Huszonöt év után lett ismét egyesített nehézsúlyú bajnoka a profi ökölvívásnak. (Telex.hu, vasárnap 09:09)
Az egyben sült olasz fasírt különlegessége, hogy fűszeres paradicsomszósz ad neki semmihez sem hasonlítható ízt. (Femina - Recept, vasárnap 09:12)
Az éjszaka második felében délnyugat felől érkezett záporos csapadéktömb fokozatosan kelet, északkelet felé helyeződik át. A reggeli órákban a Dunántúl keleti, északkeleti, illetve az ország középső részein, majd kora délelőtt már inkább a Duna-Tisza közének északi területein helyenként zivatarok is kialakulhatnak. (168ora.hu, vasárnap 09:34)
Durván helyre tette a ValóVilág egykori sztárja a műsorvezetőt. (Femina - Hazai sztár, vasárnap 09:20)
Azok a magyar állampolgárok, akik az Európai Unió más tagállamaiban élnek, a tagállam jogszabálya szerint kérhetik, hogy vegyék fel az adott uniós tagállam névjegyzékébe az európai parlamenti (EP-) választáson, így nem a magyar EP-listákra szavazhatnak, hanem a lakóhelyük szerinti tagállam listáira. (Infostart.hu - Külföld, vasárnap 09:10)
A prosztatarák stádiumától és más tényezőktől függően többféleképpen kezelhető. (168ora.hu, vasárnap 09:57)
A Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok közötti stratégiai megállapodás tervezetéről és Izrael gázai háborújáról egyeztetett a szaúdi trónörökös, Mohamed bin Szalmán és Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója - jelentette vasárnap a szaúdi állami hírügynökség. (Portfolio.hu, vasárnap 09:51)
A fegyverbirtoklás jogának megőrzését ígérte Donald Trump Dallasban, a Nemzeti Lőfegyver Szövetség éves gyűlésén tartott beszédében. (Infostart.hu - Külföld, vasárnap 09:46)
Technikai hiba miatt nem elérhető a K&H mobilbankja, illetve az e-bank szolgáltatás vagy annak egyes funkciói, a hiba elhárításán már dolgoznak. (Portfolio.hu, vasárnap 09:29)
80-100 utast nem vitt el a Budapestről a Wizz Air Szaúd-Arábiába, pontosabban Dzsiddába. Egy speciális vízum miatt van a gond. (Infostart.hu - Életmód, vasárnap 09:28)
A vízügy elkészítette a házirendet és a látogatási szabályzatot a siófoki Sió-zsilipnél. Hirdetményeken kérik ezek betartását. (Infostart.hu - Belföld, vasárnap 08:17)
Sok szülői rémálma elevenedett meg majdnem Zuglóban. (Infostart.hu - Belföld, vasárnap 07:00)
A szociális ellátás és a gondoskodás az öregekről újraépítése is szükségessé vált a rendszerváltás után. A lakosság negyede nyugdíjas volt, és már látszottak a társadalom elöregedésének jelei. A Szabad Európa Rádió 1992-es összeállítása a társadalombiztosítás külföldi példáit mutatta be. (Belföld - Szabad Európa, vasárnap 07:00)
A csúcshőmérséklet 22 és 29 fok között változik. (hvg.hu, vasárnap 06:26)
Májusban még vágható a hínár a balatoni strandokon. A munkának azonban feltételi is vannak. (Infostart.hu - Belföld, vasárnap 05:45)
Kelet-Románia eldugott erdeiben évezredek óta égnek az úgynevezett öröktüzek. A romániai vidéken gázzal táplálkozó spontán tüzek eredetéről számos legenda született, ami még vonzóbbá teszi a turisták számára a területet. Tajvanon, Ausztráliában és Törökországban találkozhatunk hasonló jelenséggel. (Külföld - Szabad Európa, vasárnap 09:00)
Benjamin Gantz, az izraeli háborús egységkormány minisztere bejelentette, lemond, ha Benjamin Netanjahu kormányfő nem fogad el egy egyeztetett tervet a gázai övezet jövőjéről. A nyilatkozat belpolitikai válságot válthat ki. (hvg.hu, vasárnap 07:17)
Szalome Zurabisvili grúz államfő, aki megvétózta a külföldi befolyásról szóló vitatott törvényt, szombaton arra kérte Emmanuel Macron francia elnököt, menjen Tbiliszibe, hogy végleg kivonja a Kaukázust (...) az orosz befolyás alól. (hvg.hu, vasárnap 06:41)
Az iraki képviselők nem tudták megválasztani szombaton a parlament elnökét, a két fő jelölt egyike sem szerezte meg a szükséges többséget a feszült hangulatú ülésen. (hvg.hu, vasárnap 06:18)
Lengyelország mintegy 2,5 milliárd dollárt fordít a biztonság és az elrettentés fokozására az Oroszországgal és a vele szövetséges Fehéroroszországgal közös határon - közölte a miniszterelnök szombaton. (Infostart.hu - Külföld, szombat 20:50)
Az Ibu vulkán környékén hét falut kellett kiürítenie a hatóságoknak. (Telex.hu, vasárnap 08:43)
Egy magyar kutatás jelentős eredményt ért el a hererák kutatása terén. (168ora.hu, vasárnap 08:37)
Egyetlen érvényes szavazattal is lehet valaki képviselő vagy polgármester a június 9-ei települési önkormányzati vagy az ezzel egy időben tartandó nemzetiségi választáson. (168ora.hu, vasárnap 08:19)
A hazai kispad helyett a külhont választó 15 légiósunk közül Ogonovszky Eszter csapata szombaton megnyerte a cseh női kézilabda-bajnokságot, Rosta Miklós együttese pedig döntőbe jutott a Román Kupában. The post Magyar kézilabdázók sikereitől hangos a külhon first appeared on 24.hu . (24.hu, vasárnap 07:48)
Pásztor Erzsi egy friss interjúban arról beszél, mi az, amihez a fiatal színészek teljesen máshogy állnak hozzá, mint ő. (168ora.hu, vasárnap 07:43)
8
31
59
60
72
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 18 db | 2 815 105 Ft |
3 találat: | 1 689 db | 31 500 Ft |
2 találat: | 54 317 db | 3 780 Ft |
5
11
25
31
38
43
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 72 db | 229 050 Ft |
4 találat: | 2 413 db | 6 835 Ft |
3 találat: | 36 259 db | 2 845 Ft |
A hírnév egyik hátránya az, hogy a legcikibb pillanatokat is jó eséllyel megörökíti valaki. (Velvet, vasárnap 08:10)
A fiatal hölgy pokoli fájdalmakat élt át. (borsonline.hu, vasárnap 07:30)
Részegen lépett fel a népszerű énekesnő. (borsonline.hu, vasárnap 07:24)
A mesterséges intelligencia a szépségápolásban is segíthet. (borsonline.hu, vasárnap 07:00)
A nő nyaktájéki sérüléseiből arra lehet következtetni, hogy erőszakos halált halt. (borsonline.hu, vasárnap 06:45)
3
7
8
9
10
23
24
4
6
12
19
27
30
34
7 találat: | 4 db | 17 918 345 Ft |
6 találat: | 91 db | 171 660 Ft |
5 találat: | 2 870 db | 5 445 Ft |
4 találat: | 38 430 db | 2 105 Ft |
1
2
29
36
48
1
11
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 567 073 € |
5+0 találat: | nem volt | 74 925 245 Ft |
4+2 találat: | 1 db | 4 119 600 Ft |
4+1 találat: | 14 db | 189 050 Ft |
3+2 találat: | 29 db | 88 110 Ft |
4+0 találat: | 26 db | 56 455 Ft |
2+2 találat: | 316 db | 14 720 Ft |
3+1 találat: | 530 db | 10 535 Ft |
3+0 találat: | 1 383 db | 7 710 Ft |
1+2 találat: | 1 934 db | 7 095 Ft |
2+1 találat: | 8 037 db | 5 000 Ft |
A Tinta Könyvkiadó Anyanyelvi felmérők című sorozatának harmadik, 7. évfolyamosoknak szánt kötetét tartja kezében az olvasó. Az egészen a 12. évfolyamig…
A Történelem seprűnyélen Kanada egyik legragyogóbb írójának, a magyar származású George Jonasnak, vagyis Jónás Györgynek csípősen szellemes és provokatív esszéfolyama…
A szerzői kollektíva a fejes, a vörös, a kelkáposzta, a karfiol, a karalábé, a brokkoli, a bimbóskel, a kínai…
A Minecraft világa csak arra vár, hogy felfedezd! Azonban minden sarokban veszély leselkedik rád, és a túlélés még a legbátrabbaknak is kemény kihívást jelent…
Istvánffi Gyula (Kolozsvár, 1860. április 5. - Budapest, 1930. augusztus 16.) botanikus, mikológus, ampelológus. Fő kutatási területe a gombák és a gombák…
Bennmaradt asz FC Kassa az első osztályban - adja hírül a klub hírlevele. (Infostart.hu - Sport, vasárnap 08:53)
Az Emilia Romagna Nagydíj és a Ferencváros-Újpest mérkőzés mellett olasz, angol és francia foci is szerepel a sportcsatornák vasárnapi élő kínálatában, de a kézilabda, kerékpár és atlétika szerelmeseinek is lesz mit nézniük. (Infostart.hu - Sport, vasárnap 08:35)
Ogonovszky Eszter csapata szombaton megnyerte a cseh női kézilabda-bajnokságot, Rosta Miklós együttese pedig döntőbe jutott a Román Kupában. (Sport365.hu, vasárnap 07:49)
A magyar válogatott győzelemmel mutatkozott be a női röplabda Európa-liga ezüst divíziójának csoportkörében, miután szombaton 3-1-re nyert a lett csapat ellen az izlandi Kópavogurban. (Sport365.hu, vasárnap 06:14)
Egy a cél, valahogyan elrontani a Manchester City bajnoki álmait. (Sport365.hu, vasárnap 05:44)
Újra sarki fényben gyönyörkedhet a világ szinte biztosan, ugyanis újabb napkitörések várhatók - írja a BBC. Az a hatalmas napfolthalmaz, amely energiát és gázt lövellt a Föld felé, körülbelül két hét múlva visszafordul felénk. (Portfolio.hu, vasárnap 08:55)
Az oroszok Harkivban nyomulnak előre, szombaton egy falu elfoglalását jelentette be az orosz védelmi minisztérium. Közben Ukrajna lőszerhiánnyal küzd, és a harkivi frontról több ezer civilt evakuáltak. Tegnap életbe lépett az új törvény, amely átalakítja a hadsereg mozgósításának módját. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elutasította Emmanuel Macron francia elnök javaslatát az Oroszország és Ukrajna közötti ideiglenes tűzszünetre a párizsi olimpia alatt. Szombaton ebben a cikkünkben számolunk be a háború legfontosabb eseményeiről… (Portfolio.hu, vasárnap 08:32)
Az oroszok Harkivban nyomulnak előre, szombaton egy falu elfoglalását jelentette be az orosz védelmi minisztérium. Közben Ukrajna lőszerhiánnyal küzd, és a harkivi frontról több ezer civilt evakuáltak. Tegnap életbe lépett az új törvény, amely átalakítja a hadsereg mozgósításának módját. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elutasította Emmanuel Macron francia elnök javaslatát az Oroszország és Ukrajna közötti ideiglenes tűzszünetre a párizsi olimpia alatt. Szombaton ebben a cikkünkben számolunk be a háború legfontosabb eseményeiről… (Portfolio.hu, vasárnap 08:16)
Xabi Alonsót Németországban senki nem tudta legyőzni. Hamarosan viszont egy olasz csapattal kerül szembe. (hvg.hu, szombat 16:43)
Pest megyébe ért az országjáró körút. (hvg.hu, szombat 15:15)
A másodosztályban sem jött össze. (hvg.hu, szombat 14:26)
Egy ötvenéves, hajléktalan férfi a támadó, már kedden beazonosították, de eltelt pár nap, míg el is tudták kapni. (hvg.hu, szombat 14:12)
Több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt őrizetbe vette a rendőrség azt a 25 éves férfit, aki szándékosan ütött el az autójával két embert Pécs belvárosában. (hvg.hu, szombat 08:44)
Szemeteszsákokból lógtak ki a női lábak. The post Szilikonból készültek az útjavító munkások által talált emberi maradványok first appeared on 24.hu . (24.hu, vasárnap 07:39)
Visszatér Josh Brolin a mindent elnyelő lyukat találó farmer szerepében, bepillanthatunk a Stallone család mindennapjaiba, Nicolas Cage pedig álmokban kísért. Streamingajánló. (Telex.hu, vasárnap 07:38)
Nem marad el a viharos szél sem. (Telex.hu, vasárnap 07:32)
A 66 éves színészt több mint egy hete ütötte arcon egy ismeretlen, amikor New Yorkban sétált. The post Letartóztatták a férfit, aki az utcán támadt rá Steve Buscemire first appeared on 24.hu . (24.hu, vasárnap 07:24)
104 év fotóiból válogattak ki százötvenet, hogy jobban megismerhessük a királyi család tagjait. The post Eddig nem látott képek a királyi családról – mutatjuk őket! first appeared on nlc . (NLCafé, vasárnap 07:24)
Ha az ember egy kicsit sűrűbben lakott helyen él, akkor simán lehetséges, hogy van, vagy vannak, akiket meglopnak. Pontosabban rálépnek a wifi-dre és ingyen használják azt. Ráadásul ettől csökkent a teljesítmény is., magyarán szakadozik a net. (Infostart.hu - Tudomány, vasárnap 07:30)
Rossz hírt kaptak a korábbi Android-verziót futtató okostelefonok tulajdonosai: a Google néhány héten belül növeli a Wallet digitális pénztárca minimum rendszerkövetelményeit, és az így kiszoruló eszközökön le is áll a funkció. (Infostart.hu - Tudomány, vasárnap 06:20)
Eddig a rádió- és hanghullámok átalakítására egy sor különböző komponensre volt szükség a vezeték nélküli eszközökben, a jövőben azonban ezek egyetlen chipben egyesülhetnek. Ez az okostelefonokon túlmutatóan is komoly áttörést hozhat. (hvg.hu, vasárnap 06:03)
Rengetegféle chipet gyártanak világszerte, amelyek még inkább kompatibilisebbek azokkal a felhasználási területekkel, ahol félvezetőket használnak – mondta az InfoRádióban a chipek jelentőségéről és egyre hangsúlyosabb szerepéről elemzést író Tasnádi Zsombor. Arról is beszélt, hogy a legmodernebb chipeket a hadiipar is beveti, rakétarendszerek vezérléséhez használják. (Infostart.hu - Tudomány, szombat 20:35)
Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat. (IT café)
Hiába a nagy tüntetések, a helyi önkormányzat rábólintott a Tesla német gyárbővítésére. (IT café)
AMD-s alternatívát kapnak az NVIDIA AI-processzorokra a Microsoft felhős ügyfelei. (IT café)
Megállapodást kötött az OpenAI, így a Reddit tartalmai is a ChatGPT tudását erősíthetik. (IT café)
Leállítja a Workplace appot a Meta, hogy az AI és a metaverzum kerüljön a fókuszba. (IT café)
E-book olvasók, komponensek és perifériák kerültek hétvégi összeállításunkba. (PROHARDVER!, szombat 14:53)
A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít (PROHARDVER!)
Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt. (Mobilarena)
A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta. (PROHARDVER!)
Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót. (PROHARDVER!)
A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön. (PROHARDVER!)
Írország viharos történelme kiváló táptalajt szolgáltat a filmeseknek. Az észak-ír színészlegenda, Liam Neeson visszatér drámai gyökereihez az In the Land of Saints and Sinners című filmben, de az igazságosztó imázsát nem tudja levetkőzni magáról. Az ír történelem elnyomással, lázadásokkal, szabadságharcokkal és terrorizmussal teli századai rengeteg kiváló film létrejöttét inspirálták. Különösen az 1968 és 1998 közötti […] The post Írmagja se maradjon – In the Land of Saints & Sinners appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, vasárnap 04:10)
Megérkezett az előzetes a Gyilkos a házban című sorozat 4. évadához. Selena Gomez, Steve Martin és Martin Short újabb bűntényt tárnak fel, új és visszatérő sztárokkal a fedélzeten. Folytatódik a Hulu egyik legsikeresebb sorozata, a Gyilkos a házban (Only Murders in the Building). A negyedik évad szinte napra pontosan egy évvel azután kerül majd a […] The post A trió Hollywoodba megy a Gyilkos a házban 4. évadának előzetesében appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, szombat 10:00)
A Megalopolis elsősorban nem Francis Ford Coppola rajongóinak szól, hanem azoknak, akik nyitottak a túl ambiciózus, avantgárd, önreflexív szerelemprojektekre. A Megalopolis egy álom. Filmként és a filmen belüli városként is: egy gigantikus alkotói teljesítmény, amely hatalmas áldozatok és szélsőséges körülmények között jöhet csak létre. Majd létrejötte után is csak illúzió, fantáziavilág marad. Francis Ford Coppola […] The post Kié a jövő? – Megalopolis appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, szombat 04:09)
Megvan, ki rendezi a Matchboxot. (SG.hu Hírmagazin - Film, szombat 17:52)
Nemsokára foroghat az új Narnia. (SG.hu Hírmagazin - Film, szombat 12:47)
Korhatár-besorolást kapott az Axel F. (SG.hu Hírmagazin - Film, szombat 08:02)
Később láthatjuk a FNaFs2-t (SG.hu Hírmagazin - Film)
Nicolas Cage-dzsel rendelték be a Noirt. (SG.hu Hírmagazin - Film)
Nem lesznek feszült akciózások és káromkodások az Agymanók 2-ben. (SG.hu Hírmagazin - Film)
Bár az Insidious 6 kapott premierdátumot, a leágazásról még nem tudni, mikor láthatjuk. (SG.hu Hírmagazin - Film)
Újabb résszel folytatódik az Insidious-franchise. (SG.hu Hírmagazin - Film)
Ez az év ugyan messze nem olyan izgalmas videójátékos megjelenések terén, mint a tavalyi, ám szerencsére így is van miért számolgatni a napokat. (PC Guru Online, vasárnap 09:00)
A Rockstar egyik volt fejlesztője elmondta, mi áll a háttérben. (GameStar Online Hírek, vasárnap 08:06)
Mutatunk 10 kötelezőnek is mondható posztapokaliptikus mozit. (GameStar Online Hírek, vasárnap 08:01)
Az már eddig is tudható volt, hogy Cillian Murphy executive producerként vesz részt a munkálatokban, ám most az is kiderült, feltűnik-e majd a filmben az Oscar-díjas színész. (PC Guru Online, vasárnap 08:00)
Nem is gondolnád, milyen károkat okozhat, ha ezeket eldobod az erdőben. (Femina - Utazás, szombat 08:36)
A napsütéssel hívogató horvát tengerpart a szigetekkel együtt több mint négyezer kilométer hosszú, és bőven találhatóak olyan helyek, amelyek a nyugalom és az elvonulás élményét biztosítják. (Femina - Utazás)
Törökországban számos magyar emlék regél a közös múltról - ezekből mutatunk be most egy párat. (Femina - Utazás)
A külföldi bankkártyahasználatnál néhány dologra nem árt figyelni a kellemetlenségek elkerülése végett. (Femina - Utazás)
Ezeken a Fertő tavi településeken elrepül egy hétvége. (Femina - Utazás)
A negyedik nap már a tizediknek érződik Cannes-ban, de végre csak jó filmeket láttunk. Emma Stone a Szegény párák Oscar-díja után újra szemérmetlenül fura és vicces, Barry Keoghan önmaga suttyósított változatát hozza a Birdben, Richard Gere pedig elindítja a kilencvenes évek hollywoodi sztárjainak nagy reneszánszát Cannes-ban. Itt a helyszíni podcast-tudósításunk negyedik része. (hvg.hu, vasárnap 06:52)
Egy év kihagyás után június 5. és július 3. között újra megrendezik a JFF Online Japán Filmfesztivált, amelyen eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal, ingyenesen tekinthető meg 23 kortárs japán film. Idén először két televíziós minisorozat is a program részét képezi. (Infostart.hu - Kultúra, szombat 21:36)
A hamarosan következő egyházi esemény, a pünkösd. A hitben és szeretetben való megújulásra, megerősödésre intette a zarándokokat szombati szentbeszédében Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke, az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka. (Infostart.hu - Kultúra, szombat 20:02)
Pünkösd alkalmából szentmiséket, istentiszteleteket tartanak országszerte. A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők vasárnap ünnepi liturgia keretében emlékeznek meg a Szentlélek eljöveteléről. (Infostart.hu - Kultúra, szombat 17:57)
Május 20 -án éjfélig lehet jelentkezni a Befutó zenei tehetségkutatóra, ahol 3 millió forint összértékű díj vár gazdára. Vigyázat, igen erős a mezőny. (Magyar zene, szombat 08:19)
Az album anyagát egy beszélgetés keretében május 21-én mutatják be a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében Az eddig meg nem jelent, archív dalok a PIM-Cseh Tamás Archívum gyűjteményéből származnak. A frissen maszterelt anyagon sohasem hallott és jól ismert dalok egyaránt szerepelnek, ezeket a vadnyugati téma kovácsolja egységbe – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel. A western […] (Magyar zene)
Pünkösd előtti szombaton, május 18-án 15 órától a Cinkotai Tájházban a Kertvárosunk Értékeiért Egyesület szervezésében pünkösdi rendezvényen vehetnek részt az odalátogatók. (Zene.hu - hírek)
Az amerikai rock muzsikus május 19-én, pünkösdvasárnap este lép fel Budapesten, a korábban már számos alkalommal letesztelt BackStage Pub színpadán. Ezúttal angol zenésztársai, Drew Lowe gitáros és Chris Allan dobos társaságában érkezik fővárosunkba. (Zene.hu - hírek)
Az idei Bőköz Fesztiválon sok-sok zenével egyszerre három fesztiválprogram várja az igényes nyári kikapcsolódást keresőket A hagyományos programkínálaton túl – könnyűzenei nagykoncertek, színházi előadások, folk-programok, amelyek eddig is jellemezték a Bőköz Fesztivált – Dráva Jazz elnevezéssel Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres művész vezetésével, Ormánság Classic címmel pedig Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész művészeti vezetésével új dimenzió nyílik […] (Magyar zene)
Ezeket a külső tünetet a túl sok szorongás okozhatja. (Femina - Szépség és divat, vasárnap 09:06)
Az Egri csillagok egykori sztárja és felesége, Sajgál Erika különleges helyszínen ünnepelték a színész 80. születésnapját. (Femina - Hazai sztár, vasárnap 08:20)
Barbra Streisand és Andre Agassi még a 90-es években találkozgattak. (Femina - Világsztár, vasárnap 06:56)
89 évesen még mindig rendkívül aktív életet él a színésznő. (Femina - Hazai sztár, vasárnap 05:40)
Facundo Arana a szülinapos lányáról posztolt. (Femina - Világsztár, szombat 18:06)
A kínai és egyéb távol-keleti ételek egyre népszerűbbek itthon is: lássuk, mennyire ismered őket! (Femina - Recept, vasárnap 08:12)
A szikkadt kifliből, almából és tojásból álló máglyarakás olcsó és nagyon finom desszert. (Femina - Recept, szombat 10:08)
A vajon pirult újkrumpli a legfinomabb köret, amelyet a tavaszi-nyári időszakban készíthetsz. (Femina - Recept, szombat 09:08)
A bográcsban főtt székelykáposzta sok füstölt kolbásszal lesz igazán finom. (Femina - Recept, szombat 08:08)
A csoki és a narancs ebben az egyszerű, kevert tortában is remekül megy egymáshoz. (Femina - Recept)
Ezek a szokások nemcsak feleslegesek, hanem még az egészségnek is rosszat tesznek. (Femina - Egészség, vasárnap 07:06)
Az eper szezonja májustól júliusig tart. Ez a gyümölcs nemcsak finom, hanem táp- és biológiai értéke is magas. Mit érdemes tudnunk az eperről? Milyen tápanyagokat tartalmaz? Milyen előnyökkel jár egészségünk szempontjából, ha étrendünkbe illesztjük? Van-e, aki nem fogyaszthatja? Cikkünkben megtalálja a válaszokat. (WEBBeteg, vasárnap 05:03)
A fő oka annak, hogy az LDL-koleszterint rossz koleszterinnek is nevezik, az a sajátossága, hogy ha túl sok van belőle a vérben, megtapad az érfalakon. (WEBBeteg, szombat 19:03)
Ez az anyag a varázsgombában található meg, és kiderült, hogy hatékony lehet a depresszió ellen. (Femina - Egészség, szombat 16:06)
Az övsömör kialakulásáért ugyanazon vírus felelős, amely a bárányhimlőt is okozza - ez a herpes vírusok családjába tartozó varicella zoster vírus. Övsömör csak azokon alakulhat ki, akik korábban már átestek bárányhimlőn. (WEBBeteg, szombat 15:03)
Most kiderítheted, mennyire ismered a magyar népszokásokat. (Femina - Otthon, vasárnap 06:06)
A következő napokban változékony, meleg idő várható. Több alkalommal számíthatunk az erőteljes gomolyfelhő-képződésből záporok, zivatarok kialakulására. (Infostart.hu - Életmód, vasárnap 06:00)
A hétszeres Forma–1-es világbajnok Michael Schumacher nyolc értékes, több esetben egyedi svájci órája került árverésre, összesen körülbelül 1,7 milliárd forintnak megfelelő összegért találtak új gazdára. Ennek kapcsán kérdeztünk egy óraszakértőt. (Infostart.hu - Életmód, szombat 18:44)
A fiatalok többsége szerint nem helyes, ha az általuk követett tartalomgyártó politikai kérdésekben is véleményt formál – derült ki az Ifjúságkutató Intézet felméréséből. A tehetséggondozó intézmény vezetője azt mondta az InfoRádióban, hogy sok fiatal leginkább „pártpolitikai iszapbirkózásnak” tartja a politikát. (Infostart.hu - Életmód, szombat 17:40)
Érdemes minden kerti bútort alaposan megtisztítani a nyári szezon előtt. (Femina - Otthon, szombat 10:16)
Néhány évvel ezelőtt erre a kérdésre minden bizonnyal egyértelmű nemmel válaszoltam volna. (Balintgazda.hu)
A legbecézőbb kifejezés a szeretetre a magyar nyelvben: gyöngyöm, virágom! A szeretet, a szerelem és a szűziesség szimbólumaként kapta a nevét a májusi gyöngyvirág ( Convallaria majalis ). (Balintgazda.hu)
A rovarok e népes csoportjának tagjai valamennyi gyümölcstermő növényünkön előfordulnak, sőt nem egy gyümölcsfát vagy bokrot több fajuk is károsítja. (Balintgazda.hu)
Az erdőkben, a réteken, a mezőkön milyen sokféle gyümölcstermő növény él. Ez tette lehetővé azt, hogy sok évszázaddal korábban élt eleink az élelmiszereik javarészét gyűjtögetéssel (és persze vadászattal, halászattal és madarászattal) szerezhették meg. (Balintgazda.hu)
Bátran állíthatom, hogy a gyümölcsritkítás a leggazdaságosabb kézi munka. (Balintgazda.hu)
Olajcsere után maga alá eresztett a kocsi. Kiderült, túl sok olajat töltöttek bele, ez okozhat ilyesmit? (Totalcar - 24óra, vasárnap 09:03)
Volt idő, amikor a megosztó formatervű BMW-k még ritkaságnak számítottak, de ahogy most is, nem nézegetni, vezetni kell őket! (Totalcar - 24óra, vasárnap 06:37)
A gázolaj hamarosan 600 forint alatt lesz. (Totalcar - 24óra, vasárnap 06:36)
A nemzetközi menetpróbán nemcsak a szinte teljesen hangtalanul suhanó elektromos G-osztályt, hanem annak 6 hengeres dízel és benzines, illetve biturbó V8-as változatát is vallatóra fogtuk. Teszten a legendás kockaterepjáró legújabb verziói. (hvg.hu, vasárnap 05:21)
Bár a technikai paraméterek többségét csak a hivatalos bemutatón árulja el a gyártó, néhány adatot így is tudunk. (Totalcar - 24óra, szombat 16:54)
A TEK munkatársai és más rendőri egységek csaptak le a csepeli Károli Gáspár utcában két kocsira és utasaikra péntek kora este, hat óra körül. Lapértesülés szerint K. Edének is köze van a dologhoz. (Infostart.hu - Bűnügyek, vasárnap 07:15)
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki szándékosan ütött el az autójával két gyalogost Pécs belvárosában. (Infostart.hu - Bűnügyek, szombat 10:47)
Egy amerikai testvérpárnak sikerült kriptovalutát lopni több milliárd forint értékben. Most sok éves börtönbüntetéssel kell szembenézniük. (Infostart.hu - Bűnügyek)
Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken azt a férfit, aki a gyanú szerint bántalmazott, majd meggyilkolt és kirabolt egy 17 éves fiút a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Rétközberencs külterületén. (Infostart.hu - Bűnügyek)
A külföldi sértettek drogot akartak venni, de nem volt náluk készpénz. Így az elkövető és társai segítőkészen egy bankautomatához kísérték őket, ahol a megbeszélt ár tízszeresét sikerült zsákmányolniuk. (Infostart.hu - Bűnügyek)
Május utolsó vasárnapján megnyílnak a szertárkapuk. (Lánglovagok.hu, szombat 19:30)
Az önkéntes tűzoltó egyesületek ezzel is tudnak pályázni. (Lánglovagok.hu)
A látogatók előtt megnyílt épület tűzvédelmére vetettünk néhány pillantást. (Lánglovagok.hu)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
A hivatásos tűzoltóság helyett már Repülőtéri Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság működik. (Lánglovagok.hu)
Három napja esik az eső. Nem a hosszas esőzésekre jellemző ónos egyhangúsággal, hanem vidáman, sűrűn, egyfolytában zuhog, mintha valami futó nyári zivatar lenne…
Egyiküket a mocsok szülte, Tharr kolostorának pokla. Kiontott vérrel és fekete kéjjel áldoz az Úrnőnek, akit még Tharr birodalmában is irtózva emlegetnek…
A 2007-es Könyvhét egyik csemegéje a negyedik Bandó-kötet. A hatvanéves költő hatvan versét válogatta be a kötetbe. A lakótelepi lét szürkeségéről és…
Tizenkét fiatal játékos. Ősi nemzetségek leszármazottai. Évezredekkel ezelőtt választották ki őket. Életük minden egyes napján erre a megmérettetésre készültek…
Nem, kérem, nem regényünk hőseiről van szó! A "Micsoda kölykök" egy néninek a neve, aki így kiált fel, valahányszor a regény hőseit meglátja. Vagyis hát…
A kötet Nagy Lajos karcolatainak legjavát tartalmazza. Köztudomású, hogy a karcolat - a rövid, néhány oldalas novella mellett - talán a legnagylajosibb…