Egy anticiklon jóvoltából csütörtökön már a szerdainál több napsütés várható. Visszatér a meleg. (168ora.hu, szerda 15:50)
Az MNB a sport napján kiadta, a gyűjtők öt óra leforgása alatt az utolsó darab olimpiai ezüst emlékérmét is megvették idehaza. Volt, aki fél órát várakozott a webshopban, hogy az elsők között jusson hozzá a 15 ezer forint névértékű érméhez. (Infostart.hu - Sport, szerda 15:43)
Elkészült a VGP Park Győr Béta-ban az ASMPT új európai központja, ahol a félvezető és elektronikai termékeket gyártó nemzetközi cég összeszerelési és logisztikai tevékenységet folytat majd. A VGP több mint 11 200 négyzetméter raktárterületet és 2220 négyzetméter irodaterületet adott át a szingapúri központú cég részére. (Portfolio.hu, szerda 15:32)
Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán. (Infostart.hu - Gazdaság, szerda 15:30)
Al Pacino barátnője, Noor Alfallah soha nem számított arra, hogy a jóval idősebb hollywoodi ikon lesz gyermeke apja. (Velvet, szerda 15:29)
A 34 éves sziámi ikerlányok nyaktól lefelé összenőve jöttek a világra, de ez nem akadályozza meg őket abban, hogy teljes életet éljenek. (Femina - Nő és férfi, szerda 15:26)
Sok részletet nem lehet tudni, csak annyit, hogy a miniszterelnök a békéről beszélt. (Telex.hu, szerda 15:24)
Telefonon tárgyalt egymással szerdán Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. (168ora.hu, szerda 15:24)
Mielőtt 2018 nyarán csatlakozott a FTC-hez, Nagy Gergő megjárta az észak-amerikai profiliga „előszobáját”, az AHL-t, mint ahogy a nemzeti csapattal az A csoportos világbajnokságot is. (Telex.hu, szerda 15:21)
A társasházakban a közös költségek inflációkövető emelése elkerülhetetlen a növekvő üzemeltetési költségek és az elengedhetetlen felújítások finanszírozása miatt, ami jelentős anyagi terhet ró a lakástulajdonosokra - írja a Világgazdaság . A társasházak számára emellett kiemelten fontos lenne a felújítási alap létrehozása és fenntartása ahhoz, hogy az állami kamattámogatott hitelt igénybe tudják venni. Egy átfogó felújítás pedig milliós értéknövekedést jelenthet akár az egyes lakásoknál is. (Portfolio.hu, szerda 15:21)
Még egy hétig lehet regisztrálni a levélszavazásra. (Infostart.hu - Belföld, szerda 16:09)
Telefonos megbeszélésre került sor Orbán Viktor miniszterelnök és Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke között szerdán. (Infostart.hu - Belföld, szerda 15:13)
Lejárt a két hétnyi türelmi idő, bejelentést ígért a nemzetgazdasági miniszter. Kéthetente ellenőrzik, hogy a kereskedők tartják-e a referenciaértékeket. (Infostart.hu - Belföld, szerda 15:08)
Kormányinfót hirdetett a Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtök 10.30-ra. (Infostart.hu - Belföld, szerda 14:17)
Egy elnök tud csak nagyobbat ennél. A pápának kijáró biztonságot kapja Hszi Csin-ping Budapesten. (Infostart.hu - Belföld, szerda 13:32)
Az InfoRádió Aréna című műsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár arról is beszélt, hogy meglátása szerint a közel-keleti konfliktus esetében nagyobb az eszkaláció veszélye, mint Ukrajnából. Szerinte szinte lehetetlen kiszűrni azt, hogy Rafah városában ki a Hamász harcosa és ki nem az, emiatt is lassú az ottani helyzet megoldása és rosszat sejtet az izraeli sietség. (Infostart.hu - Külföld, szerda 15:56)
Ukrán adatok szerint az orosz hadsereg által kilőtt észak-koreai rakéták fele csütörtököt mondott. (Infostart.hu - Külföld, szerda 14:52)
Oroszország ismét tömegesen támadta a levegőből Ukrajna energetikai rendszerét - közölték szerdán Kijevben. (Infostart.hu - Külföld, szerda 14:39)
A Fidesz-frakció közleménye szerint kizárólag olyan módosítást támogatnak a gyermekvédelmi törvényhez, amely szigorítást tartalmaz. (Külföld - Szabad Európa, szerda 14:15)
Meghibásodás miatt orrfutómű nélkül szállt le a FedEx Airlines egyik Boeing 767-es teherszállító repülőgépe szerdán az isztambuli repülőtéren, sérülés nem történt - közölte a török közlekedési minisztérium. (Infostart.hu - Külföld, szerda 14:13)
A handful of activists are protesting Xi Jinpings visit to Hungary in downtown Budapest. One of them came all the way from New York. (Telex.hu, szerda 16:12)
A 2000-es években elterjedt nyomógombos mobiltelefont kék, szürke és aranyszínekben dobják piacra, és a célja ismét az lesz, hogy összekösse az embereket. (Telex.hu, szerda 16:09)
A rendőrség sem tud ilyenről. Szerintük Magyar fotóin egy olyan rádió van, amit a rendőrök használnak. (Telex.hu, szerda 15:52)
Nem nyílt ki a futómű, de senki sem sérült meg. (Telex.hu, szerda 15:46)
A nemzetgazdasági miniszter szerint elegendő a jelenlegi üzemanyagár-csökkentés, de a kormány továbbra is elvárja a kereskedőktől, hogy szinten tartsák az árakat. (Telex.hu, szerda 15:34)
9
28
76
77
83
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 22 db | 2 218 845 Ft |
3 találat: | 2 134 db | 24 080 Ft |
2 találat: | 65 352 db | 3 025 Ft |
8
22
24
36
38
40
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 42 db | 374 260 Ft |
4 találat: | 1 539 db | 10 215 Ft |
3 találat: | 26 472 db | 3 610 Ft |
Bár hihetetlennek tűnik, de Jimmy Donaldson, azaz MrBeast 26. születésnapja alkalmából 26 Tesla autót ad ajándékba a szerencsés követőinek. (Velvet, szerda 14:59)
Ismerje meg a tíz leggyakoribb hibát, amelyeket az Olaszországba utazó turisták elkövetnek. (Velvet, szerda 14:16)
A 20 éves ikerpár kocsija a fák közé csapódott. (borsonline.hu, szerda 14:00)
Magyarország miniszterelnöke az ukrán elnökkel telefonált. (borsonline.hu, szerda 13:52)
Kiderült, hogy mik a tervek. (borsonline.hu, szerda 13:46)
A nagy nap pillanatok alatt rémálommá vált. (borsonline.hu, szerda 13:30)
1
11
14
20
21
30
33
3
8
12
23
31
32
35
7 találat: | nem volt | |
6 találat: | 61 db | 246 400 Ft |
5 találat: | 2 220 db | 6 770 Ft |
4 találat: | 31 717 db | 2 455 Ft |
3
11
32
33
35
3
11
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 1 341 351 € |
5+0 találat: | nem volt | 103 382 810 Ft |
4+2 találat: | 1 db | 1 598 670 Ft |
4+1 találat: | 8 db | 148 340 Ft |
3+2 találat: | 35 db | 51 415 Ft |
4+0 találat: | 21 db | 51 415 Ft |
2+2 találat: | 431 db | 9 595 Ft |
3+1 találat: | 594 db | 8 160 Ft |
3+0 találat: | 1 123 db | 7 175 Ft |
1+2 találat: | 1 786 db | 5 455 Ft |
2+1 találat: | 8 540 db | 3 855 Ft |
Sokan reggeli tornával kezdik a napot. S ezt mindnyájan természetesnek vesszük, hisz kisgyermekkorunk óta állandóan beszélnek nekünk a rendszeres testedzés fontosságáról…
Szereted az aranyszínű, édes mézet? Szeretsz együtt mókázni kedvenc mesehőseiddel? Akkor ne késlekedj, fogd meg a színes ceruzáidat, és csatlakozz Micimackóhoz…
Erich Segal a Szerelmi történettel (Love Story) lett egycsapásra világhírű - Oliver Barrett és Jennifer Cavilleri története méltán nyerte el sokak tetszését…
Romeo és Júlia szerelmének története évszázadok óta a Szerelem allegóriája. Shakespeare drámája számtalan műalkotást ihletett, köztük a híres Shakespeare…
Pattanásos, csimbókos hajú, a nagyi fülcseppjétől illatos, a segge mindenből kilóg, a cickói sosem nyernének vizespóló-versenyt, de a képzelete határtalan…
Ez a kötet, melyet az olvasó a kezében tart, megjelent már magyarul 1932-ben. A fordító, Nagy László atya írja, hogy ez a legteljesebb és legrendszeresebb…
Varga Mihály pénzügyminiszterként lesz a felelős azért, hogy legyen rá pénz. (Infostart.hu - Sport, szerda 15:05)
A szezonban veretlen Bayer Leverkusen kényelmes, kétgólos előnyből várja a csütörtöki hazai visszavágót az AS Roma ellen, a másik ágon viszont még teljesen nyílt a továbbjutás kérdése a második meccs előtt az Atalanta és az Olympique Marseille között a labdarúgó Európa-liga elődöntőjében. (Sport365.hu, szerda 13:44)
Daniele Orsato utolsó mérkőzését vezette tegnap a BL-ben. (Sport365.hu, szerda 13:14)
A szerencse és a hatalmas tempó mind Norris oldalán állt, aki az élen álló versenyzők közül utolsóként állt ki a boxba (Sport365.hu, szerda 12:44)
Erik ten Hag napjai a manchesteriek padján meg vannak számlálva. (Sport365.hu, szerda 11:44)
Április első három hetének részvénypiaci esését eddig nagyon kevés részvény tudta ledolgozni az Egyesült Államokban. Az S&P 500 index 11 szektorindexéből is érdemben csak egynek sikerült eddig, az egyik legkisebb szegmensnek, a közműszektornak. Itt viszont a technikai kép és a fundamentumok úgy tűnik, együtt állnak egy jó időszakhoz. (Portfolio.hu, szerda 16:10)
Az elmúlt napokban több súlyos fizikai támadás is ért német politikusokat; a vezető kormánypárt, az SPD európai parlamenti képviselőjét meg is kellett operálni egy múlt pénteki drezdai incidenst követően. A német politikusok elleni támadások száma az elmúlt években látványosan megnőtt, a statisztikák szerint a zöldpárti politikusok szenvedik el a legtöbb atrocitást. A drezdai támadás hátterében egy zömmel fiatalokból álló szélsőjobboldali csoport sejlik fel. (Portfolio.hu, szerda 16:00)
Péntek hajnalban érkeznek a Mol friss negyedéves számai: az elemzői várakozások alapján 2024 első negyedéve kiegyensúlyozottan alakulhatott az olajcég számára, a Mol az egész évre elszámolt különadó nélkül akár javíthatta volna éves összevetésben a számait. A profitot a kinyíló marzsoknak köszönhetően elsősorban a feldolgozás-kereskedelem (Downstream) üzletág generálhatta, de a másik két fő üzletág is jó teljesítményt nyújthatott. (Portfolio.hu, szerda 16:00)
A szankcionált Gyeripaszkával való üzletet már nem tudták támogatni az osztrák hatóságok. (hvg.hu, szerda 13:42)
A volt miniszterelnök sok éve Londonban él, de hétvégékre hazajár Budapestre a családjához (hvg.hu, szerda 13:30)
Addig tologatták a tüntetéseket, hogy a kínai elnök maximum akkor láthatta volna őket, ha sétára indul Budapesten. (hvg.hu, szerda 13:12)
Rend van az üzemanyag-kereskedelemben, ezért most nem avatkozik be a kormány durvább eszközökkel, de ez után is kéthetente megnézik, hogy a szomszédos országok átlaga alatt van-e a magyar ár - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. (hvg.hu, szerda 13:11)
A cég szerint vannak már hatásosabb készítmények is a piacon. (hvg.hu, szerda 11:51)
A legendás természettudós és -filmes születésnapján azt is nehéz összeszedni, mennyi mindent alkotott az elmúlt néhány évben, nemhogy 1953 óta tartó pályája során. (Qubit, szerda 15:24)
Azt írták, a programhoz nincs közük, az egyetemeken oktatási és szólásszabadság van. (Telex.hu, szerda 15:17)
Repárszky Ildikó, a Budapesti Fazekas Gimnázium tanára szerint a feladatokhoz kapott térkép és a források különösen sokat segítettek idén. (Telex.hu, szerda 15:14)
Amerikai kutatók hosszú évekig vizsgálták a zöld verébpapagájok venezuelai populációjában rendszeresen előforduló, rendkívül ritka viselkedést. (Qubit, szerda 15:12)
Az eper önmagában is mámorító csemege, hát még ha a legomlósabb piskótába kerül, vagy fagyiként kerül az asztalra. Nem lehet vele betelni! (168ora.hu, szerda 15:07)
Bő száz évvel az inzulin felfedezése után belátható közelségbe került egy tűszúrásmentes megoldás. Pont úgy lehet bevenni, mint bármilyen más gyógyszert. (hvg.hu, szerda 14:03)
Az iPhone-ok után az iPadek dobozait is zsugorítani kezdte az Apple, hiába keres már a vásárló bennük matricát vagy hálózati töltőt. (hvg.hu, szerda 13:03)
A teherszállító gépnek nem nyílt ki az első futóműve. (hvg.hu, szerda 12:18)
A tudomány számára rejtély, hogy az ősi fekete lyukak miként válhattak rövid idő leforgása alatt ennyire hatalmassá. A válaszhoz a James Webb űrteleszkóp mérése viheti közelebb a tudósokat. (hvg.hu, szerda 12:03)
A NASA már vizsgálja, megvalósítható-e a Holdon a lebegő vonat legújabb terve. Ha minden stimmel, hamarosan fontos szerep juthat a Floatnak. (hvg.hu, szerda 11:03)
Az OpenAI ezért külön eszközt hoz létre, hogy azonosítsa a DALL-E 3 által létrehozott képeket. (IT café, szerda 14:24)
A jelentések szerint az USA hosszú idő után döntött, és visszavonta a Huawei kapcsán kiadott exportlicencet az Inteltől és a Qualcommtól. Ez mindegyik félnek nagy probléma lehet. (IT café, szerda 12:11)
Lassul a gamingipar, ennek keretében pedig már a Microsoft Xbox részlege is nagy költségcsökkentéseket eszközöl. (IT café, szerda 10:23)
Elon Musk áprilisi látogatásakor ígérte meg, hogy Kínában robottaxikban tesztelik majd a fejlett vezetéstámogató csomagjukat. (IT café, szerda 08:14)
Nagy a nyomás a szervezőkön, példa nélküli kiberfenyegetettségre készülnek a párizsi olimpia kapcsán. (IT café, szerda 07:06)
Négyzetesebb külső panel várható a következő szétnyitható Samsungban. (Mobilarena, szerda 15:20)
Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz. (PROHARDVER!, szerda 14:48)
Május közepétől hazánkban is megvásárolható lesz az ikonikus modell 4G-s kiadása. (HWSW Informatikai Hírmagazin, szerda 14:38)
Nem a kormányzati és vállalati felhasználásra szánt Axon 60 Ultra az egyetlen modell a szériában, a ZTE alulról építi a kínálatot. (Mobilarena, szerda 14:10)
A spanyol startupokat tömörítő szervezet panaszt nyújtott be a redmondi óriás ellen a felhőszolgáltatások piacán tanúsított versenyellenes gyakorlatok miatt. (HWSW Informatikai Hírmagazin, szerda 13:52)
A Minden, mindenhol, mindenkorral Oscar-díjat nyert Michelle Yeoh-val érkezik a Blade Runner 2099, a Prime Video limitált sorozata, mely a 2017-es Szárnyas fejvadász 2049 eseményeit követi. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, érkezik a Szárnyas fejvadász-franchise legújabb tagja, a tengerentúli sztrájkok miatt azonban csúszott a produkció, melynél sem a Yeoh által játszott karakterről, sem a sorozat […] The post Michelle Yeoh-val érkezik a Prime-ra a Blade Runner 2099 appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, szerda 08:51)
Egy év kihagyás után érkezik ismét a Japán Alapítvány JFF Online Japán Filmfesztiválja, melyet 2024. június 5. és július 3. között az ország bármelyik pontjáról figyelemmel kísérhetnek a kortárs japán film szerelmesei. A programban huszonhárom a legkülönfélébb műfajú film és két minisorozat szerepel, melyek között találhatunk a kritikusok által elismert díjnyertes munkákat és szórakoztató filmeket […] The post Japán filmek ingyen a kanapédról – Jön a JFF Online Japán Filmfesztivál appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, szerda 08:11)
Peter Farrelly rendezi a filmet a filmről, amely Sylvester Stallone-t sztárrá tette. Az I play Rocky a boksz-saga megszületésének körülményeit mutatja be. A szinopszist olvasva valóban filmbe illő a Rocky sikerig vezető útja. Az I play Rocky jóval azelőtt kezdi követni Stallone-t, hogy befutott volna akcióhősként. A küszködő színésznek nincs szerencséje Hollywoodban, részben lebénult arca […] The post Peter Farrelly filmre viszi, hogyan született meg a Rocky appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, kedd 20:28)
Trailert kapott az A fiúk. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 14:22)
Nemsokára sorozatként folytatódik a Virsliparti. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 11:55)
Nem forgatják tovább az új Tront. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 10:18)
Nem fogták vissza magukat a Faces of Death készítői. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 07:52)
Nemsokára foroghat a negyedik Riddick. (SG.hu Hírmagazin - Film, kedd 20:33)
Ilyen lesz David Corenswet Supermanként. (SG.hu Hírmagazin - Film, kedd 18:12)
Több nemzedékkel Caesar után a harmóniában élő majmok jelentik a domináns fajt a bolygón, míg az emberek arra kényszerültek, hogy rejtőzködve éljenek. Mikor egy új, zsarnoki majomvezér hozzálát birodalma kiépítéséhez, egy fiatal majom viszontagságos útra indul, ami során kénytelen lesz kétségbe vonni mindent, amit a múltról tud, és olyan döntéseket hozni, amik egyaránt meghatározzák majd majmok és emberek jövőjét. [...] Bővebben! (DVDNEWS, kedd 17:29)
Az IGN beszámolója szerint a május 7-én bezárt Arkane Austin heteken belül szerette volna élesíteni az offline vámpírvadászatot biztosító update-et. (PC Guru Online, szerda 16:00)
Az ígéretnek megfelelően a ByteDance nem hagyja magát, és jogi úton küzd az USA által elrendelt intézkedés ellen. (GameStar Online Hírek, szerda 15:39)
Extraként végre elérhető lesz Steamen is a teljes változat. (GAMEPOD.hu, szerda 15:15)
Kiderült, hogy I Play Rocky címmel készül egy új film, amit az 1976-os kult-klasszikus forgatása ihletett. (PC Guru Online, szerda 15:00)
Pár óra alatt elérhetők a káprázatos európai szigetek közvetlen járattal. (Femina - Utazás, szerda 11:16)
Többsávos utakon kötelező betartani a szabályt, mégis gyakran megszegik. (Femina - Utazás)
Nem mindenki találja el, hol készültek a fotók, pedig mindegyik látnivaló itt van a szomszédban. (Femina - Utazás)
A felnőttbarát szállások nem csak a gyermektelenek körében népszerűek. (Femina - Utazás)
Gyönyörű szobák és interaktív kiállítás várja a látogatókat a Tisza-menti kastélyban. (Femina - Utazás)
Frank Turner, brit folk-punk előadó új világrekordot állított fel: 24 óra leforgása alatt összesen 15 koncertet adott, 15 különböző városban. Budapestre novemberben ér el. (hvg.hu, szerda 13:27)
A 94 éves író, újságíró legújabb könyve három hónapja vezeti az osztrák népszerűségi listát. Az 1957 óta Bécsben élő Paul Lendvai a HVG-nek adott interjúban többek között arról beszélt, hogy mit jelent magyarnak lenni Ausztriában az Orbán-korszakban. (hvg.hu, szerda 12:39)
Fiatalság & Bolondság Születésnapi Koncertshow címmel a Papp László Sportarénában lép fel Korda György és persze Balázs Klári május 11-én. (hvg.hu, szerda 09:29)
Nyolcvan éves lett a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Kovács István. (hvg.hu, szerda 06:39)
Színházi előadás, gladiátorbemutató, római iskola, több kézműves-foglalkozás és ókori vásári forgatag is várja a közönséget a Floralia római tavaszünnepen május 10. és 12. között a BTM Aquincumi Múzeumban. (Infostart.hu - Kultúra, kedd 21:45)
Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során felvidéki településeken adnak ingyenes koncertet az alternatív popzene képviselői – adta hírül az MTI. A hírügynökséghez eljuttatott közleményükben a szervezők közölték, göldrajzi és nyelvi összetartozásunk jegyében tavasszal Szlovákia magyarlakta településeire […] (Magyar zene, szerda 14:02)
De azért kattintás után elolvasható, mit nyert megint Azahriah Azahriah, Beton.Hofi és Pogány Induló is az idei díjazottak között, Tabár István életműdíjat kapott, Eötvös Péter utolsó művét pedig posztumusz díjjal ismerték el – ez volt az idei Artisjus. Ahogy azt már leírtuk, idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenhárom zeneszerző, szövegíró […] (Magyar zene, kedd 19:24)
Érzelmes dallal tért vissza a PULSE. Új dalról érkezett hír a Magyar Zene postaládájába: a debreceni banda – akik első dalukat zeljes egészében AI-val klippesítették meg – egy év után új dallal adott ki! Mint az elárulták, ez a Szemed-ből címet viselő dal volt a legelső, amin közösen kezdett el dolgozni a zenekar. Hozzátették, az […] (Magyar zene)
Az egyik legsikeresebb magyar sorozat színésznőjeként vált híressé, és ma lett harmincéves. (Femina - Hazai sztár, szerda 15:00)
Az énekes elképesztő átalakuláson ment át az elmúlt időszakban. (Femina - Hazai sztár, szerda 13:50)
Lando Norris és barátnője, Margarida Corceiro nem verik nagy dobra a kapcsolatukat. (Femina - Világsztár, szerda 13:20)
Rúzsa Magdi lánya és a királyi család Charlotte hercegnője között van egy kis párhuzam. Eláruljuk, mi! (Femina - Hazai sztár, szerda 12:40)
Orosz Barbara és francia férje 2023 márciusában mondták ki az igent. A házasság és Flor teljesen megváltoztatta a műsorvezetőt. (Femina - Hazai sztár, szerda 11:20)
Különleges, mégis könnyen elkészíthető a citromos palacsintatorta: a gazdag krém a darabok között bújik meg. (Femina - Recept, szerda 10:08)
A brokkolifasírt olcsó, tele van rostokkal és vitaminokkal: nem is kell mára finomabb ebéd. (Femina - Recept, szerda 09:08)
Nagyon finom lesz a hagyományos sült oldalas, ha paradicsomos pácban tartod. (Femina - Recept, szerda 08:08)
Ebbe a vegán csokis-diós szeletbe csupa egészséges finomság kerül. (Femina - Recept)
A fellah köfte, vagyis a török bulgurgolyó paradicsomszósszal igazi nyári csemege. (Femina - Recept)
Nagyobb dózisban vagy hosszabb időn át adva a kortikoszteroidok élettani hatásai túlzott mértékűvé válnak, és ez mellékhatások kialakulásához vezet. A kortikoszteroidok legjelentősebb mellékhatása, hogy hosszú távú, vagy nagy dózisú alkalmazás után hirtelen abbahagyáskor mellékvesekéreg-elégtelenség tünetei mutatkoznak. (WEBBeteg, szerda 14:02)
Az aszpirin alkalmazása jó ideje foglalkoztatja az orvostársadalmat és a pácienseket egyaránt, arra a kérdésre keresve választ, hogy vajon a rendszeresen szedett aszpirin hatékony-e a szív-érrendszeri betegségek megelőzésében, illetve a már bekövetkezett események kiújulásának megakadályozásában. (WEBBeteg, szerda 11:08)
Olcsó alapanyagokból is lehet nagyon egészséges vacsorákat összeállítani, amik tökéletesen passzolnak a mediterrán diétába is. (Femina - Egészség, szerda 08:50)
A baromfitenyésztésben alkalmazott hormonok és antibiotikumok túlhasználása káros az emberi szervezet számára. (Femina - Egészség, szerda 07:06)
A bőrviszketés mögött a leggyakrabban a bőr szárazsága áll. Bizonyos esetekben azonban ezenkívül más okok is állhatnak a viszketés hátterében. Ezek felderítése orvosi kompetencia. Lássuk, mikor javasolt a panasszal orvost felkeresni, és mit lehet tenni! (WEBBeteg, szerda 05:03)
Csak egy kis önfegyelem, és máris több ezret spórolhatsz meg minden hónapban. (Femina - Otthon, szerda 07:46)
Az ország déli, délkeleti részében igen meleg lesz, de ezért nagy árat fizetnek, akiknek kint kell lenniük a szabadban. (Infostart.hu - Életmód, szerda 05:40)
Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban. (Infostart.hu - Életmód, kedd 21:33)
Nemcsak eleganciát, de tágas, világos teret is teremthetsz a konyhában a fehér szín használatával. (Femina - Otthon, kedd 16:46)
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést és segítenek az összpontosításban, a kevés folyadék, a túl sok cukor, és a túlzásba vitt gyorséttermi étel csökkentheti a koncentrációt. A Semmelweis Egyetem az érettségi és a vizsgaidőszak táplálkozási tévútjaira hívja fel a figyelmet. (Infostart.hu - Életmód, kedd 13:59)
Hálás, bőven termő kerti növény a burgonya, amely szinte minden talajon jól megterem és 12 hét alatt megnöveli a gumóit. (Balintgazda.hu, szerda 10:59)
A spárgát az emberiség évezredek óta fogyasztja és néhány évszázad óta termeszti is. Mégis, a mai napig a különleges finom-zöldségek közé sorolják nemcsak a termesztésének, hanem a fogyasztásának a rendhagyó volta miatt is. (Balintgazda.hu, szerda 10:59)
Olyan növényekről lesz most szó, amelyekkel a tisztelt olvasók kérdései alapján vissza-visszatérően kell foglalkoznunk, illetve egy-két olyanról, amelyekről eleddig nem esett szó. (Balintgazda.hu, szerda 10:59)
Májusban virágzik a fekete vagy festő bodza fehér virága. Egyike a leggyakoribb cserjénknek, amely az utak mellett, a lombos erdők cserjeszintjében, árokpartokon az ország egész területén megtalálható. (Balintgazda.hu)
Az egykori, falusi parasztkertekből soha sem hiányozhatott egy csinos bokrocskát nevelő, illatos lombozatú, egynyári növény, a bazsalikom ( Occimum basilicum L.) (Balintgazda.hu)
Erre nem sokan számítottak. (Totalcar - 24óra, szerda 15:12)
Egy Ford sofőrje egy lámpát intézett el ugyanitt. (Totalcar - 24óra, szerda 14:54)
Júniusban már elő is rendelheted. (Totalcar - 24óra, szerda 13:19)
MrBeastnek 256 millió feliratkozója van és rendszeresen csinál ehhez hasonló őrültségeket. Most a születésnapja az apropó. (Totalcar - 24óra, szerda 12:12)
A vétkes sofőr átsodródott a szemből érkezők sávjába. (hvg.hu, szerda 11:29)
Van ott még, ahonnan ez jött! (Totalcar - 24óra, szerda 10:38)
A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét - közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden. (Infostart.hu - Bűnügyek, szerda 04:00)
A rendfenntartók külön felhívják a figyelmet, hogy nekik nem szokásuk SMS-t küldözgetni. (Infostart.hu - Bűnügyek, szerda 03:00)
Két fiatal ki akart rabolni egy drogdílert, de amikor a kereskedő ellenállt, a támadók rendőrt hívtak. (Infostart.hu - Bűnügyek, kedd 15:46)
Egy hónapra elrendelte a Miskolci Járásbíróság a Tiszai pályaudvar környékén történt gyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását. (Infostart.hu - Bűnügyek, kedd 13:34)
Nem fogadta el az ügyészségnek a felfüggesztett börtönre vonatkozó ajánlatát annak a cégnek a vezetője, amelyik két éve a Tarnából öntözte az ültetvényeit. (Infostart.hu - Bűnügyek, kedd 10:49)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
A hivatásos tűzoltóság helyett már Repülőtéri Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság működik. (Lánglovagok.hu)
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat egy művezetővel szemben (Lánglovagok.hu)
A közelmúlt változásait és a jövőbeli terveket tekintették át a tűzvédelmi szakemberek. (Lánglovagok.hu)
Munkafüzetünk a számok csodálatos világába kalauzolja el az első osztályos gyerekeket érdekes, játékos, sokszínű feladatokon keresztül. Sikeres feladatmegoldást…
Arra viszont Markó sem számított, hogy az egykor tengerészgyalogosként is szolgáló nyomozó a földön haldokolva, utolsó erejét összeszedve is képes tökéletesen célozni…
Az orvostudomány csodái mind több betegségtől szabadítják meg végleg az emberiséget, és a genetikai tervezés hamarosan már a születendő gyermekeknél is…
A természethatározó kalauz négy részből áll: vadvirágok, fák, madarak, és rovarok, leírása.
Giacomo Casanova, a XVIII. századi velencei kalandor a vonzereje és a furfangos beszéde révén fordult meg több mint kétszáz nő ágyában, és a nevét a csábítással rokon értelművé emelte…