awilime szabadidő magazin és webáruház
Út a döntőig: Pár hónap van hátra a '92-es barcelonai olimpiáig, ám a spanyol vízilabda-válogatott szénája elég rosszul áll. Félő, hogy új edzőjük kemény technikái miatt több játékos is kieshet, vezetőik között belharcok dúlnak. Vajon ennek ellenére van esélyük győzni?
▶Hamarosan kezdődik a TV-ben
Premier filmek a TV-ben
2024. május 18. szombatSzeress és táncolj!: Jessica, a táncosnőből lett irodalomtanár unalmas életet él a munkamániás vőlegénye mellett. A sorsa azonban nem várt fordulatot vesz, amikor beleszeret az esküvői tánc betanításához felvett oktatójába.
▶TV műsorAmerikai dráma Paramount Network szombat 06:00
Családból is megárt a sok: Marilou és Philippe életébe végre eljöttek a nyugodt, idilli nyugdíjas évek, amikor több idejük lesz magukra és már alig várják, hogy mindezt Portugáliában használják ki. Legalábbis ők így gondolták. Csak eggyel nem számoltak:…
▶TV műsorFrancia vígjáték Mozi+ szombat 06:10
Lopakodó: Az amerikai haditengerészet új szuperpilótáját nem anya, hanem számítógépprogram szülte. EDI-nek, azaz mesterséges intelligenciával rendelkező Automatikus Harci Repülőgépnek nevezik, akivel, illetve amivel szemben esélye sincs az ellenségnek…
▶TV műsorAmerikai akciófilm AMC szombat 06:30
Idegroncs derbi: Két férfi élete és szakmai karrierje legfontosabb napján: az egyik üzletember, a másik útonálló. Az, hogy találkoznak, sőt muszáj egy teljes napot egy autóban tölteniük, mindkettejük számára katasztrófa. Az üzletember fontos tárgyalása…
▶TV műsorAmerikai vígjáték film+ szombat 07:20
Ötöslottó nyerőszámai
2024. május 11. szombat (19. hét)5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 14 db | 3 627 200 Ft |
3 találat: | 1 546 db | 34 575 Ft |
2 találat: | 49 158 db | 4 295 Ft |
A következő sorsoláson várható nyeremény:2,355 milliárd FtHatoslottó nyerőszámai
2024. május 12. vasárnap (19. hét)6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 72 db | 229 050 Ft |
4 találat: | 2 413 db | 6 835 Ft |
3 találat: | 36 259 db | 2 845 Ft |
A következő sorsoláson várható nyeremény:1,715 milliárd FtSkandináv lottó nyerőszámai
2024. május 15. szerda (20. hét)7 találat: | 4 db | 17 918 345 Ft |
6 találat: | 91 db | 171 660 Ft |
5 találat: | 2 870 db | 5 445 Ft |
4 találat: | 38 430 db | 2 105 Ft |
A következő sorsoláson várható nyeremény:70 millió FtEurojackpot nyerőszámai
2024. május 17. péntek (20. hét)5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 567 073 € |
5+0 találat: | nem volt | 74 925 245 Ft |
4+2 találat: | 1 db | 4 119 600 Ft |
4+1 találat: | 14 db | 189 050 Ft |
3+2 találat: | 29 db | 88 110 Ft |
4+0 találat: | 26 db | 56 455 Ft |
2+2 találat: | 316 db | 14 720 Ft |
3+1 találat: | 530 db | 10 535 Ft |
3+0 találat: | 1 383 db | 7 710 Ft |
1+2 találat: | 1 934 db | 7 095 Ft |
2+1 találat: | 8 037 db | 5 000 Ft |
A következő sorsoláson várható nyeremény:28,2 milliárd FtFriss hírek, időjárás előrejelzés
Utazás 2024
Másnap reggel elindultunk a szép lila buszunkkal Londonba, ahol először fakultatív program lehetőségek között választhattunk. Akik hírességekkel szerettek volna fotózkodni, még ha csak viaszból is voltak a Madame Tussaud’s panoptikumba indultak, akiket a nyomozósdi világ vonzott a Sherlock Holmes Múzeumot látogatták meg. Néhányan pedig metrón mentek…
▶Nos kérem, aki azt hiszi tudja milyen a kék szín, annak rá kell döbbennie, hogy téved! Ehhez persze el kell utazni Caprira. Ott aztán bárki könnyedén beláthatja, hogy a tenger kék színe olyan varázslatos, olyan csodálatos, hogy azt sem szavak, sem fénykép…
▶Sziasztok, Gábor vagyok!
Nem tudom, hogy mennyire emlékeztek arra, hogy tavaly a karácsonyi szünetben milyen rossz idő volt (végig esett 2 nap kivételével), mi azt a 2 napot alaposan kihasználtuk, mert az egyik nap megnéztük Pozsonyt (lásd OTT), majd átmentünk Bécsbe (ott aludtunk)…
▶A nyugati Mecsek legmagasabb csúcsa a Pécs mellett emelkedő, közel 600 méteres Jakab-hegy. A hegy meredek déli oldalát jellegzetes színű, vörös permi homokkő alkotja, amelyből a víz és a szél munkája különleges szirteket, kőtornyokat formált: a Babás-szerköveket…
▶Pompeii házainak nagy része Krisztus után 62-ben egy földrengés következtében összedőlt. De ez csak előjátéka volt annak a tragikus napnak, amikor 79-ben a Vezúv 6 méter vastag hamuréteggel borította be a várost.
Bár már a 16. században felfedezték…
▶Családfa
Az awilime magazin online családfakészítőjével te is könnyedén elkészítheted a saját családfádat, amelyet akár a rokonaiddal közösen is szerkeszthetsz!
A webhelyen létrehozott családfák száma: 24 013 | A családfákban található személyek száma: 954 267 |
Konyhaművészet a TV-ben
A boldogság receptjei Marketával és Honzával: Markéta Hrubešová, a TV Paprika népszerű műsorvezetője, ezúttal egy prágai sztárséf, Jan Kvasnicka oldalán főz Önöknek. Vidám, felszabadult légkörben meglehetősen finom, kellemes beszélgetésekkel fűszerezett ételeket mutatnak be a nézőknek, amelyeket bárki otthon is könnyűszerrel el tud készíteni. Markéta és Honza sztárvendégeket is várnak a konyhájukba, mert mindenki tudja, hogy főzni nagyon jó, de…
▶A csokoládé királynője: Az epizódból megtanulhatják, hogyan tegyék boldoggá a gyerekeket a diófélékkel gazdagított csokoládényalókákkal, a pazar csokoládés meringue tortával és a lamington módjára megbolondított jégkrémmel, vagy a karamellel töltött csokoládés, mogyoróvajas kosárkákkal…
▶Királyi Receptek: Michael Buerk, a neves angol újságíró segítségével egy különleges gasztronómiai utazás részesei lehetünk. A sorozat egyes epizódjain keresztül, a társadalomtudományi ismeretektől eljuthatunk egészen a valódi szakácsművészetig. A séfek…
▶TV műsorBrit ismeretterjesztő sorozat (ismétlés) TV2 Séf szombat 09:00
Ismeretterjesztő műsorok a TV-ben
Vad Alaszka: Alaszka vadregényes partvonalán él Amerika néhány leglenyűgözőbb állata. Amikor a tél véget ér, az állatok igyekeznek a lehető legjobban kihasználni a végtelen napsütést, mielőtt újra teljes sötétség borul a tájra. Pillantsanak bele a Föld legszívósabb élőlényeinek életébe, és tudják meg, hogyan tudnak életben maradni az alaszkai tengerpart kíméletlen körülményei között.
▶TV műsorDokumentumfilm National Geographic Wild szombat 06:00
Élet a fagypont alatt: Kanada: Visszatér a lenyűgöző sorozat, amely különböző háttérrel rendelkező kanadaiak egy csoportját követi nyomon, akik Kanada távoli, északi részén telepedtek le és minden komfortot nélkülözve élnek.Ismét találkozhatunk az öt…
▶Green Team: Nélküle nem lenne caprese, bloody mary és margerita pizza sem. Mi az? Hát persze, hogy a paradicsom! A Green Team műsorvezetői, McMenemy Márk és Szomoru Miklós az aktuális epizódban beszélnek az ültetésről, kacsolásról, tetejezésről, tápoldatozásról…
▶A kertész kertje: Monty Don és társai adásról adásra praktikus kertészeti tanácsokkal és inspiráló ötletekkel szolgálnak, melyekből a kertészkedéssel ismerkedők és a profik egyaránt ihletet meríthetnek. A műsorvezetőket a sokéves tapasztalat mellett…
▶Távol a város zajától: Kiszakadni a város forgatagából igazi balzsam a léleknek. Kalauzunkhoz, a csodálatos Sandi Toksvighez az ország legfantasztikusabb és legviccesebb hölgyei csatlakoznak ebben az elragadó és humorral teli, utazásokról szóló sorozatban…
▶Oszd meg ezt az oldalt: awilime szabadidő magazin és webáruházFacebook
Twitter
Viber
Messenger
WhatsApp
Telegram
Skype
Blogger
Flipboard
LinkedIn
Reddit
Buffer
E-mail
Gmail