Meglepő módon a szezon közben – öt év után – versenymérnököt vált Charles Leclerc. (Infostart.hu - Sport, péntek 12:19)
A brit védelmi minisztérium pénteken is közzétette hírszerzési jelentését , ezúttal a május 9-i moszkvai Győzelem napi katonai parádéról, amelyet Vlagyimir Putyin jelenlétében rendeztek meg. (Portfolio.hu, péntek 12:17)
Nagy port kavart a közelmúltban Ausztriában a gazdaság különböző területeiről mintegy ötezer szereplőt képviselő ipari testület (IV) indítványa , hogy a munkaidő sokak által sürgetett csökkentése helyett inkább növeljék a heti munkaidőt, mégpedig 41 órára. A javaslatot közvetve felkarolta a kormány egyik legtekintélyesebb minisztere, a szakszervezek azonban tiltakoztak. (Infostart.hu - Külföld, péntek 12:31)
Bár a szakállas nők elfogadása nagy utat tett meg az évszázadok során, többségük még mindig kirekesztett. (Femina - Szépség és divat, péntek 12:16)
Szép sikereket ért el: 55 versenyből 31 győzelem és 50 dobogós helyezés a mérleg, köztük több Le Mans-i 24 órás elsőséggel. (Totalcar - 24óra, péntek 12:10)
A 19 éves fiú testének 70 százaléka megégett a hatalmas áramütés következtében. Az előtte álló kezelésekhez van szüksége vérre, családja és barátai próbálnak segíteni neki. (Infostart.hu - Belföld, péntek 12:07)
A időskorú nőknél nagyobb arányban fordulnak elő derékfájdalmak, fejfájás, demencia és depresszió, amelyek befolyásolják mindennapi életvitelüket. (168ora.hu, péntek 12:04)
Ahhoz hogy a magyar gazdaságot elmozdítsuk a fejlett országok felé, komoly szerepe van a tudásintenzív vállalkozásfejlesztésnek, ebben pedig a kkv-kra is fókuszál a kormány – mondta el Csepeti Ádám, a Miniszterelnökség stratégiai ügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára a Vállalkozói Gála 2024 szakmai eseményen. A politikus kifejtette: a kabinet célja, hogy a magyar cégeket segítse abban, hogy a külpiacra léphessenek és a megfelelő megoldásokkal megtalálják a nemzetközi értékesítési csatornáikat… (Portfolio.hu, péntek 12:02)
A lengyel alkotmány szerint a kormányátalakítást a kormányfő javaslatára az államfő hajtja végre. (Infostart.hu - Külföld, péntek 12:43)
A remaster kiadás tavaly ősszel debütált PC-n, hamarosan végre újabb platformokra is befut. (GAMEPOD.hu, péntek 12:40)
A kamionstopot azonban az éjszakai időszakokban 22 óra és másnap reggel 6 óra között az áruellátás zavartalansága érdekében részlegesen felfüggesztik. (Infostart.hu - Belföld, péntek 11:41)
Kora délutánig tart a korlátozás. (Infostart.hu - Belföld, péntek 11:30)
Megtört a 14 hónapja tartó dezinflációs sorozat, miután áprilisban ismét emelkedtek az árak Magyarországon. Most már nem az élelmiszer-infláció miatt drágul az élet, hanem a szolgáltatók folyamatos áremelései miatt. Elemzők szerint inflációs nyomás uralkodik a magyar gazdaságban. (Belföld - Szabad Európa, péntek 11:30)
A tervezetekkel kapcsolatban általános tájékoztatás előzetes regisztráció nélkül is kérhető az ingyenesen hívható NAV Infóvonalon a 1819-es telefonszámon. (Infostart.hu - Belföld, péntek 10:51)
Magyar Péter bejelentette, ha tíz napon belül nem kapnak választ, mikor mehet vitázni a köztévébe, akkor tüntetést szervez az MTVA székházához. A korábban a propaganda ellen tiltakozva ugyanott tüntető Hadházy Ákos szerint eredményes lehet ez a nyomásgyakorlás, de ha mégsem, ő is megy majd tüntetni Magyarékkal. (hvg.hu, péntek 10:23)
Izrael újabb légicsapásokat intézett pénteken a Gázai övezet ellen, miután a fegyverszüneti megállapodásról tárgyaló delegációk ismét eredmény nélkül távoztak a kairói megbeszélésekről. (Külföld - Szabad Európa, péntek 11:30)
A román társadalom két éve még egyértelműen Oroszországot okolta az ukrajnai háborúért, ma már jóval megosztottabb. A magyar kisebbség tagjai kifejezetten Ukrajnát és nyugati szövetségeseit okolják a fegyveres konfliktus kirobbanásáért. (hvg.hu, péntek 10:24)
Az IDF azt állítja, hogy elég fegyverrel rendelkezik a tervezett küldetésekhez, benne a rafahi hadművelethez. (Infostart.hu - Külföld, péntek 10:12)
Csak nemrég jelent meg a közösségi médiában az a videó, ami egy egészen különleges orosz fegyver szétlövéséről készült. (Infostart.hu - Külföld, péntek 09:33)
Zubogó vízesésektől és rohanó patakoktól, amelyek lenyűgöző szurdokokban kanyarognak, idilli alpesi tavakig és folyóvízi tájakig: Alsó-Ausztria túraútvonalain valóban megtapasztalhatjuk a víz erejét. Nyugati szomszédunk számos csodás élményt tartogat a természet szerelmeseinek, a legnépszerűbb úticélok között pedig mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet. (hvg.hu, péntek 09:30)
Kiderült, hogy az idősebb kígyók gyakrabban adnak bele apait-anyait a színlelt haláltusájukba, mint a fiatalabbak, ami arra is utal, hogy a módszer működik. (Qubit, péntek 11:57)
Civilek támadták meg a Samsung akkugyárának környezethasználati engedélyét, és a bíróság kimondta, hogy a termelést le kell állítani a per végéig. Úgy tűnik azonban, a koreai gyár érdekei felülírják a magyar törvényeket. (Telex.hu, péntek 11:54)
Magyar Péter szerint a Tisza Párt addig fog az MTVA előtt tüntetni, és addig nem mennek haza, amíg nem olvassák be a követeléseiket vagy nem ülhetnek le vitázni Deutsch Tamással, Dobrev Klárával, Gyurcsány Ferenccel vagy Orbán Viktorral. (168ora.hu, péntek 11:54)
A bűnszervezet tagjai fiktív számlákat állítottak ki megrendelőknek. (Telex.hu, péntek 11:53)
A 90-es évek ismert párosa mellett július 3-án koncertet ad a brit Take That is, akik először látogatnak Magyarországra. (Telex.hu, péntek 11:50)
9
28
76
77
83
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 22 db | 2 218 845 Ft |
3 találat: | 2 134 db | 24 080 Ft |
2 találat: | 65 352 db | 3 025 Ft |
8
22
24
36
38
40
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 42 db | 374 260 Ft |
4 találat: | 1 539 db | 10 215 Ft |
3 találat: | 26 472 db | 3 610 Ft |
Olvassa el a hét utolsó hírösszefoglalóját! (Velvet, péntek 11:35)
Sportszerűtlen ujjcsavarás. (borsonline.hu, péntek 10:35)
Környezetbarát és olcsó módszerre vágysz? Ne keress tovább! (borsonline.hu, péntek 10:30)
Az Apple amerikai technológiai óriásvállalat bocsánatot kért, miután a legújabb iPad Pro típusú készülékének reklámja felháborodást keltett - számolt be az Ad Age című amerikai magazin. (borsonline.hu, péntek 10:16)
Nyakunkon a nyár, jön a klímaszezon! (Velvet, péntek 10:09)
Majdnem teljes a mezőny a celebek vívására, egyre több a konkrétum. (borsonline.hu, péntek 10:00)
2
4
11
12
26
27
31
1
16
17
20
30
32
33
7 találat: | 1 db | 216 068 210 Ft |
6 találat: | 36 db | 457 840 Ft |
5 találat: | 1 670 db | 9 870 Ft |
4 találat: | 28 295 db | 3 015 Ft |
3
11
32
33
35
3
11
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 1 341 351 € |
5+0 találat: | nem volt | 103 382 810 Ft |
4+2 találat: | 1 db | 1 598 670 Ft |
4+1 találat: | 8 db | 148 340 Ft |
3+2 találat: | 35 db | 51 415 Ft |
4+0 találat: | 21 db | 51 415 Ft |
2+2 találat: | 431 db | 9 595 Ft |
3+1 találat: | 594 db | 8 160 Ft |
3+0 találat: | 1 123 db | 7 175 Ft |
1+2 találat: | 1 786 db | 5 455 Ft |
2+1 találat: | 8 540 db | 3 855 Ft |
Esszék, tanulmányok, esszéversek
Akár ennivaló kis cicamicánk, heves kandúrunk vagy higgadt öreg macskahölgyünk van, ezek a szórakoztató és izgalmas játékok bizonyosan örömet szereznek dorombolós kedvencünknek…
A népszerű belsőépítész a stílus és a design elemeit variálja oly módon, hogy belső terei egyszerre klasszikusak és merészek, divatosak és időtállóak…
David Hunter igazságügyi antropológus évekkel ezelőtt hátat fordított londoni életének, és háziorvosi állást vállalt a norfolki lápvidék egyik csendes falujában…
Hajdu-féle matematika-tankönyvcsalád
Ez a kötet, melyet az olvasó a kezében tart, megjelent már magyarul 1932-ben. A fordító, Nagy László atya írja, hogy ez a legteljesebb és legrendszeresebb…
Kovács Zoltán és Szakály Péter is a Megyeri úton folytatja. (Infostart.hu - Sport, péntek 09:59)
Ancelotti kockázatos tettre készül a Wembleyben (Sport365.hu, péntek 09:44)
A Vasas női röplabdázóinak ősszel sem kell majd selejtezniük (Sport365.hu, péntek 09:14)
Tartsuk tiszteletben és ne bántsuk az olimpiai bajnok úszó Milák Kristófot, ezt kéri a szurkolóktól Gyulay Zsolt, a MOB elnöke. Beszélt a hatszoros olimpiai aranyérmes kajakozó Kozák Danuta visszatéréséről és az esélyesség kezeléséről is. (Infostart.hu - Sport, péntek 09:07)
A labdarúgó NB I 32. fordulójában eldőlhet, mely csapatok végeznek dobogón a bajnok Ferencváros mögött, és akár meglehet a második, illetve harmadik helyezett is. (Sport365.hu, péntek 08:44)
Az Apple bejelentette új iPad Pro és iPad Air termékcsaládját, melyek már előrendelhetők, de a csomagolásból ezúttal hiányoznak az ikonikus Apple matricák, a környezetvédelmi törekvések jegyében. Azonban limitált számban, kérésre az Apple boltjaiban továbbra is elérhetők lesznek ezek a matricák - írja a 9to5mac . . (Portfolio.hu, péntek 12:38)
Lemondott posztjáról Nagy Csaba, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) elnöke, utódjáról a szervezet május 14-i közgyűlésén születik majd döntés - közölte a Pénztárszövetség friss közleményében. (Portfolio.hu, péntek 12:25)
A napenergia aránya az áramtermelésben Magyarországon harmadik legmagasabb a világon - írja Facebook-posztjában az Energiaügyi Minisztérium egy friss tanulmányra hivatkozva. (Portfolio.hu, péntek 12:07)
Az éves rendes közgyűlésen részvényenként 33 forintnyi osztalék kifizetéséről döntöttek a CIG Pannónia részvényesei, ezt a cég május 24-én fizeti majd ki. (Portfolio.hu, péntek 12:01)
A dezinfláció megtorpant, a hivatalos mutató már májusban visszatér a 4% feletti tartománya - így értékelték a mai inflációs adatot a piaci elemzők. (Portfolio.hu, péntek 11:50)
Az állam 244 milliárd forintot fizet a vitatott beruházásért. (hvg.hu, péntek 10:44)
Ezt akár a cégbe öntött rengeteg állami támogatás is indokolja. (hvg.hu, péntek 10:29)
Több, a jegybankelnök fiához köthető személy kapott fontos pozíciót a jegybank Pallas Athéné alapítványának többségi tulajdonában álló, lengyel központú ingatlanvállalatnál. Úgy tűnik, az egyikük ügyvéd felesége legalábbis papíron részt vett a hírhedt 15 milliárd forintos New York-i luxuslakás megvásárlásában. (hvg.hu, péntek 09:35)
Egy nő két év alatt 120 gyanútlan vevőt csapott be azzal, hogy népszerű mesekönyveket és diafilmeket előre fizetéssel árult a közösségi oldalán, majd végül sosem küldte el a kifizetett csomagokat. (hvg.hu, péntek 09:33)
Azt használták ki, hogy a jegy- és bérletkiadó automaták a jegyet, a bérletet és a számlát is hőpapírra nyomtatja, ráadásul az ÁFA-s számla mérete megegyezik a bérletével, és egyes vegyszerekkel a szelvények festékrétege torzulás nélkül eltávolítható. (hvg.hu, péntek 07:48)
A nemzetgazdasági miniszter szerdán még arról beszélt, hogy a magyar üzemanyagárak elérték a szomszédos országok átlagát. (168ora.hu, péntek 11:49)
Ünnepséget is rendeztek, amin a China Media Group elnöke és az MTVA vezérigazgatója együtt indította el a műsor premierjét. (Telex.hu, péntek 11:35)
A Magyar Péter-jelenség szerinte egy jókor jött pofon, de a körülötte kialakult jelenséget szemfényvesztésnek tartja. (Telex.hu, péntek 11:17)
A basalioma az leggyakoribb, ám jól gyógyítható bőrdaganat fajta, amely leginkább a napfénynek kitett testfelszíneken alakul ki. Dr. Borbola Kinga, az Anyajegyszűrő Központ bőrgyógyász-kozmetológusa, klinikai onkológus a gyanús jelekre hívta fel a figyelmet és az évenkénti anyajegyszűrés jelentőségét hangsúlyozta. (168ora.hu, péntek 11:13)
A jegybankelnök fia azt közölte, sem megbízóként, sem meghatalmazóként nem instruálta R. E.-t az ügylet során. (Telex.hu, péntek 11:12)
Alapértelmezés szerint aktiválhatja a BitLocker lemeztitkosítást minden Windows-telepítésnél a Microsoft, ami biztonsági szempontból jó, teljesítmény tekintetében azonban okozhat problémákat. (hvg.hu, péntek 10:03)
Bill Nelson, a NASA elnöke kifejezetten kritikus volt korábban Elon Muskkal szemben, és még ma is örül, hogy a nem a dollármilliárdos vezeti a SpaceX-et, hanem Gwynne Shotwell, aki adott esetben a sarkára tud állni a tulajdonossal szemben is. (hvg.hu, péntek 09:03)
Sok probléma forrása az emberi tényező, amit gyakran a kiberbűnözők is igyekeznek kihasználni. A NIS2 néven emlegetett uniós irányelv lesújt minden cégre, amelyik nem veszi elég komolyan saját emberei felkészítését. Akármilyen furcsán hangozhat elsőre, ebből a munkavállalók profitálhatnak. De csak az, aki nem veszi félvállról. (hvg.hu, péntek 08:03)
Régóta fagyos viták terepe, hogy a nők tényleg fázósabbak-e, mint a férfiak. A termosztát körüli háború azonban lehet, hogy puszta legenda, és nincs is semmi látnivaló? Egy kutatás most ezt sugallja. (hvg.hu, péntek 07:03)
Meggondolta magát a Ford, a helyzetre való tekintettel 2030 után is kínálhat Európában hibrid és benzines autókat. (IT café, péntek 11:31)
A Bloomberg szerint saját chipekkel működtetné az AI-szervereket az Apple. (IT café, péntek 10:16)
Jól értesült források szerint hétfőn mutatja be a Google keresőjének riválisát az OpenAI, AI-alapon. (IT café, péntek 08:30)
A britek előírják a big tech cégeknek, hogy szelídítsék meg az agresszív algoritmusaikat, és védjék meg a káros tartalmaktól a gyerekeket. (IT café, péntek 07:00)
A Disney és a Warner Bros Discovery elsőként az USA-ban csomagolja össze a Disney+, a Hulu és a Max szolgáltatásokat. (IT café, csütörtök 14:22)
Pár feladatot lokálisan végez majd el az Apple telefonja, de a legtöbbet a cég szerverein, M2 Ultra chipeken. (Mobilarena, péntek 12:35)
A cég egy több iparági szereplő által használt algoritmust és jelölőrendszert használ a deepfake visszaszorítására. (HWSW Informatikai Hírmagazin, péntek 12:04)
55 hüvelykes transzparens képernyőket kap a Great Train eXpress (GTX) új szupergyors vonala. (PROHARDVER!, péntek 11:50)
A szögletes forma, a lapos hátlap bőrszerű textúrával és az új stylus hangulatában az egykori Galaxy Note4-et idézi és képességeiben is sokat fejlőfött. (Mobilarena, péntek 11:10)
Most már a bevezetés hónapját is tudni. (HWSW Informatikai Hírmagazin, péntek 10:45)
A Peacock hivatalosan is megrendelte Greg Daniels és Michael Koman egyelőre cím nélkül futó, A hivatal (The Office) világában játszódó mockumentary sorozatát. Annyit már tudunk a készülő produkcióról, hogy Domhnall Gleeson és a Fehér lótuszból ismerős Sabrina Impacciatore fogják vezetni a sorozat szereplőgárdáját. A Peacock közleményéből fény derül a cselekményre is: egy dokumentumfilmes stáb megörökli […] The post A hivatal világában játszódó sorozat érkezik appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, péntek 08:00)
Tom Hiddleston és Willem Dafoe a híres hegymászó, Tenzing Norgay életrajzi filmjében együtt vágnak neki a Csomolungmának. A Tenzing címszerepét Hiddleston alakítja, míg Dafoe az expedíció vezetője, John Hunt ezredes szerepében látható majd. Tenzing Norgay 1953-ban Sir Edmund Hillaryval együtt érte el a Mount Everest csúcsát, és ezzel az egyik első ember lett, aki a […] The post Tom Hiddleston és Willem Dafoe együtt másszák meg a Csomolungmát appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, péntek 07:37)
A világnak már megint vége, Nicolas Cage-nek pedig herótja van az egésztől – az Amikor leszáll az éj egy szédítő, de amúgy ártalmatlan ostobaság arról, hogy miért is van komoly szarban az apokalipszis ifjúsága. Benjamin Brewer rendez, ír és vfx mágusként is tevékenykedik. Fontos azonban megjegyezni, hogy eddig leginkább az utóbbival ért el komolyabb sikereket […] The post Jön a Tré, jön a Tré… – Amikor leszáll az éj appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, péntek 04:00)
2026-ban jön az új, élőszereplős LOTR Andy Serkisszel. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 10:23)
Nagyon jó lett az új Majmok bolygója, és még a nézőket is érdekli. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 08:12)
Axel Foley magyarul tanul. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 06:19)
A Max, a Disney és a Hulu együttes ajánlattal próbálják elcsábítan a fogyasztókat. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 23:20)
Nemsokára érkezik a Twisters. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 15:45)
Az előző Furiosa-plakát jobb volt. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 13:50)
Ilyen lesz a Despicable Me 4. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 11:43)
Egy nagy csomag mind felett, ez lenne a Netflix ellenszere? Mi nem fogjuk megtudni. (GameStar Online Hírek, péntek 12:03)
Belle Delphine elég durva összeget bukott azzal, hogy elkezdte a saját fürdővizét árulni 30 dollárért. (PC Guru Online, péntek 12:00)
Kiderült, hogy milyen új hardverrel készül a gyártó, ám akik egy tényleges utódra vágytak, azok kicsit csalódni fognak. (PC Guru Online, péntek 11:00)
A legújabb kiegészítő a Contra karaktereit és fegyvereit hozzák el nekünk a játékba. (GAMEPOD.hu, péntek 11:00)
Szlovéniában minden megtalálható, amire egy utazó csak vágyhat! (Femina - Utazás, csütörtök 14:06)
Pár óra alatt elérhetők a káprázatos európai szigetek közvetlen járattal. (Femina - Utazás)
Többsávos utakon kötelező betartani a szabályt, mégis gyakran megszegik. (Femina - Utazás)
Nem mindenki találja el, hol készültek a fotók, pedig mindegyik látnivaló itt van a szomszédban. (Femina - Utazás)
A felnőttbarát szállások nem csak a gyermektelenek körében népszerűek. (Femina - Utazás)
Többszörösen különleges produkcióval örvendezteti meg közönségét az Operaház, ugyanis Daniel Auber Fra Diavolo című világhírű vígoperája 1962 óta először lesz látható. A magyar nyelvű darabot rendező Szinetár Miklós azt mondta az InfoRádióban, hogy búcsúfellépésként tekint a mostani előadásokra. (Infostart.hu - Kultúra, péntek 11:54)
A 90-es évek magyar tinibálványai, Császár Előd és Hoffer Dani a Budapest Park színpadán, a Take That koncertje előtt fogják énekelni, hogy Megtalállak még, tudom hogy ennyi még nem elég. (hvg.hu, péntek 10:11)
Schilling Árpád hosszú idő után ismét Magyarországon rendezett színházi előadást: olyat, ami semmilyen másik művére sem hasonlít. A témája elvileg Magyarország kilépése lett volna az EU-ból, de valójában sokkal inkább a NER vágyott országát mutatja meg. Kritika. (hvg.hu, péntek 09:30)
Jövő februárban ismét lesz saját filmfesztiválja Budapestnek, újraélesztik a nagy presztízsű és nagy múltú filmes eseményt - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester. (hvg.hu, péntek 08:52)
Megjelent a magyar rockzene történetét bemutató képregény második kötete, legendás események újrarajzolásával Ez a nyolcvanas-kilencvenes éveket tárja az olvasók elé, mégpedig a hazai rockzene kiemelkedő szereplőit, köztük a Bikini, a Kontroll Csoport, a KFT, az Edda, a Karthago, a Quimby, a Kispál és a Borz sztoriját egyedülálló módon, képregény formában bemutató munka a Magyar Rocktörténet […] (Magyar zene, csütörtök 18:10)
Április utolsó napja idén duplán volt izgalmas a Deep Purple rajongóknak. Tudtuk, hogy az 56. évében járó hard rock csapat július közepére ígért új stúdióalbumáról aznap jelenik meg az első kislemez, de sokan még nagyobb izgalommal készültünk az estére, amikor a 3. felállású Purple hatalmas dalai dörrentek meg újra, fél évszázaddal megszületésük után. (Zene.hu - hírek, csütörtök 13:31)
Folytatódik a Fáklya Rádió sikeres magazinja, amely a Cool-Túra névre hallgat. A következő adás május 9-én lesz, Biró Zsolt pedig Peter Srámeket látja vendégül. A kedves és mindig elegáns énekes örömmel fogadta el a felkérést, s biztosak lehetünk benne, hogy nagyszerű egy óra elé nézünk, csütörtök este 8 órától. (Zene.hu - hírek, csütörtök 09:19)
Jennifer Lopezről olyan videó készült a Met-gálán, ami kiverte a biztosítékot az embereknél. (Femina - Világsztár, péntek 11:50)
Pataki Zitának korábban a betegsége miatt egy komoly műtétet kellett bevállalnia, hogy nagyobb eséllyel essen teherbe. (Femina - Hazai sztár, péntek 11:20)
A világhírű magyar modell, Szikszai Johanna babapocakos fotóval tudatta a közösségi oldalán, hogy ismét babát vár. (Femina - Hazai sztár, péntek 09:55)
Ebben a műsorban láthattad már VV Dudut, a ValóVilág új beköltözőjét. (Femina - Hazai sztár, péntek 09:05)
Hailey Bieber az első babájával várandós. (Femina - Világsztár, péntek 08:16)
A sokemeletes Napóleon-tortát készen vásárolt leveles tésztából te is játszva elkészítheted. (Femina - Recept, péntek 10:08)
Az egyszerű tört krumpli chilivel feldobva olcsó és mennyei köret. (Femina - Recept, péntek 09:08)
A sonkával és gombával megpakolt óvári csirkemell tökéletes választás azoknak, akik szeretik a rakott húsokat. (Femina - Recept, péntek 08:08)
Túróból számtalan édességet készíthetsz, és egyik finomabb lesz, mint a másik. (Femina - Recept, csütörtök 10:06)
Ezt a serpenyős tésztát kedved szerinti zöldségekkel készítheted: most egy paradicsommal, póréhagymával és olívabogyóval készült receptet mutatunk. (Femina - Recept, csütörtök 09:08)
Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak. (WEBBeteg, péntek 11:10)
Elérkezett a szuperegészséges eper szezonja, amiből isteni finom turmixokat lehet készíteni! (Femina - Egészség, péntek 08:50)
Az idősödő szervezet számára nagyon fontos a megfelelő fehérjebevitel. (Femina - Egészség, péntek 06:06)
Krónikus vesebetegségnek hívjuk a több mint 3 hónapja fennálló, a vese funkcióját vagy struktúráját érintő, egészségi állapotot befolyásoló eltérést. A vesebetegség egy alattomosan kezdődő, lassan előrehaladó, hosszú lefolyású kórállapot. (WEBBeteg, péntek 05:03)
A nőknek több alvásra van szükségük, mint a férfiaknak. A várandósság alatt pedig még többre, a kismama teste és lelke nyugalmat és sok pihenést igényel. Mind a fejlődő baba, mind az anyuka érdekében különösen fontos odafigyelni a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás biztosítására. Ez azonban nem mindig könnyű. Cikkünkben hasznos tanácsokat olvashat a pihentető alváshoz. (WEBBeteg, csütörtök 17:49)
Május 11-én, a közlekedési kultúra napján folytatódik a BKV nyílt nap sorozata, ezúttal a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a közlekedésbarátok előtt. (Infostart.hu - Életmód, péntek 08:06)
Sok napsütés várható a hétvégén, 20-25 Celsius-fok körüli csúcshőmérsékletekkel, a napsütést záporok, vasárnap esetleg zivatarok zavarhatják meg – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből. (Infostart.hu - Életmód, péntek 05:00)
Egyebek mellett megnőtt annak az időnek a hossza, amennyi alatt a sikeres vizsgához szükséges gyakorlat megszerezhető. (Infostart.hu - Életmód, péntek 04:47)
A Balaton vízhőmérséklete jelenleg 17-18 fok között ingadozik, de a napsütéses, meleg időnek köszönhetően a hétvégén várhatóan el fogja érni a 20 fokot. (Infostart.hu - Életmód, péntek 04:21)
Az otthonod más pontján tartsd a következő tárgyakat, ha valóban kipihenten akarsz ébredni. (Femina - Otthon, csütörtök 17:26)
Tavasszal a kertekben, a parkokban egyre több vakondtúrás jelenik meg, ami rontja a kert, a park képét és kárt is okoz azáltal, hogy ez a föld alatt élő, kis állat feltúrja a gyepet, kifordítja a földből az elültetett palántákat. (Balintgazda.hu, péntek 11:21)
Ha jól csináljuk, még dúsabb lesz a virágzás! (Balintgazda.hu, péntek 09:32)
Sokan gondolják, hogy az egyre jobban megbecsült gyógynövényeket szinte kivétel nélkül az erdőkben és a mezőkön lehet begyűjteni. (Balintgazda.hu, péntek 09:32)
A magaságyba feltétlenül ültessünk néhány tő paradicsomot, hiszen ez folyamatosan termő növény, amelynek a gyümölcsei a nyár elejétől az ősz végéig szedhetők, fogyaszthatók. (Balintgazda.hu, péntek 09:32)
Aki virágos ablakot szeretne, annak nemcsak a színekre, hanem a virágok igényeire is oda kell figyelnie, amikor összeállítja a növényeket. (Balintgazda.hu, péntek 09:31)
Azért érdekes ez a kijelentés tőlük, mert pont egy ilyen autóval lettek híresek. (Totalcar - 24óra, péntek 10:58)
Jónéhány helyen tilos lesz megállni. (hvg.hu, péntek 10:29)
Ha neked túl olcsó, gyenge és nehéz az M4, de túlzásnak tartod a CSL-t, akkor a CS jó választásnak tűnik. (Totalcar - 24óra, péntek 09:31)
A jövő hét egyből ezzel indul. (hvg.hu, péntek 08:16)
Variált a rendszámokkal is, hogy ne kapják el, mégis lebukott. (hvg.hu, péntek 08:04)
A Mercedes G 580 with EQ Technology Edition One árcéduláján több mint 75 millió forintos összeg szerepel. (hvg.hu, péntek 06:41)
Az iskola udvarán négyen megtámadták, a földre rántották és összerugdosták a fiút. Ennek lényegesen súlyosabb következménye lett, mint pár zúzódás. (Infostart.hu - Bűnügyek, péntek 11:03)
A vevők tudták, hogy hamisítványokat kapnak. (Infostart.hu - Bűnügyek, péntek 10:25)
Bíróság elé állították azt a 37 éves román állampolgárságú nőt, aki egy alvó férfit fosztott ki a Nyugati téren. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 20:25)
A Fővárosi Fellebviteli Főügyészszég benyújtotta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblának a Fenyő-gyilkosság ügyében hozott elsőfokú ítélet elleni fellebbezését. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 13:04)
Kettős gyilkosság döbbentette meg a település lakóit. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 12:20)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
A hivatásos tűzoltóság helyett már Repülőtéri Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság működik. (Lánglovagok.hu)
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat egy művezetővel szemben (Lánglovagok.hu)
A közelmúlt változásait és a jövőbeli terveket tekintették át a tűzvédelmi szakemberek. (Lánglovagok.hu)
Daniel Goleman a környezettudatos gondolkodás pszichológiaiés társadalmi rétegeit fejti fel előttünk a tőle megszokott humorralés éleslátással. Rávilágít…
Ennek a foglalkoztató könyvnek a segítségével a kisgyerek alkotó módon fejlesztheti kézügyességét.
Ez a könyv, amelyet az új történetre éhes könyvböngésző találomra vett le a polcról, egy eddig még ismeretlen író első könyve. Belelapozás és néhány sor…
Mágikus rituálék és varázslatok gyakorlása ősrégi művészet, ami a világon mindenhol megtalálható. A mágia az az erő, ami összekapcsolja a lelki energiát…