület kegyhely jellegét meghatározó események a bunyevác nemzetiség tagjaival vagy még a németek ide érkezése előtt történtek. Érdekes, hogy Iványi István 1907-ben kiadott Bács-Bodrog vármegye Földrajzi és Történelmi Helynévtára című könyve nem említi a katymári Vodicát, pedig a kegyhelyet abban az időszakban nagyszámú zarándok kereste fel. Ugyanakkor Borovszky Samu monográfia sorozatában Bács-Bodrog vármegye II. kötetében a katymári plébánia leírásában a következő olvasható: „A Vodicza forrásnál a község határában 1884-ben kápolna épült a Bold. Szűz Mennybemenetelének tiszteletére, melyet a hívek ez ünnepen búcsújáró helyként látogatnak.”

A Braun Ádám állíttatta vodicai kőkereszt áthelyezése szükséges, mert a patakvíz az alapját alámossa – írta 1884. október 3-án Navratill Ede plébános Kalocsára. Új helyén 1889-ben ismét gond adódott a kereszttel: a júliusi vihar ledöntötte és összetört. Helyreállítására a következő évben került sor és ekkor emelték mellette Till Imre katymári lakos adományából a Fájdalmas Szűzanya szobrát. A Kápolna-fenntartási Alapítvány jóvoltából 1885-ben vásárolt díszes oltárkép jelenete „Mária mennybemenetele.” A toronyban két harang lakott, Heller János bajai harangkészítő mester 1886-ban öntötte mindkettőt: Latinovics János adományozó kívánságára a nagyobbik (150 fontos) felirata János evangélista, a kisebbiké (80 fontos) Szűz Mária lett.

A terep mélyedésében előbukkanó víz környezete is kiépítésre került: vízgyűjtő aknát, tulajdonképpen kutat alakítottak ki, abból a víz támfalba épített csövön át kisebb medencébe folyt (ide a zarándokok lépcsőn mehettek le vizet meríteni). A támfal boltíves mélyedésébe helyezték Szűz Mária szobrát, elé-fölé két oszlop és a fal által tartott tető került. Az 1900-as évek elején a hívek panaszai szerint a kút vize többször lesüllyedt, esetenként kiapadt. Gärtner Sándor plébános megoldásként 1905-ben bővítést (mélyítést) végeztetett és kútszivattyút állíttatott.

A községi képviselő-testület 1882. május 30-án tartott rendkívüli közgyűlésén Navratill Ede plébános előterjesztésére úgy határozott, hogy „Húsvéttól Mindenszentek napjáig minden újhold vasárnapon egyik mise Vodica-kápolnában és egy mise bent a templomban tartassék.” A felszentelés engedélyezését kérő, már korábban említett levélben a plébános ehhez még javasolta Nagy- és Kisboldogasszony napját. Városy Gyula kalocsai és bácsi érsek 1906. március 14-én kiadott rendeletében a következőképpen határozta meg az istentisztelet rendjét: „Nagyboldogasszony, Kisboldogasszony napján és Mária nevenapján, ezeken a napokon is, miként Szent György és Szent Mihály napok közti újhold vasárnapokon körmenet indul a helybeli Vodica kápolnához, hol szent mise mondatik, mely körülbelül ½ 7 órakor kezdődik.” Vasár- és ünnepnapokon a helyi bunyevác és német nemzetiség hitéletének anyanyelven történő gyakorlását két nagymise mondásával segítették. Ha az első énekeit ill. szentbeszédét bunyevác nyelven mondták, akkor a másodikét németül, s a sorrendet hetenként változtatták. Ha a vodicai processzió bunyevác első miséjű vasárnapra esett, akkor a pap ill. ministránsok után a bunyevác lányok vitték a Szűz Mária szobrot és a templomi zászlókat, utánuk bunyevác férfiak következtek. Kis távolságra követték őket hasonló sorrendben a német hívek. A falu templomától Vodica kápolnáig mintegy háromnegyed óráig tartó körmenet alatt mindegyik nemzetiség anyanyelvén énekelt és imádkozott. A következő körmenetnél a németek álltak elől.

A környező Bács-Bodrog vármegyei települések és szállások lakói részéről a kegyhely iránt élénk érdeklődés nyilvánult meg. Ezért Tormásy Gábor katymári plébános 1887. július 23-án Haynald Lajos kalocsai és bácsi érseknek írt levelében kérte kápolnaőr ill. két gondnok alkalmazását. Indoklásának részletéből képet kaphatunk az ide irányuló zarándoklat nagyságrendjéről: „…a vodicai kápolnát a különböző helyekről ide zarándokolók nem egy időben látogatják meg. Magam láttam, hogy pl. a szabadkai szállási lakók közül mindennap vannak a kápolnánál, majd máskor egy-egy szállásrészről körmenetileg jönnek, pár hét előtt Stanisitsról jött egy 4-500 főből álló körmenet, Bikity, Almás, Kunbaja, Madaras, Bajmok, Csonoplya, Militics, Rigica, stb. igen sok, s többnyire körmenetben jövő zarándokot ad.” Egyesek a kegyhelyet télen is felkeresték, nagyböjtben a katymári hívek naponta látogatták. A terület völgyben fekszik, így a téli szelek hóval beterítve nehezen megközelíthetővé tették, ezért az őr feladatai közé tartozott az itteni utakat a hótól megtisztítani és a kápolna falai mellől – azok átnedvesedését megelőzendő – eldobálni. További fontos feladatot jelentett a kegyhely különböző pontjain elhelyezett adományok összegyűjtése (a kápolnaőr beállítása előtt a Szentkútnál a Boldogságos Szűz szobrát magába foglaló fülke rácsát és az ottani perselyt feltörték). Egy-egy újhold vasárnapi körmenetnél a szindikus péntek délutántól egészen vasárnap estéig látott el felügyeletet és biztosította a zarándoklat rendjét.

A környező terep mélyedésében fekvő kegyhely építményeiben a magas talajvíz okozta károk gyakran tettek szükségessé állagmegőrző felújításokat, karbantartásokat. Már 1889-ben a süllyedések, repedések miatt felmerült a kápolnafal alárakásának gondolata, amelynek állapotát folyamatosan figyelemmel kísérték és a szükséges javításokat azonnal elvégezték. Például, Gärtner Sándor plébános 1906. szeptember 23-án írta Kalocsára, hogy „ahol az úgynevezett ixni van, ott nagyon beázik.” A belső falakat 1907-ben teljesen újra vakolták és kifestették. Gärtner plébános 1907. május 8-án az alábbiakról tájékoztatta az Érseki Hatóságot: „Örömtelt szívvel jelentem, hogy Éber Sándor úr, a bajai Áll. Tanítóképző Intézet rajztanára Vodica-Kápolnánk részére egy nagyobb méretű Szűz-Mária oltárképet saját kezűleg ingyen festett, s ezt díszes aranyrámába foglalva, nevezett kápolnánknak felajánlotta. Laicus létemre merem állítani, hogy úgy ezen kép, valamint a szintén őtőle festett mennyezetkép kitűnően sikerült.” A kápolnába 1908-ban új felszerelési tárgyak kerültek: hat új pad, egy gyóntatószék, miseruha és egyházi szerek tárolására szolgáló szekrény vásárlása javította a használhatóságot. Sajátos színfoltot jelentett Vodica-kápolna mindennapjaiban Léh Ferenc katymári községi jegyző fiúgyermekének 1918 nyarán tartott keresztelője.

Újabb jelentősebb felújítások az első világháború után, az 1925-ben ide helyezett új plébános, Schwerer Ferenc irányításával történtek: 1926-ban Nuber György téglagyáros (15,500.000 koronát adott) és a templompénztár (1,200.000 koronával járult hozzá) fedezte a kegyhelyen végzett munkálatokat. A hívek adományából megtörtént a berendezés és kegytárgyak pótlása.

Az új országhatár, vagy ahogy a helybeliek nevezték a „gyászhatár”, a Katymártól délre fekvő községek és szállások híveinek ide irányuló zarándoklatát nehezítette. Vodica lassan elérhetetlenné vált a határon túliak számára. Az 1948 utáni politikai viszonyok ellehetetlenítették a processziós kivonulásokat, a szigorúan őrzött határsáv a kegyhely használati lehetőségét csökkentette, így a misékre a hívek egyénileg jöttek. A karbantartások és szükséges javítások elmaradása miatt a kápolna és a szentkút állapota fokozatosan romlott, a misék az 1960-as években szűntek meg. Az 1970-es években feltört kápolnából eltűntek a kegytárgyak, a berendezés pusztult s a helyet lassan az enyészet vette birtokába. Állapotának romlásával párhuzamosan megkezdődött anyagának elhordása, benőtte a gyom, s az 1990-es évekre már csak a romos torony és a falak egy része őrizte a múlt örökségét.

Josef Pahl „Ortssippenbuch der ehemals deutschen Bewohnern von Katschmar – Katymár in der Nord-Batschka 1748-1945” című munkájának (Pahl József: Az észak-bácskai Katymár egykori német lakosságának családtörténete 1748-1945) 1107-1111. oldalán foglalkozik Vodicával, amelyet a német nemzetiség szóhasználatában Bründl-nek (Bründl Brünnlein kutacs ka) vagy a helyiek ajkán Prindl-nek említ. Ebben két történettel teszi teljesebbé a kegyhely legendáját.

„1945 után a kápolna egyre inkább elhanyagolódott. A tetőcserepeket ellopták, a belső berendezést fosztogatták, a tornyot a leomlás fenyegette. Így történt egy Éjszakai köd akcióban, hogy négy bátor Katymáron maradt német férfi a Prindl kis harangját kölcsönvette a toronyból. Lovas járművel hazavitték a falu templomába. Később a templomtoronyban rögzítették, ahol ma is felhangzik a harangocska öröm és bánat alkalmából.”

A másik történet a Donauschwaben című újság 1991. novemberi híradása alapján az egykori Bács-Bodrog vármegye déli részén fekvő Paripásról (németül Parabutsch) elszármazott 90 éves Franz Weber kalandos útjáról számol be. A menekült a határ túloldaláról 1946. szeptember 15-én Katymárra érkezve, majd Prindl kápolnához jutva szeretett családjának németországi megtalálásáért imádkozott. „Imája meghallgattatott, kívánsága teljesült. Mezítláb vándorolva tette meg 5 határon át az 1200 km-t. Megtalálta családját és 45 év után megünnepelte 90. születésnapját”

A helyi Horvát Kisebbségi Önkormányzat és katymári lokálpatrióták részéről az 1990-es évek végén fogalmazódott meg Vodica-kegyhely megmentésének szándéka. Hamarosan konkrét lépések következtek: elkészült a felújítás műszaki és pénzügyi feltételeit elemző dokumentáció, megkezdődött a pénzügyi források feltárása. Egyházi jóváhagyással, állami támogatással, a helyi hívek és a Katymárról elszármazottak adományainak köszönhetően 2003 nyarán indulhattak meg a munkák. Első lépésként a tápláló forrás helyreállítása és a szentkút kitisztítása történt meg, eredményeképpen újra folyik a víz. Ezután a torony beállványozása, a toronysisak faszerkezetének és bádogborításának elkészítése következett, majd az egyik leglátványosabb munkarész, az új kereszt feltétele történt. A folytatást a szentélyrész falainak újrarakása és a tetőkészítés jelentette. Jelen állapotban a kápolna állaga nem romlik tovább. Azt, hogy a felújításban 2004 végéig milyen készültségi fokig sikerült eljutni jól szemléltetik a cikk kísérő képei. Az eddig összegyűlt pénz teljes egészében felhasználásra került, a folytatás csak újabb támogatással lehetséges.

A katymári Horvát Kisebbségi Önkormányzat kéri, hogy az alábbi számlaszámra történő adomány befizetésével segítsék a helyi Vodica-kegyhely újjáépítését: OTP Bácsalmás 11732088-15336725- 05500000 Horvát Kisebbségi Önkormányzat Vodicai-kápolna felújítása. Postacímünk: Horvát Kisebbségi Önkormányzat, 6455 Katymár, Szent István kir. u. 27.

Újjáéledve a magyarok Szentkútja, a bunyevácok Vodicája, a németek Prindlje ismét fontos helye lesz Katymár és a környék szakrális életének, s jelzi: a múlt a jövőben folytatódik.

A cikk elkészítéséhez szükséges adatok összegyűjtésében nyújtott segítségért köszönetemet fejezem ki dr. Lakatos Andornak, a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár vezetőjének és Matos Annának, a Katymári ÁMK igazgatóhelyettesének.

Irodalom

Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár, Katymári Plébánia iratai

Borovszky Samu: Bács-Bodrog vármegye II. Országos Monográfia Társaság. Budapest, Évszám nélkül.

Iványi István: Bács-Bodrog vármegye Földrajzi és Történelmi Helynévtára. Szabadka, 1907

Kőhegyi Mihály–Solymos Ede: Észak-Bácska földrajzi nevei Pesty Frigyes kéziratos Helynévtárában. Türr István Múzeum, Baja, 1973

Pahl Josef: Ortssippenbuch der ehemals deutschen Bewohnern von Katschmar – Katymár in der Nord-Batschka 1748-1945. Arbeitkreis Dunauschwabischer Familienforscher