Menü betöltése...
»Utazás»Csabó utazási blogja
Bejelentkezés
Várj...
E-mail:
Jelszó:
Bejelentkezés
Utazási blog

Csabó utazási blogja
25  0  3

Csabó utazási blogja

Magyarország, Székesfehérvár - Bory vár

Aki Székesfehérvár közelében kalandozik, vegye fel programjába - a város egyéb nevezetességei mellett - a Bory várat. Korábban magam sem hallottam felőle, de aztán 2008-as látogatásunk után, hogy jobban megismerjem, tavaly is elmentünk oda, összekötve egy Velencei tavi kirándulással. A várat Bory Jenő (1879-1959) szobrász-festőművész hozta össze feleségével évtizedeken keresztül…

Olaszország, Punta Sabbioni

Kedves kis városka, csak azért említem meg, mert minden alkalommal itt hajóztunk be Velence irányába, Itt vettük meg a bérletünket három napra és itt hagytuk a kocsinkat is a térképen látható körforgalom és a kikötő között lévő parkolóban. (7 Eur) Szerencsére az autónkkal nem történt semmi atrocitás. A hajók többször indulnak, csak ne felejtsük megnézni…

Olaszország, Velence

Velencéről már sok mindent leírtak, nem tudok sokat hozzátenni, ha csak nem annyit, hogy régi szerelmem és időnként meg kell látogatni. Írás helyett néhány képet tettem ide.

Horvátország, Orebic (Peljesac f.sziget)

Nem túl látványos hely, ismertsége abból fakad,hogy innen indulnak a kompok Korcula szigetére.Persze a mediterrán hangulat megvan, a környéken jókat lehet kirándulni, hegyre mászni (részemről kocsival). A panoráma a magasból gyönyörű, Szemben Korcula városa, alant a korculai csatorna, ami a szörfösöknek fogalom.

Olaszország, Lido di Jesolo

Egy barátságos kis szállodában foglaltunk helyet, közel a centrumhoz. Homokos, gazos, de zárt parkolót is kaptunk, az ellátás -félpanzió- nagyon jó volt. Zsúfoltság semmi, a személyzetre és a szinte állandóan ott tartózkodó tulajra sem lehetett panaszunk. Az első nap ismerkedés a tengerrel (100 m-re volt) és este a városkával, igyekeztünk felszívni…
Várj...
Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!

Ausztria, Obertraun

Ebben a kedves, csodálatos fekvésű faluban volt a szállásunk. Maga a falu kimondottan az üdülést szolgálja, különösebb nevezetességgel nem dicsekedhet, hacsak azzal nem, hogy a mögötte magasodó Dachstein előszobája. A kertek végében elterülő hallstatti tó fürdésre is alkalmas, persze főleg NDK turistáknak. Kipróbáltam, bírtam néhány percig... A…

Olaszország, Chioggia

Valódi, élő halászfalu, de inkább város. Csatornái tele halászhajókkal, csónakokkal. Ahogy olvastam valahol, az adriai halászat egyik központja - ma is. Amúgy meg olyan mint Velence, katonai hasonlattal ez a gyakorló, Velence meg a kimenő ruhát viseli. Minden egyszerűbb és hétköznapibb, mégis nagyon érdekes. Ha van hajóbérletünk, mindenképp látogassunk ide…

Horvátország, Split

Split jó nagyra nőtt kikötő- és iparváros. Bármerről a városba érve fél-egy órás is lehet az út a centrumig, lámpás nagy kereszteződések hátráltatják a turistát. Aztán a kikötőbe érve már igazi mediterrán hangulat fogadja az érkezőt. Sétányok, pálmafák, a kikötőben hatalmas hajók, hullámzó tömeg, presszók, fagylaltozók teremtik a hangulatot. A fő látnivaló…

Magyarország, Sopronpuszta

Sziasztok, aki esetleg majd Sopronban és környékén üdül, feltétlen vegye programjába a Páneurópai piknik színhelyét Sopronpusztán. A terület és a jelenleg is nyitott határ gyönyörűen gondozott, megér egy kis kirándulást. Akik életük nagyobb részét a vasfüggöny mögött töltötték, azokat különösen megérinti a hely szelleme. És most idézek: A két ország…

Olaszország, Padova

Persze ide már autóval mentünk, meglepően könnyen találtunk parkolóhelyet, elég közel a centrumhoz. Igazi nagyváros, Giotto és Donatello városa. Sok a park, nagy zöldterületek, szellős a város. Egyik fő nevezetessége a San Antonio templom a sok kupolájával, az előtte elterülő hatalmas téren Donatello lovasszobra, Így együtt nagyon lenyűgöző a turista számára…

Horvátország, Trogir - Ciovó

Sziasztok! Néhányszor már meglátogattuk ezt a gyönyörű várost, de három éve egy hetet töltöttünk itt. Néhány szűkszavú bejegyzést már találtam itt róla, képeket viszont alig. Gondoltam, kiegészítem az előzőeket ,főleg fotókkal. A város maga egy ékszerdoboz, sok száz éve épült házakkal, mintha egy szabadtéri múzeumba csöppent volna a látogató. Valamikor…

Ausztria, Wolfgangsee -Schafberg

A Wolfgang-tónál már jártunk korábban, de látván a környező hegyeket és tavakat, úgy gondoltam, jó lenne ezt felülről is megtekinteni. Ez úgy sikerült, hogy elautóztunk a tó északi partján fekvő St.Wolfgang-ba, a tó névadójához. A városka klimatikus üdülőhely, gyönyörű házakkal, kikötővel és felette a Schafberg magaslattal, ahová fogaskerekű visz fel…

Olaszország, Garda tó, Lago di Garda

Veronai látogatáshoz - ha már ilyen messze eljöttünk - hozzá tartozónak éreztem a Garda tó körbejárását. Bár az időnk már kevés volt, arra még futotta, hogy körbe autózzuk a tavat megszakításokkal. Nem lehetett nem megállni egy-egy szép részletnél. Természeti szépség akad bőven, de az egész tó és környéke annak nevezhető. A nyugati oldalon magasan…

Horvátország, Hvar sziget fővárosa Hvar

Üdvözlök Mindenkit! A Spliti bejegyzésemnél már említettem,hogy egynapos látogatást tettünk Hvar szigetén. Autóval rohantunk szállásunkról Primostenből Splitbe - nagyon korán indult a hajó - és még így is délelőtt értünk a szigetre. A kocsit Splitben, a kikötőben hagytuk, egy napra felesleges lett volna horror árért bekompolni. A komp Stari Gradban…

Olaszország, Murano

Először jutottam el Muranoba, Mindig kíváncsi voltam, hol készítik a világhírű muranoi üveg dísztárgyakat. És most azt is láthattam,miként készülnek ezek a szépséges remekművek. A város amolyan szerényebb, iparias Velence, de azért nagyon sok szépséget tartogat az idelátogatóknak. Dómja kívül-belül nagyon szép, Bellini képeket őriz a látogatóknak…

Horvátország, Vrsar

Üdv Mindenkinek! Tavaly utószezonban egy jól sikerült hetet töltöttünk Vrsarban. Az utószezon már csak azért is jó, mert általában közel felére csökkennek a szállások árai és az már hab a tortán, ha jó időt fogunk ki. Nos mi kifogtuk, végig nyár, szinte kánikula volt napozással, fürdéssel. Az Isztrián már voltunk néhányszor,de Vrsarban még nem tettünk látogatást…

Ausztria, Grossglockner és útja

Régi vágyam volt, hogy ide eljussak, bár ezért több mint száz km-t kellett autózni, hogy Bruckba eljussunk, a hegyi út kezdetéhez. Használata fizetős, jól megkérik az árát. Mindenesetre kedves gesztus tőlük, hogy rossz idő esetén néhány euróért újra fel lehet menni egy éven belül, márpedig itt gyorsan változik az időjárás. A fizetőkapunál még esett…

Horvátország, Korcula

Mokalo-Orebicből többször áthajóztunk Korcula városába. Az első benyomásom, hogy egy kis Dubrovnikot látok, amiről később kiderült, csak a kicsi igaz, a hangulata másabb köszönhetően a kisebb nyüzsgésnek, méreteknek, viszont nagyon szép és elvarázsolja a látogatót. Az Óvárost rövid idő alatt be lehet járni, de nem árt az ismétlés, ezért is mentünk át többször…

Horvátország, Mokalo

Szállásunk és támaszpontunk Orebic mellett.

Olaszország, Verona

Itt külön írom le, de Velencei leírásnál említettem, hogy eltúráztunk Veronáig egy napi hideg élelemmel, mert támaszpontunktól Jesolótól jó messze van és valamikor 20 éve jártam már arra futtában, de újra erős késztetést éreztem a város meglátogatására. Nem állítom, hogy sikerült bejárnunk az egészet, de a kommersz látványosságokon kívül - mint…
Oszd meg ezt a blogot: Csabó utazási blogja

Facebook

Twitter

Viber

Messenger

WhatsApp

Telegram

Skype

Blogger

Flipboard

LinkedIn

Reddit

Buffer

E-mail

Gmail

Itt voltam!

Bakancslista

Az utazási blog készítője még nem hozott létre egyetlen nyilvános bakancslistát sem!

Útvonal