A főváros legmagasabb pontján áll a Citadella, gyönyörű kilátást nyújt a városra és környékére. A Katedrális, a mellette lévő 2 múzeum, az öreg börtön után lesétálunk a várból a főutcára. Nyüzsgő piac, színház és a Szt…
Budapest területe, főleg a III. kerület bővelkedik római romokban. Aquincum polgárvárosa, a Katonavárosi és a Polgárvárosi Amfiteátrum valamint fürdő jelentős Aquincumi együttest alkot. Érdemes mindet végigjárni. A Gellért-hegyi oppidumból leköltöző eraviszkuszok és római telepesek alapították…
A világ száz csodáinak egyike! Az amfiteátrum római találmány. Lényege az elliptikus alaprajzú aréna, amelyet több emelet magasságban ülőhelysorok öveztek, s ahonnan a nézők hatalmas tömege biztonságban szemlélhette…
Pompeii házainak nagy része Krisztus után 62-ben egy földrengés következtében összedőlt. De ez csak előjátéka volt annak a tragikus napnak, amikor 79-ben a Vezúv 6 méter vastag hamuréteggel borította be a várost…
Bordeaux délnyugat-franciaországi kikötőváros a Garonne folyó mentén, Gironde megyében, Aquitánia régióban. Egyetemi város, a régió politikai, gazdasági és egyházi központja. Elsősorban boráról és konyhaművészetéről híres. (a helyiek Bordelais-nak mondják)…
Amint azt korábban már írtam, amikor a kastélyparkot látogattuk meg, hatalmas zsivaj, taps és nevetés hallatszott a kastély mögül. Visszaindulás előtt megállapítottuk, hogy a kastély mögött egy nagy szökőkútpark (németül Wasserspiele - vízi-játékok) található. Egyöntetűen…
Ha rangsorolni kellene az idei (2018) betervezett látnivalókat, akkor ez benne van az első háromban. Már jó régen jártunk erre (kb. 25 éve) és most kihasználtuk, hogy Nowa Rudától csak 25 km-re volt ez a hely. Így meg tudtuk mutatni az unokámnak is ezt a pompás helyet…
A templom a középkorban Pest vármegyében található Alag falu plébániatemploma volt. A falu már a XII. században is létezett. A XII. sz. végén, XIII. században épülhetett körtemploma. Alag a török időkig önálló település volt az Árpád-kori Keszi falu keleti szomszédságában…
A mai ajánlott penzum 26-28 kilométer volt. Én mentem 36-ot. Tegnap a szállásgazda szépen elmagyarázta mit ajánl, meg nekem is voltak emlékeim Hondarribia (Fuenterrabía) szépségéről, tettem arra egy kerülőt. Mivel nem tudtam pontosan, merre kell továbbmennem, tényleg kerülő lett…
Mikor vége van a nyárnak és hűvös szelek járnak“… na ilyenkor szokott rám jönni, hogy szívesen mászkálok temetőkben. A temetők békések: ott soha senki nem kiabál, oda emlékezni és elmélkedni járnak az emberek. A temetők segítenek földolgozni a halál tudatát…
Most megint egy kis „történelem” következik, a ’80-as évek eleje-közepe és csak egy kicsi XXI. század. Ennyi év távlatából persze az emlékek, élmények már megkoptak, de azért van, amire még emlékszünk. Arra mindenképpen, hogy alig felnőttként…
Reggel indultunk Nyáregyházára a Brutálfutásra. Vagyis az első akadály-futóversenyemre, amióta rendszeresebben járok futni. Voltam már életemben pár Táltos futáson, ami szintén ilyen típusú verseny, úgyhogy némi elképzelésem azért volt, hogy mi várhat rám, de közben…
A romok, a romterület gyönyörű. Kellemes sétát lehet tenni a romok között. Az M7-es autópályáról a Szabadbattyán, Tác, Gorsium csomópontnál délre letérve 3 km után, a temető mellett balra fordulva 1,5 km-re található Pannónia Inferior tartomány…
Már legalábbis nekünk embereknek, a tevéknek már nem biztos, hogy olyan jó. De legalább úgymond emberközelbe kerülhetünk egy olyan állattal, amit eddigi életünk során max. az állatkertben láthattunk…
Maldív-szigetek - Lhaviyani Atoll. Avagy Faadhippolhu Atoll - Kuredhoo. Kuredu-sziget. A Kuredu Island Resort, idei nyaralásunk egyik fő helyszíne, a már korábban bemutatott Hulhule-tól légvonalban 148 km-re fekszik, a Lhaviyani Atoll északi peremén…
Varjak! Nádd má, varjak! Ez még Noakchott-ban hangzott el. Alkonyatkor figyeltünk fel a varjúcsapatokra. Úr Isten! Ilyen létszámban még otthon sincsenek, több ezren nyüzsögnek az égen, és mintha egy kicsit nagyobbak lennének, mint odahaza…
Bármely irányból közelítjük meg Sümeget, szemünkbe tűnik a várhegy tetején a festői szépségű vár, mely mintegy királyi korona ékeskedik a város felett. S a hegy tövében ott ragyog szürkésfehér színű falával, barokkos toronysisakjával a ferences templom…
A pálos kolostor helyén egy remete gondozásában álló királyi kápolna volt, ami az esztergomi érseknek volt alárendelve. 1290-ben ezt a kápolnát Lodomér esztergomi érsek visszahelyezi a veszprémi püspökség joghatósága alá. 1304 körül alapítja meg Lőrinc, a rend negyedik…
Felültünk a főterén a gumikerekű kisvonatra, ami ingyen elszállított bennünket a Loro-Parkba. Ez egy papagájparknak indult, ami mára eléggé kinőtte magát csodálatos környezetet teremtve. Igaz még most is foglalkoznak a madarak tenyésztésével…
A vari a legnagyobb termetű lemurfaj. A vörös vari (Varecia rubra) teste javarészt rókavörös színű, hasa, farka és arca azonban fekete. A vörös varik kizárólag a Masoala-félszigeten élnek, amely Madagaszkár szigetének keleti részén található. A veszprémi állatkertben…
A Krk-sziget az Adria legnagyobb szigete, területe 409 km², 38 km hosszú, a legszélesebb pontján pedig 13 km. Legmagasabb pontja az Obsova, 569 méterével. Tengerpartjának a hossza közel 200 km, lakossága 17000 fő körül van, ezzel a legnépesebb…
A világ legcsodálatosabb és ahhoz képest egyben talán legrosszabb repülőtere. Mint azt a korábbiakban említettük, nem szoktunk repülőtereket közzétenni, de emellett most sem tudunk elmenni szó nélkül, csakúgy, mint ahogy a colomboi, Bandaranaike Airport mellett sem tudtunk…
Belfast volt az egyetlen város, melyet teljesen átformált az ipari forradalom Írországban. Hajóépítő-, vászon-, kötélkészítő-, és dohányipara miatt népessége az első világháborúra 400 000-re növekedett. A…
Sziasztok, Gábor vagyok! Ha vicces akarnék lenni, akkor arra a kérdésre, hogy hogyan kerültem ide, azt válaszolnám, hogy Alsószölnökön keresztül. De valójában nem ez volt az alkalom, inkább oka volt a dolognak. Innen akartam megközelíteni…
A három fő étterem mellett található még másik négy étterem is a szigeten. Ezek az úgynevezett á la carte éttermek. Ebből kettő a parton található, mi csak ezekben voltunk, ezeket is mutatjuk most be. A másik kettő a sziget belsejében van. The…
Kerültünk a tenger felé, San Vicente de la Barquerába a strand felől érkeztünk, ismét egy hosszú séta a parton, megérte kerülni. A városon átszaladunk, utána rövidítés, fél négyig Colombresbe kell érnünk, utána fél nyolcig nincs recepció…
Ezen a napon sivatagot akartunk nézni: dűnéket, homokot, koszt akartunk lábunk alá, testünkön, fogunk között. A jeep-be éppen elterpeszkedtünk mire kiderült, hogy még hat embert akarnak mellénk begyömöszölni. Szerencsére velünk utazott…