Szabó Zsófi betekintést engedett az otthonába. A terasz nagyon passzol az öltözködési stílusához, a berendezés menő és trendi. (Femina - Hazai sztár, kedd 06:50)
20 éve nagy reményekkel csatlakoztunk az EU-hoz, ma keserédes a visszatekintés. Nemcsak a Fidesz folyamatos brüsszelezése miatt, hanem azért is, mert az ideáramló töméntelen EU-s támogatással sem sikerült megérkeznünk Nyugat-Európába. (Telex.hu, kedd 07:02)
Több felmérés is azt mutatja, hogy a vállalatok nagy részének már van tapasztalata a generatív AI megoldásokkal, amitől hatékonyságnövelést és költségcsökkentést várnak, de a válaszokból az is kiderül, hogy a legtöbben nem tudják, hogy milyen úton induljanak el, hogyan építsék azt be a szervezet mindennapi működésébe. Kovács Gyula, az AI-szolgáltatásokat nyújtó Neuron Solutions ügyvezetője szerint fontos, hogy a munkavállalók megértsék: az AI nem a munkájukat veszélyezteti, a „fenyegetés” inkább… (Portfolio.hu, kedd 07:00)
Egy jelentés szerint a Shift Up PlayStation 5 exkluzív akció-kalandjátéka felülmúlta az elvárásokat eladások terén, így a stúdió fontolgatja a PC-s portot, valamint a folytatást. (PC Guru Online, kedd 07:00)
A lengyel hatóságok eddig kilenc személyt – lengyel, fehérorosz és ukrán állampolgárokat – gyanúsítottak meg orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók, ezen belül gyújtogatás elkövetése miatt – közölte hétfőn Donald Tusk lengyel kormányfő. (Portfolio.hu, kedd 06:58)
Benjámin Netanjahu undorítónak, arcátlannak és abszurdnak nevezte az Nemzetközi Büntetőbíróság ügyészének beadványát. (Telex.hu, kedd 06:56)
Negyedik helyen zárta a Puskás Akadémia a felcsúti rendezésű Puskás-Suzuki Kupa idei kiírását, amelynek másik magyar résztvevője, a Honvéd a hatodik lett. (Infostart.hu - Sport, kedd 06:55)
Úgy vélik, a gyanúsítottak közvetlenül az orosz titkosszolgálatok utasítására hajtották végre tetteiket. Litvániában is történtek hasonló esetek. (Infostart.hu - Külföld, kedd 06:42)
Sőt, az ország nyugati részén élők felhőszakadásra, jégesőre is számíthatnak. (Telex.hu, kedd 07:33)
A választópolgárok egy, két, három, négy vagy öt szavazólapon adhatják le szavazataikat június 9-én, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti (EP-) képviselők választásán. A nemzetiségi választásra regisztrált szavazók pedig akár további három szavazólapot is kaphatnak. (Infostart.hu - Belföld, kedd 07:22)
Óvodásoknak és iskolásoknak készített kisfilmeket a Vízimentésért Alapítvány azért, hogy a gyerekek (és a felnőttek is) megtanulják, mire kell figyelni a vízparton a biztonságuk érdekében. (Infostart.hu - Belföld, kedd 06:15)
Ha olyan állapotba kerül, ami már nem méltó az élethez, és még nem lesz jogi lehetőség az eutanáziára, akkor nem lesz más választása, végigcsinálja, de az utolsó pillanatig bemutatja a szenvedését – mondta a gyógyíthatatlan ALS-betegségben szenvedő, 47 éves alkotmányjogász a Szabad Európának. (Belföld - Szabad Európa, kedd 06:00)
Egy gombóc fagylaltért 500-600, a sima lángosért több mint 1000, a hamburgerért 1700, míg egy szelet pontyért akár 4400 forintot is elkérhetnek idén a vendéglátósok – derült ki az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány felméréséből. Erdélyi Dóra az InfoRádióban elmondta: elsősorban az alapanyagárak és az üzemeltetési költségek megemelkedése okozza a drágulást. (Infostart.hu - Belföld, kedd 05:20)
Egy francia szervezet a rendelkezésre álló adatok alapján azt állítja, a nők sokkal óvatosabban vezetnek, ezért kisebb eséllyel sérülnek vagy halnak meg az utakon. (Infostart.hu - Külföld, kedd 05:40)
Az amerikaiak álláspontja szerint az ügyben a Nemzetközi Büntetőbíróságnak nincs jogköre. (hvg.hu, kedd 03:43)
Lengyelországban az utóbbi időben több, jelentős károkat okozó tűzeset történt, amelyek ügyében jelenleg nyomozás zajlik. (hvg.hu, kedd 03:15)
Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Reuters hírügynökségnek hétfőn Kijevben adott interjújában. (Infostart.hu - Külföld, hétfő 20:30)
Az ügyet a Győzelem nevű ellenzéki koalíció vette a hóna alá a referendum előtt. (Infostart.hu - Külföld, hétfő 19:53)
Az elfogott ukrán, belarusz és lengyel állampolgárok szabotázsakciókat tervezhettek. (Telex.hu, kedd 06:14)
A volt polgármester a Blikknek azt mondta, meglepetésként érte, hogy a lánya nem indul újra, de végül elfogadta a felkérést. Nem is nagyon kampányol, egy lángosozást tartott eddig. (Telex.hu, kedd 05:39)
Cannesban mutogatta bájait. The post Bella Hadid áttetsző ruhában tért vissza a vörös szőnyegre egy év után first appeared on 24.hu . (24.hu, kedd 05:13)
Keszthelyi Vivien minden idők legfiatalabb magyar női autóversenyzője, aki a motorsport legnívósabb versenyén képviselhette hazáját, vagyis a Forma–3-ban. A fiatal pilóta őszintén mesélt az nlc-nek a sportág árnyoldalairól, továbbá arról, hogy milyen nehézségekkel kell megküzdenie egy női versenyzőnek. The post Keszthelyi Vivien: „Az lett volna a legkisebb probléma, ha van egy-két fiú, aki fel akar kenni a szalagkorlátra” first appeared on nlc . (NLCafé, kedd 05:07)
Marvel a sokadik hatványon Nem úgy tűnik, hogy a Marvel Studios lassítana a következő években, sőt, a stúdió még magasabb fordulatszámra kapcsol filmek és sorozatok tekintetében egyaránt. Össze is gyűjtöttük valamennyi készülő produkciójukat. (IGN Hungary, kedd 05:00)
8
31
59
60
72
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 18 db | 2 815 105 Ft |
3 találat: | 1 689 db | 31 500 Ft |
2 találat: | 54 317 db | 3 780 Ft |
6
8
24
34
42
43
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 40 db | 410 690 Ft |
4 találat: | 1 879 db | 8 745 Ft |
3 találat: | 30 215 db | 3 180 Ft |
Íme a legnagyobb playback-bakik! (Velvet, kedd 07:22)
A férfi és családja élete napról napra rosszabb. (borsonline.hu, kedd 05:30)
„Aggasztó, ijesztő, elfogadhatatlan”, „Szépfiú, önimádó”, „Szerelmes magába” -- nem fukarkodott a kritikus jelzőkkel a mesterséges intelligencia alapú ChatGPT, amikor arra kértük, diagnosztizálja Magyar Péter mentális állapotát. (borsonline.hu, kedd 05:00)
A brit uralkodó országának 300 leggazdagabb embere között található. (borsonline.hu, kedd 04:45)
Miután elment az áram, pillanatok alatt lángolt minden. (borsonline.hu, kedd 04:30)
3
7
8
9
10
23
24
4
6
12
19
27
30
34
7 találat: | 4 db | 17 918 345 Ft |
6 találat: | 91 db | 171 660 Ft |
5 találat: | 2 870 db | 5 445 Ft |
4 találat: | 38 430 db | 2 105 Ft |
1
2
29
36
48
1
11
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 567 073 € |
5+0 találat: | nem volt | 74 925 245 Ft |
4+2 találat: | 1 db | 4 119 600 Ft |
4+1 találat: | 14 db | 189 050 Ft |
3+2 találat: | 29 db | 88 110 Ft |
4+0 találat: | 26 db | 56 455 Ft |
2+2 találat: | 316 db | 14 720 Ft |
3+1 találat: | 530 db | 10 535 Ft |
3+0 találat: | 1 383 db | 7 710 Ft |
1+2 találat: | 1 934 db | 7 095 Ft |
2+1 találat: | 8 037 db | 5 000 Ft |
Egy ilyen című könyv megírására csak az vállalkozhat, aki tudja, hogy mit kell tudni, pontosabban, hogy mit kell tudni használni az angol nyelvtanból egy sikeres érettségihez…
"Az Örökös és a Tartalék - nem értékítélet, mégsem lehet félreérteni. Én voltam az árnyék, a támasz, a B terv... Akkor hívtak, ha helyettesítésre vagy figyelemelterelésre volt szükség…
Erich Segal a Szerelmi történettel (Love Story) lett egycsapásra világhírű - Oliver Barrett és Jennifer Cavilleri története méltán nyerte el sokak tetszését…
Zsoli óvodába megy. Olvasd el a mesét, és ragaszd az oldalakra a matricákat, hogy átéld vele az első nap izgalmait.
"Hosszú évszázadok teltek el Narnia aranykora óta, és a birodalom a telmarinok uralma alá került. Miraz király - a kegyetlen zsarnok és trónbitorló - haragja…
Nem vagyok elég jó, és emiatt nem fognak szeretni. Éreztél már ilyet? Ez a két félelem mindenkiben jelen van, csak az a kérdés, mihez kezdesz velük!…
Az Olympique de Marseille labdarúgócsapat játékosait akarták kirabolni. (Infostart.hu - Sport, kedd 07:09)
A cselgáncs-vb-n már a döntőknél járunk, és a lóverseny eseményei is ígérnek izgalmakat a képernyőn. (Infostart.hu - Sport, kedd 06:29)
De akár a Brighton kispadjára is leülhet (Sport365.hu, kedd 05:14)
A holland előzetes elképzelései szerint Szoboszlai Dominik nagy küzdelemre számíthat a csapatba kerülésért (Sport365.hu, kedd 04:44)
Jégkorong világbajnokságtól- vízilabda döntőig (Sport365.hu, kedd 03:44)
Zlatko Dalic szövetségi kapitány kijelölte a horvát labdarúgó-válogatott 26 fős Európa-bajnoki keretét, amelyben húsz olyan játékos kapott helyet, aki tagja volt a két éve világbajnoki bronzérmes együttesnek. (Infostart.hu - Sport, hétfő 20:44)
Ukrán források szerint orosz csapatösszevonás zajlik az észak-ukrajnai Szumi közelében, a Kurszki területen, de egyelőre csak kisebb erőről beszélhetünk – írja az amerikai Institute for the Study of War (ISW) háborús elemzőintézet hétfői jelentése . (Portfolio.hu, kedd 07:30)
Az orosz védelmi minisztérium azt jelentette, hogy csapataik elfoglalták a Luhanszk megyei Bilohorivkát, az ukrán vezérkar szerint azonban továbbra is folynak a harcok a településnél. Folytatódik a Harkiv megyei orosz támadásai művelet: továbbra is zajlik a küzdelem Vovcsanszk városáért. (Portfolio.hu, kedd 06:34)
A kínai elnök látogatása nem a magyar függetlenség feladásáról szól, hanem pont a magyar szuverenitás erősítését jelenti - jelentette ki a Portfolio-nak adott interjújában Lázár János építési és közlekedési miniszter, majd aláhúzta: a kínai-magyar kapcsolatok erősítése nem politikai rögtönzés alapján történik, tudatos stratégia szerint halad előre. Meglátása szerint az EU nem tudja eldönteni, hogyan viszonyuljon Kínához. A tárcavezető beszélt arról is, hogy Európa gazdag, de már gyenge, a korábbi… (Portfolio.hu, kedd 06:10)
Miért fontos egy cég hagyatéka és hogyan gondolkodik egy fenntartható vállalat vezetője? Mi az az ESG és hol tart az alkalmazása itthon? Mi az a fánkgazdaság és mi az az ikigai? Ez mind kiderült zöld podcastunk különkiadásából. (hvg.hu, kedd 03:30)
Azzal hívta fel a rendőröket, hogy lelövi őket és felrobbantja a saját házát. (hvg.hu, hétfő 20:06)
A kishajó fedélzetén összesen nyolcan utaztak. Közülük ketten meghaltak, egy olasz férfinek a baleset után sikerült kiúsznia a partra és segítséget kérnie. (hvg.hu, hétfő 15:11)
Az övezet legjelentősebb, tőzsdén jegyzett vállalatainak részvényeibe teremt befektetési lehetőséget az OTP Alapkezelő. (hvg.hu, hétfő 13:30)
Gálfi Dalma győzelmét és Marozsán Fábián kiesését hozta a Roland Garros hétfői köre. (hvg.hu, hétfő 12:23)
Tavaly is kínaiak és oroszok voltak a legaktívabb EU-n kívüli vásárlók a magyar ingatlanpiacon. Oroszok a korlátozások miatt nehezen juthatnak lakáshoz, de akinek sikerül, főleg luxusingatlant vesz. (Telex.hu, kedd 04:54)
Bármely csillagjegyet választjuk is, mindegyiknek van jellegzetes ereje, ne félj ezt használni. The post Csillagjegyek felvértezve – Heti angyalhoroszkóp 2024. május 21-27. first appeared on nlc . (NLCafé, kedd 04:51)
A fiatalok alig vannak, többen, mint egy évvel korábban, míg a hatvan fölötti tanárok száma két év alatt negyedével nőtt az általános iskolákban. The post Alig maradt fiatal tanár Magyarországon first appeared on 24.hu . (24.hu, kedd 04:49)
Attól függ a mennyiség, hogy hol kire szavazhatunk. The post Van, aki nyolc szavazólapot fog kapni június 9-én first appeared on 24.hu . (24.hu, kedd 04:39)
A főpolgármester akkor is győzne, ha Szentkirályi Alexandra vagy Vitézy Dávid visszalép egymás javára. The post Karácsony Gergely magabiztos előnyét mérte a Publicus first appeared on 24.hu . (24.hu, kedd 04:36)
Egy tehéntől kapta el a madárinfluenza vírusát egy tejtermelő az Amerikai Egyesült Államokban. A fertőzést idejében megállították, ezért a gazda megúszta egy szemgyulladással; még felső légúti tünetek sem alakultak ki nála. Ez az első bizonyított eset, hogy a H5N1 szarvasmarháról emberre terjedt át, emberről emberre viszont még mindig soha – mondta az InfoRádió által megkérdezett víruskutató. (Infostart.hu - Tudomány, kedd 06:00)
Már eddig is számos biztonsági funkció védte az Androidot, de most nagyot lép előre a rendszer: több újdonság is jön, melyek komoly fejtörést okoznak az eszközök ellopásán ügyködő bűnözőknek. Lopni persze ezután is ugyanúgy lehet majd, csak ami utána következik, az veheti el a tolvajok kedvét. (hvg.hu, hétfő 18:03)
Sokáig csak a laboratóriumban és egy-két tesztelő partnernél üzemelt a Google különleges, 3D-s videotelefonja, a Starline projekt gyümölcse. A napokban bejelentették, hogy 2025-ben már bárki használhatja a különleges eszközt. (hvg.hu, hétfő 14:03)
Öt űrturistával a fedélzetén lőtték fel a Blue Origin űrhajóját. A küldetés rendben zajlott - csak a landolás volt egy kicsit ijesztő. (hvg.hu, hétfő 13:49)
A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra. (IT café, hétfő 13:11)
Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat. (IT café)
Hiába a nagy tüntetések, a helyi önkormányzat rábólintott a Tesla német gyárbővítésére. (IT café)
AMD-s alternatívát kapnak az NVIDIA AI-processzorokra a Microsoft felhős ügyfelei. (IT café)
Megállapodást kötött az OpenAI, így a Reddit tartalmai is a ChatGPT tudását erősíthetik. (IT café)
Az új Vivobook S 15 ráadásul az első ilyen, hazánkban is elérhető PC lehet, és már júniusban megvásárolható lesz. (PROHARDVER!, hétfő 20:21)
Érdekes változásokat mutatnak a programozási nyelveket népszerűségük alapján rangsoroló TIOBE Index legújabb pár havi frissítései. Miután ugyanis a lista első 10 helyére - közel két évtized kihagyás után - ismét berobbant egy ősrégi, sokak által már rég leírt nyelv, a Fortran, májusban egy másik, hasonlóan elavultnak tartott társa is előre tört. A COBOL ugyanis szintén ismét megjelent az Index Top 20-as mezőnyében, méghozzá egy olyan eredménnyel, ami már vészesen közelíti az utóbbi évek két dinamikusan… (Prog.Hu, hétfő 10:30)
E-book olvasók, komponensek és perifériák kerültek hétvégi összeállításunkba. (PROHARDVER!)
A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít (PROHARDVER!)
Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt. (Mobilarena)
Hat év telt el a Hívatlanok legutóbbi mozis felbukkanása óta, viszont nem egy harmadik résszel, hanem egy teljes reboottal tért vissza a furcsa maszkokat viselő trió. De vajon volt értelme az ismételt érkezésüknek? A horror egyik legnépszerűbb alműfajából, a slasherből már szinte az utolsó cseppeket is kisajtolták az elmúlt évtizedekben. Volt néhány fellángolás és olyan […] The post Továbbra se hívta őket senki – Hívatlanok: Első fejezet appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, kedd 03:51)
Yorgos Lanthimos az Egy szent szarvas meggyilokásáig tekint vissza legújabb filmjével, de A kegyelem fajtái inkább ontológiai gondolatcsokor, mintsem egyszerű művészfilmes poénfüzér. Yorgos Lanthimos legújabb filmjét, A kegyelem fajtáit (Kinds of Kindness) közel akkora, ha nem nagyobb várakozás övezte, mint a Megalopolist. A Francia Riviéra közönsége kapott egy triptichon szerű installációt, de ami a fesztiválpalotából […] The post A három osztatú kegyelem – A kegyelem fajtái (Kinds of Kindness) appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, hétfő 04:42)
A Képzeletbeli barátok közel sem hozta azt az eredményt a kasszáknál, amit vártak tőle. A 40 milliós jósolt nyitó hétvége helyett 35-öt hozott csak a félanimációs alkotás. Eközben az intelligens majmok szépen menetelnek. John Krasinski, a Hang nélkül filmekkel nagyot menő, színészből lett író-rendező készítette a Képzeletbeli barátokat, amelyet e héten mutattak be mind a […] The post Bukás lehet Ryan Reynolds családi filmje appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, hétfő 04:20)
Az IF volt a hétvége legnézettebb filmje az USA-ban és Kanadában. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 20:37)
Később láthatjuk az új M3GANt. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 18:03)
Továbbra sem érdeklik a nézőket a jó, eredeti filmek, inkább a közepes folytatásokat választják. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 16:00)
Később láthatjuk a Fekete telefon folytatását. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 13:55)
Megvan, mikor láthatjuk az új IKWYDLS-t. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 11:02)
Natasha Lyonne is benne lesz az FF4-ben. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 07:58)
Még mindig nem tudni, hogy Kevin Costner új Farkasokkal táncolót csinált, vagy az év bukását. (SG.hu Hírmagazin - Film)
Az elmúlt évek egyik legjobb roguelike játékából adaptáció készül, ebből nézhetünk meg néhány pillanatot. (GameStar Online Hírek, kedd 06:32)
Soha nem fog véget érni ez a rémálom, amibe Micimackó és barátai keveredtek. (GameStar Online Hírek, kedd 06:03)
Június 4-én jött volna a korai hozzáféréses változat, de a Life by You még nincs olyan állapotban, hogy a Paradox szabadjára merje engedni. (GameStar Online Hírek, hétfő 19:57)
Szakai Dzsin története nem vidám, de a PC-seknek bőven van oka az örömre: fantasztikus port formájában jött el hozzájuk a Ghost of Tsushima. (GameStar Online Hírek, hétfő 18:31)
Nagyon nem mindegy, hogyan közlekedik valaki a jelzőlámpánál. (Femina - Utazás, kedd 07:06)
Vajon jól ismered a hazai nemzeti parkokat? Most kiderül! (Femina - Utazás, hétfő 14:06)
Olcsón strandolhattok ezekben a fürdőkben. (Femina - Utazás)
Nem is gondolnád, milyen károkat okozhat, ha ezeket eldobod az erdőben. (Femina - Utazás)
A napsütéssel hívogató horvát tengerpart a szigetekkel együtt több mint négyezer kilométer hosszú, és bőven találhatóak olyan helyek, amelyek a nyugalom és az elvonulás élményét biztosítják. (Femina - Utazás)
A Nemzet Színésze zárkózott ember hírében állt, idősebb korára azonban feloldódott, és megannyi sikeres szerep után a legnagyobb kihívással birkózott meg: saját magáról mesélt életrajzi könyvében, melynek megjelenését nem érhette meg, ugyanis január 9-én elhunyt. A könyv megírásában egy régi jó barát, Vajda Katalin volt a segítségére, akinek köszönhetően egy mellbe vágóan őszinte vallomást olvashatunk. (Infostart.hu - Kultúra, hétfő 20:12)
A székesfehérvári színház egy ismeretlen arcát mutatja be a regénynek, az előadás most a Nemzeti Színházban látható. (Infostart.hu - Kultúra, hétfő 17:28)
Az első hét végére egyre furcsább lett a cannes-i filmfesztivál hivatalos programja. Nagy díjesélyessé lépett elő egy nővé operált drogbáróról szóló musical, miközben Cate Blanchett Angela Merkelt idézi meg maszturbáló élőhalottaktól körülvéve. (hvg.hu, hétfő 16:47)
Későmodern utascsarnoka fővárosi védettséget kapott, de a felújítása még nagyon az elején jár. Vécé mindenesetre már van benne 280 millióért, ám a kivitelezésnek értékes csempék estek áldozatul. És akkor még nem beszéltünk a MÁV-reklámos védőhálóval helyettesített impozáns üvegfalról vagy a metrólejáratnál díszes műkő plasztikájának hiányzó részeiről. Megmutatjuk, milyen volt fénykorában a Déli pályaudvar, és azt is, hogy mi maradt a hajdan meghatározó és nagyon is menő részletekből. (hvg.hu, hétfő 15:00)
Popénekesből lett influenszerből újra popénekes – visszatérés a kezdetekhez Fedor Kyra tehetségére már 1998-ban felfigyelhetett az igazán szemfüles közönség, hiszen a TV2 által sugárzott KIFUTÓ tehetségkutatójában a dobogós harmadik helyen végzett az akkor még tinilány. Kyra sok-sok éven át bizonyított a háttér énekesek, vokalisták világában, továbbá a televíziós műsorokban, majd 2016-ban sokak örömére elkezdte megformálni […] (Magyar zene, hétfő 17:21)
Indul az Artisjus nemzetközi dalszerző tábor Kilenc országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők és producerek az Artisjus Songwriting Campre, hogy közösen alkossanak a magyar dalszerzőkkel – közölték a szervezők kedden az MTI-vel. A közlemény szerint az Artisjus évente tartja meg nemzetközi dalszerző táborát Budapesten, célja a magyar zenei export fellendítése, valamint a hazai és a külföldi szerzők […] (Magyar zene)
Western dalok címmel Cseh Tamás kiadatlan dalait tartalmazó vinyl lemez jelenik meg. Az album anyagát egy beszélgetés keretében május 21-én mutatják be a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében. (Zene.hu - hírek)
Május 20 -án éjfélig lehet jelentkezni a Befutó zenei tehetségkutatóra, ahol 3 millió forint összértékű díj vár gazdára. Vigyázat, igen erős a mezőny. (Magyar zene)
Minden jel arra mutat, hogy Szoboszlai Dominiknak új barátnője van. Gyönyörű szőke lány csavarhatta el a fejét. (Femina - Hazai sztár, kedd 07:30)
Szujó Zoltán és felesége csak nagyritkán szerepelnek közös képen. Ezúttal bicajozás közben lőttek szelfit az Instára. (Femina - Hazai sztár, kedd 05:06)
A színésznő fekete bikiniben mutatta meg formás lábait. (Femina - Világsztár, hétfő 19:40)
Marcellina általában feltűnő sminkkel áll a kamera elé, most viszont teljesen natúr arccal láthattuk. (Femina - Hazai sztár, hétfő 18:50)
Ernyey Béla és felesége öltözködési stílusa viszi a prímet a kommentelőknél. Ilyen jól néztek ki a Szépművészeti Múzeumban. (Femina - Hazai sztár, hétfő 17:06)
A görög citromos pite tésztájába kókuszreszelék kerül, és édes szirup járja át. (Femina - Recept, hétfő 09:12)
Kezdődik a lecsószezon! A lecsós sertésszelet idén is kihagyhatatlan fogás. (Femina - Recept, hétfő 08:08)
Az amerikai milliomosszelet három emeletből áll: a roppanós kekszes alap és a csokibevonat között gazdag krém terül el. (Femina - Recept)
Az egyben sült olasz fasírt különlegessége, hogy fűszeres paradicsomszósz ad neki semmihez sem hasonlítható ízt. (Femina - Recept)
A kínai és egyéb távol-keleti ételek egyre népszerűbbek itthon is: lássuk, mennyire ismered őket! (Femina - Recept)
A bilirubin a vörösvértestek hemoglobin részének egyik bomlásterméke, a laborvizsgálat során a vérben mérhető bilirubin normálisan a vörösvértestek elöregedése és pusztulása során jelenik meg. (WEBBeteg, kedd 05:03)
A nárcisztikus személyiségzavar létező rendellenesség, amely a beteg önmaga iránt érzett erőteljes szégyen- és elégedetlenségérzetéből táplálkozik - olvasható a Medbroadcast internetes portálon. (WEBBeteg, hétfő 19:03)
A sclerosis multiplex (szklerózis multiplex (SM)) betegek hozzátartozóinak igen fontos szerepe van a betegek életében, segítésében és támogatásában. Mindenképpen érdemes elkísérni a beteget az őt gondozó neurológushoz, és megbeszélni minden kezelést, valamint azt is, hogy milyen módon segíthet a család a beteg aktivitásának fenntartásában. (WEBBeteg, hétfő 15:03)
Hogyan történik a garat és a mandulák vizsgálata? Hogyan jut el az orvos a pontos diagnózis felállításáig? (WEBBeteg, hétfő 12:03)
Érdemes beiktatni őket az étrendbe. (Femina - Egészség, hétfő 08:10)
Kedden is nyárias időre van kilátás helyenként 30 fok feletti csúcshőmérséklettel. (Infostart.hu - Életmód, kedd 05:00)
A szemetes helyett számos más helyen is felhasználhatod a sokoldalú kávézaccot. (Femina - Otthon, hétfő 19:46)
Magyarországon évente 1200-1300 nőnél diagnosztizálnak petefészekrákot, a késői diagnózis miatt 700-800 nő minden évben belehal. A betegek átlagéletkora 50 év. A Mályvavirág Alapítvány a nők tájékoztatását segítve most megújította honlapját, ahol a laikusokat és az egészségügyi dolgozókat is segítik. (Infostart.hu - Életmód, hétfő 09:35)
80-100 utast nem vitt el a Budapestről a Wizz Air Szaúd-Arábiába, pontosabban Dzsiddába. Egy speciális vízum miatt van a gond. (Infostart.hu - Életmód)
Most kiderítheted, mennyire ismered a magyar népszokásokat. (Femina - Otthon)
Néhány évvel ezelőtt erre a kérdésre minden bizonnyal egyértelmű nemmel válaszoltam volna. (Balintgazda.hu)
A legbecézőbb kifejezés a szeretetre a magyar nyelvben: gyöngyöm, virágom! A szeretet, a szerelem és a szűziesség szimbólumaként kapta a nevét a májusi gyöngyvirág ( Convallaria majalis ). (Balintgazda.hu)
A rovarok e népes csoportjának tagjai valamennyi gyümölcstermő növényünkön előfordulnak, sőt nem egy gyümölcsfát vagy bokrot több fajuk is károsítja. (Balintgazda.hu)
Az erdőkben, a réteken, a mezőkön milyen sokféle gyümölcstermő növény él. Ez tette lehetővé azt, hogy sok évszázaddal korábban élt eleink az élelmiszereik javarészét gyűjtögetéssel (és persze vadászattal, halászattal és madarászattal) szerezhették meg. (Balintgazda.hu)
Bátran állíthatom, hogy a gyümölcsritkítás a leggazdaságosabb kézi munka. (Balintgazda.hu)
A többi járművezetővel azonosan büntetnék azokat a kerékpárosokat, akik balesetet okoznak. (Totalcar - 24óra, kedd 06:15)
126 km/h-s sebességgel haladva egy Rubik-kockát próbált kirakni a vezetőülésben. (Totalcar - 24óra, kedd 06:09)
A vevő ezt hiszi, az eladó meg azt, vagy fordítva. Végül mindenki a saját előnyére fordítja a szabályokat, amelyeknek így semmi értelme. (Totalcar - 24óra, kedd 06:06)
Az olasz gyártó bemutatta a Huracán hamarosan érkező utódjának a szívét. (hvg.hu, kedd 05:21)
Adott esetben van pofája 3,5 literes átlagfogyasztást produkálni úgy, hogy közben elfér benne egy komplett család minden cókmókkal együtt és még vezetni sem rossz, sőt! Osztrák és cseh utakon fogtuk vallatóra a Skoda Octavia legfrissebb változatát. (hvg.hu, kedd 04:59)
Tudom, hogy a történelem igazságos oldalán állok, és nem akarom, hogy politikai nézeteimért ítéljenek el - nyilatkozta a Magyarországon fogva tartott antifaaktivista, Ilaria Salis a La Stampa olasz napilapban vasárnap megjelent interjúban. (Infostart.hu - Bűnügyek)
A TEK munkatársai és más rendőri egységek csaptak le a csepeli Károli Gáspár utcában két kocsira és utasaikra péntek kora este, hat óra körül. Lapértesülés szerint K. Edének is köze van a dologhoz. (Infostart.hu - Bűnügyek)
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki szándékosan ütött el az autójával két gyalogost Pécs belvárosában. (Infostart.hu - Bűnügyek)
Egy amerikai testvérpárnak sikerült kriptovalutát lopni több milliárd forint értékben. Most sok éves börtönbüntetéssel kell szembenézniük. (Infostart.hu - Bűnügyek)
Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken azt a férfit, aki a gyanú szerint bántalmazott, majd meggyilkolt és kirabolt egy 17 éves fiút a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Rétközberencs külterületén. (Infostart.hu - Bűnügyek)
Nem akarják megérteni és nem érzik illetékesnek magukat az eltűnt tűzoltási felvonulási területek problémájában. (Lánglovagok.hu)
Május utolsó vasárnapján megnyílnak a szertárkapuk. (Lánglovagok.hu)
Az önkéntes tűzoltó egyesületek ezzel is tudnak pályázni. (Lánglovagok.hu)
A látogatók előtt megnyílt épület tűzvédelmére vetettünk néhány pillantást. (Lánglovagok.hu)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
A hivatásos tűzoltóság helyett már Repülőtéri Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság működik. (Lánglovagok.hu)
Egy polgárőr életében adódnak nehéz helyzetek. De vannak olyanok, amelyek kilátástalannak tűnnek. Előbb a polgármester talál holttestet autója csomagtartójában…
When three couples spend the summer together in a decrepit villa, long-buried tensions and attractions rise to the surface.
Hová menekülsz, ha rád talál az igazi? esküvőjük előtt, a várandós menyasszony számára megáll az élet. Leendő férje egy másik nő mellett ült az autóban…
Sookie Stackhouse életének megszokott szereplői a környezetében élő vámpírok és alakváltók. Vérkötelék fűzi a helyi vámpírközösség jóképű vezetőjéhez…
Gina, a regény hősnője 1943-ban elbúcsúzik otthonától és azoktól, akiket szeret, mert apja beadja a híres árkodi intézetbe. A kis ötödikes gimnazistát…