Kanári sziget, Tenerife, Los Cristianos, Tengeralattjáró

Másnap elbicegtem ismét a buszmegállóhoz. Egy kék, Submarine Safaris feliratos busz vett fel bennünket. Az idegenvezető csaj nagyon szimpatikus volt, az úton sok mindenről tájékoztatott bennünket.

Ismét ködben indultunk el otthonról, és mire a déli partra értünk sütött a nap. Már várt ránk a sárga tengeralattjáró. Mikor lemásztunk a belsejébe, meglepődtem, hogy milyen kényelmes ülőkék vannak és milyen tágas belül. Nagy ablakokon lehetett kikukucskálni a víz alatti világba. Mi leghátul foglaltunk helyet és senki más nem ült ott, ezért három oldalról bámészkodhattunk.

Így utólag nézve legelöl jobban jártunk volna, mert ott mutogatta a csaj az előbukkanó óceánlakókat, mi meg vagy megláttuk, vagy nem. Sokáig csak meresztgettem a szemeim, például amikor mondogatta, hogy egy angyalcápa úszik éppen előttünk-mellettünk -alattunk... én meg csak egy bepánikolt homokba fúródó rájafélét láttam, amiről később derült ki, hogy na az volt az!

Láttunk pár csónakroncsot is... például egy elsüllyedt vitorláshajó roncsát külön behúzták partközelbe turistaattrakcióként és a halak örömére. A körül volt a legnagyobb rajzás. Miután lemerültünk az óceán fenekére 27 (m,csomó?... vagy mibe mérik?) a mélyben ki lettek kapcsolva a propellerek. Megjelent egy búvár és körülöttünk úszkálva kézből etette a halakat. Szép látvány volt ahogy a raj egyként mindenfelé követte.

Az óceán fenekén azt hittem először valamilyen növényféle ágaskodik és leng a hullámzásban, de felvilágosítottak később, hogy azok a fekete vastagabb fűszerű micsodák angolnák, és ahogy jobban megfigyeltem, tényleg néha még vissza is húzódtak a homokba. Amúgy egy tengeralattjárós merülésnél ne várj olyan színes víz alatti világot, mint amilyent az akváriumokban látsz, mert akkor nagyot csalódsz. Odalent inkább minden kékbe mosódik, csak ha nagyon közel jön egy hal, akkor látod, hogy van-e benne szín.

Mikor partközelbe kerültünk és kezdtünk felbukkanni a habokból, akkor nagyon tetszett a napfény játéka a víz alatt... közben hangosan szólt a Beatles: - We all live in a yellow Submarine... yellow Submarine...yellow Submarine... . Még kaptunk egy oklevelet is, hogy részt vettünk a tengeralattjáró expedíción, aztán bevittek bennünket busszal a városba, ahol lementünk a strandra. Ott egy másik Teneriffába cseppentünk, mert tényleg olyan volt a hangulat mint egy nyaralóhelyen. Nyüzsgés, pezsgés, mindenfelé fürdőző, napozó emberek.

Los Cristianos-ban sajnos csak két óránk volt az ebédre, nézelődésre, strandolásra. Egy olasz étteremben kajáltunk, aztán irány a strand. Amilyen szerencsénk volt, mire levetkőztünk éppen megérkezett a Sirokkó szél, ami annyiban nyilvánult meg, hogy sárgás fátyollal vonta be az egész eget. Afrikából hozott ugyanis egy kis homokot fölénk. Sétálgattam egyet bokáig az óceánban, közben néztem a beérkező búvárokat, a Parasailing-est, a la Gomerába tartó kirándulóhajót és az egyéb néznivalót.

Még tanúi lehettünk annak, hogy egy üres, felborult vízibiciklit vontatott ki jetski-vel az egyik srác. Hatan tudták csak partra vonszolni, mert megtelt vízzel, ugyanis léket kapott az egyik sziklán. Azt már nem tudtuk kideríteni, hogy a zátonyra futott utasait is kimentették-e a vízből - mert el kellett jönnünk - de hát a biciklit megmentették... nekik az volt a fontosabb.

A buszba ülve ismét északnak vettük az utunk és mikor megérkeztünk Puerto de la Cruz-ba legszívesebben visszabuszoztunk volna délre, mert olyan volt, mintha nyárból őszbe cseppentünk volna.

Olyan hűvös, ködös klímába raktak ki bennünket, hogy remegtünk a nyári cuccban. Mondta is az idegenvezető egyből együttérző kifejezéssel az arcán, hogy bár a sziget nem túl nagy, mégis olyan mint egy kontinens a szélsőséges időjárásával és ha akarjuk visszavisz bennünket a nyárba.