Sziasztok, Gábor vagyok!
Azt eddig is tudtam, hogy a csehek igen jól állnak barlangokban és ráadásul elég jól szét vannak szórva az országban, így az általunk bejárt területre is esett egy.
Rögtön az elején tisztázni kell, hogy bár a neve aragonit barlang, ebből a műfajból elég kevés látszik és az sem igazán látványos (a németeknél láttam ténylegesen…▶
A barlang a feső triász mészkő vastag padjaiban a kőzet ÉK-DNy irányú törésvonala mentén, de a kőzetdőléshez is igazodva egykor kialakult forrásbarlang maradványa, mely a hegy tömegének kiemelkedésével vált szárazzá. Négy bejárata egy tágas, kezdetben 25-27 m, beljebb 10-12 m szélességű, 45 m hosszúságú csarnokba vezet, melynek magassága helyenként a 12-14 métert is eléri…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Mint azt már írtam, az Ójcówi Nemzeti Park hasonlít Aggtelek környékére. Miután mészkőből épül fel a terület, logikus, hogy sok barlang található itt. Miután Mi barlangmániások vagyunk, logikus volt, hogy legalább egy barlangot meglátogattunk. Az, hogy ez a legjobb választás volt-e, vagy vannak ennél szebb barlangok, azt nem…▶
A barlang felső triász mészkő vastag padjaiban a kőzet ÉK-DNy irányú törésvonala mentén, de a kőzetdőléshez igazodva egykor kialakult forrásbarlang maradványa, mely a hegy kiemelkedésével vált szárazzá.
Négy bejárata egy tágas, kezdetben 25-27 m, beljebb 10-12 m szélességű, 45 m hosszúságú csarnokba vezet, melynek magassága helyenként a 12-14 métert is eléri…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Tatabánya legfeljebb azok vérét pezsdíti fel, akik igen aktívan érdeklődnek a szocialista városok iránt, mivel ezek közül (ha jól tudom) ez lett a legnagyobb.
Ha az M1-esen elrobogunk Győr irányába, a tőlünk jobbra eső sziklás dombokon feltűnik egy hatalmas madárszobor, valamint egy nagy barlangnyílás a hegyoldalban. Ezek a címben szereplő helyek…▶
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
Postojnától, a Pivka völgykatlan peremén jellegzetes kulturált tájegységen keresztül mindössze 9 kilométer hosszú festői szépségű útvonalon jutunk el Predjamáig. A régészek itt és a közeli karszt-vidéki barlangokban őseink időszámításunk előtti (kb.) 150 000 évvel ezelőtti és a kőkorszakig használatos lakhelyére bukkantak. A szakirodalom karszt¬vidéki…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Budapest másik látogatható barlangja a Szemlő-hegyi barlang. Nincs igazán messze a Pál-völgyi barlangtól, és ahogy írtam érdemes kombi jegyet venni, mert így olcsóbb a két barlang meglátogatása.
Viszonylag későn, az 1930-as években fedezték fel és rövid idő alatt igen sok néven szerepelt: Szemlőhegyi-barlang, Zöldmáli cseppkőbarlang…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Amint eddig láttátok, ahogy egy barlang közelébe érünk, azonnal megpróbálunk bemenni, mivel a természet egyik legszebb képződményeinek tartjuk azokat. Jégbarlang viszont viszonylag kevés van a környéken, én 3-at tudok, kettő ebből ezen a vidéken van (Eisriesenwelt, Rieseneiswelt) és a harmadik: Szlovákiában a dobsinai jégbarlang…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Most a Morva karszt közlekedési rendszerével fogunk foglalkozni. A négy barlang közül kettőt közúton lehet elérni: ezek a Balcarka barlang és a Sloupi-Sosuvszki barlangok. A másik kettő egy, a forgalomtól szerencsére elzárt területen található: Punkevni barlang, Katarinské barlang. A területet 3 oldalról közelíthetjük meg:…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Végre eljutottam oda, hogy rendeztem a fényképeket és elkezdhetem a beszámolókat az idei szlovák nyaralásunkról. Igen érdekes dolgok fognak majd kiderülni az egyes beszámolók kapcsán (sajnos ránk nézve szinte mindegyik kedvezőtlen lesz, de erről nem én tehetek). Az lesz a legjobb ha időrendben haladok majd. Szlovákia egyébként…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Most ismerkedjünk meg az egyik kisebb nemzeti parkkal Lengyelországban: ez az Ojców-i Nemzeti Park.
Akinek régebbi autós térképe van (mint nekünk) azzal a ténnyel fog szembesülni, hogy a korábban használt utakon nem tud bejutni a nemzeti parkba, ugyanis azokat lezárták (nagyon helyesen). Itt most nem árulom el, hogy hogyan…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Aki figyelte az eddigi beszámolóimat, az tudja, hogy eléggé barlang mániások vagyunk. Így esett, hogy nemrég megnéztük (immár sokadszorra) a Pál-völgyi barlangot.
Könnyű idejutni úgy busszal, mint autóval. Budapest abban a szerencsés helyzetben van, hogy több nyilvános barlang is található a területén. Ezek közül az egyik ez…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Pernitz felett található (kb. 5 km-re) a Myrafälle Muggendorfban (lásd OTT), ha még néhány száz m-t tovább megyünk É felé az országúton, akkor jobbra lekanyarodva eljuthatunk a Steinwandklamm-hoz. Ez egy viszonylag kis szurdok, de nagyon érdekes és szerintem érdemes megnézni. Viszonylag kihalt, ide csak azok jönnek, akik…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
A Deményfalvi völgyben már többször jártunk és a mostani túra záró helyszínéül is ezt választottuk. Azt sokan tudják, hogy barlang mániások vagyunk és ha van a közelünkben barlang, akkor azt igyekszünk megnézni. Ezt a barlangot már láttuk korábban, de az nagyon régen volt és Lili sem látta még. Amikor a Google Earth-n utána…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
Ez szintén egy régebbi kirándulás, amikor a feleségem még iskolai kirándulásokra is eljárt, én meg vele mentem.
Az egyik ilyen iskolai kirándulás során néztük meg az Abaligeti cseppkőbarlangot. Ez a Mecsek legnagyobb feltárt és látogatható barlangja. A becsült össz. hossza 1,7 km, a látogatható szakasz kb. 500 m. A főágban egy barlangi patak is található…▶
A hetemet töltöttem itt. A hegyek gyönyörűek, a kilátás gyönyörű. Nagyon kellemes séta tehető a Remeteszőlős - Ördög árokban, és a turistautakon.
A Hosszú-Erdő-hegy délkeleti lankás lejtőjén helyezkedik el, a Hűvösvölgytől északnyugatra. Határa a Rézsű utca 82. szám alatti telek északnyugati oldalától a Rézsű utca – Nagykovácsi út – Feketefej utca…▶
Sziasztok, Gábor vagyok!
A Morva karszton tett látogatásunk során a 4 meglátogatható barlang közül ez volt a 3. amit megnéztünk. A falu nevét azért vettük bele a hely nevébe, mert kivételesen a barlang neve nem azonos a hely nevével, viszont így könnyebb megtalálni. A barlangról nem írok sokat, egyszerűen szép, meg kell nézni.
Amiről viszont írok…▶
A Baradla barlang Aggteleki szakasza - Rövid túra
A túra hossza: 1 km
A túra időtartama: 60 perc
A Baradla-barlang legismertebb részeit bemutató túra 1 km-es útvonala kiépített, villanyvilágítással ellátott, bejárása nagyjából 60 percet vesz igénybe.
A túra során megismerkedhetünk egy olyan világgal, amelyet már az ősember felfedezett magának néhány ezer évvel ezelőtt…▶
Az Aggteleki és a Jósvafői szakaszt jártuk be, egyszerűen csodálatos!
A túra hossza: 1 400 m
A túra időtartama: kb. 60 perc
A Baradla-barlang jósvafői bejáratától induló, és ugyanoda visszaérkező túra hossza oda-vissza 1400 m, bejárása nagyjából 60 percet vesz igénybe.
Bár a túra mindösszesen 700 m-t mutat be ebből a hatalmas barlangból, mégis…▶
Vízesés, mely egy barlangban zúdul alá kb. 100 méter magasból. A barlang körül gyönyörű botanikuskert van kialakítva, különleges virágokkal és növényekkel, kaktuszokkal, melyet a barlang több szintje közötti gyaloglás közben megcsodálhatsz.
▶