Laâyoune (ENSZ bázis)

Hello !

Délelőtt egy-egy kis cipót ettünk, lekvárra már nem jutott. No ekkor szakadt a fonál. Az utunk folyamán már harmadszor vagyunk a szakadék szélén. Én már direkt engedem hogy kis híján az összeomlás mélységeire jussak. Ahogy a mondás tartja: ha már padlón vagy, ott összeszedhetsz valamit. Ma már fél óránként néztük a bankautomatát, mivelhogy egy lyukas petákunk se maradt. Már olyanokra gondolok, hogy valami nincs rendben a számlánkkal, pl. (pusztán elmélet) a számlán le lehet menni mínuszba, és mi esetleg le is mentünk a Spanyoloknál, és esetleg most a bank büntet minket és a mínuszt töltögeti vissza, de mondom: csak a hasamra ütöttem. Remélem, badarság.

Ahogy mondtam, elegünk lett. Két lehetőség volt, az egyik, hogy a két fényképezőgépből az egyiket eladjuk, a másik, hogy még egyszer megpróbáljuk felvenni a kapcsolatot a United Nations-al (UN). Az utóbbit választottuk, pedig a Laayune-i hatóság már az első próbálkozásunknak sem örült igazán, mondva hogy az UN-nek a Szaharával van dolga, a bajba jutott turistákon (vagy vándorokon) a hatóság segít. A hatóság már egyszer segített, három napig volt hol aludni, de ennünk is kellene, sőt még csak azt kellene, az alvást azt már mi azért meg tudjuk oldani. Az UN azért is volt jó ötlet, mert biztos forrásból tudtuk, hogy ott magyarok is dolgoznak. Tehát elmentünk az UN központi épületéhez, ahol marokkói katonák fogadtak minket. Nem sokat vacakoltak, nagyon segítőkészek voltak és azonnal bejuttatták a segélykerésünket a kéksisakosokhoz. Úgy tíz perc múlva egy katona (mint később kiderült, alezredes, dehát én analfabéta vagyok, ami az uniformisok olvasását illeti) jelent meg a bejáratnál, bal karján zászló, föntről lefele: piros, fehér és zöld. Hát most át kellene éreznétek a megkönnyebbülést.

Moravek Csaba alezredes kihúzott minket a sz.....csávából. Most eszünk mint a vadállat, és Csabának köszönhetően ezt 3-4 napig tehetjük. Csaba egy igencsak szimpatikus arc, neki nem kell kétszer mondani, azonnal megértette a gondot: Uraim ! (utána már tegeződtünk) Magyarok vagyunk, nem? Azért vagyunk, hogy segítsünk egymáson. Hát, ez érinti az üzenetünket, amely ugye nem valami globális és megalomán békéről szól, hanem a barátságról. Pont arról, hogy első lépésként, tanuljon meg a Magyar segíteni a Magyaron, a Szerb a Szerben, a Svéd a Svéden és a bantu néger a bantu négeren. Ez persze nem lesz elég, de vegyük a lépcsőfokokat fokonként.

Csaba! Köszönjük.