609 kölcsönzött munkavállaló szerződését szüntették meg az iváncsai akkumulátorgyárban - közölte az SK On az RTL megkeresésére. (Portfolio.hu, hétfő 20:23)
De igazából az is lehet, hogy már meg is érkeztünk ide. A hétfőn bemutatott GPT-4o natívan, valós időben tud kommunikálni kép, szöveg és élő beszéd alapján, és annyira természetesen csinálja ezt, hogy az már egy kicsit ijesztő. (Telex.hu, hétfő 20:34)
A bankközi piacon, a nap folyamán emelkedett a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben . (Infostart.hu - Gazdaság, hétfő 20:34)
Sávot és irányt is tévesztett. Az eset még 30-án történt, most lett ügy az esetből. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 20:23)
Elengedhetetlen a magyarországi adórendszer reformja, és vásárlói mozgalmat indítunk a vidéki családi benzinkutak megmentése érdekében – ezekről határozott a Független Benzinkutak Szövetsége a május 10-i rendkívüli közgyűlésén – tájékoztatott Egri Gábor elnök a szerkesztőségünknek küldött hétfői közleményben. (Portfolio.hu, hétfő 20:19)
Jelenleg Donald Trump sok helyen tudhat magáénak előnyt a közvélemény-kutatások szerint, de az ellene folyó eljárásokon és egy majdani elnökjelölti vitán kívül több más kulcsfontosságú tényező is befolyásolhatja még az eredményeket. (Infostart.hu - Külföld, hétfő 20:45)
Az Európai Bizottság a szálláshely-közvetítő Booking.com-ot felvette azon digitális vállalatok listájára, amelyek méretüknél fogva szigorúbb versenyszabályok hatálya alá tartoznak, egyúttal vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy az X közösségimédia-platform mentesülhet-e e szabályok alól - tájékoztatott a brüsszeli testület hétfőn. (Portfolio.hu, hétfő 20:33)
Olivier Giroud Amerikába indul levezetni. (Telex.hu, hétfő 20:31)
A többszörösen visszaeső bűnöző kölcsönadott az egyik sértett barátnőjének, és most vagy a pénzét, vagy az azon vásárolt dolgot követelte vissza, csak épp először rossz embertől. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 20:10)
Egy debreceni, egy szekszárdi és egy hatvani egészségügyi intézmény kapta a Magyar Kórházszövetség Egészségfejlesztő Kórház Díját, elismerve ezzel a munkatársak és a lakosság egészségtudatosságának erősítését szolgáló legjobb kezdeményezéseket. (Infostart.hu - Belföld, hétfő 21:07)
További két H225M típusú helikopter érkezett a Magyar Honvédséghez az Airbus Helicopters franciaországi gyártóközpontjából - jelentette be honvédelmi miniszter. (Infostart.hu - Belföld, hétfő 20:56)
Lefelezik az iváncsai akkumulátorgyár dolgozóinak létszámát, igaz, a dél-korai SK Innovation üzemében csak a kölcsönzött munkaerőtől válnak meg – mondta az InfoRádióban Székely Tamás, a Magyar Vegyipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége elnöke. Fónagy János parlamenti államtitkár közölte: az elküldött dolgozók máshol kapnak munkát, a megélhetésük biztosított lesz. (Infostart.hu - Belföld, hétfő 19:31)
A párt EP-listavezetője először beszélt arról, hogy választási siker esetén akár Brüsszelben folytatná képviselőként. (Infostart.hu - Belföld, hétfő 18:39)
Egy szoftver üzembe helyezése miatt hétfőn órákon át nem lehetett elérni a posta honlapját, és több online szolgáltatás sem működött. (Infostart.hu - Belföld, hétfő 18:13)
Azért azért dolgozna Bródy-Farkas Anita, hogy az V. kerületben rejlő lehetőségek valóban megvalósuljanak, és ne elszalasztott alkalmak legyenek. (hvg.hu, hétfő 18:12)
Kínai napelemgyártó vállalatok vonták vissza uniós beruházási ajánlatukat, miután az EU Bizottsága illegális állami támogatás gyanúja miatt vizsgálatot indított ellenük. (Infostart.hu - Külföld, hétfő 19:57)
Jó irányba tett lépés az európai uniós migrációs paktum elfogadása - jelentette ki Vít Rakusan cseh belügyminiszter a nyugat-csehországi Ústí nad Labemben, miután Armin Schuster szász belügyminiszterrel tárgyalt a témáról és a cseh-német határvédelemről. (Infostart.hu - Külföld, hétfő 19:44)
Több mint túlzás lenne azt állítani, hogy a német sportsajtó egyhangú megértéssel fogadta volna a Hertha BSC történetében mindenekelőtt játékosként, de edzőként is történelmet írt Dárdai Pál menesztését. (Infostart.hu - Külföld, hétfő 19:18)
Alexander Schallenberg ankarai látogatása idején arról beszélt, hogy Törökország egyre messzebbre kerül az Uniós tagságtól. Ugyanakkor méltatta Bécs és Ankara viszonyát. (Infostart.hu - Külföld, hétfő 19:05)
Huszonnégy év börtönnel sújtotta egy asztanai bíróság a felesége meggyilkolásával vádolt Kuandik Bisimbajev volt kazah nemzetgazdasági minisztert. (Infostart.hu - Külföld, hétfő 18:52)
Azt továbbra sem tudni, milyen típusú daganatos betegségben szenved a 75 éves brit uralkodó. (Telex.hu, hétfő 20:49)
Matura Tamás Kína-kutató volt a Téma különkiadásának vendége, akivel a kínai elnök látogatásának hátteréről beszélgettünk. (Telex.hu, hétfő 20:04)
A Téma különkiadásában Matura Tamás Kína-kutatóval beszélgetünk Hszi Csin-ping kínai elnök európai útjának gazdasági és politikai hátteréről, és arról, bejöhet-e a magyar kormány számítása a kínai barátsággal. (Telex.hu, hétfő 20:03)
Mutatjuk, mi vár a csillagjegyekre kedden a napi horoszkóp szerint. (168ora.hu, hétfő 20:02)
A kormányközeli lap azt állítja, hogy a gazdasági bűncselekmény miatt büntetett S. Mária Magyar Péter gazdasági vezetője. (Telex.hu, hétfő 19:38)
17
34
60
80
82
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 14 db | 3 627 200 Ft |
3 találat: | 1 546 db | 34 575 Ft |
2 találat: | 49 158 db | 4 295 Ft |
5
11
25
31
38
43
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 72 db | 229 050 Ft |
4 találat: | 2 413 db | 6 835 Ft |
3 találat: | 36 259 db | 2 845 Ft |
Kanizsai-Silka Ágnes azt is elárulta, hogy milyen ruhát tervezett volna a nívós eseményre. (Velvet, hétfő 19:57)
A Dinamo Bucuresti februárban szerződtette a bissau-guineai Edgar Lé-t, aki miatt most megüthetik a bokájukat. (Velvet, hétfő 18:51)
Ennél aranyosabbat ma már nem látsz. (borsonline.hu, hétfő 18:40)
A mestercukrász édesapja elvesztéséről árult el megrendítő részleteket a Hétköznapi példaképek, nem hétköznapi történetei című műsorban. Pataki Ádám élete gyökeresen megváltozott utána. (borsonline.hu, hétfő 18:30)
A legtöbb jelet könnyű figyelmen kívül hagyni, de ha tudjuk mire kell figyelnünk, akkor könnyen megmenthetjük magunkat sok bosszúságtól. (Velvet, hétfő 18:22)
2
4
11
12
26
27
31
1
16
17
20
30
32
33
7 találat: | 1 db | 216 068 210 Ft |
6 találat: | 36 db | 457 840 Ft |
5 találat: | 1 670 db | 9 870 Ft |
4 találat: | 28 295 db | 3 015 Ft |
28
31
39
45
49
8
11
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 657 126 € |
5+0 találat: | 1 db | 56 978 030 Ft |
4+2 találat: | nem volt | 3 417 595 Ft |
4+1 találat: | 4 db | 170 230 Ft |
3+2 találat: | 19 db | 90 570 Ft |
4+0 találat: | 19 db | 56 250 Ft |
2+2 találat: | 336 db | 14 475 Ft |
3+1 találat: | 483 db | 10 290 Ft |
3+0 találat: | 1 200 db | 7 995 Ft |
1+2 találat: | 1 750 db | 7 175 Ft |
2+1 találat: | 7 952 db | 4 795 Ft |
A hatalmat sokkal könnyebb megragadni, mint megtartani. Jude alaposan megtanulta ezt a leckét, amikor mérhetetlen hatalomért cserébe lemondott a gonosz király, Cardan feletti uralmáról…
Daniel Goleman a környezettudatos gondolkodás pszichológiaiés társadalmi rétegeit fejti fel előttünk a tőle megszokott humorralés éleslátással. Rávilágít…
Philippe Petit, a deviáns francia kötéltáncos és utcai zsonglőr híres középületek meghódításával hívta föl magára a figyelmet a 70-es években. A lázadó…
"A Sátán füstje valamely résen át behatolt Isten templomába" - panaszolta VI. Pál pápa 1972. június 29-én. A válság azóta úgy elmélyült, hogy XVI…
Ez a lírai hangvételu fekete-fehér képregény több szempontból is egyedülálló alkotás. Csordás Dániel a magyar képregény újkori történetében elsok között…
Aranyos, halloween képeket tartalmaz, melyeket kedvükre kiszínezhetnek a gyermekek.
Vannak azért kivételek (Sport365.hu, hétfő 18:44)
Slavko Vincic pedig a BL döntő játékvezetője lesz (Sport365.hu, hétfő 17:44)
Cseh Sándor és Mihók Attila kihirdette a párizsi olimpiára készülő világbajnoki ezüstérmes magyar női vízilabda-válogatott bő, 23 fős keretét. (Infostart.hu - Sport, hétfő 17:21)
"Tiszteljük őket, de nekünk nagyobb céljaink vannak" (Sport365.hu, hétfő 17:14)
Lejjebb adott az elvárásaiból (Sport365.hu, hétfő 16:44)
Duplájába kerül a tömegközlekedés a játékok alatt, ráadásul egyedi megoldást vezetnek be. (Infostart.hu - Sport, hétfő 16:31)
Cseh Sándor és Mihók Attila kihirdette a párizsi olimpiára készülő magyar női vízilabda-válogatott bő keretét. (Sport365.hu, hétfő 16:14)
Kaja Kallas észt miniszterelnök hétfőn üdvözölte azokat az uniós terveket, amelyek alapján átadnák a nyugati szankciók keretében zárolt orosz vagyon kamatjövedelmét Ukrajnának. (Portfolio.hu, hétfő 19:50)
Az ENSZ váratlanul és magyarázat nélkül felülvizsgálta és nagyjából a felére csökkentette a Gázai övezeti izraeli-palesztin fegyveres konfliktusban meghalt nők és gyermekek helyi beszámolókon alapuló becsült számát, miközben összességében az életüket vesztők számán nem változtatott. Erre felfigyelt hétfőn az izraeli média. (Portfolio.hu, hétfő 19:39)
Bill Gates volt felesége, Melinda French Gates bejelentette, hogy június 7-én távozik az exférjével közösen alapított Bill and Melinda Gates Foundationtől - közölte a New York Times . (Portfolio.hu, hétfő 19:21)
Elfogadták az uniós tagállamok, ezért bejelentette az Európai Tanács, hogy még egy évig meghosszabbították az ukrán és moldáv termékek vámok és mennyiségi korlátozások nélküli uniós behozataláról szóló szabályokat – olvasható a Tanács közleményében . (Portfolio.hu, hétfő 19:01)
A kisállat nagyon le volt gyengülve, amikor kiemelték. (hvg.hu, hétfő 18:05)
A romániai magyar játékvezető az Európa-bajnokságon is dolgozik majd. (hvg.hu, hétfő 17:01)
Az RTL-nek korábban egy ott dolgozó is azt mondta, első körben az összes kirgiz kollégát bocsátották el. (hvg.hu, hétfő 15:30)
Minden elemzői várakozásra rácáfolt a kiskereskedelmi forgalom márciusi alakulása, két gyenge hónap után a legfeljebb félszázalékosra jósolt bővülés helyett kétszázalékos ugrást mutattak a Központi Statisztikai Hivatal adatai. A reálbérek persze valóban emelkedtek, és az állampapírkamatok februári kifizetéseinek egy része is a boltok kasszájában landolhatott, de szakértők nem zárják ki, hogy a statisztikában csúszott el valami. (hvg.hu, hétfő 15:30)
Lettországban hasonló problémákkal küzdenek az iskolák, mint Magyarországon, a tanulók különleges módját választották a tiltakozásnak. (hvg.hu, hétfő 14:42)
Miközben Párizsban és Milánóban is neonáci meneteket tartottak az utóbbi hetekben, egy német bírósági döntés alátett a német AfD pártnak. (Telex.hu, hétfő 19:24)
Az ítélet szerint tisztában volt vele, hogy a gyerek meg fog halni. (Telex.hu, hétfő 19:24)
Arató Gergely a kormánytól kérdezett, de közben Magyar Péteren élcelődött. Dömötör Csaba a DK-nak válaszolt, de Magyar Péterről beszélt. (Telex.hu, hétfő 18:37)
Jó napja volt a magyar devizának. The post Erősödött a forint first appeared on 24.hu . (24.hu, hétfő 18:37)
A levélíró azt szerette volna megtudni, hogy miért nem vitázhatnak a köztévében az EP-listavezetők. Kapott választ, de nem volt benne köszönet. (Telex.hu, hétfő 18:18)
Felbukkant a közösségi oldalakon egy rövid videó a kínai Ex Robots gyártási folyamatáról. Egyszerre döbbenetes és ijesztő kissé. (hvg.hu, hétfő 18:03)
Francia és amerikai kutatók kísérlete alapján úgy tűnik, életképes megoldás lehet egy fúziós reaktorban volfrámot használni. Mindez újabb lépéssel vitte közelebb az emberiséget a korlátlan energiához. (hvg.hu, hétfő 17:03)
Jó vásárt csinált a Meta az Instagrammal, és a Threads is szépen halad előre. Már korábban is megvolt a kapcsolat a két szolgáltatás között, most még szorosabbra fűzné a tulajdonosuk. (hvg.hu, hétfő 16:03)
Fontos újítást kaphat az idén ősszel érkező iPhone 16 Pro. Például számottevően jobb lehet a kijelzőjének maximális fényereje. (hvg.hu, hétfő 15:03)
Négy hónap alatt majdnem összejött az éves terv. (Infostart.hu - Tudomány, hétfő 14:45)
AI-alapú adatvédelmi funkciót (reklámblokkolót) kaphat a Safari böngésző az iOS 18-ban, de brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy ez anyagi katasztrófát okozhat az ágazatban. (IT café, hétfő 14:04)
Parlamenti vizsgálatot kezdenek a közösségi média káros hatásai miatt. (IT café, hétfő 12:05)
Miután nemrég újabb dolgozókat küldött el a Tesla, Elon Musk azt ígéri, hogy 500 millió dollárt költenek a töltőhálózatra (ez értelemszerűen inkább az USA-t érinti). (IT café, hétfő 10:02)
Az elmúlt két évtized legnagyobb geomágneses vihara miatt csak gyengébb szolgáltatást képes nyújtani a SpaceX Starlink szolgálatása. Musk szerint pedig hamarosan újra repül a Starship. (IT café, hétfő 08:00)
Az OpenAI és a mások eszközeivel gyártott, AI-alapú tartalmakat is címkézné a TikTok. (IT café, hétfő 07:00)
A fejlesztést a Computexen leplezi majd le a cég, de nagyjából lehet tudni, hogy mit hoz. (PROHARDVER!, hétfő 17:53)
A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt. (PROHARDVER!, hétfő 16:23)
Bejelentette a Xiaomi, hogy mikor esedékes a Poco F6 és F6 Pro premierje, a fotón pedig egyértelműen látszik, melyik Redmiből készül az új modell. (Mobilarena, hétfő 15:25)
Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz. (PROHARDVER!, hétfő 15:13)
Ősztől okostelefonnal is igazolhatják magukat azok, akik csatlakoznak a Digitális állampolgárság programhoz. (HWSW Informatikai Hírmagazin, hétfő 14:45)
A Downton Abbey 3-at ismét Simon Curtis rendezi, és a színészek többsége is visszatér a második részből. Hivatalosan is elkezdődött a Downton Abbey 3. részének gyártása, miután a Focus Features és a Carnival Films a közösségi médiában bejelentette a hírt – írja a Deadline. Visszatérnek a Downton Abbey: Egy új korszak főszereplői, melléjük pedig több […] The post Paul Giamatti és mások csatlakoztak a Downton Abbey 3-hoz appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, hétfő 15:09)
Kiderült, hogy a Magyar Mozgókép Díj előzsűrije mely alkotásokat és alkotókat jelöli a 2024-es elismerésekre. Jelölt lett egyebek mellett a Lefkovicsék gyászolnak, Kizlinger Lilla és Koltai Lajos is. A díjátadóra a MOZ.GO-n kerül sor. Idén az alkotók nyolc kategóriában – játékfilm, tévéfilm, kisjátékfilm, egészestés animáció, rövid animáció, egészestés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, és tévésorozat – nevezhettek […] The post Megvannak a Magyar Mozgókép Díjak idei jelöltjei appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, hétfő 11:18)
Az auschwitzi tetováló (The Tattooist of Auschwitz) Heather Morris azonos című könyvéből készült Lale Sokolov egykori szlovák zsidó fogoly valós története alapján. Az auschwitzi koncentrációs táborban Sokolov azt a feladatot kapta a náciktól, hogy azonosítószámokat tetováljon a foglyok karjára. Így ismerkedik meg Gitával, szerelem szövődik közöttük. Vajon fel lehet-e építeni egy új életet az átélt […] The post Tetovált számsorok lidérces fogságában – Az auschwitzi tetováló appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, hétfő 04:00)
Nincs új a nap alatt, az új Majmok bolygója is bukás itthon (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 20:00)
Kiszálltak a rendezők az új Menekülés New Yorkból-filmből. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 18:10)
Előre hozták az új Terrifier premierjét. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 15:51)
Oscar-díjas főszereplőt kapott az új Blade Runner. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 13:30)
Majdnem 130 millió dolláros világbevétellel indított az új Majmok bolygója. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 11:28)
Lehet, hogy megint lesz Charlies Angels. (SG.hu Hírmagazin - Film, vasárnap 20:33)
Sigourney Weaver érkezhet a Star Wars-univerzumba. (SG.hu Hírmagazin - Film, vasárnap 18:57)
A sci-fi horrorok egyik legismertebb női karaktere után a színésznő egy Star Wars-mozifilmben jelenhet meg. (PC Guru Online, hétfő 20:00)
Lehet, hogy az elmúlt négy évet más játékokkal töltötted, de most két órát játszhatsz a The Last of Us Part II Remastereddel - és ennek csak egy feltétele van. (GameStar Online Hírek, hétfő 19:34)
Ezúttal a lopakodás még hangsúlyosabb szerepet kap, amire szépen utal is a hivatalos cím. (PC Guru Online, hétfő 19:00)
A Rockstar maga szivárogtatta ki a Red Dead Redemption PC-s portjának létezését. (GameStar Online Hírek, hétfő 18:57)
A szabályos közlekedéshez tudni kell a választ ezekre a kérdésekre. (Femina - Utazás, hétfő 11:18)
A Balaton-felvidéknek is van saját kéktúrája, az útvonal mentén gyönyörű települések sorakoznak. (Femina - Utazás)
A sarki fény, az aurora borealis ismét látható volt Magyarországról. (Femina - Utazás)
Sokan nem tudják, mit jelez ez a tábla pontosan. (Femina - Utazás)
Ezeket a varázslatos görög szigeteket kevesebben ismerik a zsúfolt turistaközpontoknál. (Femina - Utazás)
A Mind idegenek vagyunk című filmet csak párszor játsszák a magyar mozik, de streamingen elérhető – és kár lenne kihagyni. Ennyire meglepő és ennyire katartikus film csak ritkán készül, nem szabad hagyni, hogy elsikkadjon a filmes kínálatban. (hvg.hu, hétfő 18:00)
Apponyi Albert emlékiratáért pedig 1 millió 111 ezer 111 forintot adtak. (hvg.hu, hétfő 14:59)
Azt írták, határozottan kiállnak a felvételi tisztaságának biztosítása mellett. (hvg.hu, hétfő 14:08)
Ryan Reynolds és Hugh Jackman kettőse visszatér, hogy Madonna egyik leghíresebb dalára verekedjenek. (hvg.hu, hétfő 12:47)
Idén az alkotók nyolc kategóriában neveztek a magyar filmes mustrára az előző év terméséből. (hvg.hu, hétfő 11:46)
Július 3-a igazi poptörténeti pillanatnak ígérkezik, hiszen több mint három évtizedes pályafutása során először látogat hazánkba Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata, a Take That. Ha ez önmagában nem lenne elég hír, egy igazi szenzáció is létrejön ezen az estén, hiszen eredeti felállásában újra színpadra áll a ‘90-es évek egyik kultikus hazai csapata, Császár Előd és Hoffer Dani duója, az FLM! (Zene.hu - hírek, vasárnap 23:42)
Két Eurovíziós győzelem után már ideje volt Az Eurovíziós Dalfesztivál egyetlen kétszeres női győztese, Loreen ad koncertet jövőre Budapesten. A svéd énekesnő 2025. március 2-án lép fel az Akvárium Klub NagyHalljában – közölték a szervezők kedden az MTI-vel. Loreen a 2012-es bakui győzelmét tavaly Liverpoolban ismételte meg. A 40 éves előadó jövő tavaszi budapesti koncertjén […] (Magyar zene, vasárnap 18:24)
Az élet olyan, mint egy társasjáték. A célig repíthet minket a szerencse, egy helyben topoghatunk a rossz lapok miatt, vagy akár a győzelem előtt visszakerülhetünk a start mezőre újrakezdeni az egészet. Az AWS üzenete, hogy menni kell tovább, és sosem szabad feladni az álmaidat. Három évvel barátjuk és zenésztársuk, Siklósi Örs tragikus elvesztése után, megjelent a modern rock / metalos zenekar mostani felállásában, Stefán Tamással kiegészült első nagylemeze, Innen szép nyerni címmel. (Zene.hu - hírek)
Tartalmas, értékes és egyben boldog élete lehet annak, aki mások megsegítésének szenteli magát. (Femina - Hazai sztár, hétfő 15:00)
Dallos Bogi nyolc hónappal kisfia megszületése után visszatért az edzőterembe, megmutatta szülés utáni alakját. (Femina - Hazai sztár, hétfő 13:50)
Egy rajongó nem túl biztonságos helyre helyezte a babáját Taylor Swift koncertje közben. (Femina - Világsztár, hétfő 13:20)
A sztáredző és szerelme első közös gyermeke világra jött. A követőik imádják a különleges nevet, amit kapott. (Femina - Hazai sztár, hétfő 13:05)
Oroszlán Szonját korábban elhagyta egy férfi, mert azt hitte, egy párt alkot a népszerű tévéssel. A színésznő most tisztázta, mi volt köztük. (Femina - Hazai sztár, hétfő 12:45)
Az ananászos ázsiai sült rizs tökéletes köret lesz húsok vagy zöldségek mellé. (Femina - Recept, hétfő 09:12)
A lapított húspogácsával megpakolt smash burgert otthon is el tudod készíteni. (Femina - Recept, hétfő 08:08)
A csokidarabos kuglóf alapreceptjének elkészítése nem is lehetne egyszerűbb, és semmi különleges hozzávalóra nem lesz szükséged hozzá. (Femina - Recept)
A mustáros sertéstarja egyszerűen összeállítható, puha és omlós húsféle. (Femina - Recept)
Mennyire ismered a szólásokat és közmondásokat? Most kiderül! (Femina - Recept)
Cikkünkben a hepatitis E-fertőzés diagnosztizálásáról, a betegség lefolyásáról, lehetséges szövődményeiről, kezeléséről és a megelőzési lehetőségekről olvashat. (WEBBeteg, hétfő 18:05)
Ennyit változott az otthonápolási díj 2024-ben - érdemes ismerni a részleteket! (Femina - Egészség, hétfő 15:26)
Az alacsony születési súly (low birth weight, LBW) a csecsemőhalandóság egyik fő kockázati tényezője. Az alacsony születési súly kifejezés a 2500 grammos vagy annál kisebb súlyú csecsemőkre vonatkozik, tekintet nélkül a terhességi korra és az alacsony születési súly okára. (WEBBeteg, hétfő 14:38)
Bár a bíróság már több mint két hete lényegében felfüggesztette az akkumulátorokat gyártó gödi Samsung SDI Zrt. környezethasználati engedélyét, a gyár mégsem állt le. Az eljárást kezdeményező Göd-ÉRT egyesület szerint a kormányhivatal fellebbezett a döntés ellen, de annak nincs halasztó hatálya. (Egészségügy - Szabad Európa, hétfő 13:00)
Az epehólyag eltávolítása (cholecystectomia) legtöbbször epekövesség vagy epehólyag-gyulladás esetén válik szükségessé. Két fő típusa létezik, a nyílt és a laparoszkópos műtét, napjainkban már döntő többségében a laparoszkópos módszert alkalmazzák. (WEBBeteg, hétfő 10:30)
Új külsőt varázsolhatsz az egész konyhának az egyszerű, de türelmet igénylő művelettel. (Femina - Otthon, hétfő 16:56)
Kísérteties hasonlóságot vélnek felfedezni a párizsi játékok hivatalos zenéje és egy jól ismert dallam között. (Infostart.hu - Életmód, hétfő 11:31)
Minden országban és minden eszközön elérhető lesz az újdonság. (Infostart.hu - Életmód, hétfő 06:52)
Vészfrissítést adtak ki a programhoz. (Infostart.hu - Életmód, hétfő 05:45)
Napos idő várható gomolyfelhőkkel a jövő hét első felében, 19-25 Celsius-fokos csúcshőmérsékletekkel, majd megnő a záporok, zivatarok esélye. (Infostart.hu - Életmód, hétfő 05:00)
Olvasói kérdésként érkezett. (Balintgazda.hu, hétfő 11:11)
Utcáink, tereink, parkjaink egyik leggyakoribb és legszebb fája a hársfa. Nem csoda hogy olyan sok költő megénekelte és olyan sok festő megfestette a gyönyörű, szabályos koronát nevelő hársfákat. (Balintgazda.hu, hétfő 11:10)
Aki már nyaralt a dalmát tengerparton vagy turistáskodott valamelyik déli országban, az megcsodálhatta a Bougenvillea glabra (murvafürt) virágpompáját. (Balintgazda.hu, hétfő 11:09)
Tavasszal a kertekben, a parkokban egyre több vakondtúrás jelenik meg, ami rontja a kert, a park képét és kárt is okoz azáltal, hogy ez a föld alatt élő, kis állat feltúrja a gyepet, kifordítja a földből az elültetett palántákat. (Balintgazda.hu)
Ha jól csináljuk, még dúsabb lesz a virágzás! (Balintgazda.hu)
Összehangolt akció keretein belül ellenőrzik a rendőrök a kamionokat, teherautókat, buszokat. (Totalcar - 24óra, hétfő 19:06)
Ketten is utaztak a kamionban, de úgy néz ki, hogy mind a ketten aludtak. (Totalcar - 24óra, hétfő 19:06)
Érdemes tudni, a Golf idén ünnepli 50. születésnapját. (hvg.hu, hétfő 18:20)
A balmazújvárosi eset kis híján tragédiával végződött. (hvg.hu, hétfő 17:22)
Hiába erősebb a villanymotorral kombinált, duplaturbós, négyhengeres, úgy néz ki, hogy az embereknek hiányzik a V8 karaktere. (Totalcar - 24óra, hétfő 16:53)
Egyelőre nem tűnik olyan látványosnak, mint a korábbi tanulmányautó, de ez még változhat. (Totalcar - 24óra, hétfő 16:37)
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben személyes adattal való visszaélés miatt a Veszprémi Járásbíróság hétfőn kihirdetett nem jogerős ítéletével. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 15:52)
A kialakult összetűzésben hatan verekedtek össze, míg végül az egyik résztvevő kést rántott és megsebesítette ellenfelét. A megkéselt férfit és két társát a mentő vitte el, a másik hármat pedig rövid időn belül azonosították és elfogták a rendőrök. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 13:56)
A horvát rendőrök a magyar fejvadászok kérésére szervezett akció eredményeként az utcán kapták el a 45 éves férfit, akinek a kiadatásáról a napokban dönt a horvát bíróság. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 12:57)
Tíz órán belül elfogták a fővárosi rendőrök azt a férfit, aki a gyanú szerint kirabolt egy dohányboltot Újbudán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) hétfőn. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 10:17)
Hamisított márkás ruhákat, parfümöket, továbbá zárjegy nélküli cigarettát és alkoholt is találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy az M5-ös autópályán félreállított román furgonban - közölte a NAV bevetési igazgatósága. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 09:51)
Az önkéntes tűzoltó egyesületek ezzel is tudnak pályázni. (Lánglovagok.hu, hétfő 18:06)
A látogatók előtt megnyílt épület tűzvédelmére vetettünk néhány pillantást. (Lánglovagok.hu)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
A hivatásos tűzoltóság helyett már Repülőtéri Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság működik. (Lánglovagok.hu)
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat egy művezetővel szemben (Lánglovagok.hu)
Frank Adoranti útmutatója 60 jó tanácsot tartalmaz munkahelyi “küzdőknek” groteszk humorral fűszerezve. Segítségével betekintést nyerhetünk az üzleti világ…
Ez a könyv a hálózatépítés módszereibe vezeti be Olvasóját. Célunk az elméleti alapok megismertetése után olyan széleskörű, gyakorlatban is használható…
A Történelem seprűnyélen Kanada egyik legragyogóbb írójának, a magyar származású George Jonasnak, vagyis Jónás Györgynek csípősen szellemes és provokatív esszéfolyama…
EGY KISLÁNYNAK CSALÁD KELLENE Egy esőtől síkos éjszakán a hatéves Holly elvesztette az egyetlen embert, aki addig gondoskodott róla: szeretett édesanyját, Victoriát…
Anyanyelvünk helyesírásának elsajátításához nyújt gyakorlási lehetőséget.