Louga

Varjak! Nádd má, varjak! Ez még Noakchott-ban hangzott el. Alkonyatkor figyeltünk fel a varjúcsapatokra. Úr Isten! Ilyen létszámban még otthon sincsenek, több ezren nyüzsögnek az égen, és mintha egy kicsit nagyobbak lennének, mint odahaza. Azután egy-két varjú lejjebb szállt. Huh, tényleg nagyok, dünnyögtem. Ezután jött a nagy megvilágosodás. Óriásdenevérek!!! Azaz szép magyar néven, repülő kutyák. Éjjel aktívak, rajokban mennek kaját szerezni. Saint-Louisban láttuk őket nappal pihenni. Óriásfákon csüngenek fürtökben, szinte egymást ölelve próbálnak aludni.

Sült denevért nem sikerült találnunk. Különben állandóan gondunk volt Saint Louis-ban az étkezés. A butikok szerény és monoton konzerv kínálata már unalmas volt, a vendéglők pedig két rétegben találhatók. Az egyik réteg a tehetősebbeket és a turistákat szolgálja ki. Ezek drágák. A másik réteg a szegényeké. Ezeket nehéz megtalálni, sokszor elgyalogoltunk mellettük és nem is sejtettük, hogy a bádogból és nádból összetákolt épületben restaurant található. Ezekben már olcsón lehetett enni, főleg rizses halat. Láthatóan nagy volt a döbbenet amikor beleptünk a helyieknek fenntartott vendéglátó egységbe. Egy-két helyen elvihető kaját is sütögettek a helyiek. Összetrancsírozott sült birka, papírba csomagolva.

Ha mar a gusztustalan dolgoknál tartunk. Gusztustalan? Nekünk szépek és izgalmasak voltak. Az óriáspókok. A gusztustalan jelzőt meghagyom az arachnofóbiásoknak, akiknek a Saint-Louis utáni néhány kilométert nem ajánlom. Mocsaras vidék, sűrű bokros tereppel. A bokrok között hatalmas hálók feszülnek és a hálók közepén ott ül a rém. Szerintem rokonságban vannak az otthoni darázspókokkal. A sok tücsöknek és sáskának köszönhetően olyan nagyra nőnek, hogy inkább nem raktam oda az ujjamat méretaránynak. Ezek a kis kedvencek kb. 8-10 cm-esek, és tele van velük ez a szakasz.

A következő élményünk sem aperitifnek szolgál. Még amikor a sivatagot jártuk, hiányoltuk a dögkeselyűket. Főleg Nouadibhou és Noakchott között mondogattuk, hogy nem lenne csoda, ha a fejünk felett köröznének. Saint-Lois-ban sasokkal már találkoztunk. Nem vicc, a város tele van nagy testű sasokkal, néha tucatszám lehet őket látni és valószínűleg nekik köszönhetően nem lehet találkozni patkánnyal. Két nappal ezelőtt a várost elhagyva öcsém figyelt föl a kopasznyakú, sasoknál is termetesebb madarakra. Éppen egy döglött kecskén lakmároztak. Az egyik sajnos, ahogy észrevett minket, elrepült. Egy kissé meglepődtünk a közel egy és fél méteres szárnyfesz távolságon. Nagy dögök. A másikat szinte utolsó pillanatban sikerült lefényképeznem. Utána messziről láttuk, hogy tényleg keringenek az égbolton, lassan köröznek a dög fölött.

Meg Saint-Louisban írtunk a Baobab azaz majomkenyérfákról és említettük hogy valószínűleg majd találkozunk szép nagy példányokkal is. És tényleg, mind többször lehet ezeket a bizarr fákat látni. Nekem, ezekről a fákról, főleg alkonyatkor, Tim Burton mesefilmjei jutnak eszembe. Lassú növekedésű fák, tehát az óriások már megéltek néhány ezer évet. Az igazi matuzsálemekkel valószínűleg nem fogunk találkozni, nem esnek útba, de az itt látható példány is már több mint lenyűgöző. Ekkora fát még nem láttunk. A virága is groteszk, durva száraz, de bársonyos. Szerintem a szárazvirágkötészet fel tudná használni. A termést, amit egy utcai árustól vásároltunk, eddig csak csipegettük. Öcsémnek köszönhetően, most már isszuk is. Addig kísérletezgetett a baobab ital készítéssel, míg végül egészen finom, üdítő italt sikerült előállítania.