Puzsér Róbert másokat szokott ordítva kritizálni, Sebestyén Balázs másokat szokott röhögve kritizálni, nézzük, mi történik, amikor a magyar szellemi élet e két nagyja találkozik! (168ora.hu, kedd 10:22)
A mikromobilitási eszköz nettó tömege és tervezési sebessége fogja eldönteni, hogy szükséges-e megkötni rá a felelősségbiztosítást. (Mobilarena, kedd 10:42)
A gazdaság újraindult, a hitelezés élénkül, a betétek növekednek – ezzel az örömteli címmel tartotta előadását a Magyar Bankszövetség elnöke a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáján, rámutatva a hitelpiaci kilábalás idei kockázataira is. Kiemelte: az osztalékbevételek és a babaváró hitelhez kapcsolódó átértékelés nélkül 11% alatt volt tavaly a bankszektor tőkearányos megtérülése, amiért kevés befektető kapkodna. (Portfolio.hu, kedd 10:29)
Kutatók szerint az állatok csak játszottak. (Telex.hu, kedd 10:28)
Végre kiderült, hogy mikor landol Denis Villeneuve remekműve a megújult streaming szolgáltatás könyvtárában – szerencsére már csak néhány napot kell várnunk. (PC Guru Online, kedd 10:45)
Ma tartja Hitelezés 2024 konferenciáját a Portfolio, amely hagyományosan az év egyik legnagyobb bankszakmai eseménye. A rendezvényről ebben a cikkünkben élőben tudósítunk, érdemes visszalátogatni. (Portfolio.hu, kedd 10:33)
Egy új Covid-19 variáns, a KP.2 egyre gyorsabban terjed az Egyesült Államokban, jelenleg az új esetek 28,2 százalékáért felelős. Az omikron új változatának ez az ágense potenciálisan az esetek számának növekedését okozhatja idén nyáron, bár a szakértők szerint ez csak egy kisebb hullám lehet. A KP.2 több mutációt tartalmaz a tüskefehérjében, ami potenciálisan fertőzőbbé teheti, mint a jelenleg domináns JN.1 változatot, de az oltások hatékonyságát még vizsgálják. (Portfolio.hu, kedd 10:31)
Pénteken 10 órától lehet jegyet vásárolni a magyar labdarúgó-válogatott izraeliek elleni Európa-bajnoki felkészülési mérkőzésére. (Infostart.hu - Sport, kedd 10:23)
Így a 27 ezres városban egyetlen ellenzéki jelölt lesz, egy MSZP-s indulót nyilvántartásba vettek. (Telex.hu, kedd 11:08)
Három hónapja visszaesés tapasztalható az új autók értékesítésében. (Infostart.hu - Belföld, kedd 10:48)
Az európai fiatalok 64 százaléka szavazni kíván a június 6. és 9. közötti európai parlamenti választásokon, a megkérdezett fiatalok 38 százalékának véleménye szerint a szavazás a leghatékonyabb módszer a véleménynyilvánításra - derült ki az Európai Bizottság által hétfőn közzétett, fiatalok megkérdezésével készült Eurobarométer-felmérésből. (Infostart.hu - Belföld, kedd 09:33)
Júliusban nagyarányú fejlesztést hajt végre az adóhivatal az eÁFA rendszerén. (Infostart.hu - Belföld, kedd 09:08)
Több erre vonatkozó táblát is kihelyeztek Aszódon. (hvg.hu, kedd 08:57)
A városi önkormányzat a Facebookon azt üzente: nincs ok a félelemre, de óvatosnak kell lenni. (Infostart.hu - Belföld, kedd 08:31)
Joe Biden amerikai elnök hétfőn aláírta az orosz nukleáris fűtőanyag importjának tilalmáról szóló, a parlament mindkét háza által megszavazott törvényt - közölte a washingtoni Fehér Ház. (Infostart.hu - Külföld, kedd 11:01)
Drámai adatok egy nemzetközi jelentésben. Például a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban az izraeli erők által elrendelt kiürítések miatt már ötször-hatszor kényszerültek költözésre az emberek. (Infostart.hu - Külföld, kedd 10:36)
Tompa ütéseket hallott a személyzet. Vészhívásuk után egy órával kimentették őket, de a hajójuk már menthetetlen volt. (Infostart.hu - Külföld, kedd 10:11)
A légvédelem radarjai ellen irányuló taktika már évtizedekkel ezelőtt is bevált az amerikaiaknak Vietnámban. (Infostart.hu - Külföld, kedd 09:46)
Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedd reggel váratlanul Kijevbe érkezett, útjának célja megnyugtatni az ukránokat az Egyesült Államok folyamatos támogatásáról, és újabb fegyverek szállításáról. (Infostart.hu - Külföld, kedd 09:21)
A Liverpoolban játszó magyar válogatott futballista május 30-án élőben beszélgetett volna rajongóival a Budapest Sportarénában. (Telex.hu, kedd 10:46)
Az európai parlamenti képviselőségért járó fizetés mellett szépen hoz a konyhára az ügyvédi praxis. (168ora.hu, kedd 10:43)
Az omikron legújabb variánsa, a FLiRT, könnyebben be tud jutni a szervezetbe, hogy aztán kellemetlen tüneteivel okozzon rossz napokat. (168ora.hu, kedd 10:26)
Először adott interjút a Telexnek Orbán Viktor. A szentgotthárdi, akit barátai poénból elnök úrnak szólítanak. Öt éve már beválasztották a helyi képviselő-testületbe, most is elindul az önkormányzati választáson. Ha a fideszes névrokona Szentgotthárdon jár, szívesen meginna vele egy kávét. (Telex.hu, kedd 10:15)
A DK politikusa, Molnár Csaba Facebook-oldala legalább 6,5 milliót költött a Magyar Pétert támadó hirdetésekre. Utóbbi még egyetlen forintot sem költött a közösségi médiában. (168ora.hu, kedd 10:13)
17
34
60
80
82
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 14 db | 3 627 200 Ft |
3 találat: | 1 546 db | 34 575 Ft |
2 találat: | 49 158 db | 4 295 Ft |
5
11
25
31
38
43
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 72 db | 229 050 Ft |
4 találat: | 2 413 db | 6 835 Ft |
3 találat: | 36 259 db | 2 845 Ft |
Három évvel első felesége elvesztése után Márió szívét újra betöltötte a szerelem; Izabella lett az újdonsült hitvese. (Velvet, kedd 10:20)
Szörnyű titkokat rejt ez az ismert hely. (borsonline.hu, kedd 09:00)
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat! (Velvet, kedd 08:52)
Több személyautó ütközött. (borsonline.hu, kedd 08:36)
A szakember elárulta, hogy mikor fordulj orvoshoz. (borsonline.hu, kedd 08:30)
Varga Viktor egy karddal esett neki Csutinak. (borsonline.hu, kedd 08:25)
2
4
11
12
26
27
31
1
16
17
20
30
32
33
7 találat: | 1 db | 216 068 210 Ft |
6 találat: | 36 db | 457 840 Ft |
5 találat: | 1 670 db | 9 870 Ft |
4 találat: | 28 295 db | 3 015 Ft |
28
31
39
45
49
8
11
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 657 126 € |
5+0 találat: | 1 db | 56 978 030 Ft |
4+2 találat: | nem volt | 3 417 595 Ft |
4+1 találat: | 4 db | 170 230 Ft |
3+2 találat: | 19 db | 90 570 Ft |
4+0 találat: | 19 db | 56 250 Ft |
2+2 találat: | 336 db | 14 475 Ft |
3+1 találat: | 483 db | 10 290 Ft |
3+0 találat: | 1 200 db | 7 995 Ft |
1+2 találat: | 1 750 db | 7 175 Ft |
2+1 találat: | 7 952 db | 4 795 Ft |
A regény a 7. századi Arábiába kalauzol minket, egy kislány felnőtté válásának leszünk szemtanúi. Aisha vitatott alakja az iszlám történelmének: édesapja…
Bepillanthatunk a Brian élete forgatásának kulisszái mögé A Magyarországon is népszerű brit társulat, a Monty Python Repülő Cirkusza 1977-ben nem kevesebbre…
David Hunter igazságügyi antropológus évekkel ezelőtt hátat fordított londoni életének, és háziorvosi állást vállalt a norfolki lápvidék egyik csendes falujában…
Haraldvárosban titokzatos tolvajok garázdálkodnak. Nyoma vész többek között Monsen pék élesztőkészletének, az új stéghez szánt hordóknak és a parkban növő borókabokroknak is…
Csutival és Lópacival mindent megtudsz a lovaglás alapjairól. Most már nemcsak a mesekönyvben élvezheted mulatságos társaságukat, hanem ebben a foglalkoztató…
Barangolás az istenek szigetén balinéz templomokban, szent barlangokban,csodálatos tengerpartokon és a majmok erdejében.
Angol és skót futball, magyar Eb-kerethirdetés, vízilabda BL negyeddöntő, kosárlabda NB I döntős mérkőzés látható élőben a sportcsatornákon. (Infostart.hu - Sport, kedd 08:55)
Ha lemaradt volna, cikkünkben mutatjuk a találatot is. (Sport365.hu, kedd 08:14)
Edzője viszont ezúttal valamilyen szinten igazat adott neki. (Sport365.hu, kedd 07:14)
Gary Neville kiakadt a United stratégiájára (Sport365.hu, kedd 06:44)
Dél-Korea helyett választotta a juharleveleseket. (Sport365.hu, kedd 06:14)
Madridban kivárásra játszanak (Sport365.hu, kedd 05:44)
Érdekes fordulat néz ki Münchenben (Sport365.hu, kedd 04:44)
A 13. kerületben, a Váci út szomszédságában jön létre a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia nagy ívű vegyes funkciójú fejlesztése. A Marina City a Meder utca és az Újpesti-öböl közötti területen, közvetlenül a folyóparton kap helyet. A beruházás méreteiben a Corvin Sétányhoz mérhető városfejlesztést jelent, ami a Duna mellett, 1,2 km hosszú partszakasszal, mindenki számára nyitott zöldterületekkel, okos megoldásokkal és könnyű megközelíthetőséggel valósul meg. A Portfolio a tervezési szakaszról kérdezte… (Portfolio.hu, kedd 11:00)
A legnagyobb lengyel logisztikai szolgáltató, a Rohlig SUUS Logistics első magyarországi, közel 7000 négyzetméteres raktára a nyár közepén kezdi meg működését a HelloParks Maglód 45 ezer négyzetméteres MG3-as létesítményében. (Portfolio.hu, kedd 10:59)
A bankrendszer kész a hitelezésre, a képessége és a készsége is megvan erre. Összességében pozitív a kép a vállalati hitelpiacon, a kiskereskedelem bővülése, az új autók eladásának növekedése, a jegybanki alapkamat csökkenése, a reálbérek növekedése be fog gyűrűzni a vállalati oldalon, a vállalati hitelkereslet nőni fog - fejtette ki Szabó Levente, az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese Hitelezés 2024 konferenciánkon. (Portfolio.hu, kedd 10:48)
Több, mint másfélszeresére nőtt egy év alatt a Valton-Sec adózott eredménye. (hvg.hu, kedd 08:52)
Tartalékolnak a Hunguest tulajdonosai, egy fillér osztalékot sem vettek ki a szállodaláncból. (hvg.hu, kedd 08:45)
Hosszabbak az átfutási idők, kisebb a beszállítói kör, a gyógyszergyártásnak és -kereskedelemnek globálisan megnőtt a tőkeigénye. A Richter első negyedéves eredménye nem volt rossz, de azért annyira nem fényes, 15 milliárd forint nem realizált eredmény csak árfolyamhatásnak köszönhető. A “rubel-ellenszél ugyanakkor 15 százalékkal húzta vissza az eredményt. (hvg.hu, kedd 08:28)
Az erről készült tanulmány szerzői szerint az Ozempic és a Wegovy hatóanyaga, a szemaglutid a legnagyobb orvosi áttörés lehet a sztatinok óta. (hvg.hu, kedd 07:51)
Jobban kellene gazdálkodni, nem panaszkodni – üzente a Nemzetgazdasági Minisztérium a kis benzinkutaknak. (hvg.hu, kedd 07:34)
Mindezt az európai parlamenti képviselőségért járó 7584 euró, vagyis nagyjából 3 millió forint tiszteletdíj mellett. (Telex.hu, kedd 10:11)
Az egyházak állami támogatása az állami oktatási kiadások felét érik el. (168ora.hu, kedd 10:10)
A magyarok 51 százaléka szerint az EU-ban is rossz irányba mennek a dolgok, uniós szinten a megkérdezettek 49 százaléka válaszolt így. (Telex.hu, kedd 10:02)
A férfi a török kormány engedélyével, helyi kutatókkal közösen dolgozott, az ügy hátterében egy bejelentés áll. (Telex.hu, kedd 09:56)
Vitézy Dávid, Karácsony Gergely kihívója a Facebook-on jelentette be, hogy lesz vita, igaz, csak a Partizánon. (168ora.hu, kedd 09:42)
Kicsi, megfizethető és nagy üzemanyag-hatékonyságú hajtómű fejlesztésének finanszírozásába kezdett a NASA. Az űrhivatal és a mérnökök reményez szerint a technológia forradalmasíthatja az űrutazást. (hvg.hu, kedd 09:03)
Bemutatta az OpenAI a GPT-4o AI modellt, ami valós időben képes a szöveges mellett hang- és képalapú interakcióra, mindezt ingyenesen, bárki számára elérhetően. (Infostart.hu - Tudomány, kedd 08:43)
Az amerikai légierő két repülőgépe 1931 km/h sebesség mellett mutatott be harci manővereket. A dolog különlegessége? Az egyiket csak az algoritmusok irányították. (hvg.hu, kedd 08:03)
Pillanatok alatt válaszol, megold matematikai problémákat, és tényleg úgy beszél, mintha egy másik emberrel diskurálna az ember: befutott a GPT-4o, a ChatGPT mögött álló új modell. (hvg.hu, kedd 07:08)
A Microsoft szerint hiába tartanak sokan attól, hogy a mesterséges intelligencia elveszi az állásukat, valójában az irodai dolgozók 75 százaléka már most is használ MI-t, akkor is, ha ő maga nem tud róla. (hvg.hu, kedd 07:03)
A Bloomberg szerint az Apple arra készül, hogy az USA-n kívül is piacra dobja a drága Vision Pro headsetet. (IT café, kedd 10:03)
A jelentések szerint újra viselhető eszközzel próbálkozna a Meta, ezúttal AI-alapon. (IT café, kedd 08:36)
Egy nonprofit kriptoszervezet új politikai akcióbizottság keretében gyűjt jelentős pénzösszegeket a tagjaitól azért, hogy kriptobarát politikusok kerüljenek fontos pozíciókba az USA-ban. Nem egyedüliként. (IT café, kedd 07:00)
AI-alapú adatvédelmi funkciót (reklámblokkolót) kaphat a Safari böngésző az iOS 18-ban, de brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy ez anyagi katasztrófát okozhat az ágazatban. (IT café, hétfő 14:04)
Parlamenti vizsgálatot kezdenek a közösségi média káros hatásai miatt. (IT café, hétfő 12:05)
Helyette a 200 megapixeles főkamera 200 megapixelét kamatoztatná a Samsung. (Mobilarena, kedd 10:18)
Az AD103 GPU-val szerelt konstrukció a Shadow széria hírhozója, ami hirtelenjében egy olcsósított, alternatív színvilágú Ventusnak látszik. (PROHARDVER!, kedd 09:54)
Valós idejű, gyakorlatilag teljesen késleltetésmentes beszélgetést képes folytatni a legújabb GPT-modell. (HWSW Informatikai Hírmagazin, kedd 09:32)
A 3490 dolláros headset forgalmát valamelyest fellendítheti a nyitás az új piacok felé. (HWSW Informatikai Hírmagazin, kedd 09:17)
Valóban készül a középső modell, örülhetnek a kompakt kameramobilok szerelmesei. (Mobilarena, kedd 09:01)
A Downton Abbey 3-at ismét Simon Curtis rendezi, és a színészek többsége is visszatér a második részből. Hivatalosan is elkezdődött a Downton Abbey 3. részének gyártása, miután a Focus Features és a Carnival Films a közösségi médiában bejelentette a hírt – írja a Deadline. Visszatérnek a Downton Abbey: Egy új korszak főszereplői, melléjük pedig több […] The post Paul Giamatti és mások csatlakoztak a Downton Abbey 3-hoz appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, hétfő 15:09)
Kiderült, hogy a Magyar Mozgókép Díj előzsűrije mely alkotásokat és alkotókat jelöli a 2024-es elismerésekre. Jelölt lett egyebek mellett a Lefkovicsék gyászolnak, Kizlinger Lilla és Koltai Lajos is. A díjátadóra a MOZ.GO-n kerül sor. Idén az alkotók nyolc kategóriában – játékfilm, tévéfilm, kisjátékfilm, egészestés animáció, rövid animáció, egészestés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, és tévésorozat – nevezhettek […] The post Megvannak a Magyar Mozgókép Díjak idei jelöltjei appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, hétfő 11:18)
Az auschwitzi tetováló (The Tattooist of Auschwitz) Heather Morris azonos című könyvéből készült Lale Sokolov egykori szlovák zsidó fogoly valós története alapján. Az auschwitzi koncentrációs táborban Sokolov azt a feladatot kapta a náciktól, hogy azonosítószámokat tetováljon a foglyok karjára. Így ismerkedik meg Gitával, szerelem szövődik közöttük. Vajon fel lehet-e építeni egy új életet az átélt […] The post Tetovált számsorok lidérces fogságában – Az auschwitzi tetováló appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu)
Így néz ki a The Terrifier 3 főhőse. (SG.hu Hírmagazin - Film, kedd 09:28)
Deadpool visszatér… és nincs egyedül! Tervezett hazai bemutató: 2024. július 25. [...] Bővebben! (DVDNEWS, kedd 04:12)
Nincs új a nap alatt, az új Majmok bolygója is bukás itthon (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 20:00)
Kiszálltak a rendezők az új Menekülés New Yorkból-filmből. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 18:10)
Előre hozták az új Terrifier premierjét. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 15:51)
Oscar-díjas főszereplőt kapott az új Blade Runner. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 13:30)
Majdnem 130 millió dolláros világbevétellel indított az új Majmok bolygója. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 11:28)
Beigazolódni látszik a pletyka, miszerint a BAFTA-díjra jelölt Mark Strong is szerepelni fog a Batman Maxra érkező spinoffjában – ezúttal a színész személyi edzője árulkodott. (PC Guru Online, kedd 11:00)
Némi halasztás után a hónap végén vethetjük bele magunkat a herceg legújabb kalandjaiba. (GAMEPOD.hu, kedd 11:00)
Megérkezett a szinkronizált változat Az oroszlánkirály előzményfilmjének traileréből. (GameStar Online Hírek, kedd 10:34)
Néhány hónappal azután, hogy kivágták az Overwatch PvE szekciójának fejlesztőit, most új embereket keresnek. (GameStar Online Hírek, kedd 10:04)
A szabályos közlekedéshez tudni kell a választ ezekre a kérdésekre. (Femina - Utazás, hétfő 11:18)
A Balaton-felvidéknek is van saját kéktúrája, az útvonal mentén gyönyörű települések sorakoznak. (Femina - Utazás)
A sarki fény, az aurora borealis ismét látható volt Magyarországról. (Femina - Utazás)
Sokan nem tudják, mit jelez ez a tábla pontosan. (Femina - Utazás)
Ezeket a varázslatos görög szigeteket kevesebben ismerik a zsúfolt turistaközpontoknál. (Femina - Utazás)
A hollywoodi sztárok valamennyi generációja, Richard Gere-től Meryl Streepen át olyan feltörekvő csillagokig, mint Barry Keoghan, Jacob Elordi, Margaret Qualley és Anya Taylor-Joy, képviselteti magát a kedden kezdődő 77. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon, amelynek hivatalos programjában 22 film versenyezhet az Arany Pálmáért. (hvg.hu, kedd 09:04)
George Lucas a XX. század talán legnagyobb mesemondója, aki kitörölhetetlen nyomot hagyott a popkultúrán, pedig alapvetően egy visszahúzódó, az autókért rajongó fiú volt. Nem csak a Csillagok háborúja univerzumát álmodta meg, hanem például Indiana Jones is hozzá kötődik. (hvg.hu, kedd 08:33)
A hollywoodi sztárok valamennyi generációja, Richard Gere-től Meryl Streepen át olyan feltörekvő csillagokig, mint Barry Keoghan, Jacob Elordi, Margaret Qualley és Anya Taylor-Joy, képviselteti magát a kedden kezdődő 77. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon, amelynek hivatalos programjában 22 film versenyezhet az Arany Pálmáért. (Infostart.hu - Kultúra, kedd 08:05)
A hatszoros Grammy-díjas amerikai szaxofonművész 78 éves volt, rákbetegségben szenvedett. (hvg.hu, kedd 07:04)
A Nivegy-völgyben 2024. május 18-19-én (szombat-vasárnap) rendezik meg a Pünkösdi Nyitott Pincék rendezvényt. Tíz pincészet várja a látogatókat kiváló balatoni boraikkal, páratlan hangulattal és buszos transzferrel. (Zene.hu - hírek, kedd 10:43)
Május 17-én megnyílik Budapesten a Városháza pop-up park, ahol tavasztól késő őszig várják tematikus estékkel és programokkal a látogatókat Először Budapest alapításának 150. évfordulóján, november 17-én nyitott ki a Városháza udvara, május 17-től azonban nem csak egy adott időre, hanem folyamatosan nyitva tart majd az egyedi utcabútorokkal és növényekkel kialakított új közösségi tér – közölte […] (Magyar zene, hétfő 19:40)
Július 3-a igazi poptörténeti pillanatnak ígérkezik, hiszen több mint három évtizedes pályafutása során először látogat hazánkba Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata, a Take That. Ha ez önmagában nem lenne elég hír, egy igazi szenzáció is létrejön ezen az estén, hiszen eredeti felállásában újra színpadra áll a ‘90-es évek egyik kultikus hazai csapata, Császár Előd és Hoffer Dani duója, az FLM! (Zene.hu - hírek)
Két Eurovíziós győzelem után már ideje volt Az Eurovíziós Dalfesztivál egyetlen kétszeres női győztese, Loreen ad koncertet jövőre Budapesten. A svéd énekesnő 2025. március 2-án lép fel az Akvárium Klub NagyHalljában – közölték a szervezők kedden az MTI-vel. Loreen a 2012-es bakui győzelmét tavaly Liverpoolban ismételte meg. A 40 éves előadó jövő tavaszi budapesti koncertjén […] (Magyar zene)
Kucsera Gábor hosszú idő után először szólalt meg arról, hogy félrelépett, amikor együtt voltak Tápai Szabinával. (Femina - Hazai sztár, kedd 11:06)
A Jóban Rosszban sztárja, Gazdag Tibor a színészkedés mellett civil szakmában is dolgozik. (Femina - Hazai sztár, kedd 09:46)
Ónodi Eszter egy különleges böjtöt követ már közel egy éve, melynek hatására sokkal egészségesebbnek is érzi magát. (Femina - Hazai sztár, kedd 09:06)
Harry herceget és Meghan hercegnét adózásra szólították fel. (Femina - Világsztár, kedd 08:41)
Ha szeretnéd csökkenteni a narancsbőrt, és simábbá, feszesebbé tenni a combodat, a krémek helyett ezeket a trükköket vesd be. (Femina - Szépség és divat, kedd 07:46)
A savanykás kefir nagyon jól megy a palacsinta tésztájába. (Femina - Recept, kedd 10:08)
A rántott mozzarellarudak fűszeres panírba forgatva különösen finomak. (Femina - Recept, kedd 09:08)
Az ananászos ázsiai sült rizs tökéletes köret lesz húsok vagy zöldségek mellé. (Femina - Recept, hétfő 09:12)
A lapított húspogácsával megpakolt smash burgert otthon is el tudod készíteni. (Femina - Recept, hétfő 08:08)
A csokidarabos kuglóf alapreceptjének elkészítése nem is lehetne egyszerűbb, és semmi különleges hozzávalóra nem lesz szükséged hozzá. (Femina - Recept)
Az erythema nodosum a bőr alatti zsírszövetek gyulladásos megbetegedései közé tartozik. Nagyon gyakori bőrbetegség, amely a lábszár elülső, ritkábban a hátsó felszínén alakul ki, de fenéken és a törzsön is megjelenhet. (WEBBeteg, kedd 09:25)
Nem minden ételt érdemes forró levegős sütőben elkészíteni. (Femina - Egészség, kedd 08:36)
Nagyon hatékony ez a teszt, amivel a demenciát már a korai szakaszában fel lehet ismerni. (Femina - Egészség, kedd 06:50)
Szerelembe esni könnyű, de a kapcsolatok fenntartása már nehezebb lehet – annak ellenére, hogy a filmek mit próbálnak eladni nekünk. Mint minden más az életben, amit érdemes megélni, a kapcsolatok is munkát igényelnek. Egyes párok sikeresen átvészelik az elkerülhetetlenül kitörő viharokat, míg mások egyszerűen eltávolodnak egymástól. (WEBBeteg, kedd 05:03)
Cikkünkben a hepatitis E-fertőzés diagnosztizálásáról, a betegség lefolyásáról, lehetséges szövődményeiről, kezeléséről és a megelőzési lehetőségekről olvashat. (WEBBeteg, hétfő 18:05)
A hamarosan érkező újítással a webhelyekre beágyazott videókból sem maradhat már el a fejezetekre osztás - egyéb hasznos funkciókkal együtt. (Infostart.hu - Életmód, kedd 06:13)
A vízügyi hatóság engedélyével megvalósuló beruházásról azért döntött az önkormányzat, mert a Deseda egyre népszerűbb a kaposváriak és a turisták körében. (Infostart.hu - Életmód, kedd 05:45)
Új külsőt varázsolhatsz az egész konyhának az egyszerű, de türelmet igénylő művelettel. (Femina - Otthon, hétfő 16:56)
Kísérteties hasonlóságot vélnek felfedezni a párizsi játékok hivatalos zenéje és egy jól ismert dallam között. (Infostart.hu - Életmód, hétfő 11:31)
Minden országban és minden eszközön elérhető lesz az újdonság. (Infostart.hu - Életmód, hétfő 06:52)
Hogyan válasszunk ládát, milyen földdel töltsük fel és hogyan tápláljuk, öntözzük benne a virágokat? Összegyűjtöttük a tudnivalókat. (Balintgazda.hu, kedd 09:51)
A virágos növények életműködéséhez megfelelő hőmérsékletre, fényre és vízben oldott tápanyagokra van szükség. Az általános szabály alól azonban van kivétel is és ez erősíti a szabályt! (Balintgazda.hu, kedd 09:51)
A gazdák és a kertészek azokat a növényeket nevezik kétéveseknek vagy kétnyáriaknak, amelyek az első életévükben kifejlődnek ugyan, de virágot és magot csak a következő évben hoznak. (Balintgazda.hu, kedd 09:51)
Olvasói kérdésként érkezett. (Balintgazda.hu, hétfő 11:11)
Utcáink, tereink, parkjaink egyik leggyakoribb és legszebb fája a hársfa. Nem csoda hogy olyan sok költő megénekelte és olyan sok festő megfestette a gyönyörű, szabályos koronát nevelő hársfákat. (Balintgazda.hu, hétfő 11:10)
Daliásan küzdött a háromhengeres Ecotec, de azért nem pofozta fel az RS6-okat és S65 AMG-ket a belső sávban. (Totalcar - 24óra, kedd 11:08)
A rendszer a kerék vibrációjából mondja meg, hogy lazák a kerékcsavarok. (Totalcar - 24óra, kedd 10:02)
Nem jött be a sportos almárka, visszatérnek a tradicionális GTI jelöléshez. (Totalcar - 24óra, kedd 08:55)
Ismét itt egy kedves, előzékeny taxis, aki sokat tett azért, hogy enyhüljenek az őket egyébként jogtalanul sújtó előítéletek. (Totalcar - 24óra, kedd 07:35)
Egyelőre csak tesztelik, de a vontató önállóan közlekedik majd a meghatározott árufuvarozási központok között. (hvg.hu, kedd 06:41)
Valóságos rejtély, hogy vajon hová nézett a sofőr, miközben kanyarodott. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 21:51)
Sávot és irányt is tévesztett. Az eset még 30-án történt, most lett ügy az esetből. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 20:23)
A többszörösen visszaeső bűnöző kölcsönadott az egyik sértett barátnőjének, és most vagy a pénzét, vagy az azon vásárolt dolgot követelte vissza, csak épp először rossz embertől. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 20:10)
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben személyes adattal való visszaélés miatt a Veszprémi Járásbíróság hétfőn kihirdetett nem jogerős ítéletével. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 15:52)
A kialakult összetűzésben hatan verekedtek össze, míg végül az egyik résztvevő kést rántott és megsebesítette ellenfelét. A megkéselt férfit és két társát a mentő vitte el, a másik hármat pedig rövid időn belül azonosították és elfogták a rendőrök. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 13:56)
Az önkéntes tűzoltó egyesületek ezzel is tudnak pályázni. (Lánglovagok.hu, hétfő 18:06)
A látogatók előtt megnyílt épület tűzvédelmére vetettünk néhány pillantást. (Lánglovagok.hu)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
A hivatásos tűzoltóság helyett már Repülőtéri Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság működik. (Lánglovagok.hu)
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat egy művezetővel szemben (Lánglovagok.hu)
Pamela házassága a szakadék széléhez ért. Három gyerekkel, és egy jóképű, sikeres férjjel az oldalán, úgy érzi, ő nem sokat ér. A mindennapjai szürkeségében…
Állok, ülök, fekszem, aztán újra kicsit állok, én vagyok a kutya, aki boltok előtt várok. ,,Aki ilyeneket tud írni, az nemcsak a kutyákat imádja, de valószínűleg…
Kitörési pontok a magyar sikerhez. A magyarság az elmúlt 500 év hányattatott történelmének nemcsak szenvedő alanya, hanem okozója is volt. A szerző választ…
Az általános iskolai helyesírási tananyagot oldott nyelvezetű szabályokkal bemutató kötet 1970 gyakorlómondatot és 245 diktálásra szánt gyakorlószöveget tartalmaz…
Ez az album a www.fotovilag.hu internetes fotómagazin alkotóközösségének legjobb képeit tartalmazza.