A hatalom visszaszerzésére törekszik a német Kereszténydemokrata Unió (CDU). Németország legnagyobb konzervatív pártjának kongresszusa elfogadta az új programot: a hetvenoldalas dokumentum a korábbi, immár tizenhat éves programot váltja fel, amely felett eljárt az idő. A párt felett azonban aligha, a 2021-es választási kudarc után mára ismét Németország legerősebb pártjává vált. (Infostart.hu - Külföld, csütörtök 16:33)
Hadházy Ákos a Transparency International segítségével kiperelte a 244 milliárdos szerződést, amit Tiborcz István üzlettársa kötött az állammal. Kiderült, a zuglói önkormányzat tárgyalási pozíciója sokkal jobb, mint ahogy eddig hitték. (Telex.hu, csütörtök 16:27)
Ettől függetlenül a rendőrség tovább folytatja a nyomozást. A megsérült színészek továbbra sem kaphatnak kártérítést, várniuk kell, amíg felelőst nem találnak. (Infostart.hu - Belföld, csütörtök 17:05)
Dobozos egyterű ritkán kap ennyire vagány külsőt, a praktikum meg a felépítése miatt adott, akkor mégis mi nem stimmel? (Totalcar - 24óra, csütörtök 17:05)
Kína korábban nagyon szoros kapcsolatot ápolt Srí Lankával, Peking beruházások során vitte a szigetországba. A hatalmas hiteleket azonban Colombo nem volt képes tovább fizetni, ami megtörte a keleti nagyhatalomba vetett hitet az országban. Az Indiai-óceán stratégiai pontján elhelyezkedő állam inkább Kína régi riválisához, Indiához kezdett közeledni – írja a Nikkei Asia. (Portfolio.hu, csütörtök 17:04)
Ez a viktoriánus, steampunk stílusú Londonban játszódó RPG ötvözi a körökre osztott harcot és a cirkuszmenedzsmentet. (PC Guru Online, csütörtök 17:00)
Péntek éjjel, szombat hajnalban érheti el a nagyenergiájú részecskefelhő a Földet - írja az Időkép . (Portfolio.hu, csütörtök 17:00)
Az 5,9, 6,4, illetőleg 6,8 hüvelykes készülékeket is fogadó gamepadból a Bluetooth lapka sem hiányzik. (PROHARDVER!, csütörtök 16:59)
Kigyulladt egy romos lakóház csütörtökön Szolnokon, a tűzoltók az egy órán át tartó oltási munkálatok közben egy hatvanas éveiben járó férfi összeégett holttestét találták meg – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője. (Infostart.hu - Belföld, csütörtök 16:58)
Még tovább nyúltak a várólisták. A műtétek 80 százalékát az orvosok negyede végzi. (Infostart.hu - Belföld, csütörtök 16:23)
Újraindult a vonatforgalom a korábbi balesetek helyszínén, Inárcs-Kakucs és Ócsa, valamint Sáránd és Debrecen között - közölte a Mávinform. (Infostart.hu - Belföld, csütörtök 16:06)
A Budapesten tartózkodó kínai elnök konvojának útvonalán próbáltak többen tiltakozni tibeti zászlóval, de a magyar rendőrök és a civil ruhás kínaiak megakadályozták. Ellenzéki politikusok is próbáltak tiltakozni, ők is kaptak figyelmeztetést. (Belföld - Szabad Európa, csütörtök 16:00)
A Hálózatban Működő Gyógyszertárak Szövetségének elnöke szerint az új patikaszabályok jelentik a túlélést a kistelepülési fiókgyógyszertáraknak, mert sok helyen már háziorvos sincs, és 15 perc várakozás a gyógyszerészre még mindig jobban megéri, mint elutazni a legközelebbi patikáig. (Infostart.hu - Belföld, csütörtök 15:22)
Péntek éjfélig kell dönteniük a helyi választási bizottságoknak az önkormányzati és nemzetiségi választáson indulni szándékozó jelöltek nyilvántartásba vételéről. (Infostart.hu - Belföld, csütörtök 15:11)
Volodimir Zelenszkij elnök elbocsátotta a katonai szolgálatból Valerij Zaluzsnijt, az ukrán fegyveres erők korábbi főparancsnokát, egy másik rendelettel pedig Ukrajna londoni nagykövetévé nevezte ki – derült ki az elnöki honlapon csütörtökön közzétett rendeletekből. (Infostart.hu - Külföld, csütörtök 16:15)
A georgiai fővárosban hetek óta tartó tömegtüntetések után május 7-én Telaviban gyűltek össze az aktivisták, hogy hangot adjanak dühüknek a külföldről finanszírozott szervezeteket érintő törvénytervezet miatt. Eközben Tbilisziben folytatódtak a demonstrációk, főként fiatalok vonultak a kormányzó Grúz Álom párt irodái elé. A tüntetéseken több embert letartóztattak. A rendőrséget túlzott erőszakkal vádolják. (Külföld - Szabad Európa, csütörtök 16:15)
Két ember meghalt a dél-ukrajnai Nikopol várost ért orosz légi csapásokban - közölték a helyi hatóságok csütörtökön. (Infostart.hu - Külföld, csütörtök 15:57)
A kijevi parlament menesztette Mikola Szolszkij mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztert, akit állami földek illegális megszerzésével vádolnak. Erről Jaroszlav Zseleznyak ellenzéki parlamenti képviselő számolt be. (Infostart.hu - Külföld, csütörtök 15:45)
A férfi szerint a beszállító alkatrészein esetenként 200 hiányosságot is talált. Korábban két szakember hasonló állításokat fogalmaztak meg, idén mindketten meghaltak. (Telex.hu, csütörtök 16:49)
Az Európai Unió csütörtökön tartja az idei Európa-napot. Az unalmas ünnepségek helyett most minden szem az egy hónap múlva esedékes európai parlamenti választásokra szegeződik, ahol a szélsőjobb meredek felívelésére számítanak, és arra, hogy az unió eltávolodhat eddigi klímapolitikájától. (Európai Unió - Szabad Európa, csütörtök 16:45)
Magyar Péter bejegyzésben reagált a mai Kormányinfón elhangzott, Gulyás Gergely kancelláriaminiszter által elejtett személyeskedő megjegyzésre, miszerint ő egy orvosi eset és kisebbségi komplexusa van. (168ora.hu, csütörtök 16:35)
Péntek éjszaka már nagyrészt derült vagy gyengén felhős idő várható, de a délkeleti határ közelében még ekkor is előfordulhatnak felhősebb körzetek. (168ora.hu, csütörtök 16:28)
Az MSZP-s Tóth Bertalan azért fordult a GVH-hoz, mert szerinte a családok nem is takarítanak meg annyit a rezsicsökkentéssel, mint amennyi a számlákon szerepel. (Telex.hu, csütörtök 16:12)
9
28
76
77
83
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 22 db | 2 218 845 Ft |
3 találat: | 2 134 db | 24 080 Ft |
2 találat: | 65 352 db | 3 025 Ft |
8
22
24
36
38
40
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 42 db | 374 260 Ft |
4 találat: | 1 539 db | 10 215 Ft |
3 találat: | 26 472 db | 3 610 Ft |
Az amatőr borkedvelőknek állítottunk össze egy listát a borkóstolásról. (Velvet, csütörtök 16:25)
Számtalan rejtély és tévhit van a mai napig az emberek fejében, amelyekről mára bebizonyosodott, hogy tévesek. (Velvet, csütörtök 15:28)
A lány családja teljesen összetört a tragédia után. (borsonline.hu, csütörtök 14:45)
Váratlanul levették a képernyőről. (borsonline.hu, csütörtök 14:30)
Sokszor olyan ételeket hiszünk egészségesnek, amik hatalmas károkat okozhatnak nekünk. (Velvet, csütörtök 14:28)
2
4
11
12
26
27
31
1
16
17
20
30
32
33
7 találat: | 1 db | 216 068 210 Ft |
6 találat: | 36 db | 457 840 Ft |
5 találat: | 1 670 db | 9 870 Ft |
4 találat: | 28 295 db | 3 015 Ft |
3
11
32
33
35
3
11
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 1 341 351 € |
5+0 találat: | nem volt | 103 382 810 Ft |
4+2 találat: | 1 db | 1 598 670 Ft |
4+1 találat: | 8 db | 148 340 Ft |
3+2 találat: | 35 db | 51 415 Ft |
4+0 találat: | 21 db | 51 415 Ft |
2+2 találat: | 431 db | 9 595 Ft |
3+1 találat: | 594 db | 8 160 Ft |
3+0 találat: | 1 123 db | 7 175 Ft |
1+2 találat: | 1 786 db | 5 455 Ft |
2+1 találat: | 8 540 db | 3 855 Ft |
Szókimondó könyvében a pszichológus írónő, Gisela Preuschoff – aki maga is gyakorló szülő – az alábbi főbb gondolatok köré csoportosítja mondanivalóját:
Kiadványunk a matematika középiskolai felvételi feladatok gyűjteménye - Új, az írásbeli felvételi vizsga mintájára készült feladatsorok - Feladatsoronként…
From the images of God represented in the religious folk tradition we are able to form conclusions about the everyday life of the faith community, dominant…
Benkő Mihály fotóalbuma, A torgaji madiarok, a szerző 2002 szeptemberi kutatóútját foglalja össze, a Kazak Köztársaság északnyugati tájaira, a Torgaj-vidék…
Bartos Erika lapozója a legkisebbeknek.
Dr. Alexander Loyd felfedezte, hogyan lehet egy, a testben lévő fizikai funkciót aktiválni, mely eltávolítja a betegségek akár 95%-ának forrását. Dr. Loyd…
A szívinfarktusa után lábadozik Sterbik Árpád, a Telekom Veszprém kapusedzője. (Infostart.hu - Sport, csütörtök 16:50)
Takács Kincső második helye ezúttal aranyat ért (Sport365.hu, csütörtök 14:59)
A számokat a Liberty Media befektetői felhívása előtt hozták nyilvánosságra. (Sport365.hu, csütörtök 14:45)
A Borussia Dortmund és a Real Madrid mérkőzésén dől majd el, hogy június 1-én ki emelheti magasba a Bajnokok Ligája trófeát a 2023-24-es szezon fináléját követően. (Sport365.hu, csütörtök 14:14)
Pedig a végén még szükség lett volna az angol támadóra. (Sport365.hu, csütörtök 13:49)
Elindult franciaországi körútjára az olimpiai láng, amely szerdán érkezett meg vitorláshajón Görögországból Marseille-be. (Infostart.hu - Sport, csütörtök 13:44)
Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében Hszi Csin-ping budapesti látogatása volt a téma, és mivel személyében Kína első számú vezetője 15 év után érkezett Magyarországra , a potenciális tárgyalási témák mellett azt is megkérdeztük Salát Gergely sinológustól, hogy a pártvezér európai túrája tekinthető-e az új világrend kialakulási folyamatában egy újabb állomásnak. Ezt követően az amerikai részvénypiacról és gazdaságról volt szó. Arról, hogy miközben az S&M500-as… (Portfolio.hu, csütörtök 16:55)
Bernie Sanders szenátor szerint valós a veszélye annak, hogy Joe Biden az Izraelnek nyújtott támogatás miatt maradhat alul a novemberi elnökválasztás során - számolt be a The Hill . (Portfolio.hu, csütörtök 16:26)
Az Egyesült Államok és a vezető európai államok hadihajókat és repülőgépeket telepítenek az indo-csendes-óceáni térségbe. A lépés célja, hogy visszaszorítsák Kína növekvő befolyását a régióban, miközben stratégiai partnerségek kiépítésére és a biztonsági együttműködés mélyítésére törekednek - számolt be az EurasianTimes . (Portfolio.hu, csütörtök 16:01)
A lap szerint azóta 38 edzésből 32-t kihagyott. (hvg.hu, csütörtök 15:08)
Az idei ünnepség még visszafogottabbra sikeredett, mint a tavalyi. (hvg.hu, csütörtök 14:15)
Lezárják a szentkirályszabadjai egykori szovjet laktanya területét, csak az mehet be, aki airsoftozni akar. (hvg.hu, csütörtök 14:12)
A GVH nem akart vizsgálódni, ezért az MSZP-s Tóth Bertalan beperelte a hivatalt. (hvg.hu, csütörtök 14:11)
A Sztárboxot ugyan Molnár Áron nyerte meg, de a szervezők nem tudtak megegyezni vele, így Istenes Bence lesz az, aki a nemzetközi bokszverseny celeb-szekciójában Magyarországot képviselni. Most korábbi riválisa, az Istenessel a műsorban összevesző Rácz Jenő kommentálta az ügye. (hvg.hu, csütörtök 13:23)
A filmet a Gollamot alakító Andy Serkis rendezi, Peter Jackson producerként vesz részt a projektben. (Telex.hu, csütörtök 16:06)
Súlyosabb büntetést kért Gyárfás Tamás egykori médiavállalkozóra az ügyészség, valamint a letartóztatását is kezdeményezték. (168ora.hu, csütörtök 15:49)
A scrantoni Dunder Mifflin után egy csőd szélén álló középnyugati újsághoz költözik be az ikonikus Office-sorozat fiktív dokumentumfilmes csapata. (Telex.hu, csütörtök 15:39)
Ez a magyar szellemváros 1996 óta szinte teljesen elhagyatott. (168ora.hu, csütörtök 15:38)
A szimulációt az amerikai űrügynökség két kutatója szuperszámítógéppel rakta össze. Jeremy Schnittman szerint ha választhatunk, inkább egy szupermasszív fekete lyuk faljon föl minket. (Qubit, csütörtök 15:23)
A lépés célja a Netflixhez való felzárkózás. (hvg.hu, csütörtök 14:30)
A gépen hetvennyolcan utaztak, közülük tizenegyen megsérültek. (hvg.hu, csütörtök 14:05)
Több feladattal mérték fel finn kutatók, hogy a poszméhek képesek-e számukra teljesen idegen társakkal együttműködni a közös cél érdekében. Az eredmény meglepő. (hvg.hu, csütörtök 14:03)
Immáron kettő is van a gpt2 chatbotból, de csak két különleges paranccsal lehet előhívni őket – és Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója már utalgat rájuk. (hvg.hu, csütörtök 13:03)
Egy komplett tudományos publikációt is össze tud foglalni egy képernyőnyi területen az Opera mesterséges intelligenciája, az Aria, mely már az androidos változatban is elérhető. (hvg.hu, csütörtök 12:03)
A Disney és a Warner Bros Discovery elsőként az USA-ban csomagolja össze a Disney+, a Hulu és a Max szolgáltatásokat. (IT café, csütörtök 14:22)
A Google DeepMind bemutatta a következő-generációs gyógyszerfelfedező AI-modellt. (IT café, csütörtök 12:21)
1,2 millió fiók tranzakciós adatait kéri az ausztrál hatóság, szeretnék rendbe tenni az adóügyeket. (IT café, csütörtök 10:32)
Felhős üzletet kötött a Telefonica és az Amazon, ezzel utóbbi bejutott az európai 5G-s szektorba. (IT café, csütörtök 08:41)
A Meta kiterjeszti az AI-képgeneráló ajánlatait a reklámok kapcsán. (IT café, csütörtök 07:00)
Az OpenAI ezért külön eszközt hoz létre, hogy azonosítsa a DALL-E 3 által létrehozott képeket. (IT café, szerda 14:24)
A kétféle tárhelymérettel kosárba tehető újdonság külső tápellátással rendelkezik, és támogatja az Apple Time Machine-t is. (PROHARDVER!, csütörtök 15:09)
A Google után a másik legmeghatározóbb piaci szereplővel is együttműködést írt alá a világ legnagyobb fejlesztői közösségi platformja. (HWSW Informatikai Hírmagazin, csütörtök 14:00)
A tandem OLED panel előremutató, ám drága, az olcsóbb iPadek lehetnek népszerűek. (Mobilarena, csütörtök 14:00)
Az egyszerre négy darab 4K-s monitort kezelő, jól felszerelt típus a vállalat új brandjének a hírhozója. (PROHARDVER!, csütörtök 13:29)
Az áldozattá válás nem függ a társadalmi vagy demográfiai helyzettől. (HWSW Informatikai Hírmagazin, csütörtök 13:00)
Peter Jackson producerként, Andy Serkis színészként és rendezőként felügyeli majd A Gyűrűk Ura legjobb mozifilmjét, mely egyelőre a The Lord of the Rings: The Hunt for Gollum címre hallgat, és Középfölde egy eddig ismeretlen történetét meséli majd el. Nem is kell sokat várni a következő Gyűrűk Ura-filmre, hiszen a Warner Bros. alaposan elindította a folyamatokat […] The post Gollamra fog épülni A Gyűrűk Ura világában játszódó új film appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, csütörtök 14:37)
Eredetileg mindössze egyetlen napig, május 23-án vetítette volna a Cinema City mozihálózat a 2550 – Körbesétálni egy országot című magyar független dokumentumfilmet, azonban a nagy érdeklődés következtében újabb előadásokat nyitottak meg további mozikban, valamint május 24-re is. Európa leghosszabb egybefüggő túraútvonalát járta be egyedül egy fiatal lány, Till Anilla, aki két és hónapot áldozott az […] The post Teltházas vetítések kísérik a Kéktúráról készült független filmet appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, csütörtök 09:25)
David E. Kelley, a Hatalmas kis hazugságok és a Tudhattad volna alkotója ismét egy minisorozattal állt elő, ezúttal Tom Wolfe regényének adaptációjával, a Talpig férfi (A Man in Full) című munkájával került be a Netflix kínálatába impozáns szereplőgárdával. Elég ajánlólevél ez egy feszes tempójú minisorozathoz? Tom Wolfe szatirikus regénye 1998-ban jelent meg, és hamar nagy […] The post Adós fizess – Talpig férfi appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, csütörtök 04:00)
Nemsokára érkezik a Twisters. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 15:45)
Az előző Furiosa-plakát jobb volt. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 13:50)
Ilyen lesz a Despicable Me 4. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 11:43)
Plakátot is kapott nemrég az új Joker. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 08:45)
Kiderült, mikor láthatjuk a TS5-öt. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 06:42)
Az ember azt hiszi, hogy legyőzte a természetet. Hatalmas, veszélyes tévedés. A tornádó megszelídíthetetlen, kiismerhetetlen, szörnyű erővel csap le, és nem ismer irgalmat. Kate ( Daisy Edgar-Jones ) valaha viharvadász volt, de egy hátborzongatóan félresikerült kaland óta nem hajlandó kimozdulni a New York-i irodájából. Aztán egy kollégája rábeszéli, menjen ki mégis a terepre, hogy együtt teszteljenek egy viharkövető rendszert. Így ismerkedik meg Tylerrel ( Glen Powell ), akit élőben közvetített… (DVDNEWS, szerda 19:09)
League of Legends-rajongók figyelem, május 18. és 19. nektek szól! (PC Guru Online, csütörtök 16:30)
A MultiVersus berkeiben tér vissza a színész a jól ismert szerepéhez, Batman hangját pedig maga a 2022 novemberében elhunyt Kevin Conroy adja. (PC Guru Online, csütörtök 16:00)
A Warner Bros-nál készülő új A Gyűrűk Ura-filmek közül az első 2026-ban kerül a mozikba és most az is kiderült, mi lesz a címe. (PC Guru Online, csütörtök 15:30)
Peter Jackson, Fran Walsh és Philippa Boyens, a filmtrilógia alkotói producerként segítik majd a munkálatokat. (GameStar Online Hírek, csütörtök 14:54)
Szlovéniában minden megtalálható, amire egy utazó csak vágyhat! (Femina - Utazás, csütörtök 14:06)
Pár óra alatt elérhetők a káprázatos európai szigetek közvetlen járattal. (Femina - Utazás, szerda 11:16)
Többsávos utakon kötelező betartani a szabályt, mégis gyakran megszegik. (Femina - Utazás)
Nem mindenki találja el, hol készültek a fotók, pedig mindegyik látnivaló itt van a szomszédban. (Femina - Utazás)
A felnőttbarát szállások nem csak a gyermektelenek körében népszerűek. (Femina - Utazás)
A Zsigmond király idején épült Szűz Mária-templom romjait találták meg egy teniszpálya alatt, a visegrádi műemlékegyüttes újjászületését megelőző régészeti feltárás során. (hvg.hu, csütörtök 14:27)
Közel háromezer program állt össze, ami a fesztivál 33 éves fennállása alatt rekordmennyiség. (hvg.hu, csütörtök 13:34)
Nagy Ervinnel, Rezes Judittal, Pálmai Annával és a készülő, második Csinibaba Táncdalfesztivál több résztvevőjével adott meglepetéskoncertet a belvárosban a Katona József Színház. (hvg.hu, csütörtök 12:04)
„Lehet, hogy a mai állapot ugyanaz, amiben mindig is élt Magyarország, és az 1990–2010 közötti lesz a rendkívüli, kisbetűs rész a történelmünkben” – mondta nemrég Geszti Péter zenész, színész, reklámszakember, szövegíró, producer, aki május 9-én ünnepli 60. születésnapját. (hvg.hu, csütörtök 09:25)
Magyar klasszikus és kortárs darabok, vidéki és külhoni magyar társulatok is helyet kaptak a budapesti Nemzeti Színház májusi műsorában; Marosvásárhelyről, Székesfehérvárról és Szombathelyről érkeznek vendégelőadások Budapestre. (Infostart.hu - Kultúra, csütörtök 09:15)
Folytatódik a Fáklya Rádió sikeres magazinja, amely a Cool-Túra névre hallgat. A következő adás május 9-én lesz, Biró Zsolt pedig Peter Srámeket látja vendégül. A kedves és mindig elegáns énekes örömmel fogadta el a felkérést, s biztosak lehetünk benne, hogy nagyszerű egy óra elé nézünk, csütörtök este 8 órától. (Zene.hu - hírek, csütörtök 09:19)
Mégpedig Bagossyék, a Margaret Island és Szabó Balázs a bandájával Felvidéki koncertturnét szervez a Petőfi Kulturális Ügynökség (PKÜ) május 18. és 31. között, amelynek során felvidéki településeken adnak ingyenes koncertet az alternatív popzene képviselői – adta hírül az MTI. A hírügynökséghez eljuttatott közleményükben a szervezők közölték, göldrajzi és nyelvi összetartozásunk jegyében tavasszal Szlovákia magyarlakta településeire […] (Magyar zene, szerda 14:02)
Lara Fabian, a világhírű énekesnő április 30-án ismét egy különleges hangulatú koncertet adott Budapesten, az MVM Dome-ban. Az esemény része az énekesnő „Je T’aime” turnéjának, amellyel nézők millióit varázsolja el világszerte. Hogy mi Lara sikerének a titka? Rövid időn belül a második koncertjén voltunk – 2022-ben volt utoljára Budapesten -, de még mindig nem sikerült megfejteni. Ám egy biztos: olyan érzés hallgatni, mintha egy angyal szállt volna közénk. (Zene.hu - hírek)
A legendás újságíró nem találta a boldogságot, depresszió gyötörte, ám utolsó napjaiban nagyon jól volt. (Femina - Hazai sztár, csütörtök 15:00)
Jákob Zoltán bevallotta, mi az, amit szégyell A Nagy Ő forgatásából. (Femina - Hazai sztár, csütörtök 13:50)
Fantasztikus közös fotó terjeng a neten a sikerfilm szereplőiről. (Femina - Világsztár, csütörtök 13:20)
VV Reni és VV Geri egyre közelebb kerül egymáshoz a ValóVilág villájában. (Femina - Hazai sztár, csütörtök 12:40)
Kris Jenner szervezetében daganatot fedeztek fel. (Femina - Világsztár, csütörtök 11:50)
Túróból számtalan édességet készíthetsz, és egyik finomabb lesz, mint a másik. (Femina - Recept, csütörtök 10:06)
Ezt a serpenyős tésztát kedved szerinti zöldségekkel készítheted: most egy paradicsommal, póréhagymával és olívabogyóval készült receptet mutatunk. (Femina - Recept, csütörtök 09:08)
Az édes-fűszeres pácban pihentetett ázsiai tepsis csirkeszárnyak kevés zsiradékkal készülnek, így a gyomrot sem terhelik meg. (Femina - Recept, csütörtök 08:08)
Különleges, mégis könnyen elkészíthető a citromos palacsintatorta: a gazdag krém a darabok között bújik meg. (Femina - Recept)
A brokkolifasírt olcsó, tele van rostokkal és vitaminokkal: nem is kell mára finomabb ebéd. (Femina - Recept)
Ez a hat egyszerű mozgásforma leolvasztja a deréktájra lerakódott zsírt. (Femina - Egészség, csütörtök 15:46)
A szívglikozidok különböző növényekben és egyes békafélék bőrében előforduló, egymáshoz hasonló szerkezetű vegyületek, melyek jelentős hatást gyakorolnak a szívre. A piros gyűszűvirág, illetve a gyapjas gyűszűvirág levelei tartalmazzák a legfontosabb és leginkább használatos hatóanyagokat. (WEBBeteg, csütörtök 14:15)
Szerda este lépett magyar földre Hszi Csin-ping. A kínai elnök Sulyok Tamás köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök meghívására érkezett hazánkba. Május 10-ig, péntekig marad. (Egészségügy - Szabad Európa, csütörtök 11:45)
Számos alkalommal beszélgettünk már Prof. Dr. Holló Gáborral, a Szemészeti Központ vezetőjével, glaukómaspecialistájával azon szemészeti betegségekről, melyek vizsgálatában fontos szerepet kap a látótér vizsgálata. Magára a vizsgálatra azonban még nem tértünk ki, pedig nagy gyakorlati jelentősége van. (WEBBeteg, csütörtök 11:11)
Így előzd meg a magas vérnyomás kialakulását! (Femina - Egészség, csütörtök 08:50)
Nem tudni, ki volt a szerencsés licitáló, ahogy az is rejtély egyelőre, hogy milyen célból vásárolta meg a nyugalmazott monstrumot. (Infostart.hu - Életmód, csütörtök 10:59)
Elég egy balkonláda, és már indulhat is az ültetés. (Femina - Otthon, csütörtök 10:30)
Idén is Spanyolország kapta a legtöbb, 638 kék zászló elismerést természetes fürdőhelyeinek kiváló állapotáért – ismertette az eredményt a Környezetvédelmi Nevelési és Fogyasztóvédelmi Egyesület (Adeac). (Infostart.hu - Életmód, csütörtök 07:57)
Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen, pedig 72 százalékuk szerint fontos a rendszeres testmozgás - többek között ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere, az Allianz közös felméréséből. (Infostart.hu - Életmód, csütörtök 07:18)
Az eredeti megjelenése után 25 évvel újra kapható lesz a Nokia 3210-es mobiltelefon egy megújult, ám felismerhető formában. A gyártó célja, hogy kicsit elszakítsa a felhasználókat a telefonképernyőktől. (Infostart.hu - Életmód, csütörtök 06:39)
Amikor az akác virágzik, aratnak a méhészek, mert a méhek ilyenkor gyűjtik be a legtöbb nektárt. (Balintgazda.hu, csütörtök 08:41)
Egy nagyon esztétikus és változatos évelő virágra szeretném ma a figyelmüket irányítani. Ez a liliomfélék családjába tartozó napliliom vagy sásliliom, botanikai nevén Hemerocallis. (Balintgazda.hu, csütörtök 08:41)
Hogyan lehet ellene védekezni? (Balintgazda.hu, csütörtök 08:40)
Hálás, bőven termő kerti növény a burgonya, amely szinte minden talajon jól megterem és 12 hét alatt megnöveli a gumóit. (Balintgazda.hu)
A spárgát az emberiség évezredek óta fogyasztja és néhány évszázad óta termeszti is. Mégis, a mai napig a különleges finom-zöldségek közé sorolják nemcsak a termesztésének, hanem a fogyasztásának a rendhagyó volta miatt is. (Balintgazda.hu)
A pofátlan pilóta óriási bírságot kapott, de rajta kívül 610 másik gyorshajtót is bemértek. (Totalcar - 24óra, csütörtök 15:26)
Mindehhez egy mobilhidat raknak az úttesten dolgozók fölé. (hvg.hu, csütörtök 14:55)
Mutatjuk a feladat megoldását is. (hvg.hu, csütörtök 14:36)
Szó lesz még a helyes felkészülésről túrázáshoz, labda nélkül focizó gyerekekről, megpróbáltatásokról és jövőbeli tervekről. (Totalcar - 24óra, csütörtök 14:13)
Rekordokat döntögetnek az elektromos-autó eladások idén. Több mint 6700-at helyeztek forgalomba az első négy hónapban, ennek nagy része az állami támogatásnak köszönhető. (hvg.hu, csütörtök 13:33)
A Fővárosi Fellebviteli Főügyészszég benyújtotta a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtáblának a Fenyő-gyilkosság ügyében hozott elsőfokú ítélet elleni fellebbezését. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 13:04)
Kettős gyilkosság döbbentette meg a település lakóit. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 12:20)
Közép-európai viszonylatban is kiemelkedő kapacitásúnak számító illegális cigarettagyárat, valamint a hozzá tartozó alapanyagok és késztermékek raktárhálózatát számolták fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 11:10)
Eddig orvosokat, asszisztenseket, illetve cégvezetőket és alkalmazottakat gyanúsítottak meg a nyomozók azzal, hogy összességében 3,5 milliárd forinttal károsították meg a költségvetést. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 09:02)
A családfő nehezen viselte, hogy lánya olyasvalakivel él, akit ő nem szívlel, ezért inkább a hatóságokkal akarta hazahozatni - sikertelenül. (Infostart.hu - Bűnügyek, szerda 22:47)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
A hivatásos tűzoltóság helyett már Repülőtéri Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság működik. (Lánglovagok.hu)
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat egy művezetővel szemben (Lánglovagok.hu)
A közelmúlt változásait és a jövőbeli terveket tekintették át a tűzvédelmi szakemberek. (Lánglovagok.hu)
szerzo:dr. Franyó István - dr. Paál Tamásnésorozat:Biotékatantárgy:Biológiaévfolyam:10.A tankönyvjegyzéken szerepel.Ez a munkafüzet dr. Fazekas György és dr…
A modorom nem olyan művelt és kényes, de ápolt a külsőm, és tartom magam, és azt mondják rám, ami elég beszédes: A Cirmos? Hát annak aranyszíve van…
Philippe Petit, a deviáns francia kötéltáncos és utcai zsonglőr híres középületek meghódításával hívta föl magára a figyelmet a 70-es években. A lázadó…
Attól tartok, az irodaoptimalizálás következő hulláma a nagyobb hatékonyság végső akadályát, a boldogságodat fogja kiiktatni. A boldogság nem kézzelfogható…
Ambrus Éva hozzátáplálásról szóló első könyve, az Anya, kérek még! óriási népszerűségnek örvend a kisgyerekes családok körében. A kiadványban megtalálható…
A könyv, amely Spielberg München című nagyszabású filmjét ihlette Több mint harminc éve történt, de szörnyű emléke ma is fájón és elevenen él. 1972-ben…