Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője azt állítja, dokumentumokkal tudja bizonyítani, hogy „Sulyok Tamás köztársasági elnök köztörvényes bűnöző”. (Infostart.hu - Belföld, szerda 16:07)
Jamestown gyarmatosítói a 17. század eleji éhínség idején nem válogattak, a helyi kutyákat is elfogyasztották. Ez sokkal összetettebb kapcsolatról is árulkodik a póhatan őslakosok és az angolok között. (Qubit, szerda 16:00)
A Deadline értesülései szerint Mark Ruffalo és Chris Hemsworth is tárgyalásokat folytat a Crime 101 című thrillerrel kapcsolatban, amely Don Winslow történetét ülteti vászonra. (PC Guru Online, szerda 16:00)
Bűnügyi felügyelet alá helyezte a Verőcénél történt több halálos áldozatot követelő hajóbalesetben részes szállodahajó cseh kapitányát a Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája szerdán - közölte a Budapest Környéki Törvényszék honlapján szerdán. (Infostart.hu - Belföld, szerda 16:30)
Meglátogatta a köztársasági elnök Karsai Dánielt, a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő, 47 éves alkotmányjogászt, aki az eutanázia hazai legalizálásáért küzd. Az államfő hamarosan választ ad Karsai kérvényére, hogy adjon kegyelmet a gyógyíthatatlan betegek öngyilkosságában közreműködőknek. (Egészségügy - Szabad Európa, szerda 16:20)
Az elmeorvos szerint a gyilkossággal gyanúsítható mindkét férfi beszámítható. Ugyanakkor május végén várhatóan kiengedik a vizsgálati fogságból az egyikük apját, aki állítólag segített elrejteni a kislány holttestét. (Infostart.hu - Bűnügyek, szerda 16:18)
A köztársasági elnök hivatala jogi lépéseket tesz a DK listavezetője ellen, aki azt állítja, hogy Sulyok még ügyvédként egy tisztességtelen földügyletben segédkezett. (Telex.hu, szerda 16:17)
Rubint Réka 28 milliót, Rúzsa Magdi közel 400 milliós bevételt könyvelhetett el. (Velvet, szerda 16:16)
Az Anglo American visszautasította a BHP Group harmadik felvásárlási ajánlatát, ugyanakkor a tárgyalások folytatására nyitva álló időablakot egy héttel meghosszabbították - jelentette a CNBC . (Portfolio.hu, szerda 16:15)
Az amerikai védelmi minisztérium friss tájékoztatása szerint Moszkva valószínűleg a hónap elején űrfegyvert bocsátott fel, a Kreml azonban tagadja az erről szóló híreket. (Külföld - Szabad Európa, szerda 16:05)
A miniszterelnök közölte: ő ott lesz. (Infostart.hu - Belföld, szerda 15:07)
Márciusi interjúnkban dr. Szabó Péter még azt mondta: nem vesz részt a Türk Állami Igazságügyi Szervezet májusi isztambuli ülésén, az Országos Bírói Tanács május 21-i közleménye szerint viszont mégis elmegy Törökországba, ahol több ezer bírót börtönöztek be vagy kényszerítettek emigrációba. (Belföld - Szabad Európa, szerda 14:30)
Eddig, és ne tovább! – ezt kívánják üzenni a június 1-jén megrendezendő Békemeneten Európa háborús pszichózisban égő vezetőinek a demonstráció szervezői a Civil Összefogás Fórum (CÖF) alapítójának, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) elnökének közlése szerint. (Infostart.hu - Belföld, szerda 14:29)
A kisgéphajót irányító sértett és egy női utas azonnal életét vesztette, egy másik utas súlyos sérüléseket szenvedett, de partra tudott úszni. A motorcsónak többi utasát még keresik. (hvg.hu, szerda 14:16)
A szokottnál korábbra, 9.30-ra hirdették meg a csütörtök délelőtti Kormányinfót Gulyás Gergely és Vitályos Eszter vezetésével. (Infostart.hu - Belföld, szerda 14:16)
Egyre kevesebb ellenséges légicsapást tud elhárítani a súlyos fegyver- és lőszerhiánnyal szembenéző ukrán haderő, így mostanra már az ország energetikai hálózatának mintegy fele kárt szenvedett. (Külföld - Szabad Európa, szerda 15:25)
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, Ali Hamenei ajatollah vezette szerdán a helikopter-balesetben vasárnap elhunyt Ebrahim Raiszi elnök és a többi áldozat gyászszertartását. (Infostart.hu - Külföld, szerda 14:42)
Izrael határozottan elítélte a három ország sokak szerint történelmi döntését, és azonnal hazahívta a nagykövetét Dublinból, Madridból és Oslóból. (Külföld - Szabad Európa, szerda 14:40)
Bő egymillióan még mindig maradtak Harkivban ukrán lakosok, de a város elfoglalása Moszkva számára szimbolikus jelentőségű volna - vélekedett az InfoRádióban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, az MTA doktora. Elmondta, van-e most elég orosz katona ehhez, illetve milyen feltételei vannak még az orosz sikernek. (Infostart.hu - Külföld, szerda 14:07)
Az Alternatív Németországnak (AfD) jobboldali párt eltiltotta minden nyilvános megjelenéstől és kampányeseménytől a párt európai parlamenti (EP-) listavezetőjét, Maximilian Krah-t - jelentette be szerdán a párt szóvivője. (Infostart.hu - Külföld, szerda 13:11)
A cég nem látja biztosnak a nagyobb villanyautók jövőjét, ezért több milliárd euró értékű fejlesztésről mondtak le, a benzines és dízelmotorok gyártását viszont akár 2030 után is folytatni fogják. (Telex.hu, szerda 16:35)
2017 óta folyamatosan és durván nő azoknak a tanároknak az aránya, akik matematikát, természettudományos és idegen nyelvi tárgyakat tanítanak – anélkül, hogy lenne hozzá képzettségük. (Telex.hu, szerda 16:35)
A darazsakkal nem árt tartani a tisztes távolságot, hiszen a kihúzható fullánkjukkal többször is tudnak szúrni. Tavasszal a királynő megkeresi az ideális helyet, hogy új fészket hozzon létre. De mit tehetünk, ha nem szeretnénk a darazsakkal társbérletben lakni? (168ora.hu, szerda 16:29)
A Tisza Párt alelnöke arról is beszélt, szerinte mi a Magyar Péter-jelenség titka, és hogy a hatalom az összeroppanását szeretné. (Telex.hu, szerda 16:03)
Ez még nem a rehabilitáció időszaka a miniszterelnök helyettese szerint, egyelőre az sem időszerű, hogy átszállítsák Pozsonyba a múlt héten meglőtt Ficót. (Telex.hu, szerda 15:55)
8
31
59
60
72
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 18 db | 2 815 105 Ft |
3 találat: | 1 689 db | 31 500 Ft |
2 találat: | 54 317 db | 3 780 Ft |
6
8
24
34
42
43
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 40 db | 410 690 Ft |
4 találat: | 1 879 db | 8 745 Ft |
3 találat: | 30 215 db | 3 180 Ft |
Napi paparazzi rovatunkban rendszeresen megmutatjuk, hol járnak és mit csinálnak kedvenc hírességei. (Velvet, szerda 15:29)
Sanyi halálhírét kedden jelentették be. Az esemény szervezője egy választáson induló politikus, maga is úgy látja, hogy emiatt sokan kritizálják majd. (Infostart.hu - Bulvár, szerda 15:19)
Vilmos herceg újfent bebizonyította, hogy az ő családja is éppen olyan, mint bármelyik másik. (Velvet, szerda 14:54)
Sok személynek van hasonmása, az azonban ritka, hogy egy napjainkban élő sztár egy korábbi híresség kiköpött mása legyen. (Velvet, szerda 14:15)
A fenyegetőző egy tanárra is rátámadt. (borsonline.hu, szerda 14:15)
3
7
8
9
10
23
24
4
6
12
19
27
30
34
7 találat: | 4 db | 17 918 345 Ft |
6 találat: | 91 db | 171 660 Ft |
5 találat: | 2 870 db | 5 445 Ft |
4 találat: | 38 430 db | 2 105 Ft |
7
23
31
33
38
10
11
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | |
5+0 találat: | nem volt | 78 915 735 Ft |
4+2 találat: | nem volt | 2 244 300 Ft |
4+1 találat: | 4 db | 155 225 Ft |
3+2 találat: | 18 db | 87 905 Ft |
4+0 találat: | 31 db | 46 085 Ft |
2+2 találat: | 176 db | 13 610 Ft |
3+1 találat: | 439 db | 8 735 Ft |
3+0 találat: | 1 533 db | 6 640 Ft |
1+2 találat: | 1 153 db | 6 640 Ft |
2+1 találat: | 6 646 db | 4 345 Ft |
Sokféleképpen jellemezték már. Mondták róla, hogy elragadó és felháborító. Komoly és önző. Pökhendi és vérlázító. Szemtelen és agresszív. Vonzó és provokatív…
Részletes magyar, román és angol nyelvű turista információval (jelmagyarázat németül is)
"Ők az igaziak. Nincs köztük Kevin Costner, nem többek: TESTŐRÖK. Magasan képzett, bátor profik. Ha kell és megfizetik őket, az életük árán is védenek…
Tartalom: A kudarc több kudarcról szól egyszerre, de egyik sem jelent sikertelenséget.Valaki arról ír: képtelen arra, hogy írjon, pedig mindenképpen alkotnia kell, mert semmi máshoz nem ért…
Married for 25 years, Paris Armstrong thinks she has it all--two wonderful children, a beautiful house, and a husband she adores. However, Paris soon discovers…
A rádiós és televíziós nyelvművelő műsoraiból - és középiskolai tankönyveiből is - jól ismert fiatal nyelvész lexikonszerűen, címszavakba rendezve, könnyen…
Az argentín akkor kaphatja meg a posztot, ha Oaktree befektetőcsoport átveszi a klub irányítását. (Infostart.hu - Sport, szerda 15:55)
Steve Clarke skót szövetségi kapitány kihirdette keretét a németországi Európa-bajnokságra. A skót válogatott egy csoportban szerepel majd a Marc Rossi vezette magyar együttessel. (Infostart.hu - Sport, szerda 15:31)
Néhány játékos tétova ellenkezése ellenére az alap már nagyon régóta törekszik a teniszbe való befektetésre. (Sport365.hu, szerda 14:14)
Budapesten a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának szerdai döntése értelmében. (Infostart.hu - Sport, szerda 13:58)
A nemzetközi porondon aligha meglepő egy német–olasz (vagy éppen olasz–német) döntő, mégis, az Európa-liga rajtjakor kevesen fogadtak volna arra, hogy a Bayer Leverkusen és az Atalanta vívja majd a 2023–2024-es kiírás fináléját. A mérkőzést ma este 9 órától játsszák Dublinban. (Infostart.hu - Sport, szerda 13:49)
Kedvezőek a magyar takarmányipar 2024-es kilátásai: a 2022-ben és 2023-ban tapasztalt csökkenést idén visszapattanás követheti, és egy várhatóan közel 20 százalékos növekedés eredményeképpen a hazai takarmánygyártás volumene a 4 millió tonna körüli szintet is elérheti 2024-ben. A kedvező piaci folyamatoknak köszönhetően az állattartók – akik a tavalyi év első feléig a 2021-es szintnél akár 30-40 százalékkal is magasabb takarmányköltséggel voltak kénytelenek számolni – az idei évben már jóval kedvezőbb… (Portfolio.hu, szerda 15:58)
Megerősítette a Masterplast részvényeire vonatkozó 4036 forintos célárát és vételi ajánlását az MBH Bank elemzője mai elemzésében , amivel a társaság legutóbbi negyedéves gyorsjelentésére, és múlt héten tartott éves befektetői napjára reflektálnak. (Portfolio.hu, szerda 15:47)
A várt 50 bázispontos keddi MNB kamatvágás mellett még stabil maradt a forint, aztán szerdán a dollár erősödése és a régiós devizák gyengülése mellett a forint esni kezdett, és az euró jegyzései 385 közeléből átmenetileg 388 fölé kerültek. Délután aztán elkezdett kicsit visszaerősödni a forint. (Portfolio.hu, szerda 15:32)
39 flamingó pusztult el Mumbaiban, amikor az Emirates egyik járata elgázolta a madarakat. (hvg.hu, szerda 13:57)
Sokkal több igényük van a gazdagoknak a bankjaikkal szemben, mint pár éve, a nagyobb vagyonokat kezelő cégek pedig ott még nem tartanak ugyan, hogy TikTokon hirdessék a részvényvásárlást, de meg kell tanulniuk, hogyan kell a gazdagok új generációját elérni. (hvg.hu, szerda 13:34)
Nem egy magánszemély vásárolja meg a néhai író, Esterházy Péter kúriáját, hanem Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata. Az Emőd utcai ház fenntartásban Dragomán György és Vámos Miklós lesznek a kerületvezetés segítségére. (hvg.hu, szerda 13:07)
A férfi bűnügyi felügyelet alá került. (hvg.hu, szerda 12:27)
A Puskás Arénában. (hvg.hu, szerda 12:00)
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását javasolja az izraeli kormányfő és a védelmi miniszter, valamint a Hamász terrorszervezet három vezetője ellen. Felvetését vegyesen fogadták Nyugaton, és 1-2 hónapba is telhet, amíg döntés születik. A felvetés jogi és politikai következményeit azonban nem lehet szétválasztani. (Telex.hu, szerda 15:47)
Rúzsa Magdi hozzátette, hogy nem a magyarkodás a célja ezzel. (168ora.hu, szerda 15:45)
Szeged környékén több mint ezerhektárnyi termőföldet játszott át ügyvédek közreműködésével a földmaffia külföldi tulajdonba; az egyik érintett ügyvéd Sulyok Tamás jelenlegi köztársági elnök – állítja a DK EP-lista-vezetője. Dobrev Klára átadja az ügyészségnek a szerinte bizonyító erejű iratokat. (Korrupció - Szabad Európa, szerda 15:45)
Helyette alternatív műsort csinálnak a Várkert bazár elé, ahol bárki odaállhat a pódiumokhoz elmondani a véleményét az EU jövőjéről. (Telex.hu, szerda 15:41)
Hosszú interjút adott Magyar Péter, amiből kiderül, mit csinál június 9-e után, mi lesz a TISZA-val, és persze beszélt arról, mi lesz a Fidesszel. (168ora.hu, szerda 15:37)
Hiába jelentették, az amerikai CSC ServiceWork semmit nem kezdett azzal a biztonsági hibával, amin keresztül rávehetők az internetre kötött mosógépek, hogy ingyen dolgozzanak. (hvg.hu, szerda 14:03)
A Yale Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták Lovász László matematikust, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) korábbi elnökét a kombinatorikában végzett úttörő munkásságáért. (Infostart.hu - Tudomány, szerda 13:24)
Hogy önnek már ne kelljen: feltettünk egy hirdetést, és hagytuk magunkat, bedőltünk az AirPodsunkért szinte azonnal bejelentkező csalónak a Facebook Marketplace-en. Majdnem teljesen végigvittük azt, amit tőlünk kért, és kijelenthető: mára egészen profik lettek a csalások. Ugyanakkor, ha figyel néhány intő jelre, kibabrálhat a pénzére utazó kiberbűnözőkkel. (hvg.hu, szerda 13:00)
Nincs több visszatérő kép: befutott az iOS operációs rendszerhez kiadott hibajavítás után már nem üti fel a fejét a kellemetlen pillanatokat okozó és adatvédelmi aggályokat keltő iPhone-hiba. (hvg.hu, szerda 12:10)
Az Apple megkért egy bírót, hogy ejtse az USA igazságügyi minisztériumának és 15 amerikai államnak az ellene indított, trösztellenes perét. Azt is megmondták, hogy miért. (IT café, szerda 14:17)
Új eszközökkel ösztönözné a programozókat a Microsoft, hogy még több AI-t hozzanak el a Windowsba. (IT café, szerda 12:02)
A Foxconn is azon cégek között van, amelyet megkértek Vietnámban, hogy jelentősen csökkentse az áramfogyasztását. (IT café, szerda 10:20)
A francia Sanofi összeállt az OpenAI-val, hogy AI segítségével gyorsítsák fel a gyógyszerek fejlesztését. (IT café, szerda 08:07)
Az imec európai kutatólaborjai 2,5 milliárd eurót kapnak, a cél a 2 nm-esnél modernebb chipet fejlesztése, amelyből számos európai ágazat profitálhat. (IT café, szerda 07:01)
Sokak számára teheti vonzóvá az Apple TV-t, hogy lehet rajta Commodore 64, NES vagy PlayStation 1 játékokat futtatni. (PROHARDVER!, szerda 16:02)
Ezzel is a prémium szegmensben versenyeznek, 499 eurós áron indít a Sonos Ace. (Mobilarena, szerda 15:30)
Az új HOME termékek asztali ventilátorként a felhasználókat, vagy külön szellőztetőként például erősítőket hivatottak hűteni. (PROHARDVER!, szerda 14:42)
És ennek okán máris Realme GT 6T-nek hívják. (Mobilarena, szerda 14:32)
Egy hónappal az AI-alapú okoskitűző piacra dobása után megjöttek a negatív kritikák, és most éppen vevőt keresnek a fejlesztők. (HWSW Informatikai Hírmagazin, szerda 14:30)
Kurta Niké alakítja a 34 éves terhes nőt, aki úgy érzi, másnap meg fog halni. Ebben a bizarr megérzésében pedig egyre több paranormális jelenség erősíti meg… Irma az erdő mélyén eldugott nyaralójában vonul vissza, mivel furcsa gondolatok szállják meg: úgy érzi, holnap meghal. Az időpont egybeesik édesanyja halálának dátumával, aki a 34. születésnapján hunyt el. […] The post Megérkezett a magyar horror, a Holnap meghalok előzetese appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, szerda 14:15)
Simon Kinberget szemelte ki a Paramount az új Star Trek-film producerének, amely a hírek szerint évtizedekkel J.J. Abrams 2009-es filmjének idősíkja előtt játszódna. A The Hollywood Reporter adta hírül, hogy a stúdió tárgyalásokat folytat Kinberggel, hogy nekivágjon és újraindítsa a Star Trek filmes univerzumot. A hírek szerint a Paramount új korszakot szeretne nyitni a filmes […] The post Star Trek előzményfilm érkezhet az X-Men producerétől appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, szerda 09:33)
A fiatal Donald Trump felemelkedéséről szól a The Apprentice, ami annyira gúnyos, hogy kiszolgálja a Trumpot utálókat, de annyira nem, hogy elriassza az őt kedvelőket. Ali Abbasi két évvel ezelőtt a Szent Pókkal mutatkozott be Cannes-ban, hogy két The Last of Us epizód megrendezése után az első angol nyelvű nagyjátékfilmjével és egy 100%-ban amerikai történettel […] The post Trumpológia – The Apprentice appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, szerda 02:43)
Egymás után sülnek be itthon a hollywoodi filmek (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 12:27)
Elkezdődött a Starfleet Academy castingja. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 10:34)
A Képzeletbeli barátok is besült. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 07:22)
Premierdátumot kapott a Den of Thieves folytatása. (SG.hu Hírmagazin - Film, kedd 18:00)
Nem lesz Silk. Egyelőre. (SG.hu Hírmagazin - Film, kedd 16:09)
Újabb sokadik epizód fogja legyőzni az eredeti filmeket. (SG.hu Hírmagazin - Film, kedd 14:33)
Nem lesz sorozat a 10,000 Shipsből. (SG.hu Hírmagazin - Film, kedd 12:51)
Ma váltott az HBO Max Maxra. (SG.hu Hírmagazin - Film)
Az IF volt a hétvége legnézettebb filmje az USA-ban és Kanadában. (SG.hu Hírmagazin - Film)
A The Precinct olyan, mint a korai GTA valamelyik epizódja, csakhogy bűnöző helyett itt a törvény másik oldalán állunk. (PC Guru Online, szerda 16:00)
Az elmúlt hétvégén Magyarországon is járt a több mint 1 millió LEGO kockából álló, Guinness-rekorder alkotás. (GameStar Online Hírek, szerda 15:39)
Továbbra is izgatottan várjuk a játékot, amelyben a középkorba utazunk modern fegyverekkel. (GAMEPOD.hu, szerda 15:30)
A Legendary Pictures közzétette a film hivatalos logo-ját, ami egy az egyben a Capcom-játékait idézi. (PC Guru Online, szerda 15:00)
Jó áron elérhető a varázslatos város a szomszédban közvetlen vonatjárattal. (Femina - Utazás, szerda 13:36)
Nagyon nem mindegy, hogyan közlekedik valaki a jelzőlámpánál. (Femina - Utazás)
Vajon jól ismered a hazai nemzeti parkokat? Most kiderül! (Femina - Utazás)
Olcsón strandolhattok ezekben a fürdőkben. (Femina - Utazás)
Nem is gondolnád, milyen károkat okozhat, ha ezeket eldobod az erdőben. (Femina - Utazás)
Csütörtök délután kezdődik és három napon át tart a Margó Irodalmi Fesztivál tavaszi rendezvénysorozata. Az irodalomkedvelőket ingyenes programokkal, könyvbemutatókkal, dedikálásokkal, pódiumbeszélgetésekkel és koncertekkel is várják a szervezők. (hvg.hu, szerda 12:36)
A helyszínről jelentkezett be Azahriah, megmutatva, milyen komoly mennyiségű vas kell a három stadionkoncerthez. A zenész azt mondja, nem izgul, mert az energiapazarlás. (hvg.hu, szerda 10:03)
Második hetében sem lankad a cannes-i filmfesztivál, tovább záporoznak a remekművek, polgárpukkasztások és csalódások. Mai podcasttudósításunkba jutott mindháromból és végre a komédia műfaja is képviseltette magát a programban. (hvg.hu, szerda 09:15)
Lengyel Ferenc korábban a Radnóti Színházban és a Katona József Színházban játszott, illetve számos magyar tévéfilmben és több RTL-es sikersorozatban is szerepelt. (hvg.hu, szerda 08:10)
A szervezetében talált ketamin miatt vizsgálódnak a hatóságok. (Infostart.hu - Kultúra, szerda 06:49)
Először lép fel Magyarországon a kiváló rockénekes, Dino Jelusick csapata, a Jelusick, melynek bemutatkozó albuma tavaly szeptemberben jelent meg Follow The Blind Man címmel. Dino (többek között) a Trans-Siberian Orchestra, a Whitesnake és a The Dead Daisies zenekarokban is szerepelt az utóbbi években, de többször hallhattuk már hazai színpadon is vendégénekesként, valamint a nemrég szintén kiváló albummal jelentkező Whom Gods Destroy zenekarban is ő énekel. Az egykori Animal Drive formáció egyetlen… (Zene.hu - hírek, szerda 01:57)
Alig pár nap van hátra a 45 esztendős Dinamit együttes jubileumi koncertjéig. A véghajrában két próba között a legendás zenekar jelenlegi énekesét, Scholtz Attilát kaptuk el pár kérdésre. (Zene.hu - hírek, szerda 01:23)
Legendás “beatle” is ott lesz június második vasárnapján! Idén már kilencedik alkalommal rendezik meg Budapesten az országos Beatles találkozót. Az esemény június 16-án lesz az óbudai Kobuci Kertben, a találkozó fővédnöke Nick Wass, akinek vezetésével idén Angliában megtalálták Paul McCartney elveszettnek hitt első basszusgitárját. Az országos Beatles találkozó házigazdája ezúttal is a Bits, a legautentikusabb […] (Magyar zene, kedd 20:14)
Franciska és Elza olyanok, mint két kis angyal édesanyjuk ölében. (Femina - Hazai sztár, szerda 13:50)
Károly király egy kétszáz éves hagyománynak intett búcsút. (Femina - Világsztár, szerda 13:20)
A gyönyörű színésznő megrázó vallomást tett arról, korábbi kapcsolatát hogyan élte meg. (Femina - Hazai sztár, szerda 12:50)
Kelly Rowland az egyik biztonsági őrrel balhézott össze a cannes-i filmfesztiválon. (Femina - Világsztár, szerda 11:50)
Sebestyén Balázsnak ez a véleménye arról, hogy Majka személyével eggyel több pasi van a csatornánál. (Femina - Hazai sztár, szerda 11:20)
Ebben a kakaós, zabpelyhes kekszben az íze mellett azt is szeretjük, hogy sütés nélkül készül. (Femina - Recept, szerda 10:08)
Spárgából és darált húsból nagyon finom és laktató rakottast dobhatsz össze. (Femina - Recept, szerda 09:08)
Tepsiben sütve egészen újfajta élmény az omlett: készítsd sajttal és füstölt sonkával! (Femina - Recept, szerda 08:08)
A régimódi eperhabhoz mindössze három hozzávaló szükséges, és nagyon jólesik a melegebb napokon. (Femina - Recept)
Ha szereted a karakteres ízű sajtokat, ezt a krémes tésztát neked találták ki. (Femina - Recept)
Azoknál, akik túl keveset alszanak vagy az alvásuk minősége nem megfelelő, és ezért szenvednek alváshiányban, szignifikánsan nagyobb a szívelégetelenség, a szívroham és a stroke kialakulásának kockázata. A veszély elsősorban a nőket és a magas vérnyomással élőket érinti. (WEBBeteg, szerda 15:10)
Ezek az ételek lutein nevű vegyületben bővelkednek, ami nagyon jó hatással bír a szem egészségére. (Femina - Egészség, szerda 14:36)
A magas vérnyomás kezelésének első lépése az életmód terápia, bizonyos esetekben azonban gyógyszert is szükséges szedni, méghozzá legtöbbször egy életen át. De vajon miért nem mindenkinek ugyanazt az egyféle vérnyomáscsökkentőt rendeli el az orvos, ha a cél ugyanaz? Mi minden befolyásolhatja a gyógyszer kiválasztását? (WEBBeteg, szerda 12:05)
A gyermek elvesztését a természet rendjével ellentétesnek érezzük. A gyermekhalál miatti gyász számos sajátossággal bír, és fokozott lelki megterhelést jelent az egész családnak. Hogyan dolgozzák fel a szülők ezt a krízist, mit tehet a környezet? Vladár Anita pszichológust kérdeztük. (WEBBeteg, szerda 09:10)
Könnyedén megszabadulhatsz a rozsdától ezzel az egyszerű módszerrel. (Femina - Otthon, szerda 08:50)
Májustól számíthatunk a termetes tőrösdarazsak feltűnésére amint a kertek, parkok gyepén, egy korhadó fa közelében, a komposztnál keringenek, akár nagy tömegben is. (Infostart.hu - Életmód, szerda 05:36)
Hamarosan semmi értelme nem lesz ellopni egy androidos telefont. (Infostart.hu - Életmód, szerda 05:12)
Az elmúlt évek nehézségei – a Covid és a gazdasági válság – hatására a társadalom korábban nem érintett rétegei között is egyre több olyan család lett Magyarországon, amelyek már hónapról hónapra élnek – mondta Gáncs Kristóf, a Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója. (Infostart.hu - Életmód, kedd 17:03)
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Zala, Somogy, Baranya, Tolna és Bács-Kiskun vármegyék egyes járásaira a HungaroMet Zrt. kedd délután. (Infostart.hu - Életmód, kedd 15:41)
Ha sárguló leveleket észlelünk, ráadásul az idősebb levelek sárgulnak először, akkor gyanakodhatunk a kertben kényhiányra. Itt a megoldás. (Balintgazda.hu)
Jóllehet az egyiptomiak 4000 éve termesztik, nálunk újdonságnak számít. Az utóbbi évtizedekben a termesztése rohamosan terjed az Egyesült Államok déli részén, Bulgáriában és a volt Szovjetunió közép-ázsiai államaiban. (Balintgazda.hu)
Egyre gyakrabban látható a kertekben egy edényben nevelt, mutatós fácska: az enciánfa (Solanum rantonettii) . (Balintgazda.hu)
Néhány évvel ezelőtt erre a kérdésre minden bizonnyal egyértelmű nemmel válaszoltam volna. (Balintgazda.hu)
A legbecézőbb kifejezés a szeretetre a magyar nyelvben: gyöngyöm, virágom! A szeretet, a szerelem és a szűziesség szimbólumaként kapta a nevét a májusi gyöngyvirág ( Convallaria majalis ). (Balintgazda.hu)
A piacok gyakran rettegnek valamilyen közel-keleti „helyzettől”, ami megdrágíthatja az olajat, ám az iráni elnök halála nem okoz felfordulást. (Totalcar - 24óra, szerda 15:52)
A cég egyelőre nem reagált, korábban csak annyit közölt, hogy várják a rendőrségi jelentést. (Totalcar - 24óra, szerda 15:05)
Tovább folytatódik a Fisker kálváriája. (Totalcar - 24óra, szerda 15:03)
Nem jött annyi teherautó, amennyit kértek. (Totalcar - 24óra, szerda 13:54)
A Skytop névre keresztelt autó sok szempontból szakít a gyártó jelenlegi dizájnnyelvezetével, ezért pedig őszintén hálásak lehetünk. (Totalcar - 24óra, szerda 13:46)
Az összes budai kerületet érintette a rendőrség többnapos ellenőrzése. Irányjelzés elmulasztása, rendőri jelzés figyelmen kívül haladása miatt is tettek szabálysértési feljelentést. (Infostart.hu - Bűnügyek, szerda 05:48)
A Komáromi Járásbíróság május 22-én tárgyalja annak a férfinak az ügyét, aki engedéllyel tartott gáz-riasztó fegyverével ment bulizni, majd belekötött egy társaságba és arcon lőtte egyik tagját. (Infostart.hu - Bűnügyek, kedd 19:56)
Egy felnőttől kért segítséget a rosszulléttel küzdő kislány egy buszmegállóban, a férfi azonban segítségnyújtás helyett meglopta őt. (Infostart.hu - Bűnügyek, kedd 18:38)
A férfi, ahogy haladt az utcán, sorban tépkedte le a plakátokat, szép kis anyagi kárt okozva ezzel. (Infostart.hu - Bűnügyek, kedd 11:35)
Tudom, hogy a történelem igazságos oldalán állok, és nem akarom, hogy politikai nézeteimért ítéljenek el - nyilatkozta a Magyarországon fogva tartott antifaaktivista, Ilaria Salis a La Stampa olasz napilapban vasárnap megjelent interjúban. (Infostart.hu - Bűnügyek)
Nem akarják megérteni és nem érzik illetékesnek magukat az eltűnt tűzoltási felvonulási területek problémájában. (Lánglovagok.hu)
Május utolsó vasárnapján megnyílnak a szertárkapuk. (Lánglovagok.hu)
Az önkéntes tűzoltó egyesületek ezzel is tudnak pályázni. (Lánglovagok.hu)
A látogatók előtt megnyílt épület tűzvédelmére vetettünk néhány pillantást. (Lánglovagok.hu)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
Az egész hacacáré hétfő reggel kezdődött, osztályfőnöki előtt. A világ legidegesítőbb reggele volt aznap: a Beszélj Úgy, Mint Egy Kalóz! Reggel. - Hejhó…
A sorozat újabb kötete Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című kötelező olvasmányának minél teljesebb körű feldolgozásához nyújt segítséget feladataival…
A Túl a sövényen a szerző előző, Bajuszbögre, lefordítatlan című monográfiájának folytatása, továbbgondolása, egyes pontokon kiterjesztése, másokon fókuszálása…
Orpheusz és Eurüdiké mitikus szerelmi története elevenedik meg Dino Buzzati képes poémájában. Kép és dalszöveg együttesen kelti életre, írja újra a halhatatlan…
From the images of God represented in the religious folk tradition we are able to form conclusions about the everyday life of the faith community, dominant…