Főként városi környezetben nagyobb veszélyt jelentenek az elektromos autók a gyalogosokra, ugyanis az emberek többsége nem csak a látására, hanem a hallására is támaszkodik közlekedéskor. (Infostart.hu - Külföld, csütörtök 06:38)
Nem minden híresség vágyik extravagáns villákra és fényűző lakosztályokra. Ismerje meg azokat a sztárokat, akik inkább egyszerű, barátságos otthonokban élnek. (Velvet, csütörtök 06:55)
Moszkva új rendeletet adott ki, amelyből kiderül, hogy Oroszország egyoldalúan lépett Finnországgal és a Litvániával közös balti-tengeri határ megváltoztatásában – írja a Kyiv Independent. A tervezet a nap folyamán törlésre került. Az orosz csapatok májusban újabb frontot nyitottak, Harkiv megyében is átlépték a határt, és fokozatosan haladtak előre a második legnagyobb ukrán város felé. A nyomulásukhoz hozzájárult, hogy az ukrán alakulatok súlyos ellátási hiányokat szenvedtek. A helyzet megszűnt… (Portfolio.hu, csütörtök 06:30)
Nikki Haley szerint Trump nem volt tökéletes elnök, Joe Biden viszont egyenesen katasztrofális. (Telex.hu, csütörtök 07:15)
Egészen elképesztő mértékben csökkentik a kínai cégek a felhő, az LLM-ek és az AI árait, van, ahol a kedvezmény 99,3 százalékos. (IT café, csütörtök 07:05)
Logisztikai központ építését jelentették be Vecsésen, a gyáli lakóházaktól 200 méterre, aztán inkább felhúztak egy karosszériagyárat. A beruházás kiemelt jogi státuszt kapott, amivel akár szennyező vagy zajos is lehet, de a beruházó állítja: semmi ilyesmi nem várható. (Telex.hu, csütörtök 07:03)
Egy amerikai kongresszusi jelentés szerint olyan kínai beszállítók alkatrészeit használhatta a Volkswagen, a BMW és a Jaguar Land Rover, amelyek korábban már tiltólistásak lettek kényszermunka miatt. (Infostart.hu - Külföld, csütörtök 07:03)
A Fáklya Rádió Cool-Túra című adásának következő vendége Miller Zoltán lesz, akit bár nem kell bemutatni szinte senkinek, azért Biró Zsolt műsorvezető biztosan olyan beszélgetéssel vár mindenkit május 23-án este 8 órakor, amiből még rengeteg érdekesség kiderül a művészről. Ne hagyjátok ki most sem! (Zene.hu - hírek, csütörtök 07:01)
A Variety szerint új szériával bővül az MCU, amely a Paul Bettany által alakított karakterre koncentrál, és a Star Trek: Picard showrunnere bábáskodik felette. (PC Guru Online, csütörtök 07:00)
A szervezet egyebek mellett azt állapította meg, hogy a tiltott külföldi kampánytámogatás mögött egy olyan hálózatszerű struktúra működik, amelynek saját, egész Közép-Európára kiterjedő politikai és üzleti érdekei vannak. (Infostart.hu - Belföld, csütörtök 06:25)
Szigorú, katonás rendben, de oktató és nevelő munka folyik az egyetlen, kizárólag lányokat fogadó magyarországi javítóintézetben, Rákospalotán. Egy frissen szabadult bentlakó és a napi munkában részt vevő szakemberek mesélnek. (Belföld - Szabad Európa, csütörtök 06:00)
Aktív jelenlétet terveznek. (Infostart.hu - Belföld, csütörtök 05:36)
Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 2406-an lépték át Bács-Kiskun vármegye közútjain. (Infostart.hu - Belföld, csütörtök 05:24)
Csak az lesz majd kovászos, ami valóban kovásszal készül. (Infostart.hu - Belföld, csütörtök 04:20)
Már eddig is komoly veszteségeket okoztak az ukránok az orosz fekete-tengeri haderőnek a Sea Baby drónjaikkal. A robothajók azonban most még félelmetesebb fegyverzetet kaptak. (Infostart.hu - Külföld, csütörtök 06:12)
Kijevben bejelentették, hogy az ukrán hadsereg ugyanolyan a lövészpáncélosokat kap, mint amilyenekkel a svéd haderőt szerelik fel. (Infostart.hu - Külföld, csütörtök 06:00)
Az első hivatalos információk szerint négyen meghaltak, tizenöten megsérültek. (hvg.hu, csütörtök 04:22)
Haley és Trump között az előválasztási küzdelemben kemény üzenetváltások voltak, helyenként személyeskedő kijelentésekkel. (hvg.hu, csütörtök 03:59)
A palesztin állam elismerésével az európai államok a terrort jutalmaznák - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az X-re feltöltött videónyilatkozatában. (Infostart.hu - Külföld, szerda 22:52)
A legmagasabb hőmérséklet csütörtökön 22 és 28 fok között várható. (Telex.hu, csütörtök 06:53)
Tizenöten megsérültek a rendezvényen, ahol egy hatalmas tartószerkezet omlott le. (Telex.hu, csütörtök 06:41)
A gyorsító sávot foglalja el a Székesfehérvár térségében. (Telex.hu, csütörtök 05:53)
A bírságokat a vissza nem vitt ajánlóívek miatt szórták ki. (Telex.hu, csütörtök 05:15)
A tesztből állítólag azt szűrik le a pszichológusok, mennyire eltérő az átlagtól a személyiségük. The post 500 kérdéses kérdőívet töltettek ki a gyermekvédelmi intézményvezetőkkel, nemi életükről is faggatták őket first appeared on 24.hu . (24.hu, csütörtök 05:13)
8
31
59
60
72
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 18 db | 2 815 105 Ft |
3 találat: | 1 689 db | 31 500 Ft |
2 találat: | 54 317 db | 3 780 Ft |
6
8
24
34
42
43
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 40 db | 410 690 Ft |
4 találat: | 1 879 db | 8 745 Ft |
3 találat: | 30 215 db | 3 180 Ft |
A színészet változtatta meg az életét. (borsonline.hu, csütörtök 05:15)
Az autósok erre tudnak kerülni. (borsonline.hu, csütörtök 05:04)
Az előrejelzések nem sok jót ígérnek a következő napokra. (borsonline.hu, csütörtök 05:00)
Nagyon boldog most. (borsonline.hu, csütörtök 04:35)
Nem mindennapi látványban volt része az embereknek! (borsonline.hu, csütörtök 04:30)
A hal egy rendkívül erős mérget tartalmaz. (borsonline.hu, csütörtök 04:09)
Több milliót költött plasztikai műtétekre egy nő, de a férfiak szerint régebben jobban nézett ki. (borsonline.hu, csütörtök 03:30)
8
14
15
19
29
34
35
3
4
10
11
18
29
34
7 találat: | nem volt | |
6 találat: | 40 db | 377 245 Ft |
5 találat: | 1 842 db | 8 190 Ft |
4 találat: | 31 233 db | 2 500 Ft |
7
23
31
33
38
10
11
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | |
5+0 találat: | nem volt | 78 915 735 Ft |
4+2 találat: | nem volt | 2 244 300 Ft |
4+1 találat: | 4 db | 155 225 Ft |
3+2 találat: | 18 db | 87 905 Ft |
4+0 találat: | 31 db | 46 085 Ft |
2+2 találat: | 176 db | 13 610 Ft |
3+1 találat: | 439 db | 8 735 Ft |
3+0 találat: | 1 533 db | 6 640 Ft |
1+2 találat: | 1 153 db | 6 640 Ft |
2+1 találat: | 6 646 db | 4 345 Ft |
Fóbiák, amelyek nem is annyira vannak, mint inkább lehetnének. Nem is tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk ezen a tömérdek modern kori nyűgön és/vagy álnyűgön…
"A lélek képek egymásutánisága a legtágabb értelemben, de nem valami véletlen egymásmelletti- vagy egymás utániság, hanem egy minden mértéket meghaladóan…
Az orvostudomány csodái mind több betegségtől szabadítják meg végleg az emberiséget, és a genetikai tervezés hamarosan már a születendő gyermekeknél is…
Egy tavaszi délutánon harminc tengeri mérfölddel az amerikai partoktól egy fiatal pár álldogál a klinikává átalakított óceánjáró helikopter-leszállóhelyén…
A brit hadsereg észak-afrikai büntetőtáborában Wilson főtörzsőrmester értelmetlennek látszó feladattal kínozza a foglyokat: kőből és homokból dombot építtet velük…
A Liverpool játékosát ismét össztűz alá vették a rajongók. (Sport365.hu, csütörtök 04:44)
Időközben elhunyt két hegymászó, két ember pedig eltűnt. (Infostart.hu - Sport, csütörtök 04:00)
Német Bundesliga-osztályozó 1. mérkőzés, 1-0-s győri előnyről folytatódik az NB I-döntője, elérkeztünk a csehországi jégkorong-világbajnokság negyeddöntőihez, ílletve Giro dItalia is lesz a képernyőkön. (Sport365.hu, csütörtök 03:44)
Ukrajna az Oroszországgal folytatott háború ellenére is küld sportolókból álló csapatot a párizsi olimpiára – jelentette be Kijevben Matvij Bidnij sportminiszter. (Infostart.hu - Sport, szerda 22:01)
Zsinórban negyedszer lett bajnok a Manchester City. Kiemelte Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos trénerét is. (Infostart.hu - Sport, szerda 21:23)
Hétfőn letette az esküjét Laj Csing-tö, Tajvan új elnöke, aki még január elején szoros küzdelemben nyerte meg a választásokat, ráadásul a parlamenti többséget nem is érte el. A Demokratikus Progresszív Párt (DPP) vezetőjének beiktatására számos elemző úgy tekintett, mint a lehetséges választóvonalra Tajpej és Peking között, amely elhozhatja azt a háborút, amelytől a fél világ félt a Dél-kínai-tengernél. Bár a ceremónia nem zajlott diplomáciai csatározás nélkül, az összecsapások egyelőre elmaradtak… (Portfolio.hu, csütörtök 07:00)
Emmanuel Macron francia elnök után egyre több NATO tagállam vezetője kezdett el érdeklődni katonák Ukrajnába telepítésén. Eltűnt a Kreml weboldaláról az a botrányt okozó törvényjavaslat, amely egyoldalúan csatolt volna el tengeri területet a Balti-tenger környékén fekvő más államoktól. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel. (Portfolio.hu, csütörtök 06:25)
Egyre súlyosabb geopolitikai feszültségek vesznek minket körül, ráadásul az infláció is a vártnál alacsonyabb tempóban csökken: egy ilyen környezetben nem csoda, hogy előtérbe kerültek a menekülőeszközök a befektetéseknél, az arany azonban új történelmi csúcson van már. A csúcsról csúcsra járó nemesfém grafikonjára ránézve könnyen úgy érezheti a puskaport eddig szárazon tartó befektető, hogy erről a vonatról most lemaradt. Van azonban egy jó hírünk: akad itt egy másik menekülőeszköz, amire ugyanúgy… (Portfolio.hu, csütörtök 06:00)
A látványos focira képes Atalanta és az egész szezonban veretlen Leverkusen csap össze a második legrangosabb európai kupa fináléjában. (hvg.hu, szerda 19:01)
Ez jelentősen befolyásolhatja a baromfihús árát is. (hvg.hu, szerda 17:48)
A hajózási törvények és a lejárt vízum is meggátolja a Dali személyzetét abban, hogy szárazföldre lépjen, és egyelőre nem tudni, meddig tart a fogságuk. Esetük azonban nem egyedi: vannak olyan tengerészek, akik évekig raboskodnak a fedélzeten, miután a hajó tulajdonosa felszívódik: pénzt, ellátást nem kapnak, és bürokratikus akadályok miatt haza sem mehetnek. Egy extrém esetben egy tengerész csaknem két évet húzott le teljesen egyedül. (hvg.hu, szerda 17:30)
Az uniós integráció egyik legújabb területe az egészségügyi együttműködés, amely alapvetően tagállami hatáskör, de a koronavírus-járvány gyakorlatilag kikényszerítette a közös fellépést. Az Európai Bizottság ennek az eredményeiről adott számot, miután a testület elfogadott egy ezzel kapcsolatos közleményt. (hvg.hu, szerda 16:27)
Stahl Judit és csapata eredetileg négy előadást tervezett a Flódniból, de a közönség azóta is visszatapsolja. Legközelebb a hétvégi Gourmet Fesztiválon állítják színpadra a kétszer soha nem ugyanúgy játszott darabot „sok röhögéssel, alapvetően édes ízben és némi savanykás zamattal”. Stahl Juditot kérdeztük a Flódni rétegeiről. The post „Sokszor megkapjuk, hogy terápiás jellegű, amit csinálunk” – Interjú Stahl Judittal first appeared on nlc . (NLCafé, csütörtök 05:07)
A fideszes házelnök szerint történelmi hőseinkhez méltó tett, megfelelő helyre húzni az ikszet. The post Kövér László szerint minden magyar embernek kötelessége a Fideszre voksolni first appeared on 24.hu . (24.hu, csütörtök 05:05)
Mi másra tippelnénk, de a mini faember is egy megfejtés. The post Heves vitát váltott ki, valóban „apró faemberek” láthatók-e egy tiktoker élő közvetítésén first appeared on 24.hu . (24.hu, csütörtök 05:00)
A dugódíj 2003-as bevezetése óta 65 milliárd forintnyi tartozást halmoztak fel a londoni nagykövetségek. The post 625 millió forint dugódíjjal tartozik Londonnak a magyar nagykövetség first appeared on 24.hu . (24.hu, csütörtök 04:45)
Erőteljes olvadás bizonyítékait fedezték fel tudósok az antarktiszi Thwaites-gleccsernél, meleg tengervíz szivárog a jégfolyam alá. (Infostart.hu - Tudomány, csütörtök 06:50)
Ha a nyugat-nílusi láz felelősét keressük, nem biztos, hogy az inváziós tigrisszúnyogot kell okolnunk - erre jutott egy magyar kutatócsoport. (Infostart.hu - Tudomány, csütörtök 05:48)
Ezerszer mérgezőbb anyag van az ezüst csikóhalban, mint a cián. (Infostart.hu - Tudomány, csütörtök 05:12)
Nem töltődnek be az oldalak, és csak ürességet lát? Indokolatlanul hardverigényes a Chrome mostanában? A jó hír, hogy a Google már javította a problémákat, és úton van a megoldás. (hvg.hu, szerda 18:03)
Japán kutatók úgy vélik, egy ősi építmény maradványait találták meg Egyiptomban azon a helyen, ahol anno az uralkodók temetkeztek. (hvg.hu, szerda 17:03)
Az Apple megkért egy bírót, hogy ejtse az USA igazságügyi minisztériumának és 15 amerikai államnak az ellene indított, trösztellenes perét. Azt is megmondták, hogy miért. (IT café, szerda 14:17)
Új eszközökkel ösztönözné a programozókat a Microsoft, hogy még több AI-t hozzanak el a Windowsba. (IT café, szerda 12:02)
A Foxconn is azon cégek között van, amelyet megkértek Vietnámban, hogy jelentősen csökkentse az áramfogyasztását. (IT café, szerda 10:20)
A francia Sanofi összeállt az OpenAI-val, hogy AI segítségével gyorsítsák fel a gyógyszerek fejlesztését. (IT café, szerda 08:07)
Az imec európai kutatólaborjai 2,5 milliárd eurót kapnak, a cél a 2 nm-esnél modernebb chipet fejlesztése, amelyből számos európai ágazat profitálhat. (IT café, szerda 07:01)
Egyelőre még nincs információ arról, hogy pontosan kinek is szánják és mennyiért ezt a különleges eszközt. (PROHARDVER!, szerda 18:52)
Az MI-s képességekkel felvértezett újdonság 20 százalékkal jobb fénysűrűséget produkál az egész képátlón átívelve, mint a PG27AQDM. (PROHARDVER!, szerda 17:42)
Állítólag 6 hüvelykes kijelzővel és 1 típusú kameraszenzorral próbálkozhat a Sony következő Pro modellje. (Mobilarena, szerda 16:40)
Sokak számára teheti vonzóvá az Apple TV-t, hogy lehet rajta Commodore 64, NES vagy PlayStation 1 játékokat futtatni. (PROHARDVER!, szerda 16:02)
Ezzel is a prémium szegmensben versenyeznek, 499 eurós áron indít a Sonos Ace. (Mobilarena, szerda 15:30)
A Cinema Niche, a magyarhangya és a Corvin Mozi kollaborációjában született sorozat célja, hogy Magyarország egyik legnagyobb mozivásznát megtöltse máshol nem vetített, különleges, egyszer látható filmritkaságokkal. Ezúttal Park Chan-wook klasszikusa, a Joint Security Area című film következik. Az Oldboy és A szolgálólány című filmeket megelőzően Park Chan-wook a politikai thriller műfajában mutatta meg tehetségét a 2000-es […] The post A CineKorda újabb különleges filmet hoz mozivászonra appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, csütörtök 03:42)
Kurta Niké alakítja a 34 éves terhes nőt, aki úgy érzi, másnap meg fog halni. Ebben a bizarr megérzésében pedig egyre több paranormális jelenség erősíti meg… Irma az erdő mélyén eldugott nyaralójában vonul vissza, mivel furcsa gondolatok szállják meg: úgy érzi, holnap meghal. Az időpont egybeesik édesanyja halálának dátumával, aki a 34. születésnapján hunyt el. […] The post Megérkezett a magyar horror, a Holnap meghalok előzetese appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, szerda 14:15)
Simon Kinberget szemelte ki a Paramount az új Star Trek-film producerének, amely a hírek szerint évtizedekkel J.J. Abrams 2009-es filmjének idősíkja előtt játszódna. A The Hollywood Reporter adta hírül, hogy a stúdió tárgyalásokat folytat Kinberggel, hogy nekivágjon és újraindítsa a Star Trek filmes univerzumot. A hírek szerint a Paramount új korszakot szeretne nyitni a filmes […] The post Star Trek előzményfilm érkezhet az X-Men producerétől appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, szerda 09:33)
A streaming-szolgáltató saját hirdetési technológiai platformot indít, szembeszáll a Google-val és az Amazonnal. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 22:45)
Megmutatták nekünk Liam Hemsworth-öt. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 20:22)
Magyar trailert kapott az új A Quite Place. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 18:49)
Egymás után sülnek be itthon a hollywoodi filmek (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 12:27)
Elkezdődött a Starfleet Academy castingja. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 10:34)
A Képzeletbeli barátok is besült. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 07:22)
Premierdátumot kapott a Den of Thieves folytatása. (SG.hu Hírmagazin - Film)
A The Smashing Machine az MMA-világába visz el az A24 jóvoltából. (GameStar Online Hírek, csütörtök 06:42)
Hiába a Godzilla x Kong: Az új birodalom sikere, úgy tűnik, hogy a készítőjének nem jön össze a trilógia. (GameStar Online Hírek, csütörtök 06:01)
Jack Quaid elmondta, hogy ez eddig a kedvenc évada és a fináléban olyasmit láthatunk majd, amire senki sincs felkészülve. (PC Guru Online, szerda 21:00)
Az Apple TV Plus vadonatúj minisorozattal jelentkezik hamarosan, amiben a népszerű színészt láthatjuk a saját igazáért küzdeni. (PC Guru Online, szerda 20:30)
Jó áron elérhető a varázslatos város a szomszédban közvetlen vonatjárattal. (Femina - Utazás, szerda 13:36)
Nagyon nem mindegy, hogyan közlekedik valaki a jelzőlámpánál. (Femina - Utazás)
Vajon jól ismered a hazai nemzeti parkokat? Most kiderül! (Femina - Utazás)
Olcsón strandolhattok ezekben a fürdőkben. (Femina - Utazás)
Nem is gondolnád, milyen károkat okozhat, ha ezeket eldobod az erdőben. (Femina - Utazás)
A III. kerületi önkormányzat tulajdonába kerül és alkotóház lesz Esterházy Péter római fürdői családi házából – tájékoztatta az InfoRádiót a Kossuth- és József Attila-díjas író idősebbik fia. (Infostart.hu - Kultúra, szerda 21:35)
Eprenbeck a Kairos című könyvében arról akart mesélni, hogy az NDK-ban az élet azért többről is szólt, mint amit A mások élete című Oscar-díjas filmben a nézők, olvasók láthattak. (hvg.hu, szerda 15:21)
Csütörtök délután kezdődik és három napon át tart a Margó Irodalmi Fesztivál tavaszi rendezvénysorozata. Az irodalomkedvelőket ingyenes programokkal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, pódiumbeszélgetésekkel és koncertekkel is várják a szervezők. (hvg.hu, szerda 12:36)
A helyszínről jelentkezett be Azahriah, megmutatva, milyen komoly mennyiségű vas kell a három stadionkoncerthez. A zenész azt mondja, nem izgul, mert az energiapazarlás. (hvg.hu, szerda 10:03)
Második hetében sem lankad a cannes-i filmfesztivál, tovább záporoznak a remekművek, polgárpukkasztások és csalódások. Mai podcasttudósításunkba jutott mindháromból és végre a komédia műfaja is képviseltette magát a programban. (hvg.hu, szerda 09:15)
Azok számára is lehet újdonság, akik már eddig kívülről fújják az összes Csinibaba-dalt Csütörtökön rendezik meg a Csinibaba Táncdalfesztivált a Budapest Parkban, ahol a Katona József Színház művészei, vendégművészek és a Parkban gyakran megforduló fellépők adják elő az 1960-as évek slágereit és táncdalait, korhű jelmezekben. A Csinibaba Táncdalfesztivál a koncert és a színház fúziójából jött létre […] (Magyar zene, szerda 19:30)
Először lép fel Magyarországon a kiváló rockénekes, Dino Jelusick csapata, a Jelusick, melynek bemutatkozó albuma tavaly szeptemberben jelent meg Follow The Blind Man címmel. Dino (többek között) a Trans-Siberian Orchestra, a Whitesnake és a The Dead Daisies zenekarokban is szerepelt az utóbbi években, de többször hallhattuk már hazai színpadon is vendégénekesként, valamint a nemrég szintén kiváló albummal jelentkező Whom Gods Destroy zenekarban is ő énekel. Az egykori Animal Drive formáció egyetlen… (Zene.hu - hírek, szerda 01:57)
Alig pár nap van hátra a 45 esztendős Dinamit együttes jubileumi koncertjéig. A véghajrában két próba között a legendás zenekar jelenlegi énekesét, Scholtz Attilát kaptuk el pár kérdésre. (Zene.hu - hírek)
Az énekesnő nagyon büszke Zoéra, de ez fordítva is igaz. (Femina - Hazai sztár, csütörtök 06:40)
Katalin hercegné és Vilmos herceg is mérges Harryék viselkedése miatt, állítja a királyi szakértő. (Femina - Világsztár, csütörtök 06:06)
A színésznő ritkán beszél magánéletéről, most azonban kivételt tett. (Femina - Hazai sztár, csütörtök 05:06)
A műsorvezető ultradögös fürdőruhában, ezt pedig a kommentelők sem hagyták szó nélkül. (Femina - Hazai sztár, szerda 18:20)
A gyönyörű modell nem sokat bízott a képzeletre a vörös szőnyegen. (Femina - Világsztár, szerda 17:20)
Ebben a kakaós, zabpelyhes kekszben az íze mellett azt is szeretjük, hogy sütés nélkül készül. (Femina - Recept, szerda 10:08)
Spárgából és darált húsból nagyon finom és laktató rakottast dobhatsz össze. (Femina - Recept, szerda 09:08)
Tepsiben sütve egészen újfajta élmény az omlett: készítsd sajttal és füstölt sonkával! (Femina - Recept, szerda 08:08)
A régimódi eperhabhoz mindössze három hozzávaló szükséges, és nagyon jólesik a melegebb napokon. (Femina - Recept)
Ha szereted a karakteres ízű sajtokat, ezt a krémes tésztát neked találták ki. (Femina - Recept)
A COVID-19 megbetegedést követő kognitív tünetek jól ismertek. Egy új, nagymintás kutatás arra kereste a választ, hogy vajon léteznek-e objektíven is mérhető kognitív deficitek, és hogy ezek mennyi ideig maradnak fenn. (WEBBeteg, csütörtök 05:30)
A csípőfájdalom egyik gyakori oka a csípőízületi kopás (coxarthrosis), amely a felnőtt népesség 15-20 százalékát érinti. Lényege, hogy a porcállomány fokozatosan leépül, elvékonyodik, letöredezik, így a csontvégek összeérnek, jelentős fájdalmat okozva. Előrehaladott csípőízületi kopás esetében elsősorban a művi csípőízület, a protézis beültetése jön szóba. (WEBBeteg, szerda 18:00)
Meglátogatta a köztársasági elnök Karsai Dánielt, a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, 47 éves alkotmányjogászt, aki az eutanázia hazai legalizálásáért küzd. Az államfő hamarosan választ ad Karsai kérvényére, hogy adjon kegyelmet a gyógyíthatatlan betegek öngyilkosságában közreműködőknek. (Egészségügy - Szabad Európa, szerda 16:20)
Azoknál, akik túl keveset alszanak vagy az alvásuk minősége nem megfelelő, és ezért szenvednek alváshiányban, szignifikánsan nagyobb a szívelégetelenség, a szívroham és a stroke kialakulásának kockázata. A veszély elsősorban a nőket és a magas vérnyomással élőket érinti. (WEBBeteg, szerda 15:10)
A fülledt, meleg időben záporok, zivatarok alakulnak ki, amelyek jelentős légmozgás híján alig változtatják helyzetüket. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy elsődleges kísérőjelenségként a felhőszakadás lép fel. (Infostart.hu - Életmód, csütörtök 05:00)
A mocsári teknős hazánk egyetlen őshonos teknősfaja, mely országszerte megtalálható tavak, folyók, holtágak, csatornák mentén, mocsaras területeken. Elsősorban a lassú folyású és álló vizeket kedvelik, így inkább azok közelében számíthatunk rájuk, azonban a májustól júliusig terjedő tojásrakás időszakában a vizektől több száz méteres vagy akár néhány kilométeres távolságban is találkozhatunk velük. Amennyiben úton áthaladó teknőssel találkozunk, álljunk meg, és segítsük át az úttest túloldalára… (Harmonet életmód, szerda 16:30)
Könnyedén megszabadulhatsz a rozsdától ezzel az egyszerű módszerrel. (Femina - Otthon, szerda 08:50)
Májustól számíthatunk a termetes tőrösdarazsak feltűnésére amint a kertek, parkok gyepén, egy korhadó fa közelében, a komposztnál keringenek, akár nagy tömegben is. (Infostart.hu - Életmód, szerda 05:36)
Mert ingyenes segítőtárs a levéltetvek, a pajzstetvek és az atkák elleni védekezésben. (Balintgazda.hu, szerda 16:40)
Ha kevés a gyümölcs, az a baj, ha pedig sok, akkor az a baj. De legalább az utóbbi ellen tehetünk valamit! (Balintgazda.hu, szerda 16:40)
Három az egyben: egy hosszú ablakládában egymás mellett megférnek a leggyakrabban használatos fűszernövények. Útmutató! (Balintgazda.hu, szerda 16:40)
Ha sárguló leveleket észlelünk, ráadásul az idősebb levelek sárgulnak először, akkor gyanakodhatunk a kertben kényhiányra. Itt a megoldás. (Balintgazda.hu)
Jóllehet az egyiptomiak 4000 éve termesztik, nálunk újdonságnak számít. Az utóbbi évtizedekben a termesztése rohamosan terjed az Egyesült Államok déli részén, Bulgáriában és a volt Szovjetunió közép-ázsiai államaiban. (Balintgazda.hu)
Ha megörültél, hogy ez már az új MX-5 lehet, akkor van egy rossz hírünk. (Totalcar - 24óra, csütörtök 06:06)
Sokféle akkumulátor, szép ígéretekkel. (Totalcar - 24óra, csütörtök 06:05)
Nem veszélytelen manőver, komoly körültekintést igényel. Van is belőle rendszeresen baleset. Ha nem muszáj, ne passzold át az elsőbbségedet. (Totalcar - 24óra, csütörtök 06:03)
Immár szupermodern plugin hibrid hajtáslánccal is elérhető hazánkban a vadonatúj Volkswagen Passat. (hvg.hu, csütörtök 05:21)
Nem is sietnek az első villanyos Lambóval. (hvg.hu, csütörtök 05:16)
Vádat emelt a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség egy 24 éves férfi ellen, aki ellopta barátja mobiltelefonját, majd netbankon keresztül 19 millió forintot utalt át a saját számlájára, amelyből félmilliót elköltött – tájékoztatatott a Fővárosi Főügyészség. (Infostart.hu - Bűnügyek, szerda 20:38)
A tankerület előtt már volt előélete a kisgyereknek. Az ügyben feljelentés történt, az iskola együttműködik a hatóságokkal. (Infostart.hu - Bűnügyek, szerda 16:52)
Az elmeorvos szerint a gyilkossággal gyanúsítható mindkét férfi beszámítható. Ugyanakkor május végén várhatóan kiengedik a vizsgálati fogságból az egyikük apját, aki állítólag segített elrejteni a kislány holttestét. (Infostart.hu - Bűnügyek, szerda 16:18)
Az összes budai kerületet érintette a rendőrség többnapos ellenőrzése. Irányjelzés elmulasztása, rendőri jelzés figyelmen kívül haladása miatt is tettek szabálysértési feljelentést. (Infostart.hu - Bűnügyek, szerda 05:48)
A Komáromi Járásbíróság május 22-én tárgyalja annak a férfinak az ügyét, aki engedéllyel tartott gáz-riasztó fegyverével ment bulizni, majd belekötött egy társaságba és arcon lőtte egyik tagját. (Infostart.hu - Bűnügyek)
Nem akarják megérteni és nem érzik illetékesnek magukat az eltűnt tűzoltási felvonulási területek problémájában. (Lánglovagok.hu)
Május utolsó vasárnapján megnyílnak a szertárkapuk. (Lánglovagok.hu)
Az önkéntes tűzoltó egyesületek ezzel is tudnak pályázni. (Lánglovagok.hu)
A látogatók előtt megnyílt épület tűzvédelmére vetettünk néhány pillantást. (Lánglovagok.hu)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
"A fogyatékosság egy olyan gondolati struktúra, amely a társadalomban élő ember agyában jön létre, és beszédében, illetve viselkedésében mutatkozik meg…
A műveletlen embereknek nagyon hasznos idézetgyűjteményeket olvasni" - mondta ezt egyszer egy amerikai politológus Dan Quayle akkori alelnökre célozva…
A betegségek az energia szintjén kezdődnekMinél hamarabb észleljük az egyensúly hiányát, megbomlását a testünkben és a pszichénkben, annál több időnk marad a helyreállítására…
Küldetés: Jól szórakozni! Kísérd el Bingót és Rollyt küldetéseikre, mindegy, hogy a szomszéd kertig mennek, vagy az űrkalandtól kezdve a szomszédokhoz…
A könyv hatékony és eredményes felkészülést biztosít az Origó típusú középfokú német nyelvvizsgára. Az itt található feladatokat a szerzők éveken át próbálták…
A frissdiplomás, kisvárosi lány, Judy Gardner semmit sem szeretne jobban, mint megvalósítani az álmát: híres építész akar lenni. Amikor felveszik gyakornoknak…