A Pacsmagi-tavak története: a Koppány-völgy mezőgazdasági terület volt, amíg a huszadik század elején el nem kezdték visszaduzzasztani a Koppány-patakot, hogy rajta halastavakat alakítsanak ki. A völgy a beavatkozástól azonban teljesen átalakult: az öt tó mentén a földek lassan zsombékos, lápos területté változtak, és még a legtávolabbi részek is legfeljebb…▶
Csak vásárolni voltam itt legutóbb, de 2006. aug. 16-án a kerékpártúrám is érintette. Nagyon-nagyon szép hely...
Rövid története: A környék a természet által nyújtott előnyök és a Balaton közelsége révén már a római időkben lakott hely volt. A honfoglalás idején a fejedelmi törzs szállásterületéhez tartozott. Almádi első írásos említése 1082-ből, Vörösberényé 1109-ből származik…▶
Ezek a képek Savonlinna és a norvég határ közti ezervalahányszáz kilométeres szakaszon készültek. Gondoltam bemutatok pár képet a finn tájakról, elvégre nem gyakran vetődik arra magyar ember. Tényleg gyönyörű az ezer tó vidéke, még ha a képeken ez nem is jön mindig át eléggé.
Itt már ritkán találhatók nagyobb városok, a sarkkörön túl pedig már talán 20…▶
A terület első tudományos vizsgálatai 1836-ban kezdődtek el Kubinyi Ferenc révén, és időközben a téma iránt érdeklődők zarándokhelyévé vált. Az Ősvilági Pompejinek is nevezett, Európa Diplomás és világörökségi nevezés alatt álló terület 23-17 millió éves képződményeinek változatos kövületei részben az egykori földrajzi helyzetének, az őskörnyezetet…▶
A nyugati Mecsek legmagasabb csúcsa a Pécs mellett emelkedő, közel 600 méteres Jakab-hegy. A hegy meredek déli oldalát jellegzetes színű, vörös permi homokkő alkotja, amelyből a víz és a szél munkája különleges szirteket, kőtornyokat formált: a Babás-szerköveket, a Sasfészket és a Zsongor-követ, melyekhez a néphagyomány több mondát kapcsolt. A Zsongor-kőről…▶
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!
A Bükk és a Mátra határán a Tarna-patak észak felé kiszélesedő völgye felett áll a vár. A középkorban a Tarna-völgyében észak felé vezető utak lezárására és ellenőrzésére igen alkalmas helyen épült, bár elsősorban földesúri magánvár colt, stratégiai szerepet alig játszott.
A vár két külön részre tagozódik. A felső vár eredetileg belsőtornyos, szabálytalan…▶
Székesfehérvártól északnyugatra, a Vértes hegység szélén, 479 m tengerszint feletti magasságon, egy sziklaplatón épült vár. Stratégiailag kedvező fekvésű, mivel a mai 81-es út elődjét, a Gaja-patak völgyében haladó utat ellenőrizte. Ez az út volt az, amit a tihanyi alapítólevélben hadútként említettek.
A vár gyönyörű helyen fekszik, a kilátás csodálatos…▶
Bakonybéltõl északra kb. 3 km-re a Gerence völgy felett, a Tönkölös-hegy egyik kiugró nyúlványán, 432 m magasan találjuk az elpusztult vár csekély maradványait.
Odvaskõ és Bakonybél között (Bakonybéltõl északra kb. 3 km.-re) a 'Gerencepuszta' buszmegállótól kell indulni a vár felé. Kb. 40 perc, az elején könnyű, utolsó harmadában megerőltető túrával…▶
A Club Tihany Hotel sorompós portáján áthaladva, egészen a hotel sarkáig kell menni, a parkoló szélére. A parkoló délnyugati csücskénél van egy kerítés, két kapuval. Az első kapu az íjászoké. A második kapun áthaladva a lépcsőn fel kell menni, és a rom ott van előttünk.
A középkorban a terület együtt fejlődött a Magyar Királysággal. A földdarab fölött…▶
A Kis-Balaton közvetlen közelében található, párját ritkító bivalyrezervátumban az állatok viselkedése pihenőhelyekkel és kilátóponttal ellátott kb. másfél kilométeres sétaút bejárásával ismerhető meg.
A Bivalyrezervátumban mintegy 250 bivaly él. A telep az őshonos bivaly fennmaradásában, génállományának megőrzésében fontos szerepet játszik, s egyben a faj bemutatásának hazai központja…▶
Régóta terveztem bejárni az ország egyik legszebb táját, a Tihanyi-félszigetet. A terület az ország egyik legkülönlegesebb helye fekvése, kialakulása, éghajlata miatt. A falut már többször volt szerencsém megismerni, de a természeti szépségeknek csak egy kis szeletét láttam eddig. Ennek megismerésére a legjobb alkalom egy hűvös, 35 fokos augusztusi…▶
Balatonberény külterületén, a Zala torkolat irányába egy olyan tóparti szakasz, ami még természetesnek mondható. Remélem, ez így is marad. Főképp horgászok járnak erre, a nyomokból ez látszik. Ugyan nem sok, de sajnos, szemetelés is van. Ha már balatoni horgászok, legalább erre odafigyelhetnének.
A táj, a tópart egyébként gyönyörű. Kellemes túra tehető erre…▶
Idén az első jelentősebb kirándulásunk. Az érintetlen balatoni táj volt a cél. Itt a tópart még természetes, ami ma már igen ritka. Azért 100%-ban nem mondanám érintetlennek, mert látszik, hogy a tótól feljebb, a múltban kissé meg volt piszkálva, de már visszaszorítja a természet.
A Zala befolyásának környéke igazi túra, már aki szereti a vadont. Nádas, mocsaras, nyáron szúnyogos…▶
A Látóhegy (hivatalosan Templomdomb) 172 méter magasságával a környék legmagasabb pontja, jellemző növénye a homoki csenkesz, a hunyor, az ezüstperje, a vadszegfű és megtalálható az árvalányhaj is.
Kizárólag a tolnai homokterületek sajátsága, a tavaszi tarka sáfrány pompázik a vidéken. A homokvilág kuriózuma a pusztai tyúk, ugróegér, s néhány évtizede még viperát is láttak errefelé…▶
A befagyott Velencei-tó is gyönyörű. Átutazóban itt is lelátogattam a partra.
Gárdony története:
Gárdony és a szomszédos Agárd területén már a bronzkortól kezdve találni leleteket, azonban komolyabb település – eltekintve az országos jelentőségű dinnyési vaskori leletek által feltételezettől – nem volt a környéken, mivel a külvilág felé csak délről…▶
Többször voltam erre, bringával. Valamikor horgász tavak voltak, ma nem tudom milyen horgászat szempontjából, de a táj gyönyörű, hatalmas a nyugalom.
Aki szereti a nyugalmat, tökéletes kirándulóhely. Elnyúlni a fűben, hallgatni a táj csendjét...
https://www.youtube.com/watch?v CkIIOn08SFo
További túra - és egyéb videóért iratkozz fel YOUTUBE csatornámra: https://www…▶
2006. 08. 15. Kerékpártúrám Szigliget után ide érkezett. Gyalogtúra a hegyen a Kisfaludy kilátóhoz körbe, majd vissza. A hegyen nagyszerű túrák tehetők, inkább gyalog, mint bicóval. A kilátás elképesztően gyönyörű.
BALATON oldalam:
http://mc-bubu.uw.hu/belfike/a_balatonrol.html
▶
Norvégia a fjordok mellett a vízek országa is. Hóolvadáskor bármerre jár az ember, kisebb-nagyobb vízeséseket, patakokat mindenhol talál. Sokszor az ember alig veszi észre vezetés közben, hogy egy újabb vízesés mellett haladt el. Vízmániás lévén „muszáj” külön raknom őket a fjordoktól.
▶