(Telex.hu, szerda 14:20)
A fenntartásra vonatkozó üzemeltetési kötelezettség megszűnésével magyarázzák. Bár az OBH szerint az már 2016-ban lejárt. (Telex.hu, szerda 14:25)
Váczi Attilát ellen hivatali bűncselekmények gyanúja miatt nyomoz a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség. (Telex.hu, szerda 14:17)
Az egyik legsikeresebb magyar sorozat színésznőjeként vált híressé, és ma lett harmincéves. (Femina - Hazai sztár, szerda 15:00)
Egy Ford sofőrje egy lámpát intézett el ugyanitt. (Totalcar - 24óra, szerda 14:54)
A szabad Tibetért tüntetnek maroknyian a belvárosi Városháza téren, ahova még New Yorkból is érkezett Hszi Csin-ping ellen tiltakozó aktivista. (Telex.hu, szerda 14:27)
Elkezdődött tegnap a hazai érintettségű Swift Response NATO-hadgyakorlat légi fázisa, ami azért is érdekes a magyar részvétel mellett, mert ez a szövetség első olyan gyakorlata, melyen Svédország is részt vesz mint az együttműködés tagja. (Portfolio.hu, szerda 14:24)
Az OpenAI ezért külön eszközt hoz létre, hogy azonosítsa a DALL-E 3 által létrehozott képeket. (IT café, szerda 14:24)
Láthatja a feladatlapot és a megoldásokat. Aki gondokodni szeretne, az kattinthat az üres tesztlapra és megnézheti, mit tud, mire emlékszik. (Telex.hu, szerda 14:22)
Január 1-je óta a lakásfedezet forgalmi értékének akár a 90%-ára is felvehetnek jelzáloghitelt azok, akiknek még nem volt eddig lakástulajdonuk, és még nem töltötték be a 41. életévüket. Részletesen itt írtunk a változásról, a friss hírek szerint pedig hat banknál érhető el a hitel. (Portfolio.hu, szerda 14:19)
Biczi Tamás ügyvédi irodája képviselte a kormányfőt a SPAR-ral kapcsolatban indított sajtóperben. Biczi Tamást a Megafon Kötter Tamás néven futtatja. (Korrupció - Szabad Európa, szerda 14:45)
Kormányinfót hirdetett a Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtök 10.30-ra. (Infostart.hu - Belföld, szerda 14:17)
Egy elnök tud csak nagyobbat ennél. A pápának kijáró biztonságot kapja Hszi Csin-ping Budapesten. (Infostart.hu - Belföld, szerda 13:32)
Az indoklás szerint a pap nem lát el közfeladatot gyóntatás közben, ezért nem is kell jelentenie a gyermekek elleni bűncselekményeket. A Fidesz szerint így támogatható az új gyermekvédelmi javaslatcsomag. (Infostart.hu - Belföld, szerda 13:19)
Példátlan döntések és intézkedések kísérték az Orbán-kormány és az Európai Parlament elmúlt tizennégy évét. Miközben az európai közösség képviselő-testülete a választásra készül, összegyűjtjük, milyen csatákat vívott egymással és miért harcolt a két fél. Központban a jogállamiság és a pénz. (Belföld - Szabad Európa, szerda 13:00)
A június 9-ei választáson induló jelöltek és jelölőszervezetek választópolgáronként három forintért juthatnak hozzá a választók név- és lakcímadataihoz a közvetlen kampány érdekében. (Infostart.hu - Belföld, szerda 12:53)
Ukrán adatok szerint az orosz hadsereg által kilőtt észak-koreai rakéták fele csütörtököt mondott. (Infostart.hu - Külföld, szerda 14:52)
Oroszország ismét tömegesen támadta a levegőből Ukrajna energetikai rendszerét - közölték szerdán Kijevben. (Infostart.hu - Külföld, szerda 14:39)
A Fidesz-frakció közleménye szerint kizárólag olyan módosítást támogatnak a gyermekvédelmi törvényhez, amely szigorítást tartalmaz. (Külföld - Szabad Európa, szerda 14:15)
Meghibásodás miatt orrfutómű nélkül szállt le a FedEx Airlines egyik Boeing 767-es teherszállító repülőgépe szerdán az isztambuli repülőtéren, sérülés nem történt - közölte a török közlekedési minisztérium. (Infostart.hu - Külföld, szerda 14:13)
Aktivisták palesztinbarát tiltakozó tábort létesítettek Európa egyik legrégebbi egyetemének udvarán. A mintát az amerikai egyetemek tiltakozói jelentették. A rendőrség kivonult a helyszínre, de nem tiltotta be a tüntetést. A hasonló megmozdulások számos ország egyetemein immár szinte mindennapossá váltak. (Infostart.hu - Külföld, szerda 14:00)
Repárszky Ildikó, a Budapesti Fazekas Gimnázium tanára szerint a feladatokhoz kapott térkép és a források különösen sokat segítettek idén. (Telex.hu, szerda 15:14)
Amerikai kutatók hosszú évekig vizsgálták a zöld verébpapagájok venezuelai populációjában rendszeresen előforduló, rendkívül ritka viselkedést. (Qubit, szerda 15:12)
Az eper önmagában is mámorító csemege, hát még ha a legomlósabb piskótába kerül, vagy fagyiként kerül az asztalra. Nem lehet vele betelni! (168ora.hu, szerda 15:07)
Az Emma és Eddie című magyar dokumentumfilmet vetítjük májusban a Toldiban. (Telex.hu, szerda 15:06)
Péntektől tovább zuhannak az üzemanyagárak. A benzin nagykereskedelmi ára bruttó 8 forinttal kerül majd kevesebbe, míg a gázolajért bruttó 5 forinttal fizetnek alacsonyabb árat a benzinkutak. (168ora.hu, szerda 15:05)
9
28
76
77
83
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 22 db | 2 218 845 Ft |
3 találat: | 2 134 db | 24 080 Ft |
2 találat: | 65 352 db | 3 025 Ft |
8
22
24
36
38
40
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 42 db | 374 260 Ft |
4 találat: | 1 539 db | 10 215 Ft |
3 találat: | 26 472 db | 3 610 Ft |
Ismerje meg a tíz leggyakoribb hibát, amelyeket az Olaszországba utazó turisták elkövetnek. (Velvet, szerda 14:16)
Az Apple tervei szerint a Rivian segítségével készítené el első elektromos autóját, amely új dimenziókat nyithat meg az autóiparban. (Velvet, szerda 12:53)
Egy picit túltolta a támadó. (borsonline.hu, szerda 12:30)
Ez már nem húzhatod tovább, ideje nekilátnod. (borsonline.hu, szerda 12:00)
Mai Instahíradónkban is összefoglaltuk, hogy mit osztottak meg magukról a külföldi és hazai hírességek. (Velvet, szerda 11:48)
1
11
14
20
21
30
33
3
8
12
23
31
32
35
7 találat: | nem volt | |
6 találat: | 61 db | 246 400 Ft |
5 találat: | 2 220 db | 6 770 Ft |
4 találat: | 31 717 db | 2 455 Ft |
3
11
32
33
35
3
11
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 1 341 351 € |
5+0 találat: | nem volt | 103 382 810 Ft |
4+2 találat: | 1 db | 1 598 670 Ft |
4+1 találat: | 8 db | 148 340 Ft |
3+2 találat: | 35 db | 51 415 Ft |
4+0 találat: | 21 db | 51 415 Ft |
2+2 találat: | 431 db | 9 595 Ft |
3+1 találat: | 594 db | 8 160 Ft |
3+0 találat: | 1 123 db | 7 175 Ft |
1+2 találat: | 1 786 db | 5 455 Ft |
2+1 találat: | 8 540 db | 3 855 Ft |
Egy menő New York-i újságírónő durva memoárja elveszett, részeg éjszakák... Fokozott elővigyázatossággal haladok át a hotelportás előtt, és remélem, nem látszik rajtam az erőlködés…
Hajdu-féle matematika-tankönyvcsalád
Az ország kedvenc mesélője, Bartos Erika újabb verseskötettel jelentkezik, melyben ezúttal nem szilvásgombóc és kukásautó alkotja a sorvégi rímeket, hanem…
A Solomnis-sorozat azonos formátumban megjelenő, állampolgári ismereteket terjesztő kiadványai közül az első Birtokkalauz, Föld, Telek, Erdő, Jogok és kötelezettségek címmel jelent meg 2002…
Életünkben először a show nem mehet tovább. Antonio, a stúdió igazgatója, akit mindenki annyira szeretett, meghalt. És ha ennyi szomorúság nem lenne éppen…
Galamb, Tropauer Hümér, Hlavács, Kréta meg a többiek elképesztő története elevenedik meg az eredetileg 1967-ben Korcsmáros Pál által megrajzolt és most…
Varga Mihály pénzügyminiszterként lesz a felelős azért, hogy legyen rá pénz. (Infostart.hu - Sport, szerda 15:05)
A szerencse és a hatalmas tempó mind Norris oldalán állt, aki az élen álló versenyzők közül utolsóként állt ki a boxba (Sport365.hu, szerda 12:44)
Erik ten Hag napjai a manchesteriek padján meg vannak számlálva. (Sport365.hu, szerda 11:44)
Hat év után távozik Nagy Gergő a magyar bajnok, Erste Liga-döntős Ferencváros jégkorongcsapatától. (Sport365.hu, szerda 11:14)
A Sport365 és Vegas.hu Hendikep című műsorában Mr. Tipster ajánlásait veséztük ki vendégeinkkel, ahol a heti terítéken BL, Euroliga, eSport és EKl tipp is található. (Sport365.hu, szerda 10:44)
Jövő kedden adják át a Mol legnagyobb organikus beruházását, a tiszaújvárosi poliolüzemet - olvasható a sajtóközleményben. (Portfolio.hu, szerda 14:44)
Hamarosan megérkezik Budapestre Hszi Csin-ping kínai elnök, aki május 5-én Párizsban kezdte meg az európai látogatását. Delegációja tegnap Szerbiába érkezett, onnan repül ma Ferihegyre. Az államfő utazását fokozott figyelem övezi szerte a világon – írja a Reuters. (Portfolio.hu, szerda 14:36)
Szerda reggel kedvezőtlen hangulatban telt a kereskedés Ázsiában, ezt követően pedig ugyan reggel jó hangulatban indult a nap Európában, de a déli órákra megtorpant az emelkedés. A magyar tőzsde ma alulteljesítő, ami elsősorban az OTP eséséből adódik. (Portfolio.hu, szerda 14:25)
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő csütörtök 10:30-kor ismerteti a kormány legújabb ülését. (Portfolio.hu, szerda 14:12)
Kiadta napi ukrajnai háborús hírszerzési jelentését a brit védelmi minisztérium. Ezúttal az orosz légierő modernizációs lépéseiről írtak. (Portfolio.hu, szerda 14:02)
A cég szerint vannak már hatásosabb készítmények is a piacon. (hvg.hu, szerda 11:51)
Tengernyi sült krumplit, lángost, esetleg fánkot lehet készíteni a 66 raklapnyi étolajjal. (hvg.hu, szerda 11:46)
Rögtön meg is reklámozta férje hotelbirodalmát. (hvg.hu, szerda 11:27)
A NIO akkumulátorcsere technológiájának közös fejlesztése a cél. (hvg.hu, szerda 11:21)
A férfi kilenc hónap alatt 11 millió forintnyi áramot lopott el. (hvg.hu, szerda 10:07)
Idén is Spanyolország kapta a legtöbb, 638 kék zászlós elismerést természetes fürdőhelyeinek kiváló állapotáért. (hvg.hu, szerda 09:44)
A Messengerben december óta ki lehet kapcsolni, hogy egy beszélgetésben látsszon, a másik fél látta-e az üzenetünket. Így kicsivel kevésbé nyomasztó az online kommunikáció, de az emberi agyat továbbra sem arra találták ki, hogy azon pörögjön, megnézte-e a másik a csetet. (Telex.hu, szerda 15:04)
„Kubatov tegye fel a csörgős sapkát a fejére, és trombitáljon a saját bohócaival, a birka módján bólogató Fradi táborral” – írta a lilák tábora egy Facebook-posztban. (Telex.hu, szerda 15:01)
Az Egri csillagok, a Kárpáthy Zoltán és a Szomszédok sztárja, Kovács István 80 évesen remek formában van, mégis már egy éve nem állt színpadon. (168ora.hu, szerda 15:00)
Legkésőbb az év végétől újra kizárólag egészségügyi és orvosi céllal lehet majd marihuánát használni. (Telex.hu, szerda 14:56)
A Medián április végén készült közvélemény-kutatás szerint már Magyar Péter pártja a legerősebb párt a Fidesz után. (168ora.hu, szerda 14:50)
A teherszállító gépnek nem nyílt ki az első futóműve. (hvg.hu, szerda 12:18)
A tudomány számára rejtély, hogy az ősi fekete lyukak miként válhattak rövid idő leforgása alatt ennyire hatalmassá. A válaszhoz a James Webb űrteleszkóp mérése viheti közelebb a tudósokat. (hvg.hu, szerda 12:03)
A NASA már vizsgálja, megvalósítható-e a Holdon a lebegő vonat legújabb terve. Ha minden stimmel, hamarosan fontos szerep juthat a Floatnak. (hvg.hu, szerda 11:03)
Mind a Jupiter Europa, mind a Szaturnusz Enceladus nevű holdja önmagához képest hatalmas óceánokat (csillagászati kontextusban nagy mennyiségű folyékony vizet) rejt fagyos kérge alatt. A Jupiter Ganymedes és a Szaturnusz Titan nevű holdján szintén felszín alatti óceánok rejtőznek, nemrég pedig a Szaturnusz aprócska Mimas holdjának felszíne alatt is óceánra utaló jeleket találtak. Az Earth and […] (csillagaszat.hu, szerda 10:30)
Dirty Stream néven emlegeti a Microsoft azt az androidos biztonsági rést, ami olyan alkalmazásokban van benne, amiket összesen már több mint 4 milliárd alkalommal telepítettek a felhasználók. (hvg.hu, szerda 10:03)
A jelentések szerint az USA hosszú idő után döntött, és visszavonta a Huawei kapcsán kiadott exportlicencet az Inteltől és a Qualcommtól. Ez mindegyik félnek nagy probléma lehet. (IT café, szerda 12:11)
Lassul a gamingipar, ennek keretében pedig már a Microsoft Xbox részlege is nagy költségcsökkentéseket eszközöl. (IT café, szerda 10:23)
Elon Musk áprilisi látogatásakor ígérte meg, hogy Kínában robottaxikban tesztelik majd a fejlett vezetéstámogató csomagjukat. (IT café, szerda 08:14)
Nagy a nyomás a szervezőkön, példa nélküli kiberfenyegetettségre készülnek a párizsi olimpia kapcsán. (IT café, szerda 07:06)
A jelentések szerint az Apple saját chipeket fejleszt, hogy AI-szoftvereket futtasson az adatközpontokban. (IT café, kedd 13:59)
Az AMD a gyártók felé már nem is az Intelhez méri a dizájn sebességét, hanem az újabb ARM magokhoz. (PROHARDVER!, szerda 14:48)
Május közepétől hazánkban is megvásárolható lesz az ikonikus modell 4G-s kiadása. (HWSW Informatikai Hírmagazin, szerda 14:38)
Nem a kormányzati és vállalati felhasználásra szánt Axon 60 Ultra az egyetlen modell a szériában, a ZTE alulról építi a kínálatot. (Mobilarena, szerda 14:10)
A spanyol startupokat tömörítő szervezet panaszt nyújtott be a redmondi óriás ellen a felhőszolgáltatások piacán tanúsított versenyellenes gyakorlatok miatt. (HWSW Informatikai Hírmagazin, szerda 13:52)
A gyártó pozicionálható kijelzővel szállított üdvöskéjét variálható világítással vagy anélkül egyaránt választhatjuk. (PROHARDVER!, szerda 13:08)
A Minden, mindenhol, mindenkorral Oscar-díjat nyert Michelle Yeoh-val érkezik a Blade Runner 2099, a Prime Video limitált sorozata, mely a 2017-es Szárnyas fejvadász 2049 eseményeit követi. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, érkezik a Szárnyas fejvadász-franchise legújabb tagja, a tengerentúli sztrájkok miatt azonban csúszott a produkció, melynél sem a Yeoh által játszott karakterről, sem a sorozat […] The post Michelle Yeoh-val érkezik a Prime-ra a Blade Runner 2099 appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, szerda 08:51)
Egy év kihagyás után érkezik ismét a Japán Alapítvány JFF Online Japán Filmfesztiválja, melyet 2024. június 5. és július 3. között az ország bármelyik pontjáról figyelemmel kísérhetnek a kortárs japán film szerelmesei. A programban huszonhárom a legkülönfélébb műfajú film és két minisorozat szerepel, melyek között találhatunk a kritikusok által elismert díjnyertes munkákat és szórakoztató filmeket […] The post Japán filmek ingyen a kanapédról – Jön a JFF Online Japán Filmfesztivál appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, szerda 08:11)
Peter Farrelly rendezi a filmet a filmről, amely Sylvester Stallone-t sztárrá tette. Az I play Rocky a boksz-saga megszületésének körülményeit mutatja be. A szinopszist olvasva valóban filmbe illő a Rocky sikerig vezető útja. Az I play Rocky jóval azelőtt kezdi követni Stallone-t, hogy befutott volna akcióhősként. A küszködő színésznek nincs szerencséje Hollywoodban, részben lebénult arca […] The post Peter Farrelly filmre viszi, hogyan született meg a Rocky appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, kedd 20:28)
Nemsokára sorozatként folytatódik a Virsliparti. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 11:55)
Nem forgatják tovább az új Tront. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 10:18)
Nem fogták vissza magukat a Faces of Death készítői. (SG.hu Hírmagazin - Film, szerda 07:52)
Nemsokára foroghat a negyedik Riddick. (SG.hu Hírmagazin - Film, kedd 20:33)
Ilyen lesz David Corenswet Supermanként. (SG.hu Hírmagazin - Film, kedd 18:12)
Több nemzedékkel Caesar után a harmóniában élő majmok jelentik a domináns fajt a bolygón, míg az emberek arra kényszerültek, hogy rejtőzködve éljenek. Mikor egy új, zsarnoki majomvezér hozzálát birodalma kiépítéséhez, egy fiatal majom viszontagságos útra indul, ami során kénytelen lesz kétségbe vonni mindent, amit a múltról tud, és olyan döntéseket hozni, amik egyaránt meghatározzák majd majmok és emberek jövőjét. [...] Bővebben! (DVDNEWS, kedd 17:29)
Kiderült, hogy I Play Rocky címmel készül egy új film, amit az 1976-os kult-klasszikus forgatása ihletett. (PC Guru Online, szerda 15:00)
Többek között három kiegészítőt is bárminemű költség nélkül nyúzhatsz. (GameStar Online Hírek, szerda 14:52)
Az Xbox Store szerint Silksong közel 8000 év múlva végre megjelenik, mi pedig már alig várjuk! (PC Guru Online, szerda 14:30)
Több mint egy évtized után újra felhúzhatja a fekete szemüvegét. (GameStar Online Hírek, szerda 14:04)
Pár óra alatt elérhetők a káprázatos európai szigetek közvetlen járattal. (Femina - Utazás, szerda 11:16)
Többsávos utakon kötelező betartani a szabályt, mégis gyakran megszegik. (Femina - Utazás)
Nem mindenki találja el, hol készültek a fotók, pedig mindegyik látnivaló itt van a szomszédban. (Femina - Utazás)
A felnőttbarát szállások nem csak a gyermektelenek körében népszerűek. (Femina - Utazás)
Gyönyörű szobák és interaktív kiállítás várja a látogatókat a Tisza-menti kastélyban. (Femina - Utazás)
A 94 éves író, újságíró legújabb könyve három hónapja vezeti az osztrák népszerűségi listát. Az 1957 óta Bécsben élő Paul Lendvai a HVG-nek adott interjúban többek között arról beszélt, hogy mit jelent magyarnak lenni Ausztriában az Orbán-korszakban. (hvg.hu, szerda 12:39)
Fiatalság & Bolondság Születésnapi Koncertshow címmel a Papp László Sportarénában lép fel Korda György és persze Balázs Klári május 11-én. (hvg.hu, szerda 09:29)
Nyolcvan éves lett a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Kovács István. (hvg.hu, szerda 06:39)
Színházi előadás, gladiátorbemutató, római iskola, több kézműves-foglalkozás és ókori vásári forgatag is várja a közönséget a Floralia római tavaszünnepen május 10. és 12. között a BTM Aquincumi Múzeumban. (Infostart.hu - Kultúra, kedd 21:45)
Tabár István alkotói életműdíjat kapott, az év könnyűzenei szövegírója Beton.Hofi lett, elismerést vehetett át mások mellett Azahriah és Pogány Induló a zenei Artisjus-díjak átadásán. A komolyzenében posztumusz Eötvös Pétert is díjazták. (hvg.hu, kedd 13:59)
De azért kattintás után elolvasható, mit nyert megint Azahriah Azahriah, Beton.Hofi és Pogány Induló is az idei díjazottak között, Tabár István életműdíjat kapott, Eötvös Péter utolsó művét pedig posztumusz díjjal ismerték el – ez volt az idei Artisjus. Ahogy azt már leírtuk, idén is kiosztották könnyű- és komolyzenei kategóriákban az Artisjus-díjakat: összesen tizenhárom zeneszerző, szövegíró […] (Magyar zene, kedd 19:24)
Érzelmes dallal tért vissza a PULSE. Új dalról érkezett hír a Magyar Zene postaládájába: a debreceni banda – akik első dalukat zeljes egészében AI-val klippesítették meg – egy év után új dallal adott ki! Mint az elárulták, ez a Szemed-ből címet viselő dal volt a legelső, amin közösen kezdett el dolgozni a zenekar. Hozzátették, az […] (Magyar zene)
Másfél évtizedét eddigi legnagyobb koncertjével ünnepli a zenei projekt A Random Tripet Delov Jávor ütőhangszeres és Dj Q-Cee indította útjára, a produkcióban népszerű sztárelőadók és virtuóz muzsikusok, az X, az Y és a Z generáció karakterei közösen zenélnek élőben – közölték a szervezők az MTI-vel. A jubileum alkalmából a Random Trip eddigi legnagyobb koncertjét adja […] (Magyar zene)
Az énekes elképesztő átalakuláson ment át az elmúlt időszakban. (Femina - Hazai sztár, szerda 13:50)
Lando Norris és barátnője, Margarida Corceiro nem verik nagy dobra a kapcsolatukat. (Femina - Világsztár, szerda 13:20)
Rúzsa Magdi lánya és a királyi család Charlotte hercegnője között van egy kis párhuzam. Eláruljuk, mi! (Femina - Hazai sztár, szerda 12:40)
Orosz Barbara és francia férje 2023 márciusában mondták ki az igent. A házasság és Flor teljesen megváltoztatta a műsorvezetőt. (Femina - Hazai sztár, szerda 11:20)
Hilary Duff ezennel négygyermekes édesanya lett. A 36 éves színésznő sokkolóan őszinte fotókat posztolt a szülés utáni pillanatokról. (Femina - Világsztár, szerda 10:20)
Különleges, mégis könnyen elkészíthető a citromos palacsintatorta: a gazdag krém a darabok között bújik meg. (Femina - Recept, szerda 10:08)
A brokkolifasírt olcsó, tele van rostokkal és vitaminokkal: nem is kell mára finomabb ebéd. (Femina - Recept, szerda 09:08)
Nagyon finom lesz a hagyományos sült oldalas, ha paradicsomos pácban tartod. (Femina - Recept, szerda 08:08)
Ebbe a vegán csokis-diós szeletbe csupa egészséges finomság kerül. (Femina - Recept, kedd 10:08)
A fellah köfte, vagyis a török bulgurgolyó paradicsomszósszal igazi nyári csemege. (Femina - Recept)
Nagyobb dózisban vagy hosszabb időn át adva a kortikoszteroidok élettani hatásai túlzott mértékűvé válnak, és ez mellékhatások kialakulásához vezet. A kortikoszteroidok legjelentősebb mellékhatása, hogy hosszú távú, vagy nagy dózisú alkalmazás után hirtelen abbahagyáskor mellékvesekéreg-elégtelenség tünetei mutatkoznak. (WEBBeteg, szerda 14:02)
Az aszpirin alkalmazása jó ideje foglalkoztatja az orvostársadalmat és a pácienseket egyaránt, arra a kérdésre keresve választ, hogy vajon a rendszeresen szedett aszpirin hatékony-e a szív-érrendszeri betegségek megelőzésében, illetve a már bekövetkezett események kiújulásának megakadályozásában. (WEBBeteg, szerda 11:08)
Olcsó alapanyagokból is lehet nagyon egészséges vacsorákat összeállítani, amik tökéletesen passzolnak a mediterrán diétába is. (Femina - Egészség, szerda 08:50)
A baromfitenyésztésben alkalmazott hormonok és antibiotikumok túlhasználása káros az emberi szervezet számára. (Femina - Egészség, szerda 07:06)
A bőrviszketés mögött a leggyakrabban a bőr szárazsága áll. Bizonyos esetekben azonban ezenkívül más okok is állhatnak a viszketés hátterében. Ezek felderítése orvosi kompetencia. Lássuk, mikor javasolt a panasszal orvost felkeresni, és mit lehet tenni! (WEBBeteg, szerda 05:03)
Csak egy kis önfegyelem, és máris több ezret spórolhatsz meg minden hónapban. (Femina - Otthon, szerda 07:46)
Az ország déli, délkeleti részében igen meleg lesz, de ezért nagy árat fizetnek, akiknek kint kell lenniük a szabadban. (Infostart.hu - Életmód, szerda 05:40)
Történelmi mélypontra került 2023-ban a sörfogyasztás Csehországban. (Infostart.hu - Életmód, kedd 21:33)
Nemcsak eleganciát, de tágas, világos teret is teremthetsz a konyhában a fehér szín használatával. (Femina - Otthon, kedd 16:46)
Míg a tápláló, vitamindús, rostokban gazdag ételek serkentik az agyműködést és segítenek az összpontosításban, a kevés folyadék, a túl sok cukor, és a túlzásba vitt gyorséttermi étel csökkentheti a koncentrációt. A Semmelweis Egyetem az érettségi és a vizsgaidőszak táplálkozási tévútjaira hívja fel a figyelmet. (Infostart.hu - Életmód, kedd 13:59)
Hálás, bőven termő kerti növény a burgonya, amely szinte minden talajon jól megterem és 12 hét alatt megnöveli a gumóit. (Balintgazda.hu, szerda 10:59)
A spárgát az emberiség évezredek óta fogyasztja és néhány évszázad óta termeszti is. Mégis, a mai napig a különleges finom-zöldségek közé sorolják nemcsak a termesztésének, hanem a fogyasztásának a rendhagyó volta miatt is. (Balintgazda.hu, szerda 10:59)
Olyan növényekről lesz most szó, amelyekkel a tisztelt olvasók kérdései alapján vissza-visszatérően kell foglalkoznunk, illetve egy-két olyanról, amelyekről eleddig nem esett szó. (Balintgazda.hu, szerda 10:59)
Májusban virágzik a fekete vagy festő bodza fehér virága. Egyike a leggyakoribb cserjénknek, amely az utak mellett, a lombos erdők cserjeszintjében, árokpartokon az ország egész területén megtalálható. (Balintgazda.hu, kedd 09:35)
Az egykori, falusi parasztkertekből soha sem hiányozhatott egy csinos bokrocskát nevelő, illatos lombozatú, egynyári növény, a bazsalikom ( Occimum basilicum L.) (Balintgazda.hu, kedd 09:35)
Júniusban már elő is rendelheted. (Totalcar - 24óra, szerda 13:19)
MrBeastnek 256 millió feliratkozója van és rendszeresen csinál ehhez hasonló őrültségeket. Most a születésnapja az apropó. (Totalcar - 24óra, szerda 12:12)
A vétkes sofőr átsodródott a szemből érkezők sávjába. (hvg.hu, szerda 11:29)
Van ott még, ahonnan ez jött! (Totalcar - 24óra, szerda 10:38)
A Batur Convertible lesz az utolsó Mulliner Bentley, amelyet még a különleges 12 hengeres motor nyári kivezetése előtt megcsinálnak. (Totalcar - 24óra, szerda 09:21)
A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét - közölte az OTP Mobil friss reprezentatív felmérésnek eredményeit kedden. (Infostart.hu - Bűnügyek, szerda 04:00)
A rendfenntartók külön felhívják a figyelmet, hogy nekik nem szokásuk SMS-t küldözgetni. (Infostart.hu - Bűnügyek, szerda 03:00)
Két fiatal ki akart rabolni egy drogdílert, de amikor a kereskedő ellenállt, a támadók rendőrt hívtak. (Infostart.hu - Bűnügyek, kedd 15:46)
Egy hónapra elrendelte a Miskolci Járásbíróság a Tiszai pályaudvar környékén történt gyilkosság gyanúsítottjának letartóztatását. (Infostart.hu - Bűnügyek, kedd 13:34)
Nem fogadta el az ügyészségnek a felfüggesztett börtönre vonatkozó ajánlatát annak a cégnek a vezetője, amelyik két éve a Tarnából öntözte az ültetvényeit. (Infostart.hu - Bűnügyek, kedd 10:49)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
A hivatásos tűzoltóság helyett már Repülőtéri Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság működik. (Lánglovagok.hu)
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat egy művezetővel szemben (Lánglovagok.hu)
A közelmúlt változásait és a jövőbeli terveket tekintették át a tűzvédelmi szakemberek. (Lánglovagok.hu)
Munkafüzetünk a számok csodálatos világába kalauzolja el az első osztályos gyerekeket érdekes, játékos, sokszínű feladatokon keresztül. Sikeres feladatmegoldást…
Bartos Erika legújabb gyerekverskötetét minden bizonnyal ugyanúgy szeretik majd a bölcsődések és óvodások, mint a népszerű szerző előző, nagy sikerű verseskönyveit…
Természetesen van, akinek a főnöke egy angyal, de a tapasztalatok szerint ez a ritkább. Sokkal gyakrabban halljuk azt, hogy valaki így panaszkodik közvetlen…
Elgondolkodtató történetek életről, halálról, a változásokhoz való viszonyulásról. Mese, fikció és egy csipetnyi fekete humor segít bemutatni az emberi jellem sokszínűségét…
Dr. Alexander Loyd felfedezte, hogyan lehet egy, a testben lévő fizikai funkciót aktiválni, mely eltávolítja a betegségek akár 95%-ának forrását. Dr. Loyd…