Az Emilia Romagna Nagydíj mellett kosárlabda, labdarúgás, jégkoron, tenisz és kerékpár is műsorra kerül pénteken. (Infostart.hu - Sport, péntek 07:12)
A HungaroMet időjárás-előrejelzése szerint délután ismét több helyen pattanhatnak ki záporok, zivatarok. Utóbbiakat helyenként jégeső, felhőszakadás kísérheti. 12 megyében első szintű (sárga) figyelmeztetés, 5 megyében pedig második szintű (narancssárga) figyelmeztetés van érvényben zivatar miatt. (Portfolio.hu, péntek 07:07)
Azt hihetnénk, hogy akik gazdagok és híresek lettek, azoknak a hétköznapi munkák degradálóak, de nem minden sztár gondolkozik így. (Velvet, péntek 07:12)
Dacára annak, hogy az alkotók teljesen feldolgozták James Clavell regényét, az FX és a Hulu berendelte a történelmi drámasorozat második évadát, sőt, a jelek szerint a harmadikat is. (PC Guru Online, péntek 08:00)
A csütörtöki nap első felében még háromhavi csúcsán volt a magyar fizetőeszköz az euróval és a dollárral szemben is, délutánra azonban elfogyott a lendület, a forint gyengülése pedig péntek reggel is tovább folytatódik. (Portfolio.hu, péntek 07:54)
Élőben beszél Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szólal meg, cikkünket folyamatosan frissítjük a miniszterelnök legfontosabb megszólalásaival. (Portfolio.hu, péntek 07:52)
A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV). (Velvet, péntek 07:52)
Változatlanul a GTA a Take-Two Interactive legsikeresebb franchise-a, de a vállalat többi játéka is jól fogyott. (GameStar Online Hírek, péntek 07:50)
Jordán Tamás már a május harmadikán tartott Nemzet Színésze-választáson sem tudott személyesen megjelenni. (Femina - Hazai sztár, péntek 07:50)
Sebestyén Balázs azt mondja, egzisztenciálisan nem szorul már rá, hogy minden megbízást elvállaljon a tévében, így egyre több dologra mond nemet. (168ora.hu, péntek 07:50)
A Fidesz patronázsrendszerébe hibátlanul betagozódott kisebbségi magyar politikai elit követi patrónusát sikertelen európai kalandozásában. Az erdélyi magyarság közben az EU leginkább EU-szkeptikus társadalmává vált; csak 16 százalékuk gondolja úgy, hogy Putyin felelős a háború kirobbantásáért. (Belföld - Szabad Európa, péntek 06:00)
A miniszterelnök szokásos rádióinterjúját adta a Kossuth adón, három héttel a júniusi EP-s és önkormányzati választások előtt és két nappal a Robert Fico szlovák kormányfő elleni merénylet után. A kettőt össze ism kötötte, mondván: nem indokolatlanok azok a kombinációk, amelyek összehozzák a merényletet a háborúval. (hvg.hu, péntek 05:44)
Az elmúlt két évtizedben az egyterűek szinte eltűntek az utakról, a Ford azonban most feltámasztotta a kishaszonjárműből fejlesztett családi autóját, a Ford Tourneo Couriert. A modell nemcsak elképesztő tágasságával, hanem dinamizmusával és praktikus megoldásaival is meglepett minket. Videóban mutatjuk a részleteket. (hvg.hu, péntek 05:30)
Hivatalból is ki kell számolni, hogy a nyugdíjhatóság szerint mennyi szolgálati időt gyűjtött valaki, és ez kortól függetlenül lehet kérelmezni. (Infostart.hu - Belföld, péntek 05:20)
Az erőműveket és alállomásokat ért orosz rakétacsapások következtében mostantól hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány, augusztustól, szeptembertől várható némi javulás - közölte Jurij Bojko, az ukrán miniszterelnök tanácsadója az Ukrenerho országos áramszolgáltató vállalat felügyelőbizottságánál Kijevben. (Infostart.hu - Külföld, péntek 07:35)
Az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma hivatalosan is kezdeményezte, hogy meginduljon marihuána veszélyes kábítószer státuszának megszűntésére vonatkozó eljárás. (Infostart.hu - Külföld, péntek 07:23)
Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát, hogy ne veszélyeztessék a látogatók biztonságát. (Infostart.hu - Külföld, péntek 07:00)
A mozgékony Scorpion-M akár 25 kilogramm robbanóanyagot is képes célba juttatni, komoly rombolást végezve a célpontban. (Infostart.hu - Külföld, péntek 06:49)
A szlovákiai társadalom hosszú ideje nagyon feszült, és a politikusok a merénylet után is inkább hergelnek, mintsem nyugtatnak – mondta az InfoRádióban a szlovákiai Fórum Intézet elnöke. Öllös László politológus, filozófus szerint a kampány hátralévő része a Robert Fico elleni támadásról szól majd, és a meglőtt kormányfő pártjának támogatottsága növekedni fog. (Infostart.hu - Külföld, péntek 06:00)
Politikai szempontból is vizsgálta a Robert Fico elleni merényletet Orbán Viktor a Kossuth rádióban pénteken reggel. (Telex.hu, péntek 07:42)
A miniszterelnök kérdésekre nem válaszolt Kecskeméten, rengeteget szelfizett, és azt mondta, hogy a jobboldal ma nem izgalmas, de szerinte ez így van rendjén. (Telex.hu, péntek 07:01)
A miniszterelnök-helyettes szerint nemzeti érdek is, hogy ott legyenek az Európai Néppártban. (Telex.hu, péntek 06:56)
Az RMDSZ-nek segít, hogy elérhessék az ötszázalékos küszöböt. (Telex.hu, péntek 05:57)
Ezek a csillagjegyek önmaguk legnagyobb ellenségei. The post Csillagjegyek, akik saját maguk ellenségei first appeared on nlc . (NLCafé, péntek 05:44)
17
34
60
80
82
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 14 db | 3 627 200 Ft |
3 találat: | 1 546 db | 34 575 Ft |
2 találat: | 49 158 db | 4 295 Ft |
5
11
25
31
38
43
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 72 db | 229 050 Ft |
4 találat: | 2 413 db | 6 835 Ft |
3 találat: | 36 259 db | 2 845 Ft |
Boldogabb már nem is lehetne a szőke szépség. (borsonline.hu, péntek 06:00)
A miniszterelnök a Kossuth rádió vendége volt. (borsonline.hu, péntek 05:45)
A nőt és 2 éves gyerekét elvágott torokkal találták meg. (borsonline.hu, péntek 05:35)
A nő tettét elhanyagolás vétségeként értelmezi a rendőrség. (borsonline.hu, péntek 05:30)
Dávid Petra egy új megmérettetésen vesz részt. (borsonline.hu, péntek 05:00)
Ismét zavartalan a forgalom az M7-es autópályán, a Balaton felé vezető oldalon, ahol csütörtökön késő este személyi sérüléssel járó baleset történt - közölte a rendőrség a police.hu-n. (borsonline.hu, péntek 04:35)
3
7
8
9
10
23
24
4
6
12
19
27
30
34
7 találat: | 4 db | 17 918 345 Ft |
6 találat: | 91 db | 171 660 Ft |
5 találat: | 2 870 db | 5 445 Ft |
4 találat: | 38 430 db | 2 105 Ft |
19
22
23
24
27
1
6
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 508 759 € |
5+0 találat: | nem volt | 23 527 155 Ft |
4+2 találat: | 1 db | 2 530 930 Ft |
4+1 találat: | 16 db | 127 430 Ft |
3+2 találat: | 25 db | 65 065 Ft |
4+0 találat: | 34 db | 43 255 Ft |
2+2 találat: | 406 db | 10 250 Ft |
3+1 találat: | 551 db | 7 665 Ft |
3+0 találat: | 1 416 db | 6 355 Ft |
1+2 találat: | 2 018 db | 5 370 Ft |
2+1 találat: | 8 503 db | 3 815 Ft |
Egy új kor hajnalát vagy az összeomlásvégnapjait éljük? Válaszúthoz közeledünk: az egész világot érintő fordulóponthoz. A túlélésünk vált kétségessé. Rajtunk…
A kötet huszonkét kortárs amerikai költő versét tartalmazza. Ahogy a költőket, úgy verseiket is leginkább a sokszínűség, a sokgyökerűség jellemzi. Irodalomkurzuson…
A sorozat újabb kötete Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című kötelező olvasmányának minél teljesebb körű feldolgozásához nyújt segítséget feladataival…
Olyanok voltunk a sztárvilág számunkra egyébként kedves szereplőivel, mint az ellenőrök. Benéztünk a fiókba, a fürdőszobaszőnyeg alá, kerestük, kutattuk a titkot…
From the images of God represented in the religious folk tradition we are able to form conclusions about the everyday life of the faith community, dominant…
Megint áll a bál a katalán csapatnál. (Sport365.hu, péntek 05:14)
A magyar női válogatott a második mérkőzését is megnyerte csütörtökön a debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtornán, így nagy lépést tett a negyeddöntőbe jutás felé. (Sport365.hu, péntek 04:44)
Akár az elkövetkező egy-két hétben kirúghatja Xavi a Barca vezérkara. (Sport365.hu, péntek 04:14)
Ez vár a sport szerelmeseire pénteken. (Sport365.hu, péntek 03:44)
A magyar válogatottat csapatkapitányként vezető Szoboszlai Dominik három liverpooli klubtársa is bekerült a nyári németországi labdarúgó Európa-bajnokságra készülő holland nemzeti csapat bő keretébe. (Sport365.hu, csütörtök 20:44)
Hamarosan megszólal Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában fog beszélni. Cikkünket folyamatosan frissítjük a miniszterelnök legfontosabb megszólalásaival. (Portfolio.hu, péntek 07:26)
Úgy néz ki, lelőttek Jemen légterében egy amerikai MQ-9 Reaper katonai drónt – a fotókat több OSINT-elemző is közzétette. Amerika hivatalos kapacitásban még nem kommentálta az állítólagos veszteséget. (Portfolio.hu, péntek 07:19)
Az amerikai kongresszus tizenhat hónapon át tartó tétlensége azt okozta, hogy az elcsigázott ukrán erők kifogytak a lőszerekből. Bár Amerika végül elfogadott egy újabb pénzügyi és katonai segélycsomagot, az ukránok legfeljebb egy újabb patthelyzetben reménykedhetnek a frontvonalakon és nem abban, hogy ismét nagyobb offenzívát indíthatnak majd az orosz erők ellen. (Portfolio.hu, péntek 07:00)
Továbbra is nagy nyomás alatt Harkiv megye: az orosz katonák már Vovcsanszk központjában vannak. Közben jönnek a felvételek a Belbek légibázis elleni ukrán támadásról: a kár nagyon súlyos. Ma reggel ukrán támadás érte Novorosszijszk és Tuapsze térségét. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel. (Portfolio.hu, péntek 06:43)
A törvényszék szerint a pécsi portál is jogszerűen írt szemléjében arról, hogy a Spar a miniszterelnök oligarchái miatt menekíti a vagyonát Svájcba. (hvg.hu, péntek 05:46)
A műsorvezető szerint a biztonsági intézkedések ellenére látható, hogy meg lehet ölni egy miniszterelnököt, ezért azt mondanám, hogy hajrá. (hvg.hu, csütörtök 19:59)
Több ezer látogató, száznál több kiállító cég, rengeteg állásajánlat, álláskeresési tanácsadás, tematikus színpadokon inspiráló beszélgetések: idén is nagy siker volt a HVG Állásbörze. Egy kis visszatekintés egy előadásra, miért érdemes pénzügyi területen indítani karriert. Nem kell sokáig várni, ősszel jön a legnagyobb állásbörze következő kiadása. (hvg.hu, csütörtök 18:43)
A Sampdoriából az FTC-be, az FTC-ből a Szpartak Moszkvába vezet a szerb szakvezető útja. (hvg.hu, csütörtök 17:39)
A műsorvezető Puzsér Róberttel beszélgetett. (hvg.hu, csütörtök 15:59)
Orbán kijelentette, hogy Robert Fico merénylője progresszív baloldali volt – bár azt azért hozzátette, hogy a titkosszolgálatok még vizsgálódnak. The post Orbán: baloldali volt az elkövető first appeared on 24.hu . (24.hu, péntek 05:44)
Orbán szerint történtek politikai értelemben is nagy veszteséget jelentenek Magyarország számára, mert ha fel is épül, a legfontosabb hónapokra esik ki a munkából az EP-választások előtt. The post „Imádkozunk a miniszterelnökért” first appeared on 24.hu . (24.hu, péntek 05:41)
Közép-Európa a nyugat-európainál jóval kockázatosabb vidéknek számít a miniszterelnök szerint. The post Orbán: ide jutott Európa first appeared on 24.hu . (24.hu, péntek 05:38)
A Universalnál igazítottak egy kicsit a naptárukon Történt némi újratervezés a Universalnál horrorfronton, ami elsősorban Blumhouse címeit érintette. (IGN Hungary, péntek 05:35)
Egyre közelebb a premier pontos napjához A Take-Two pénzügyi jelentéséről érkezett pár izgalmas hír, szóba került a Rockstar leghíresebb szériája is. (IGN Hungary, péntek 05:32)
Egy gélben rejlik az egereken már működő varázsszer. (Infostart.hu - Tudomány, péntek 04:00)
Jövő héten kerülnek a boltokba a Telekom saját márkás T Phone készülékcsaládjának új tagjai. A T Phone 2 és a T Phone 2 Pro verziója erősebb processzorral és jobb kamerával bír, mint elődje (hvg.hu, csütörtök 20:03)
Laboratóriumi körülmények között már működik is: sikerült egy olyan stabil molekulát létrehozni, ami segíthet fékezni a globális felmelegedést. Az eredmények biztatók. A fejlesztést nagyobb léptékben is tesztelni kell. (hvg.hu, csütörtök 18:03)
Testrészvillantások, terrortámadások felvételei – csak két példa arra, mit mutogattak az emberek az 5000 kilométerre lévő társaiknak a New Yorkot és Dublint összeköttető Portalon. Az ilyen esetek miatt egyelőre leállították az eszközöket. (hvg.hu, csütörtök 17:03)
Nem bírta ki a Samsung, hogy ne nyomjon egy fricskát az Apple-nek azután, hogy az almás cég legújabb iPad-reklámja kellemetlenül nagy port kavart. (hvg.hu, csütörtök 16:03)
Leállítja a Workplace appot a Meta, hogy az AI és a metaverzum kerüljön a fókuszba. (IT café, péntek 06:20)
A vállalat a magyar felhasználókat is megcélozza végre a z IKEA Kreativ nevű, mesterséges intelligencia technológiát is használó szolgáltatásával. (IT café, csütörtök 16:56)
A jelentések szerint egy 10 milliárd dolláros üzlet keretében bérelnék az Oracle szervereit. (IT café, csütörtök 12:39)
2050-ig 35-50 százalékkal kell fokozni Japán áramtermelését, méghozzá az AI és a chipgyárak növekvő igényei miatt. (IT café, csütörtök 09:45)
Az IMF vezetője, Kristalina Georgieva szerint cunamiként söpör majd végig a globális munkaerőpiacon az AI. (IT café, csütörtök 07:00)
Az egyik legrégebbi és legismertebb, napjainkban is fejlesztett nyílt forrású operációs rendszer, a NetBSD a héten drasztikus és egyértelmű változtatást vezetett be a kódhozzájárulásait szabályozó házirendjébe. Az abba frissen beillesztett új paragrafus kategorikusan megtiltja a mesterséges intelligenciák, illetve nagy nyelvi modellek által generált kódok beküldését, illetve befogadását a rendszer kódbázisába. A nagy nyelvi modell vagy hasonló technológia, például a GitHub/Microsoft Copilot, az OpenAI… (Prog.Hu, péntek 07:45)
A vállalat a magyar felhasználókat is megcélozza az IKEA Kreativ nevű, mesterséges intelligencia technológiát is használó szolgáltatásával. (PROHARDVER!, csütörtök 16:56)
Az Omdia piackutató cég elemzései szerint a tavalyi iszonyú jó év volt az OLED monitorok számára. (PROHARDVER!, csütörtök 15:06)
Ice Universe záfolja a minap felröppent híreket, marad a négy kamera. (Mobilarena, csütörtök 14:44)
Komoly szakemberrel erősít az OpenAI riválisa. (HWSW Informatikai Hírmagazin, csütörtök 14:20)
Elszabaduló kreativitást és humort ígér a Képzeletbeli barátok minden korosztály számára. John Krasinski azonban még nem elég kiforrott író-rendező, hogy vizionáriusként tartsuk őt számon. Szóval volt ez az animációs sorozat a Cartoon Networkön, 2004 és 2009 között futott, az volt a címe, hogy Fosterék háza képzeletbeli barátoknak. Az én korosztályom, késői Y-generációsok, korai zoomerek biztosan […] The post Árván maradt ábrándok – Képzeletbeli barátok appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, péntek 04:45)
A Netflixre érkezik a Happy, a flúgos golfos folytatása Adam Sandler főszereplésével. Az 1996-os Happy, a flúgos golfos című golfvígjáték folytatást kap a Netflixen, ráadásul az eredeti főszereplő, Adam Sandler is visszatér a golfpályára. Adam Sandler karrierje kétes megítélésű, ugyan hűséges rajongótáborral rendelkezik, tulajdonképpen egy generáció kedvenc vígjátékszínésze, ennek ellenére alpári vígjátékok is jócskán kapcsolódnak […] The post Folytatást kap a Happy, a flúgos golfos appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, csütörtök 13:29)
Idén másodszorra kerül megrendezésre az Imázsia Kínai Filmnapok, melynek fő célja, hogy a kínai filmművészetet és filmgyártást közelebb hozza a magyar nézőkhöz. Idén május 24-29. között kerül megrendezésre az Imázsia Kínai Filmhét. Klasszikus és modern filmek is helyet kapnak a programban, összesen hat játékfilm kerül majd bemutatásra, köztük a Pekingi történet (1983), az Egy lány […] The post Május végén lesz megtartva az Imázsia Kínai Filmhét appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, csütörtök 04:45)
Kisebbeknek nem nagyon ajánlják a Garfieldot. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 18:13)
Magyarul beszél az új Lion King trailerje. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 17:44)
Biztos, hogy lesz Happy Gilmore 2. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 15:33)
Lehet, hogy nem térnek vissza a Mr & Mrs. Smith főszereplői. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 13:43)
Ilyen lesz a Wicked. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 11:48)
Abby és Travis egy őrült vegasi éjszaka után másnaposan és zavarodottan ébred, ráadásul nagy meglepetésükre: házasan! Így hát éppen azt teszik, amit bármely főiskolás korú ifjú férj és feleség tenne, akik alig ismerik egymást: Mexikóba utaznak nászútra a legjobb barátaikkal és családjukkal. Ott majd kiderül, hogy önkívületben egybekelni sorsszerű volt, vagy csak egy újabb sorscsapás… [...] Bővebben! (DVDNEWS, csütörtök 04:39)
Továbbra is úgy tűnik, hogy az Apple méretet vált az idei zászlóshajónál. (GameStar Online Hírek, péntek 07:13)
A Take-Two Interactive fejese szűkítette le a premier napját is magában foglaló időintervallumot. (GameStar Online Hírek, péntek 07:11)
Egy brazil hírműsorban a palesztin-izraeli konfliktusról számoltak be, miközben egy ismerős karaktert raktak a képernyőre. (GameStar Online Hírek, péntek 07:05)
Noha felmerült egy szóbeszéd, miszerint 2026-ra csúszhat a Rockstar Games milliók által várt játéka, a Take-Two Interactive CEO-ja szinte biztos benne, hogy a jövő telet már Leonidában töltjük. (PC Guru Online, péntek 07:00)
A napsütéssel hívogató horvát tengerpart a szigetekkel együtt több mint négyezer kilométer hosszú, és bőven találhatóak olyan helyek, amelyek a nyugalom és az elvonulás élményét biztosítják. (Femina - Utazás, péntek 06:46)
Törökországban számos magyar emlék regél a közös múltról - ezekből mutatunk be most egy párat. (Femina - Utazás, csütörtök 11:36)
A külföldi bankkártyahasználatnál néhány dologra nem árt figyelni a kellemetlenségek elkerülése végett. (Femina - Utazás, csütörtök 10:46)
Ezeken a Fertő tavi településeken elrepül egy hétvége. (Femina - Utazás)
Rász el-Haima még kevésbé ismert az Egyesült Arab Emírségekben, mint Dubaj, de a turisták kezdik felfedezni egyedülálló kincseit. (Femina - Utazás)
A sérüléssel bajlódó Kingsley Coman mellett a szaúdi ligában futballozó NGolo Kanté behívása jelenti a legnagyobb meglepetést a nyári németországi Európa-bajnokságra készülő francia labdarúgó-válogatott keretében. (Infostart.hu - Kultúra, péntek 07:47)
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba, Erdélybe péntek hajnalban - tájékoztatta Petrus György, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője az MTI-t. (Infostart.hu - Kultúra, péntek 06:37)
A nyár kasszasikerének ígérkezik az új Mad Max-film, amelyet nagy sikerrel mutattak be a nők átértékelt szerepére koncentráló 77. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon. (Infostart.hu - Kultúra, csütörtök 22:01)
Csaknem 35 millió dollárért (12,3 milliárd forintért) kelt el Claude Monet Meules a Giverny (Szénaboglyák Givernyben) című, 1893-ban született festménye szerdán a Sothebys New York-i modern művészeti árverésén. (Infostart.hu - Kultúra, csütörtök 21:05)
A festő szerint ő úgy festi a világot, ahogy látja. (hvg.hu, csütörtök 16:32)
Az idei Bőköz Fesztiválon sok-sok zenével egyszerre három fesztiválprogram várja az igényes nyári kikapcsolódást keresőket A hagyományos programkínálaton túl – könnyűzenei nagykoncertek, színházi előadások, folk-programok, amelyek eddig is jellemezték a Bőköz Fesztivált – Dráva Jazz elnevezéssel Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres művész vezetésével, Ormánság Classic címmel pedig Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész művészeti vezetésével új dimenzió nyílik […] (Magyar zene, csütörtök 19:45)
Rendhagyó esemény Mikepércsen, kattintás után kiderül, mi is! Nem mindennapi kezdeményezést hozott létre három évvel ezelőtt Czapp József mikepércsi református lelkipásztor: minden évben pünkösdkor ugyanis koncertek, kiállítások és vetítések helyszínévé változik a református templom kertje. Idén is színes és színvonalas művészekre és természetesen isteni hangulatra számíthat, aki ellátogat a rendezvényre. „A Fest of Fifty eseményfolyamot […] (Magyar zene)
Dimash Qudaibergen, a kazak énekes , teltházas, nagyszabású, majdnem 3 órás órás koncertet adott a Papp László Sportarénában 2024. május 04-én. (Zene.hu - hírek)
Egynapos koncertsorozatot bonyolít le rendhagyó budapesti helyszíneken a Gorg & Benzol Nagyon Kis Magyarország Turné-jukon a fúziós jazztrió május 25-én piacon, hipermarket kertészeti osztályán, budapesti parkban és Azahriah előtt is játszik, csak kicsit másképp. A tavalyi Öröm a Zene-fődíjas zenekartól eddig sem álltak távol a szokatlan megjelenések, nemrégiben például egy Hip-Hop kislemezt adtak ki. A […] (Magyar zene)
Kucsera Gábor és Tápai Szabina már hivatalosan is bejelentették, hogy kibékültek. Ezt mondták arról, hogy újra egy párt alkotnak. (Femina - Hazai sztár, péntek 07:20)
Jakupcsek Gabriella nem sokszor nyilatkozik operatőr férjéről. Most beszámolt arról, milyen a házasságuk Ádámmal. (Femina - Hazai sztár, péntek 06:50)
Meryem Uzerli is részt vett a 2024-es cannes-i filmfesztiválon. (Femina - Világsztár, péntek 06:06)
Húsz évvel ezelőtt hagyta abba a műsorvezetést, az RTL Klub egykori arca már nem él rivaldafényben. (Femina - Hazai sztár, péntek 05:06)
Szabados Ági mellett számos hazai híresség is részt vett az egyik legismertebb hajápolási márka 125. évfordulója alkalmából rendezett esten. (Femina - Hazai sztár, csütörtök 18:20)
A házias édességeknek semmi nem érhet a nyomukba: most a legfinomabbakat mutatjuk közülük. (Femina - Recept, csütörtök 10:06)
A fűszeres paradicsomszószban sült, zsenge zöldborsó friss kenyérrel fogyasztva lesz a legfinomabb. (Femina - Recept, csütörtök 09:08)
Ennek a serpenyős csirkemellnek a szaftjába a vaj mellett citrom kerül, ettől lesz nyárias hangulatú és frissítő. (Femina - Recept, csütörtök 08:08)
Az egyszerű mákos süti új értelmet kap, ha mascarponés, fehér csokis krémmel feded be a tetejét. (Femina - Recept)
Vegán eperfagyit növényi tejjel is készíthetsz, így igazán finom, krémes lesz a végeredmény. (Femina - Recept)
Mikor milyen probiotikus készítményt válasszunk? Mikor melyik az optimális? Melyik összetevőt milyen panasz esetén keressük? Cikkünkben ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni. (WEBBeteg, péntek 05:03)
Az aranyér egy nagyon gyakori jelenség, melynek számos oka lehet a bekeményedett széklettől a nem elegendő testmozgáson át a terhességig. Kellemetlen tünetei közül a legjellemzőbbek a fájdalom, viszketés, a végbélnyílás körüli repedezett bőr, illetve súlyosabb esetben a vérzés. Ezek megkeseríthetik az ember mindennapjait, ezért kezelésük és a kiújulás megelőzése nagyon fontos. (WEBBeteg, csütörtök 17:15)
Az aurafejfájás gyakran kéz a kézben jár a migrénnel, és rendkívül ijesztő tüneteket produkál. (Femina - Egészség, csütörtök 14:46)
A Fordyce-foltok 1-3 mm méretű világos foltok vagy dudorok, legtöbbször a szájnyálkahártyán, az ajkakon vagy a száj melletti bőrfelületen, ritkábban a nemi szervek környékén. Ártalmatlan elváltozások, pusztán esztétikai problémát jelentenek. (WEBBeteg, csütörtök 13:35)
Noha bizonyítottan nincs olyan diéta, mely megszünteti az asztma tüneteit, bizonyos élelmiszerek fogyasztása javíthatja, de ronthatja is az asztmát. (WEBBeteg, csütörtök 10:45)
Az Android rendszer bővül új funkcióval. (Infostart.hu - Életmód, péntek 06:13)
Szinte minden felhasználó találkozhatott ezzel a problémával korábban. (Infostart.hu - Életmód, péntek 05:40)
Még most sem késő elültetni ezeket a növényeket ahhoz, hogy nyáron gyönyörű színekben virítsanak. (Femina - Otthon, csütörtök 17:16)
A Toyota által kidolgozott eljárással szabadon módosítható az autó színe, ráadásul átfestés helyett elég hozzá némi hő és fény. (Infostart.hu - Életmód, csütörtök 04:48)
Mozgás receptre elnevezéssel indul program, a fizikai aktivitást háziorvosok ajánlják és írják majd fel. Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke az InfoRádióban elmondta: nagyon fontos lenne, hogy az idősebbek is rendszeresen mozogjanak, mert az aktív, egészséges életmóddal számos betegség megelőzhető. (Infostart.hu - Életmód)
Barátoknál, az üzlet polcán gyakran láthatunk olyan pálinkás palackot, amelyben egy szép, nagy körte mosolyog. (Balintgazda.hu, csütörtök 08:56)
A magaságy fontos és nagyon értékes növénye. A termesztéséhez azonban csak az fogjon hozzá, aki képes kielégíteni a növény állandó és jelentős vízigényét, mert enélkül a termett bogyók keserűek, élvezhetetlenek lesznek. (Balintgazda.hu, csütörtök 08:56)
Ez egyike a legszerényebb igényű, strapabíró szobanövényeknek; a kezdő növénybarátok türelmes kísérleti növénye! (Balintgazda.hu, csütörtök 08:55)
A festőbodza (fekete bodza, Sambucus nigra ) terjedelmes, levegős bokrot vagy törzses fácskát nevelő cserje, amely nálunk szinte mindenütt megél, de legkedvesebb számára a lombos erdők cserjeszintje, a szántóföldek „forgója, az utak melléke, az árokpartok és a kerítések töve. (Balintgazda.hu)
Gyümölcsöskertjeink legkedvesebb és leghasznosabb rovarvendégei a háziméhek. Magyarországon a méhészkedésnek a házak körül nagy múltja van; a legtöbb méhész szórakozásból, amatőr módjára foglalkozik e hasznos rovarok tenyésztésével. (Balintgazda.hu)
A felvétel annyira szürreális, hogy azt hihetnénk, hogy ez valójában egy vígjátékból jelente. De nem. (Totalcar - 24óra, péntek 06:08)
A sofőrt nem hatotta meg a baleset, segítségnyújtás nélkül elhajtott. (Totalcar - 24óra, péntek 06:06)
A rendőrség és a jogalkotó gőzerővel dolgozik a változások előkészítésén, csak látszólag nem történik semmi. (Totalcar - 24óra, péntek 06:03)
És a sofőrjét is, aki nem tudott kijutni a partra. (hvg.hu, péntek 05:41)
Az olasz gyártó nem gondolkozik azon, hogy turbóval spékelje meg 6,5 literes remek 12 hengeres motorját. (hvg.hu, péntek 05:21)
A kábítószer hatása miatt zavart állapotú fiú hétszer vágta meg az apját a fején, a karján és a mellkasán. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 20:50)
Egy 17 éves kamasz fiút vert agyon a dombrádi férfi. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 19:42)
A vádlottat a Dominikai Köztársaságban fogták el, kiadták Magyarországnak. A zárkában szövetkezett társaival. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 15:40)
Közösség tagja elleni erőszak és plakátrongálás miatt fogtak el egy idős, fővárosi férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 11:46)
A Hamász feltételezett támogatóinál tartott házkutatást a német rendőrség Észak-Rajna-Vesztfália tartományban csütörtökön, miután a tartomány hatóságai betiltották a gyanú szerint a terrorszervezetet támogató csoportot. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 10:33)
Az önkéntes tűzoltó egyesületek ezzel is tudnak pályázni. (Lánglovagok.hu)
A látogatók előtt megnyílt épület tűzvédelmére vetettünk néhány pillantást. (Lánglovagok.hu)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
A hivatásos tűzoltóság helyett már Repülőtéri Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság működik. (Lánglovagok.hu)
A Minecraft világa csak arra vár, hogy felfedezd! Azonban minden sarokban veszély leselkedik rád, és a túlélés még a legbátrabbaknak is kemény kihívást jelent…
A világsikerű Calendar Girl-sorozat második része. Ébren tart a vágy, az izgalom, a szenvedély. Ez az INSOMNIA könyvek birodalma. Ne várd a hajnalt, olvasd…
AZ ASSZERTIVITÁS VILÁGA 1. AGRESSZIÓ, ALKALMAZKODÁS, ASSZERTIVITÁS Hogyan kerüld el a kommunikációs csapdákat? Hogyan védd meg Magad, ha agresszíven…
A mindenkori vezető szabadkőműves tudósok egyetértettek abban, hogy a Testvériség szimbólumai a legmélyebb értelmezésre alkalmasak, és így a valóban beavatottak…