Idén is megjelent a 100 leggazdagabb magyart sorba állító kiadvány. Az élen nincs változás, csupán a vagyoni különbség nőtt az első két helyezett között – mondta el az InfoRádióban Szakonyi Péter, a 100 leggazdagabb 2024 kiadvány szerkesztője. (Infostart.hu - Belföld, szombat 12:10)
A csalók ezúttal a Raiffeisen Bank nevében próbálkoznak. (Velvet, szombat 11:55)
Az M7-esen sokan indultak el a Balaton felé. (Telex.hu, szombat 11:56)
A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál. (GAMEPOD.hu, szombat 12:30)
Mintegy három órára le kellett zárni a müncheni nemzetközi repülőteret szombat reggel, miután klímaaktivisták egy csoportja bejutott a futópályákhoz. Mintegy 60 járatot töröltek, de budapestieket – a Liszt Ferenc-repülőtér honlapja szerint – nem érintett az eset. (Infostart.hu - Külföld, szombat 12:26)
Járok terepen, megyek autópályán, nehéz terheket is szállítok, mi a megoldás? (Totalcar - 24óra, szombat 12:07)
Magyarországon elsőként 8 millió Forint értékű bőrhálósító készüléket adtak át a Bethesda Gyermekkórház Országos Gyermekplasztikai és Égéssebészeti Központjában. A készülék új dimenziókat nyit a nagyégett gyermekek, fiatalok gyógyításában. A Bethesda Kórház Alapítvány támogatása és egy dedikált gyűjtés tette lehetővé a nagyösszegű orvosi műszer beszerzését. (WEBBeteg, szombat 12:03)
Augusztus 27-én új évaddal folytatódik Gyilkos a házban. Az Emmy-díjas, saját gyártású vígjátéksorozat korábbi epizódjai kizárólag a Disney+-on érhetők el. (PC Guru Online, szombat 12:00)
A parlament által előző hónapban elfogadott törvény értelmében a menedékkérők készpénz helyett egy speciális fizetőkártyára kapják a szociális juttatásokat, amely korlátozottan használható készpénzfelvételre, nemzetközi átutalásokra pedig egyáltalán nem. (Külföld - Szabad Európa, szombat 12:00)
A jelenlegi főpolgármester stábjából pedig kifejezetten szívesen dolgozna tovább a főkertész Bardóczi Sándor és a főépítész Erő Zoltánnal. Orbán kormányában meg azért vállalt szerepet, mert ebben a rendszerben élünk, így adódhat néha lehetőség lehetetlennek tűnő dolgok megvalósítására. (Telex.hu, szombat 11:57)
Egy ember meghalt, miután kigyulladt egy dombóvári ház első emelete és tetőszerkezete - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel. (Infostart.hu - Belföld, szombat 10:22)
A Pusztaszabolcsról Dombóvárra tartó vonat elgázolt egy embert Simontornyánál, ezért késésekre kell számítani a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon. (hvg.hu, szombat 10:16)
Kigyulladt egy ház első emelete és tetőszerkezete. (hvg.hu, szombat 07:51)
Magyar szerint csak húzza az időt „a Rogánpress. Az aláírás nélküli levelet nyilvánosságra hozta. (hvg.hu, szombat 07:39)
Mutatjuk, merre lehet kipróbálni a részben elektromos tesztbuszt az ünnepi hétvégén. (Infostart.hu - Belföld, szombat 06:33)
A szlovák miniszterelnök elleni merénylet elkövetésével vádolt férfit a Specializált Büntetőbíróságra szállították. (Infostart.hu - Külföld, szombat 11:52)
Új irányítórendszerrel volt felszerelve az a taktikai ballisztikus rakéta, amelyet pénteken lőtt ki Észak-Korea a tengerbe a keleti partjainál - áll a KCNA észak-koreai állami hírügynökség szombati jelentésében. (Infostart.hu - Külföld, szombat 11:21)
Több száz halálos áldozatot követeltek és több ezer otthont tettek lakhatatlanná az észak-afganisztáni Baglán tartományban pusztító áradások. A túlélők azt mondják, hogy nehezen jutnak élelemhez, gyógyszerhez és menedékhez. (Külföld - Szabad Európa, szombat 11:00)
Rakétatalálat ért egy nyersolajszállító tartályhajót a jemeni síita húszi lázadók által birtokolt Mukha kikötőváros közelében - közölte szombaton az Ambrey brit tengerészeti biztonsági cég. (Infostart.hu - Külföld, szombat 10:39)
Mintegy 60 járatot töröltek, de budapestieket - a Liszt Ferenc-repülőtér honlapja szerint - nem érintett az eset. (hvg.hu, szombat 10:01)
Borozni jó. Borozva koncerteket hallgatni még jobb! Borozás közben a Jazzy Rádió legjobb zenéire bulizni pedig egyenesen csodás! Május 17-20. között visszatér a Jazzy Fesztivál, a Jazzy Rádió többnapos zenei fesztiválja, ahol a minőségi zenék mellett 40 borászat kínálatába is belekóstolhat. (168ora.hu, szombat 12:29)
Ingyen rendelkezésünkre áll, mégsem élünk vele. Az erdei séta számos pszichikai és élettani pozitív hatással bír. (168ora.hu, szombat 11:34)
A székesfehérvári vonalon késésekre kell számítani. (Telex.hu, szombat 11:26)
Szombatra és vasárnapra az ország keleti felére, hétfőre az egész országra érvényes riasztást adtak ki zivatarok és jégeső veszélye miatt. (168ora.hu, szombat 11:03)
Tűz ütött ki a hajón, többet egyelőre nem tudni. (Telex.hu, szombat 10:55)
17
34
60
80
82
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 14 db | 3 627 200 Ft |
3 találat: | 1 546 db | 34 575 Ft |
2 találat: | 49 158 db | 4 295 Ft |
5
11
25
31
38
43
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 72 db | 229 050 Ft |
4 találat: | 2 413 db | 6 835 Ft |
3 találat: | 36 259 db | 2 845 Ft |
A Marvel sztárja közel 2000 brit nő pontozásának eredményeként ért fel a dobogó második fokára. (Velvet, szombat 11:04)
A szerelvényen utazókért pótlóbuszokat indítottak. (borsonline.hu, szombat 10:39)
A fertőzés a páciens halálához vezetett. (borsonline.hu, szombat 10:30)
A tejtermékek egy újabb pozitív hatását fedezték fel a kutatók. (Velvet, szombat 10:04)
Május 17-én ünnepélyes keretek között nyitották meg a Magyar Zene Háza legújabb kiállítását. A tárlat a Dívák & Ikonok nevet kapta, melyet szombattól már a nagyközönség is láthat, egészen szeptember 15-ig. (borsonline.hu, szombat 10:00)
3
7
8
9
10
23
24
4
6
12
19
27
30
34
7 találat: | 4 db | 17 918 345 Ft |
6 találat: | 91 db | 171 660 Ft |
5 találat: | 2 870 db | 5 445 Ft |
4 találat: | 38 430 db | 2 105 Ft |
1
2
29
36
48
1
11
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 567 073 € |
5+0 találat: | nem volt | 74 925 245 Ft |
4+2 találat: | 1 db | 4 119 600 Ft |
4+1 találat: | 14 db | 189 050 Ft |
3+2 találat: | 29 db | 88 110 Ft |
4+0 találat: | 26 db | 56 455 Ft |
2+2 találat: | 316 db | 14 720 Ft |
3+1 találat: | 530 db | 10 535 Ft |
3+0 találat: | 1 383 db | 7 710 Ft |
1+2 találat: | 1 934 db | 7 095 Ft |
2+1 találat: | 8 037 db | 5 000 Ft |
Szakszerű, nagy irodalmi áttekintésű, fontos és gondolkodásra ösztönző munka. Saját kutatásokon is alapuló összefoglalás az egészség lélektanáról, mégpedig…
"Talán nem is készült olyan nagyon arra, hogy bármelyik pillanatban eltűnjön. Talán tényleg elhitte magáról azt, amit a hozzá legközelebb állók szerint…
Új antológiánkban az ezotéria iránt érdeklődő olvasóknak kínálunk igényes, komoly, információkban gazdag írásokat. Szeretnénk széles látókörű, holisztikus…
A választásokra készülő Oroszországban csak egyetlen igazán esélyes elnökjelölt van: Igor Komarov, a karizmatikus vezér, aki igazságot ígér a szegény…
A legnagyobb vezetők nem csupán beszélnek, ők célok mentén kommunikálnak. Szavakkal, testbeszéddel és energiával. Az üzlet olyan, mint egy pókerjátszma;…
Ez az album a www.fotovilag.hu internetes fotómagazin alkotóközösségének legjobb képeit tartalmazza.
A brit Tyson Fury csaknem 13 kilóval bizonyult nehezebbnek, mint az ukrán Olekszandr Uszik a mérlegelésen, amelyet a profi boksz magyar idő szerint szombat éjszakai, vasárnap hajnali, nehézsúlyú címegyesítő mérkőzése előtt tartottak a szaúd-arábiai Rijádban. (Infostart.hu - Sport, szombat 11:40)
Tíz év után jut vissza a férfi kézilabda NB I-be a Győr. Kilvinger Bálint szakmai igazgató elmondta, hogy a már bejelentett igazolások mellett további rutinos játékosokkal szeretnék megerősíteni a keretet, és a cél jövőre a biztos bentmaradás lesz. (Infostart.hu - Sport, szombat 10:05)
Olyat látott az idény elején, amire kevesen vagy talán csak a legoptimistább szurkolók gondoltak volna. - TOP5: Ez volt a héten a harmadik legolvasottabb cikk a Sport365-ön. (Sport365.hu, szombat 09:44)
Hatóság elleni erőszak miatt letartóztatták a golfozók PGA világranglistáját vezető Scottie Schefflert, nem sokkal a Kentucky államban tartott PGA Championships forduló pénteki, második versenynapjának kezdete előtt a pálya közelében. (Infostart.hu - Sport, szombat 09:29)
Közel egymillió dollárért kelt el egy pénteki aukción az a szalvéta, amelyen a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi 2000-ben elkötelezte magát az FC Barcelona labdarúgócsapatához. (Infostart.hu - Sport, szombat 08:53)
Fokozni kívánja az innovációt a magyar gazdaságban a kormány, ennek jegyében szervezeti átalakítást és szemléletváltást is végre akarnak hajtani a következő időszakban, ennek részleteit ismertették a Neumann János Program vezetői az Indexnek adott interjújukban. (Portfolio.hu, szombat 11:44)
Egy orosz bíróság a Deutsche Bankkal szemben indított per keretében elrendelte annak oroszországi eszközei, számlái, ingatlanjai és részvényei lefoglalását, miután a bank egy nyugati szankciók miatt felmondott gázfeldolgozó üzem építésére vonatkozó szerződés kezes hitelezője volt. (Portfolio.hu, szombat 10:42)
Kísérteties módon pontosan 200 évvel ezelőtt történt olyan legutóbb, hogy sem a legtöbb választó szavazatát, sem az elektori kollégiumban legtöbb voksot begyűjtő jelöltből lett amerikai elnök. Logikus módon azt hihetnénk elsőre, hogy a szabadság földjén az elnökválasztás olyan szimplán működik, hogy az a jelölt arat győzelmet, akire a legtöbben adják le szavazatukat, ez azonban távolról sem így van: a döntés a tagállami delegáltakból álló elektori kollégium kezében van. Az pedig tovább bonyolítja… (Portfolio.hu, szombat 10:00)
Több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt őrizetbe vette a rendőrség azt a 25 éves férfit, aki szándékosan ütött el az autójával két embert Pécs belvárosában. (hvg.hu, szombat 08:44)
A mémrészvény-jelenség 2024-ben is működik, de már nem úgy és nem annyira, mint 2021-ben. A kisbefektetők okosabbak lettek, nincs már annyi fölös pénz a rendszerben, magasabb a hozamkörnyezet, a nagybefektetők alkalmazkodtak. A shortolók viszont megint nagy érvágást szenvedtek el. (hvg.hu, szombat 08:30)
Kovács Kokó István egy ATV-s műsorban mesélt korábbi görögországi kalandjáról. (hvg.hu, szombat 08:27)
Miért laknánk egyedül, ha együtt is lehet? Nem sima társbérletről van szó, hanem ún. cohousingról, vagyis egy olyan lakás- vagy házközösségről, amelyben az élet nemcsak olcsóbb, hanem környezettudatosabb is. Lehet ez az egyik megoldás a megfizethetetlen albérletek és ingatlanárak idején? Vagy más hozza össze ezeket az embereket? A DW Magyar kérdezte a cohousing első magyarországi képviselőit. (hvg.hu, szombat 07:15)
A húsvét után ötven nappal tartott pünkösd – a húsvét és a karácsony mellett – a harmadik legnagyobb keresztény ünnep. (168ora.hu, szombat 10:35)
Az AHA Budapest projektben modern lakásokat terveznek egy üresen álló iskola épületébe Újpesten. Ha működik a modell, más elhagyatott helyszíneket is felújíthatnak majd – de a bérlakásrendszer körüli problémák jóval túlmutatnak a lakásállomány állapotán. (Telex.hu, szombat 10:27)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az AFP-nek adott interjút pénteken, amiben arról beszélt, hogy Ukrajnának az orosz támadások megfelelő visszaveréséhez szükséges légvédelmi képesség mindössze 25 százaléka áll rendelkezésre. The post Zelenszkij: Ukrajna csak a szükséges légvédelmi képesség negyedével rendelkezik first appeared on 24.hu . (24.hu, szombat 10:27)
Másodszorra módosítanak időpontot, a Starliner május 25-én indulhat el, ha megszüntetik a héliumszivárgást. (Telex.hu, szombat 10:27)
Az egyik embert sikerült kimenteni a lángoló épületből, de a másik életét vesztette a tűzben. The post Emberéletet követelt a dombóvári lakástűz first appeared on nlc . (NLCafé, szombat 10:18)
Technikai probléma miatt ismét elhalasztották a Boeing első, embert szállító űrkapszulájának az indítását pénteken - közölte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). (Infostart.hu - Tudomány, szombat 11:04)
Hamarosan bezárja kapuit az Xbox 360 digitális piactere, de előtte még gombokért lehet beszerezni róla egy halom játékot és kiegészítőt. (hvg.hu, szombat 10:03)
Pénzügyi és egyszerűbb csalásokkal egyaránt próbálkoznak a rosszindulatú emberek az iPhone-okon. Az Apple nagy számban szűri ki őket. (hvg.hu, szombat 08:03)
Először repítette magasba Hexa nevű lebegő járművét Tokióban a SusHi Tech Tokyo startup cég a világ legmodernebb technológiáit bemutató nemzetközi rendezvényen. (Infostart.hu - Tudomány, szombat 07:41)
A kutatók által kiadott tanulmány szerint továbbra sem lehet azonos szinten kezelni a Covid-19-et és az influenzát, még mindig előbbi az erősebb. (Infostart.hu - Tudomány, szombat 07:22)
Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat. (IT café, péntek 13:31)
Hiába a nagy tüntetések, a helyi önkormányzat rábólintott a Tesla német gyárbővítésére. (IT café, péntek 10:50)
AMD-s alternatívát kapnak az NVIDIA AI-processzorokra a Microsoft felhős ügyfelei. (IT café, péntek 09:55)
Megállapodást kötött az OpenAI, így a Reddit tartalmai is a ChatGPT tudását erősíthetik. (IT café, péntek 08:11)
Leállítja a Workplace appot a Meta, hogy az AI és a metaverzum kerüljön a fókuszba. (IT café)
A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít (PROHARDVER!, péntek 17:57)
Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt. (Mobilarena, péntek 17:33)
A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta. (PROHARDVER!, péntek 16:17)
Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót. (PROHARDVER!, péntek 15:10)
A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön. (PROHARDVER!, péntek 14:57)
Megérkezett az előzetes a Gyilkos a házban című sorozat 4. évadához. Selena Gomez, Steve Martin és Martin Short újabb bűntényt tárnak fel, új és visszatérő sztárokkal a fedélzeten. Folytatódik a Hulu egyik legsikeresebb sorozata, a Gyilkos a házban (Only Murders in the Building). A negyedik évad szinte napra pontosan egy évvel azután kerül majd a […] The post A trió Hollywoodba megy a Gyilkos a házban 4. évadának előzetesében appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, szombat 10:00)
A Megalopolis elsősorban nem Francis Ford Coppola rajongóinak szól, hanem azoknak, akik nyitottak a túl ambiciózus, avantgárd, önreflexív szerelemprojektekre. A Megalopolis egy álom. Filmként és a filmen belüli városként is: egy gigantikus alkotói teljesítmény, amely hatalmas áldozatok és szélsőséges körülmények között jöhet csak létre. Majd létrejötte után is csak illúzió, fantáziavilág marad. Francis Ford Coppola […] The post Kié a jövő? – Megalopolis appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, szombat 04:09)
A film egyik fontos szereplője Tony Leung Chiu-Wai, akit a hazai közönség is jól ismer Wong Kar-Wai filmjeiből; Léa Seydoux is szerepel. Elindult az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezője, Enyedi Ildikó legújabb filmje, a Csendes barát forgatása – írja a film sajtóközleménye, miután a hírt bejelentették 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon. A németországi […] The post Elindult Enyedi Ildikó új filmje, a Csendes barát forgatása appeared first on Filmtekercs.hu… (Filmtekercs.hu, péntek 14:44)
Korhatár-besorolást kapott az Axel F. (SG.hu Hírmagazin - Film, szombat 08:02)
Később láthatjuk a FNaFs2-t (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 20:13)
Nicolas Cage-dzsel rendelték be a Noirt. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 18:00)
Nem lesznek feszült akciózások és káromkodások az Agymanók 2-ben. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 14:32)
Bár az Insidious 6 kapott premierdátumot, a leágazásról még nem tudni, mikor láthatjuk. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 12:55)
Újabb résszel folytatódik az Insidious-franchise. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 10:55)
Magyarul beszél A csapda. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 07:18)
Kisebbeknek nem nagyon ajánlják a Garfieldot. (SG.hu Hírmagazin - Film)
Fred és George Weasley hamarosan új melót kapnak. (GameStar Online Hírek, szombat 12:25)
A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett. (GAMEPOD.hu, szombat 11:30)
Hölgyek társaságában töltjük a következő napokat Izlandon és egy sosem létezett japán szigeten. (GameStar Online Hírek, szombat 11:01)
A Call of Duty-széria kiadója Lengyelországban hozott létre egy új, önálló csapatot, ami az Elsewhere Entertainment névre hallgat, és egy teljesen új franchise-on fog dolgozni. (PC Guru Online, szombat 11:00)
Nem is gondolnád, milyen károkat okozhat, ha ezeket eldobod az erdőben. (Femina - Utazás, szombat 08:36)
A napsütéssel hívogató horvát tengerpart a szigetekkel együtt több mint négyezer kilométer hosszú, és bőven találhatóak olyan helyek, amelyek a nyugalom és az elvonulás élményét biztosítják. (Femina - Utazás)
Törökországban számos magyar emlék regél a közös múltról - ezekből mutatunk be most egy párat. (Femina - Utazás)
A külföldi bankkártyahasználatnál néhány dologra nem árt figyelni a kellemetlenségek elkerülése végett. (Femina - Utazás)
Ezeken a Fertő tavi településeken elrepül egy hétvége. (Femina - Utazás)
A Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész 92 éves volt. A kaliforniai Santa Monicában elhunyt színész halálhírét lánya, Quincy Coleman jelentette be (Infostart.hu - Kultúra, szombat 09:12)
A Golden Globe- és Emmy-díjas amerikai színész 92 éves volt. A kaliforniai Santa Monicában elhunyt színész halálhírét lánya, Quincy Coleman jelentette be (hvg.hu, szombat 06:51)
A mintegy nyolc évtizedes életutat megfilmesítő Nem lehet két hazád című alkotás forgatókönyvírója Turczi István, rendezője Szalay Péter, producere Csáky Attila – közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) pénteken. (Infostart.hu - Kultúra, péntek 19:41)
Még tavaly állt el Székely Csaba drámájának bemutatásától a Vígszínház, akkor a drámaíró azt mondta, az ok egyszerű gyávaság volt, most le is hazugozza Rudolf Pétert. Úgy véli, a félelem az egyik oka annak, hogy ilyen kevés szókimondó kortárs darab van ma Magyarországon. (hvg.hu, péntek 14:50)
Több, mint húsz évig volt a társulat tagja. (hvg.hu, péntek 14:28)
Május 20 -án éjfélig lehet jelentkezni a Befutó zenei tehetségkutatóra, ahol 3 millió forint összértékű díj vár gazdára. Vigyázat, igen erős a mezőny. (Magyar zene, szombat 08:19)
Az album anyagát egy beszélgetés keretében május 21-én mutatják be a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében Az eddig meg nem jelent, archív dalok a PIM-Cseh Tamás Archívum gyűjteményéből származnak. A frissen maszterelt anyagon sohasem hallott és jól ismert dalok egyaránt szerepelnek, ezeket a vadnyugati téma kovácsolja egységbe – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel. A western […] (Magyar zene, péntek 19:18)
Pünkösd előtti szombaton, május 18-án 15 órától a Cinkotai Tájházban a Kertvárosunk Értékeiért Egyesület szervezésében pünkösdi rendezvényen vehetnek részt az odalátogatók. (Zene.hu - hírek, péntek 11:38)
Az amerikai rock muzsikus május 19-én, pünkösdvasárnap este lép fel Budapesten, a korábban már számos alkalommal letesztelt BackStage Pub színpadán. Ezúttal angol zenésztársai, Drew Lowe gitáros és Chris Allan dobos társaságában érkezik fővárosunkba. (Zene.hu - hírek)
Az idei Bőköz Fesztiválon sok-sok zenével egyszerre három fesztiválprogram várja az igényes nyári kikapcsolódást keresőket A hagyományos programkínálaton túl – könnyűzenei nagykoncertek, színházi előadások, folk-programok, amelyek eddig is jellemezték a Bőköz Fesztivált – Dráva Jazz elnevezéssel Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres művész vezetésével, Ormánság Classic címmel pedig Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész művészeti vezetésével új dimenzió nyílik […] (Magyar zene)
Laky Zsuzsi férje, Dietz Guszti alaposan kiosztja a Next Top Model Hungary lányait a következő részben. (Femina - Hazai sztár, szombat 11:36)
Ördög Nóra közös fotót posztolt kislányával. A 11 éves Mici óriásit nőtt. (Femina - Hazai sztár, szombat 10:58)
Meghan hercegné és Harry herceg a gyerekeikről sztorizgattak. (Femina - Világsztár, szombat 10:06)
Rátonyi Kriszta magánéletéről nem sokat tudni. Sosem posztol a párjáról, most viszont megmutatta a férfit. (Femina - Hazai sztár, szombat 09:20)
A színésznő és volt férje között még mindig jó a viszony. (Femina - Hazai sztár, szombat 08:20)
A szikkadt kifliből, almából és tojásból álló máglyarakás olcsó és nagyon finom desszert. (Femina - Recept, szombat 10:08)
A vajon pirult újkrumpli a legfinomabb köret, amelyet a tavaszi-nyári időszakban készíthetsz. (Femina - Recept, szombat 09:08)
A bográcsban főtt székelykáposzta sok füstölt kolbásszal lesz igazán finom. (Femina - Recept, szombat 08:08)
A csoki és a narancs ebben az egyszerű, kevert tortában is remekül megy egymáshoz. (Femina - Recept, péntek 10:08)
A fokhagymás olajban pácolt gombát kínálhatod előételként, köretként, vagy kenheted pirítós tetejére. (Femina - Recept, péntek 09:08)
Most tesztelheted magad! (Femina - Egészség, szombat 11:18)
A menstruációs ciklus egy eleve kényelmetlen és néha letaglózó élmény. Vannak olyanok is, akik havonta egyszer a menstruációjuk előtt megfázásszerű tüneteket is észlelnek magukon. (WEBBeteg, szombat 05:03)
Az ízületi fájdalom megnehezíti a mindennapokat, az érintetteknek pedig át kell gondolniuk, hogy mit és mennyit mozoghatnak. A nyak, a derék, a váll, a térd vagy az ujjak ízületi fájdalmának kezelésére a fájdalomcsillapító gyógyszereken túl is léteznek eljárások, amelyekkel az okok is kezelhetők. (WEBBeteg, péntek 17:40)
A vizsgaszorongás sokféle formát ölthet. Egyes tanulók intenzív kényelmetlenséget, testi fájdalmat és/vagy rendkívüli idegességet tapasztalnak, amikor tanulnak vagy vizsgáznak. (WEBBeteg, péntek 15:07)
Mozgás receptre elnevezéssel indul program, a fizikai aktivitást háziorvosok ajánlják és írják majd fel - jelentette be a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára. (WEBBeteg, péntek 12:03)
Érdemes minden kerti bútort alaposan megtisztítani a nyári szezon előtt. (Femina - Otthon, szombat 10:16)
Zivatar miatt nyolc járásra másodfokú riasztást adott ki a HungaroMet. (Infostart.hu - Életmód, péntek 17:20)
Könnyen megszabadulhatsz a zavaró rovaroktól az alábbi pár tipp segítségével. (Femina - Otthon, péntek 14:06)
Éjszaka hidegfront csapadékzónája érkezett, amely péntek estig sokfelé okoz esőt, záport, zivatart. A hétvége első részében csökken a csapadékhajlam, de vasárnap már elszórtan, hétfőn több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. (Infostart.hu - Életmód, péntek 08:33)
Az Android rendszer bővül új funkcióval. (Infostart.hu - Életmód)
Néhány évvel ezelőtt erre a kérdésre minden bizonnyal egyértelmű nemmel válaszoltam volna. (Balintgazda.hu, péntek 12:49)
A legbecézőbb kifejezés a szeretetre a magyar nyelvben: gyöngyöm, virágom! A szeretet, a szerelem és a szűziesség szimbólumaként kapta a nevét a májusi gyöngyvirág ( Convallaria majalis ). (Balintgazda.hu, péntek 12:49)
A rovarok e népes csoportjának tagjai valamennyi gyümölcstermő növényünkön előfordulnak, sőt nem egy gyümölcsfát vagy bokrot több fajuk is károsítja. (Balintgazda.hu, péntek 12:36)
Az erdőkben, a réteken, a mezőkön milyen sokféle gyümölcstermő növény él. Ez tette lehetővé azt, hogy sok évszázaddal korábban élt eleink az élelmiszereik javarészét gyűjtögetéssel (és persze vadászattal, halászattal és madarászattal) szerezhették meg. (Balintgazda.hu, péntek 12:36)
Bátran állíthatom, hogy a gyümölcsritkítás a leggazdaságosabb kézi munka. (Balintgazda.hu, péntek 12:35)
A srác nem szállt le a rollerről, az Opel sofőrjét meg egyáltalán nem érdekelte, hogy jön valaki a zebrán. (Totalcar - 24óra, szombat 09:53)
Azt mondják, így nagyjából 100 kilóval tehetik könnyebbé az elhízó elektromos autókat. (Totalcar - 24óra, szombat 08:43)
Észrevették már? (hvg.hu, szombat 08:40)
Négykerék-meghajtás és kormányzás mellett adaptív futómű is kerül a Rafale csúcsváltozatába. (Totalcar - 24óra, szombat 07:08)
Ötven éve született meg az egyes Golf, a kabrió pedig rá öt évre. A két modell ugyanaz, mégis mást indított meg. (Totalcar - 24óra, szombat 07:07)
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki szándékosan ütött el az autójával két gyalogost Pécs belvárosában. (Infostart.hu - Bűnügyek, szombat 10:47)
Egy amerikai testvérpárnak sikerült kriptovalutát lopni több milliárd forint értékben. Most sok éves börtönbüntetéssel kell szembenézniük. (Infostart.hu - Bűnügyek, péntek 20:46)
Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken azt a férfit, aki a gyanú szerint bántalmazott, majd meggyilkolt és kirabolt egy 17 éves fiút a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Rétközberencs külterületén. (Infostart.hu - Bűnügyek, péntek 19:26)
A külföldi sértettek drogot akartak venni, de nem volt náluk készpénz. Így az elkövető és társai segítőkészen egy bankautomatához kísérték őket, ahol a megbeszélt ár tízszeresét sikerült zsákmányolniuk. (Infostart.hu - Bűnügyek, péntek 13:38)
Demecseri otthonukban, halott apja mellett várta a rendőröket és a mentőket egy 28 éves férfi, miután bejelentette, hogy leszúrta szülejét. (Infostart.hu - Bűnügyek, péntek 09:23)
Az önkéntes tűzoltó egyesületek ezzel is tudnak pályázni. (Lánglovagok.hu)
A látogatók előtt megnyílt épület tűzvédelmére vetettünk néhány pillantást. (Lánglovagok.hu)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
A hivatásos tűzoltóság helyett már Repülőtéri Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság működik. (Lánglovagok.hu)
A történet egy téli éjszakán kezdődik 1964-ben, amikor a tomboló hóvihar arra kényszeríti dr. David Henryt, hogy maga segítse világra születendő gyermekét…
Orpheusz és Eurüdiké mitikus szerelmi története elevenedik meg Dino Buzzati képes poémájában. Kép és dalszöveg együttesen kelti életre, írja újra a halhatatlan…
Az Őrülten csábos ételek ragyogó könyv! Véleményem szerint egészen fantasztikus Krisnek az a nézete, hogy minden egyes étkezéssel magad írod a jövőd könyvét…
E kötetben tizenhét különös sorsú, közismert, mégis ismeretlen múzsa szokatlan, néha megdöbbentő, olykor végzetes, időnként megrendítő szerelmi története…
Mindenki hallott már olyan esetekről, amikor a bíróságok bűnösnek vélt személyeket hagytak futni, vagy ellenkezőleg: később ártatlannak bizonyult vádlottakat ítéltek el…
Lemezmelléklettel.