Brutálfutás 8.0

Reggel indultunk Nyáregyházára a Brutálfutásra. Vagyis az első akadály-futóversenyemre, amióta rendszeresebben járok futni. Voltam már életemben pár Táltos futáson, ami szintén ilyen típusú verseny, úgyhogy némi elképzelésem azért volt, hogy mi várhat rám, de közben mégis hatalmas adag izgatottsággal érkeztem.

Három hónapja volt egy csukló műtétem, ahol összevarrták a fél éve szakadt szalagjaimat, csont rövidítés céljából pedig szétfűrészelték két helyen az alkarom, majd az utána következő hat hét gipsz után igencsak fájdalmas, beszűkült mozgástartományban és erőtlen állapotban kaptam vissza a kezemet...

Tartottam attól, hogy fogja bírni, de szerencsére nem volt gond belőle, nem is fájt különösebben a verseny közben.

Már az is hatalmas erővel hatott rám, hogy ott voltam a helyszínen a sok energiával teli, vidám, mosolygós futó között.

A rajt zónába már teljesen meghatottan álltam be, iszonyat különleges érzés és annyira hihetetlen volt, hogy én mindjárt elindulok egy futóversenyen.

Felcsendült a rajt zene, minden versenyző együtt tapsolt, hangos visszaszámlálás után pedig elhangzott a rajtot jelző kürt és elkezdődött.

Mindjárt az első feladat az volt, hogy a tőlünk pár méterre lévő cipőnkhöz fussunk és felvegyük, lehetőség szerint alaposan bekötve, hogy majd a sárban szaladva is a lábunkon maradjon.

Jó meleg volt, úgyhogy a vizes akadályok igen jól estek. Különösen élveztem azt, amikor egy dombról kellett lecsúszdázni, miközben slaggal locsoltak minket. De a derékig érő vízben is szívesen gyalogoltam, és még azt se bántam amikor a sáros víz alá kellett bukni, hogy átjussunk egy fal alatt.

Fantasztikus verseny volt, hol nehezebb, hol vicces, hol pedig nem kicsit sáros akadályokkal a pályán.