Bár az elmúlt években az oktatásra költött pénz mennyisége ígéretesnek tűnt, Magyarország ebből a szempontból már a keleti országok között is a leszakadó csoportba tartozik. (168ora.hu, csütörtök 12:22)
A könyvét is oda akarta adni neki, ajánlást is írt Ficónak a merénylet reggelén, dátum nélkül. (Telex.hu, csütörtök 12:31)
Moszkva nem adott magyarázatot. (Infostart.hu - Külföld, csütörtök 12:12)
Magyarországról 186 ezren akarnak letelepedni a szigetországban. (Infostart.hu - Külföld, csütörtök 13:04)
Az AI-nak köszönhetően. (HWSW Informatikai Hírmagazin, csütörtök 13:00)
A vezérigazgatói posztnak búcsút intő Johan Pilestedt egy interjú során elárulta, hogy a csapat büszke a függetlenségére, és idővel szeretne a FromSoftware szintjére jutni. (PC Guru Online, csütörtök 13:00)
Az Európai Bizottság vagy megfékezi a kínai e-autógyártók előrenyomulását, vagy az egész európai autóipar felkészülhet a zuhanásra – lényegében erre a megállapításra jutnak az Allianz szakértői. A cég e-járműipari elemzése szerint ha így folytatódik a kínaiak európai térnyerése, 2030-ra már évi 25 milliárd eurós kárt szenvednek el a belső autógyártók. Magyarország lenne az egyik legnagyobb vesztes Csehország, Németország és Szlovákia mellett. Ráadásul egyre biztosabb, hogy a kínai szereplők versenyképességüket… (Portfolio.hu, csütörtök 13:00)
A kereskedési idő felénél a hazai blue chipek közül egyedüliként a Mol részvényei vannak mínuszban. (Portfolio.hu, csütörtök 13:00)
Új, puritán szenvedélyéről vallott a TV2 Mokka című műsorában Horváth Éva. (Velvet, csütörtök 12:57)
Az inkontinenciával küzdő emberek állandóan attól tartanak - különösen nyilvános helyen-, hogy nem tudják visszatartani vizeletüket, emiatt egyre visszahúzódóbbakká válnak és különféle általában nem túl célravezető módszerekkel próbálnak segíteni magukon. Ez azonban igen rossz hozzáállás! (WEBBeteg, csütörtök 12:55)
A magyarok 80 százaléka használja az e-receptet, a páciensek kétharmada pedig kért már online vizsgálati időpontot. A mesterséges intelligencia (AI) alapú egészségügyi megoldások is egyre ismertebbek. (Infostart.hu - Belföld, csütörtök 11:28)
Több mint négyszeres volt a cukorbetegekben a daganat kockázata a nem cukorbetegekkel összevetve. (Infostart.hu - Belföld, csütörtök 11:00)
Személyazonosító igazolvánnyal, útlevéllel vagy vezetői engedéllyel kell igazolni a személyazonosságot, a lakcímüket, személyi azonosítójukat pedig a lakcímkártyával. (Infostart.hu - Belföld, csütörtök 10:09)
(hvg.hu, csütörtök 09:54)
Megszólalt a külügyes hackerbotrányról Magyar Péter is, aki nem érti, hogyan lehet még a posztján az ügyet korábban simán letagadó, újságírókat „fenyegető” miniszter. (hvg.hu, csütörtök 09:38)
Az ENSZ-közgyűlés várhatóan csütörtökön szavaz az 1995-ös srebrenicai népirtás emléknapjának bevezetéséről, amely ellen a szerbek hevesen tiltakoznak, mert attól tartanak, hogy ezzel népirtónak bélyegzik őket. A magyar kormány nem támogatja a határozattervezetet. (Külföld - Szabad Európa, csütörtök 12:45)
Rekordidő alatt mászta meg a Mount Everestet egy nepáli hegyi vezető nő. (Infostart.hu - Külföld, csütörtök 12:41)
Már több halálos áldozata van az új-kaledóniai zavargásoknak; az őslakosok a francia alkotmánymódosítás ellen tiltakoznak. Franciaország szerint a háttérben Azerbajdzsán szítja a konfliktust a csendes-óceáni szigeten a hegyi-karabahi örményeknek nyújtott francia segítség miatt. (Külföld - Szabad Európa, csütörtök 11:45)
Tizenegyezer embert kellett kitelepíteni a támadások miatt. (Infostart.hu - Külföld, csütörtök 11:13)
Több tucat, rakétákkal felszerelt harci repülőgépet is bevetnek, és fontos katonai célpontok elleni támadásokat szimulálnak. (Infostart.hu - Külföld, csütörtök 10:47)
Phunjo Lama több mint 11 órát javított az eddigi női rekordon. (Telex.hu, csütörtök 12:41)
Az Európai Űrügynökség által csütörtökön közzétett öt, különböző objektumokról készült felvétel a kutatók szerint igazolja a sötét anyagot és sötét energiát kutató Euclid példa nélküli képességeit. (Qubit, csütörtök 12:35)
A DK EP-listavezetője átadta az ügyészségen a dokumentumokat, amik szerinte bizonyítják, hogy a köztársasági elnök a kétezres évek elején ügyvédként közreműködött magyar termőföldek külföldi kézre játszásában. (Telex.hu, csütörtök 12:34)
Hét olyan kisvárosunk is van, ahol a település lakossága 10 ezer fő alá zuhant. Emiatt idén már az egész város egy választókerületet alkot, a képviselőket egyéni listáról választják meg. Sokan a mai napig nem értik, hogyan kell majd voksolniuk június 9-én. (Telex.hu, csütörtök 12:21)
Tényleg nem befolyásolja előítéletek mentén a vallás, a bőrszín a származás az életutad alakulását?- teszi fel a kérdést Bódis Kriszta író a Telexnek írt véleménycikkében. A Van Helyed alapítvány vezetője szerint nemzetünk megmondóemberei egy dologban értenek egyet az ügyben, abban, hogy az irodalmat legyőzi a „politikai agyrém”, ám miközben ezt óbégatják, az maga a „politikai agyrém”. (Telex.hu, csütörtök 12:21)
8
31
59
60
72
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 18 db | 2 815 105 Ft |
3 találat: | 1 689 db | 31 500 Ft |
2 találat: | 54 317 db | 3 780 Ft |
6
8
24
34
42
43
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 40 db | 410 690 Ft |
4 találat: | 1 879 db | 8 745 Ft |
3 találat: | 30 215 db | 3 180 Ft |
Létezik egy hatásos megoldás a hűtőszekrényből áradó bűz ellen! (Velvet, csütörtök 12:33)
Csütörtöki Instahíradónkban is összefoglaltuk, hogy mit osztottak meg magukról a külföldi és hazai hírességek. (Velvet, csütörtök 11:37)
A fiatal egy barátjával került bajba a folyóban. (borsonline.hu, csütörtök 10:30)
Lebukott a népszerű színésznő. (borsonline.hu, csütörtök 10:20)
A túlzott cukorfogyasztás köztudottan káros szervezetünknek, de ennek ellenére mégis sokan túllépik a megengedett határt. (Velvet, csütörtök 10:09)
8
14
15
19
29
34
35
3
4
10
11
18
29
34
7 találat: | nem volt | |
6 találat: | 40 db | 377 245 Ft |
5 találat: | 1 842 db | 8 190 Ft |
4 találat: | 31 233 db | 2 500 Ft |
7
23
31
33
38
10
11
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | |
5+0 találat: | nem volt | 78 915 735 Ft |
4+2 találat: | nem volt | 2 244 300 Ft |
4+1 találat: | 4 db | 155 225 Ft |
3+2 találat: | 18 db | 87 905 Ft |
4+0 találat: | 31 db | 46 085 Ft |
2+2 találat: | 176 db | 13 610 Ft |
3+1 találat: | 439 db | 8 735 Ft |
3+0 találat: | 1 533 db | 6 640 Ft |
1+2 találat: | 1 153 db | 6 640 Ft |
2+1 találat: | 6 646 db | 4 345 Ft |
Carter Billings bármelyik nőt megkaphatná: befolyásos, gazdag, és nem utolsósorban legalább olyan vonzó, mint egy hollywoodi filmsztár. Csakhogy Carternek…
Ebből a kemény lapokból álló könyvecskéből A három kismalac kedves rajzokkal illusztrált meséjét ismerhetik meg a kicsi gyerekek.
"Ő volt az, Heri Kókler, korunk hőse, a világ többszörös megmentője. Ruházata átlagosnak tűnt, haja ápoltnak látszott, de amit a kezében tartott, az bizony nem volt más, mint a Bűz Serlege…
A szerző több mint harmincéves praxisának tapasztalatát gyűjtötte össze humoros formában e könyvben. Reméljük, hogy a tisztelt olvasó észreveszi a sorok…
Barangolás a hajdani mandzsú császárok és a Nagy Fal birodalmában.
Bármibe is fogtam, nagy port kavart és alighanem a legújabb akcióm is kiüti a biztosítékot: harminc napra a nép szolgálatába álltam, óránként százezer…
A válogatott egyik fele már június 3-tól munkába áll a Margitszigeten. (Infostart.hu - Sport, csütörtök 12:25)
Azt írták, megdöbbenve olvasták a hatszoros olimpiai bajnok Facebook-bejegyzését. (Infostart.hu - Sport, csütörtök 11:47)
A Liverpool ugyan nyugodt nyarat akart, de mégis kénytelen lesz „mozgolódni” az átigazolási piacon (Sport365.hu, csütörtök 10:44)
Egy Facebook-posztban verbális molesztálással vádolta meg az hatszoros olimpiai bajnok kajakos az egykor szintén ötkarikás aranyérmes, jelenleg edzőként dolgozó Csipes Ferencet, és a jövőben nem hajlandó vele dolgozni. (Infostart.hu - Sport, csütörtök 10:07)
Kedden még a birminghami, csütörtökön már a londoni együttes tűnik befutónak az árversenyben (Sport365.hu, csütörtök 09:44)
Az Európai Bizottság több kötelezettségszegési eljárásnál is lépett Magyarországgal szemben : Brüsszel szerint a magyar igazságszolgáltatásban a környezeti ügyekben korlátozott a bírósági eljárásokhoz való hozzáférés, a Szuverenitásvédelmi Hivatal esetében nem látják biztosítottnak a demokratikus jogok védelmét, az adóhatóság nem teljesíti teljeskörűen más tagállamok felé adatszolgáltatási kötelezettségét, valamint a vasúti uniós elvek végrehajtását sem biztosítja a kormány. (Portfolio.hu, csütörtök 12:42)
Tovább bővült a Tesco áruházak parkolóiba telepített Shell Recharge elektromos töltők hálózata, így már több mint 160 Shell Recharge elektromosautó-töltőpont üzemel a Tesco áruházaknál – közölte a Shell. (Portfolio.hu, csütörtök 12:38)
Gripen E vadászbombázók beszerzéséről tárgyal a magyar kormány a svéd SAAB hadiipari konszernnel – tudta meg a Janes svéd forrásból. (Portfolio.hu, csütörtök 12:23)
A brit belügyminisztérium csütörtökön ismertetett friss adatai szerint az első negyedév végéig csaknem 8 millió letelepedési kérelmet nyújtottak be a Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok. A magyarok által március 31-ig beadott kérvények száma megközelítette a 186 ezret, a lista élén a románok és a lengyelek állnak 1,7 millió, illetve 1,2 millió kérelemmel. (Portfolio.hu, csütörtök 12:21)
Az olimpiai bajnok kajakos klubja is vizsgálja az ügyet. (hvg.hu, csütörtök 10:30)
Új edzőt keres a Liverpool focicsapata: versenyképes fizetés, remek kilátás a telephelyről, a közelben számtalan kocsma. (hvg.hu, csütörtök 10:25)
A rezsicsökkentés-csökkentés miatt 30 nagy informatikai rendszerfejlesztést kellett végrehajtani az MVM-nél a számlázásban és harmadával bővíteni kellett az ügyfélszolgálatot. Az MVM a mai napig reszelgeti a számlázási metódusait, a vezérigazgató ígérete szerint a havi diktálós gázügyfeleknél készülnek módosításra. (hvg.hu, csütörtök 09:46)
Csak nagyon kivételes esetekben engednek be orosz állampolgárokat. (hvg.hu, csütörtök 08:41)
Elege van az átverésekből. (hvg.hu, csütörtök 08:03)
Tényleg nem befolyásolja előítéletek mentén a vallás, a bőrszín a származás az életutad alakulását?- teszi fel a kérdést Bódis Kriszta író a Telexnek írt véleménycikkében. A Van Helyed alapítvány vezetője szerint nemzetünk megmondóemberei egy dologban értenek egyet az ügyben, abban, hogy az irodalmat legyőzi a „politikai agyrém”, ám miközben ezt óbégatják, az maga a „politikai agyrém”. (Telex.hu, csütörtök 12:21)
Ez a hónap tartogat még egy hatalmas hírt a horoszkóp szerint a következő 3 csillagjegy számára. (168ora.hu, csütörtök 12:06)
Az X-Men és a Farkas rajongói kommentekben lázadoznak. (Telex.hu, csütörtök 12:04)
A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Endokrin Neurobiológiai Laboratóriumának munkatársai az ingerületátvivő anyag újabb funkcióját azonosították. (Qubit, csütörtök 12:01)
Mága Zoltán testvére, Novák Csaba független polgármesterjelölt a napokban kitört botrány után úgy tűnik, egyedül indul a tiszabői választáson. A Fidesz jelöltje ugyanis bejelentette, hogy visszalép az indulástól. (168ora.hu, csütörtök 11:36)
Tagadja Moszkva, hogy űrfegyvereket indítana alacsony Föld körüli pályára, mondván ők ellenzik az ilyesmit. Washington szerint azonban egy ilyen egység pont azon a pályán kering, mint az ő kormányzati műholdjuk is. (hvg.hu, csütörtök 10:03)
Kínai kutatók olyan eredményt értek el az agykutatás terén, ami forradalmat hozhat a különféle neurológiai állapotok viszgálatában. (hvg.hu, csütörtök 09:03)
A most előkerült csontmaradványokat a tudományos vizsgálatok után a bécsi Természettudományi Múzeumban restaurálják majd. (hvg.hu, csütörtök 08:06)
Akár 351 milliárd dollárt is elkérne a tulajdonos a Humane nevű cégért, melynek első terméke finoman fogalmazva sem nyűgözte le a kritikusokat. Lehet, hogy tiszavirág-életű lesz a volt Apple-alkalmazottak által alapított startup? (hvg.hu, csütörtök 08:03)
Elkezdi betanítani a mesterséges intelligenciáját (MI) a Meta, és ehhez az ön adatait is felhasználja – alapértelmezetten. Ha viszont kitölt egy űrlapot, még elejét veheti ennek. Mutatjuk, hogyan. (hvg.hu, csütörtök 07:31)
A befektetők a cég kérésére minden fontos és jelentősnek tűnő javaslatot elutasítottak. Jöhet azonban a havi díjas, AI-alapú Alexa. (IT café, csütörtök 12:21)
Gyümölcsöző az Xpeng kutatás-fejlesztési részlegének munkája, a Volkswagennel való együttműködés. Az Xpeng négyes szintű önvezetésre és olcsó önvezető EV-kre készül. (IT café, csütörtök 10:51)
Az olasz jegybank igen veszélyes deepfake videókra és üzenetekre figyelmeztet, miközben az USA szabályozná a politikai kampányok AI-használatát, korlátozná az AI-exportját. Míg a globális AI-csúcson a cégek a társadalom megvédését ígérik, addig a Microsoft az AI kapcsán súlyos nemzetbiztonsági botrányba keverheti magát. (IT café, csütörtök 08:38)
Egészen elképesztő mértékben csökkentik a kínai cégek a felhő, az LLM-ek és az AI árait, van, ahol a kedvezmény 99,3 százalékos. (IT café, csütörtök 07:05)
Az Apple megkért egy bírót, hogy ejtse az USA igazságügyi minisztériumának és 15 amerikai államnak az ellene indított, trösztellenes perét. Azt is megmondták, hogy miért. (IT café, szerda 14:17)
Megjelent az iOS 17.5.1, ami javítja a furcsa hibát, de az Apple hallgat a miértről és a hogyanról. (Mobilarena, csütörtök 12:25)
A cég világossá tette, hogy mostantól kész minden évben újabb, nagyobb teljesítményű AI-gyorsítót piacra dobni. (HWSW Informatikai Hírmagazin, csütörtök 12:05)
A cég évtizedes jótállással szállított, ATX 3.0-s termékcsaládja kétféle színben és teljesítménnyel készül. (PROHARDVER!, csütörtök 11:53)
A 200-as csúcsszéria a Studio Harcourt szakértelmével készít portrékat, a Honor AI négy szinten dolgozik. (Mobilarena, csütörtök 11:04)
A cupertinóiak szerint az Európai Bizottság nem hozott elég bizonyítékot az 1,8 milliárd eurós bírság kiszabásához. (HWSW Informatikai Hírmagazin, csütörtök 11:00)
2024. május 31. és június 6. között a neves New York-i BAM Theater mozivásznán Pálfi György filmjei lesznek láthatók. A rendező majdnem teljes életművét, hét nagyjátékfilmet, Hukkle, Taxidermia, Nem vagyok a barátod, Final Cut: Hölgyeim és Uraim, Szabadesés, Az Úr hangja, Mindörökké, valamint egy rövidfilm válogatást, Hal, Táltosember, Nem leszek a barátod, mutatnak be. A […] The post Pálfi György filmjei a New York-i BAM műsorán lesznek láthatók appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, csütörtök 08:47)
Max hiányzik, de a Hadivas kigördül. A Furiosa: Történet a Mad Maxből eredettörténetként művészi, előzményfilmként kreatív, akciófilmként pedig őrzi George Miller zsenijét. Tempója nem éri utol A harag útját, de azért még mindig halálos. 1979-ben történt, hogy a Sebesség istenét halálba üldözte egy Max Rockatansky nevű országúti rendfenntartó egy, a káosz elszabadulásával fenyegető világban. 2024-re […] The post Az exploitation gyümölcse – Furiosa: Történet a Mad Maxből appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, csütörtök 06:55)
A Cinema Niche, a magyarhangya és a Corvin Mozi kollaborációjában született sorozat célja, hogy Magyarország egyik legnagyobb mozivásznát megtöltse máshol nem vetített, különleges, egyszer látható filmritkaságokkal. Ezúttal Park Chan-wook klasszikusa, a Joint Security Area című film következik. Az Oldboy és A szolgálólány című filmeket megelőzően Park Chan-wook a politikai thriller műfajában mutatta meg tehetségét a 2000-es […] The post A CineKorda újabb különleges filmet hoz mozivászonra appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, csütörtök 03:42)
Kiderült pár dolog a Twistersről. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 07:55)
A streaming-szolgáltató saját hirdetési technológiai platformot indít, szembeszáll a Google-val és az Amazonnal. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 22:45)
Megmutatták nekünk Liam Hemsworth-öt. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 20:22)
Magyar trailert kapott az új A Quite Place. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 18:49)
Egymás után sülnek be itthon a hollywoodi filmek (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 12:27)
Elkezdődött a Starfleet Academy castingja. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 10:34)
A Képzeletbeli barátok is besült. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 07:22)
A PlayStation 4 és Xbox One verziók automatikusan frissülnek az új kiadásra. (GAMEPOD.hu, csütörtök 12:30)
Ha hihetünk az aktuális pletykának, továbbra is ez lesz az Apple legolcsóbb modellje. (GameStar Online Hírek, csütörtök 12:04)
Mindössze két hét múlva lépett volna korai hozzáférésbe a játék, viszont ez már nem fog megtörténni. (PC Guru Online, csütörtök 12:00)
Tíz évvel a megjelenése után ingyenes lett a Talisman: Digital Edition. (GameStar Online Hírek, csütörtök 11:49)
Jó áron elérhető a varázslatos város a szomszédban közvetlen vonatjárattal. (Femina - Utazás, szerda 13:36)
Nagyon nem mindegy, hogyan közlekedik valaki a jelzőlámpánál. (Femina - Utazás)
Vajon jól ismered a hazai nemzeti parkokat? Most kiderül! (Femina - Utazás)
Olcsón strandolhattok ezekben a fürdőkben. (Femina - Utazás)
Nem is gondolnád, milyen károkat okozhat, ha ezeket eldobod az erdőben. (Femina - Utazás)
Mind a három Puskás-koncertre lehet még jegyet kapni, de ebben nincs semmi különös. (hvg.hu, csütörtök 10:05)
A magyar rock történetének két legendás koncertfelvételét jelenteti meg vinylen a Moiras Records. A Piramis 1979-es ifiparkos fellépése végre teljes hosszában lesz elérhető, a Hungaria 1980-as bemutatkozó élő műsora pedig először kerül kiadásra. (Infostart.hu - Kultúra, csütörtök 09:43)
A tripla Puskás-koncert előtti napokra időzítették a klipet, amelyben egy francia reggae-duó működik közre. (hvg.hu, csütörtök 08:45)
Végéhez közeledik a 77. cannes-i filmfesztivál és vele együtt helyszíni podcast-tudósításunk is. Az utolsó előtti részre azonban jut még beszámoló A nagy szépség rendezőjének sajnálatos mellélövéséről, egy portugál csodáról, valamint az Utolsó tangó Párizsban forgatásának traumáiról női szemszögből. (hvg.hu, csütörtök 08:01)
A színész a június 8-ai tüntetésen fog beszélni a Tisza Párt kultúrpolitikai víziójáról, és azt mondja, a művészeti életben is békét kell teremteni, ehhez szeretne hozzájárulni. (hvg.hu, csütörtök 06:57)
A Fáklya Rádió Cool-Túra című adásának következő vendége Miller Zoltán lesz, akit bár nem kell bemutatni szinte senkinek, azért Biró Zsolt műsorvezető biztosan olyan beszélgetéssel vár mindenkit május 23-án este 8 órakor, amiből még rengeteg érdekesség kiderül a művészről. Ne hagyjátok ki most sem! (Zene.hu - hírek, csütörtök 07:01)
Azok számára is lehet újdonság, akik már eddig kívülről fújják az összes Csinibaba-dalt Csütörtökön rendezik meg a Csinibaba Táncdalfesztivált a Budapest Parkban, ahol a Katona József Színház művészei, vendégművészek és a Parkban gyakran megforduló fellépők adják elő az 1960-as évek slágereit és táncdalait, korhű jelmezekben. A Csinibaba Táncdalfesztivál a koncert és a színház fúziójából jött létre […] (Magyar zene, szerda 19:30)
Először lép fel Magyarországon a kiváló rockénekes, Dino Jelusick csapata, a Jelusick, melynek bemutatkozó albuma tavaly szeptemberben jelent meg Follow The Blind Man címmel. Dino (többek között) a Trans-Siberian Orchestra, a Whitesnake és a The Dead Daisies zenekarokban is szerepelt az utóbbi években, de többször hallhattuk már hazai színpadon is vendégénekesként, valamint a nemrég szintén kiváló albummal jelentkező Whom Gods Destroy zenekarban is ő énekel. Az egykori Animal Drive formáció egyetlen… (Zene.hu - hírek)
Sokat küzdött a súlyával, végül így sikerült rendbe tennie egészségét. (Femina - Hazai sztár, csütörtök 12:40)
Katalin hercegné portréfestménye nem aratott túl nagy sikert. (Femina - Világsztár, csütörtök 11:50)
Világ- és Európa-bajnok úszónk így áll ahhoz, hogy sportoló legyen gyermekéből. (Femina - Hazai sztár, csütörtök 11:20)
Íme az első jelenetfotó a Vaják negyedik évadából, amelyben már Liam Hemsworth lesz a főszereplő. (Femina - Világsztár, csütörtök 10:20)
Lengyel Ferenc a Reggeliben azt mesélte, hogy lassan egy éve nem kapott új munkát. (Femina - Hazai sztár, csütörtök 09:55)
A lágy, citromos sajttorta fehér csokival megbolondítva még finomabb. (Femina - Recept, csütörtök 10:08)
A krémes, selymes borsóleves a mentától még üdébbé válik. (Femina - Recept, csütörtök 09:08)
A krémes, sajtos szósz, a puha, szaftos csirkemell és az üde spenót hármasa teszi különlegessé az egyszerű tésztát. (Femina - Recept, csütörtök 08:08)
Ebben a kakaós, zabpelyhes kekszben az íze mellett azt is szeretjük, hogy sütés nélkül készül. (Femina - Recept, szerda 10:08)
Spárgából és darált húsból nagyon finom és laktató rakottast dobhatsz össze. (Femina - Recept, szerda 09:08)
A Semmelweis kutatói különböző faktorokat vetettek össze a depresszió kialakulásának kockázatával. (Femina - Egészség, csütörtök 09:50)
Napjainkban már számtalan olyan gyógymód közt válogathatunk a mozgásszervi panaszok rehabilitációjában, amelyek anélkül támogatják a gyógyulás folyamatát, hogy bármilyen káros mellékhatással járnának. Ezek egyike a kineziológiai szalagok (kinesio tape) alkalmazása. (WEBBeteg, csütörtök 09:20)
Egy apró csellel egészségesebbé teheted a laptopon történő munkavégzést. (Femina - Egészség, csütörtök 08:50)
A COVID-19 megbetegedést követő kognitív tünetek jól ismertek. Egy új, nagymintás kutatás arra kereste a választ, hogy vajon léteznek-e objektíven is mérhető kognitív deficitek, és hogy ezek mennyi ideig maradnak fenn. (WEBBeteg, csütörtök 05:30)
A csípőfájdalom egyik gyakori oka a csípőízületi kopás (coxarthrosis), amely a felnőtt népesség 15-20 százalékát érinti. Lényege, hogy a porcállomány fokozatosan leépül, elvékonyodik, letöredezik, így a csontvégek összeérnek, jelentős fájdalmat okozva. Előrehaladott csípőízületi kopás esetében elsősorban a művi csípőízület, a protézis beültetése jön szóba. (WEBBeteg, szerda 18:00)
Néhány trükk segít, hogy a kert kullancsmentes legyen. (Femina - Otthon, csütörtök 11:06)
A fülledt, meleg időben záporok, zivatarok alakulnak ki, amelyek jelentős légmozgás híján alig változtatják helyzetüket. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy elsődleges kísérőjelenségként a felhőszakadás lép fel. (Infostart.hu - Életmód, csütörtök 05:00)
A mocsári teknős hazánk egyetlen őshonos teknősfaja, mely országszerte megtalálható tavak, folyók, holtágak, csatornák mentén, mocsaras területeken. Elsősorban a lassú folyású és álló vizeket kedvelik, így inkább azok közelében számíthatunk rájuk, azonban a májustól júliusig terjedő tojásrakás időszakában a vizektől több száz méteres vagy akár néhány kilométeres távolságban is találkozhatunk velük. Amennyiben úton áthaladó teknőssel találkozunk, álljunk meg, és segítsük át az úttest túloldalára… (Harmonet életmód, szerda 16:30)
Könnyedén megszabadulhatsz a rozsdától ezzel az egyszerű módszerrel. (Femina - Otthon, szerda 08:50)
Májustól számíthatunk a termetes tőrösdarazsak feltűnésére amint a kertek, parkok gyepén, egy korhadó fa közelében, a komposztnál keringenek, akár nagy tömegben is. (Infostart.hu - Életmód)
Mert ingyenes segítőtárs a levéltetvek, a pajzstetvek és az atkák elleni védekezésben. (Balintgazda.hu, szerda 16:40)
Ha kevés a gyümölcs, az a baj, ha pedig sok, akkor az a baj. De legalább az utóbbi ellen tehetünk valamit! (Balintgazda.hu, szerda 16:40)
Három az egyben: egy hosszú ablakládában egymás mellett megférnek a leggyakrabban használatos fűszernövények. Útmutató! (Balintgazda.hu, szerda 16:40)
Ha sárguló leveleket észlelünk, ráadásul az idősebb levelek sárgulnak először, akkor gyanakodhatunk a kertben kényhiányra. Itt a megoldás. (Balintgazda.hu)
Jóllehet az egyiptomiak 4000 éve termesztik, nálunk újdonságnak számít. Az utóbbi évtizedekben a termesztése rohamosan terjed az Egyesült Államok déli részén, Bulgáriában és a volt Szovjetunió közép-ázsiai államaiban. (Balintgazda.hu)
Az első javítás után nem bírta ki a műhelykapuig, a másodiknál 400 km után adta fel az autóm. (Totalcar - 24óra, csütörtök 12:03)
Egy vezetés technikai tréning nyáron is tökéletes! (Totalcar - 24óra, csütörtök 11:07)
A kigyúrt kombi a meglehetősen furcsa színválasztás miatt úgy néz ki, mintha a Barbie film kelléke lenne. (Totalcar - 24óra, csütörtök 10:40)
Testközelből ismerkedtünk meg a dél-koreai gyártó legújabb tisztán elektromos kompakt szabadidő-autójával, a hatalmas Kia EV9 designját kis méretben felvonultató, belül egész tágas és akár 560 kilométeres hatótávú Kia EV3-mal. (hvg.hu, csütörtök 10:00)
Egy hét alatt több mint 7000 járművet ellenőriztek. (Totalcar - 24óra, csütörtök 09:08)
Ijesztgette az utasait, szórakoztatta, hogy félnek a kocsiban. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 11:59)
Vádat emelt a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség egy 24 éves férfi ellen, aki ellopta barátja mobiltelefonját, majd netbankon keresztül 19 millió forintot utalt át a saját számlájára, amelyből félmilliót elköltött – tájékoztatatott a Fővárosi Főügyészség. (Infostart.hu - Bűnügyek, szerda 20:38)
A tankerület előtt már volt előélete a kisgyereknek. Az ügyben feljelentés történt, az iskola együttműködik a hatóságokkal. (Infostart.hu - Bűnügyek, szerda 16:52)
Az elmeorvos szerint a gyilkossággal gyanúsítható mindkét férfi beszámítható. Ugyanakkor május végén várhatóan kiengedik a vizsgálati fogságból az egyikük apját, aki állítólag segített elrejteni a kislány holttestét. (Infostart.hu - Bűnügyek, szerda 16:18)
Az összes budai kerületet érintette a rendőrség többnapos ellenőrzése. Irányjelzés elmulasztása, rendőri jelzés figyelmen kívül haladása miatt is tettek szabálysértési feljelentést. (Infostart.hu - Bűnügyek)
Nem akarják megérteni és nem érzik illetékesnek magukat az eltűnt tűzoltási felvonulási területek problémájában. (Lánglovagok.hu)
Május utolsó vasárnapján megnyílnak a szertárkapuk. (Lánglovagok.hu)
Az önkéntes tűzoltó egyesületek ezzel is tudnak pályázni. (Lánglovagok.hu)
A látogatók előtt megnyílt épület tűzvédelmére vetettünk néhány pillantást. (Lánglovagok.hu)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
Nem vagyok elég jó, és emiatt nem fognak szeretni. Éreztél már ilyet? Ez a két félelem mindenkiben jelen van, csak az a kérdés, mihez kezdesz velük!…
Zsoli óvodába megy. Olvasd el a mesét, és ragaszd az oldalakra a matricákat, hogy átéld vele az első nap izgalmait.
A világsikerű Calendar Girl-sorozat második része. Ébren tart a vágy, az izgalom, a szenvedély. Ez az INSOMNIA könyvek birodalma. Ne várd a hajnalt, olvasd…
A nemzeti kisebbségek identitásának vizsgálata a 20. században nagyon időszerű és fontos feladat. A német kisebbség identitásának szerveződése, a többséghez…
Természetesen van, akinek a főnöke egy angyal, de a tapasztalatok szerint ez a ritkább. Sokkal gyakrabban halljuk azt, hogy valaki így panaszkodik közvetlen…