5. nap: Balatonberényről Balatonszemesre

Pont jól esett az elmúlt napok átlag öt órás alvása után a hajnali négyig tartó üvöltő zene a kemping szomszédjából...

Hajnalban 13 fokban indultam futni, de gyorsan melegedett, pedig egészen tetszett az a hőfok.

Az utolsó nap már nem számíthat fájdalom vagy fáradtság, a tudat, hogy még pár kilométer és megcsináltam, vitt előre és végig ezen az ötödik napon.

Fenyvesig futottam először, és eléggé örültem, amikor megláttam Petit, ami azt jelentette, hogy megvan az első szakasz és mehetek a vízbe pihenni.

Aztán viszont menni kellett tovább és mivel tartani akartuk a napot, ami egy kicsit megcsúszott már, muszáj volt egybevonni a két következő futást, hogy legközelebb csak Lellén álljak meg.

Peti mielőtt még előre ment volna strandolni Lellére és közben kedvesen gondolni rám a hűvös vízben, meglepett még útközben egy jégkásával.

Rengeteg szabadstrandon futottam keresztül, sokszor nagyon kicsi tartott csak vissza, hogy abbahagyjam a futást és inkább bemenjek a vízbe a fürödni...

Konkrétan hosszabbnak tűnt ez a 22 kilométer, mint ami mögöttem volt 180, annyira nem akartak fogyni a méterek.

A lellei szabadstrandra beérve, amíg ettünk, beborult és hűvös lett, miközben Lelléig végig szenvedtem a tűző naptól, majd ahogy indultam tovább újra kisütött...

Hét és fél kilométer választott még el Szemestől. Onnan, ahonnan öt nappal ezelőtt, 200 kilométerrel kevesebbel elindultam. Egészen lehetetlen messziségnek tűnt végig az elmúlt napokban, körbe futni ezt a Balatont, talán ennél az utolsó futásnál éreztem csak megfogható közelségűnek már, hogy mindjárt sikerülni fog.

Az utolsó néhány kilométer nagyon nem adta magát könnyen, lehet hogy volt már 200 km a lábamban de azt szinte nem is éreztem, az az égető fájdalom mellett, amit a délelőtt leégett vádlijaim okoztak. Különösen elviselhetetlen voltak ha rájuk sütött a nap, én is meglepődtem milyen gyors sprintekre vagyok még képes minden napos részen...

Az utolsó két kilométeren elém jött Peti, hogy együtt fussunk be, amiből igazából aztán az lett, hogy stabilan beállt mögém, hogy takarja a nap elől a lábaimat.

Eléggé vártam már (úgy az eleje óta), hogy azt mutassa az órám, hogy 0 méter van vissza a célig.

Körbefutni a Balatont is szép út, viszont az a belső utazás, amin végig mentem ez alatt a pár nap alatt az egy hatalmas önismereti élmény volt. Azonkívül pedig egy hatalmas önigazolás, hogy képes vagyok legyőzni önmagam, amire nagy szükség is volt ahhoz, hogy a 206 kilométeres távot is le tudjam győzni.

206 km után

Kilépni a komfortzónából, és feszegetni a tűrő- és teljesítőképesség határait egészen különleges dolog. Ahogy az is, hogy mennyi mindenre képes a test a meg szervezet, illetve, hogy mennyit kibír az elme, és hogy az akarat kitartással párosulva csodákra képes.