Gyakorlatilag a Magyar Péter vezette Diákhitel Központtal kötött szerződés volt az egyetlen bevételi forrása 2022-ben a Troia Média Kft.-nek. Rajta kívül Szabad Európa több olyan céget is talált, amelyik az utóbbi években csak a Diákhitel Központtól kapott jelentősebb megbízást - az adott évben ez volt gyakorlatilag az egyetlen jövedelme. (Infostart.hu - Belföld, péntek 21:41)
Emmanuel Macron francia elnök júniusban jelentette be, hogy még az idén több Mirage 2000-5F vadászbombázót adnak át Ukrajnának. Ezek a repülőgépek az F-16-osok mellett Ukrajna légi képességeit erősítik majd fejlett nyugati technológiával. Most kiderült, még idén megérkezhetnek a vadászbombázók. (Portfolio.hu, péntek 21:02)
Christian Lindner, a szabad demokrata FDP elnöke rendkívüli őszinteséggel vázolta az Olaf Scholz kancellár vezette kormány előtt álló feladatokat. Az esetleges kudarcra utalva közvetve nem zárta ki a koalíció idő előtti felbomlását, a pártja kilépését. (Infostart.hu - Külföld, péntek 21:15)
Az olasz hatóságok nagyszabású adócsalási ügyben indítottak nyomozást, amelynek középpontjában John Elkann, a Stellantis és a Ferrari elnöke, valamint testvérei állnak. Az ügyészség pénteki közleménye szerint öt személytől, köztük Elkanntól, összesen mintegy 75 millió euró értékben foglaltak le pénzt és vagyontárgyakat. (Portfolio.hu, péntek 21:55)
Rakétacsapást mért Oroszország a dél-ukrajnai Odesszára, az eddigi adatok szerint négyen sebesültek meg, károk keletkeztek a kikötői infrastruktúrában és kereskedelmi hajóban - közölte Oleh Kiper, a megye kormányzója. (Infostart.hu - Külföld, péntek 21:53)
Közben az ukránok szerint Oroszország folytatja a nukleáris zsarolást, rakétákat és drónokat küldve az ukrán atomerőművek felé. (Telex.hu, péntek 21:31)
Frissen publikált közvélemény-kutatások szerint mind Kamala Harris, mind Donald Trump 47-47 százalékon áll a Pennsylvaniai nyilvános elnökjelölti vita után. (Infostart.hu - Külföld, péntek 21:28)
Polgár Juditot és Polgár Zsuzsát is díjazta a százéves FIDE (Infostart.hu - Sport, péntek 21:02)
A gleccser olvadása miatt 65 centivel emelkedhet a globális tengerszint. (Telex.hu, péntek 22:40)
Újabb 114 kilométeren rendelték el a legmagasabb szintű, harmadfokú árvízi védekezést. Az ausztriai árvizek 600-700 millió eurós kárt okoztak. (Infostart.hu - Belföld, péntek 22:17)
Egy gimi, aztán egy oldal, de mára csak a gimi maradt. (hvg.hu, péntek 19:51)
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Toroczkai László, Rasovszky Kristóf, Prószéky Gábor, Sayfo Omar, Katona Csaba és Koren Balázs. (Infostart.hu - Belföld, péntek 19:27)
A strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács Miniszteri Bizottsága pénteken felszólította a magyar hatóságokat, hogy haladéktalanul hozzák összhangba az életfogytig tartó szabadságvesztésre vonatkozó nemzeti jogszabályaikat az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával. Azt is kérték, hogy a kormny dolgozzon a legális beutazás lehetőségének biztosításán, szavatoljon hatékony jogorvoslatot a menedékkérők számára, és hagyjon fel a Szerbiába történő kollektív kitoloncolások gyakorlatával… (Infostart.hu - Belföld, péntek 19:14)
Nem szabad elvinni a homokzsákokat az ideiglenes gátakról, még akkor sem, ha már elvonult az ár - figyelmeztet a Fővárosi Csatornázási Művek. (Infostart.hu - Belföld, péntek 19:01)
Rekordmennyiségű esőzést hozott a vihar Kelet-Kínában. (Infostart.hu - Külföld, péntek 20:48)
Az elnök- és alelnökjelöltek védelmének növeléséről döntöttek a Trump elleni merényletkísérletekre reagálva. (hvg.hu, péntek 18:50)
Szemben más szabotázsakciókban részt vevő és eljárás alá vont klímaaktivistákkal, a páros azért került bíróság elé, mert ők megtagadták a büntetésül rájuk kiszabott 4000 eurós bírság kifizetését. (hvg.hu, péntek 18:26)
Szergej Lavrov találkozhat az ukrán miniszterelnökkel (Infostart.hu - Külföld, péntek 17:07)
Az autokráciákból elmenekült emberek védelme egyre nehezebb, ugyanis gyilkosságokat, emberrablásokat bízhatnak távoli országok a helyi bűnözői csoportokra. Úgy tűnik, ez így egyszerűbb és olcsóbb, mintha a titkosszolgálatok beépített emberei végeznék el a műveleteket. (Infostart.hu - Külföld, péntek 16:54)
16 hónapon belül harmadjára öntötte el az árvíz az olaszországi Emilia-Romagna tartományt, két ember eltűnt, legalább ezer embernek el kellett hagynia az otthonát. A helyiek egyre inkább a politikusokra zúdítják dühüket, amiért a kormány nem hajlandó komolyan venni a klímaváltozás problémáját. (Telex.hu, péntek 23:06)
A közlekedési miniszter és kormányfőhelyettes pénteken az ellene indított perről is beszélt a RAI egyik műsorában. (Telex.hu, péntek 22:35)
Donald Tusk szerint a határellenőrzésnek nem szabad akadályoznia az árvízvédelmi műveleteket. (Telex.hu, péntek 22:11)
Oda is van írva a kifutóhoz, hogy a két szerencsétlen csaucsaut pandának maszkírozták. (Telex.hu, péntek 21:08)
A WandaVíziót folytató Mindvégig Agatha egy picit visszaadja a hitet a Marvelben. Vicces, egyedi és akadnak benne remek alakítások. Kritika. (Telex.hu, péntek 20:51)
2
52
81
86
89
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 12 db | 5 492 630 Ft |
3 találat: | 2 076 db | 34 775 Ft |
2 találat: | 68 660 db | 3 975 Ft |
10
11
18
30
31
45
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 30 db | 550 340 Ft |
4 találat: | 1 857 db | 8 890 Ft |
3 találat: | 34 400 db | 2 920 Ft |
Hosszú távú fennállás esetén komoly egészségügyi problémákat okozhat a horkolás. (Velvet, péntek 23:12)
A kieső páros ezúttal számított rá, hogy ők mennek haza. Az Ázsia Expressz pénteki adásában rendkívül szoros verseny után esett ki Dietz Gusztáv és Laky Zsuzsi. (borsonline.hu, péntek 20:07)
A nagyi szándékosan lőtte meg a gyereket. (borsonline.hu, péntek 20:00)
Meghalt egy magyar nevű férfi a szigetországban. Még nem tudni pontosan, hogy mi történt. (Infostart.hu - Bulvár, péntek 19:53)
Külföldi laprétesülés szerint védelmezik azt a nőt, akinek nevén lévő céget összefüggésbe hozták a libanoni csipogórobbanásokkal. (Infostart.hu - Bulvár, péntek 19:40)
1
6
11
17
28
29
31
2
3
4
15
18
23
32
7 találat: | 1 db | 307 359 920 Ft |
6 találat: | 49 db | 373 995 Ft |
5 találat: | 2 343 db | 7 820 Ft |
4 találat: | 37 580 db | 2 525 Ft |
9
17
19
26
39
4
10
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | 2 db | 1 319 985 € |
5+0 találat: | nem volt | 50 815 645 Ft |
4+2 találat: | 3 db | 1 479 155 Ft |
4+1 találat: | 22 db | 106 520 Ft |
3+2 találat: | 37 db | 53 055 Ft |
4+0 találat: | 55 db | 35 545 Ft |
2+2 találat: | 538 db | 9 510 Ft |
3+1 találat: | 1 000 db | 6 930 Ft |
3+0 találat: | 2 412 db | 5 660 Ft |
1+2 találat: | 2 429 db | 5 085 Ft |
2+1 találat: | 11 094 db | 3 730 Ft |
A boszorkányságot - gyakran nevezik Wiccának, vagy Craft-nak, tartják az egyik legrégebbi vallásnak. A pogányságból eredően a boszorkányság természeten…
A mű A Pisossapkás Kislány, A hadtest hű marad és a Katonacsillag megfordul... c. történelmi regények posztumusz, befejező része. "Toronypiktor" élményein…
Készen állsz a bevetésre? Kedvenc kutyijaid három különleges mentőakcióra is magukkal visznek téged! A Kaland-öböl karneválján támadt hatalmas felfordulásban…
Szupermodell. Sikerre éhes, és még valamire…Lou Kipinski. A férfiak megőrülnek érte. Bársonyos fehér bőre, formás hosszú combjai, milliódolláros mosolya…
A regény főhőse, Martin Stillwater igazán boldognak érezheti magát. Sikeres író és két elbűvölő kislány boldog édesapja. De mindez darabokra hullik, amikor…
A könyv, amely Spielberg München című nagyszabású filmjét ihlette Több mint harminc éve történt, de szörnyű emléke ma is fájón és elevenen él. 1972-ben…
Még a félidő előtt fordított a Ferencváros az MTK ellen a magyar labdrúgó-bajnokságban. (Infostart.hu - Sport, péntek 22:03)
A péntek délutáni programon a szervezők tájékoztatása szerint több mint ezren voltak jelen, az esti etapra viszont a sörpadok háromnegyede megtelt, és... Read More... A Kiesett a 2022-es győztes Cullen és a tavalyi világbajnok is a Hungarian Darts Trophy első napján bejegyzés először Sport365 -én jelent meg. (Sport365.hu, péntek 21:44)
Kerkez Milos érkezhet a Liverpoolhoz - legalábbis ezt találgatja a brit sajtó. (Infostart.hu - Sport, péntek 20:33)
Ez volt a 225. örökrangadó, a zöld-fehérek – 52 döntetlen és 79 MTK-siker mellett – 94. győzelmüket aratták. Negyedóra elteltével büntetőhöz jutott... Read More... A Ferencváros-siker az örökrangadón bejegyzés először Sport365 -én jelent meg. (Sport365.hu, péntek 20:14)
A magyarok legjobb férfi csapata tehát nagy küzdelemben kikapott a budapesti sakkolimpia kilencedik fordulójában, míg a női válogatott viszont nyert a pénteki... Read More... A Minimális vereség az Egyesült Államok ellen a sakkolimpián bejegyzés először Sport365 -én jelent meg. (Sport365.hu, péntek 19:44)
Új rendelettervezetet adott ki a kormány, amely módosítja a távhőszolgáltatásra vonatkozó árakat és támogatási rendszert. A lakosság számára az új rendszer alacsonyabb árakat hozhat, ami a költségvetés számára összesen 140 milliárd forintos idei hiánynövekedéssel járhat. A távhőszolgáltatók számára az új nyereségkorlátok és eszközértékelési szabályok jelentenek kihívást, különösen azok számára, akik nem fektetnek be energiahatékonysági projektekbe. (Portfolio.hu, péntek 21:52)
A képviselőház egyhangúlag elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely megerősítené a Secret Service által biztosített védelmet az elnök- és alelnökjelöltek számára. A szavazást a Donald Trump volt elnök ellen két hónapon belül elkövetett két feltételezett merénylet miatt írták ki – írta a CBS News . (Portfolio.hu, péntek 20:37)
A Mol azerbajdzsáni földgázkészletek kitermelésére vonatkozó kereskedelmi megállapodásokat kötött vegyesvállalati partnereivel. A SOCAR és a BP – amely a projekt operátora – után a Mol a harmadik legnagyobb tulajdonos az azerbajdzsáni Azeri-Chirag-Deepwater Gunashli (ACG) mezőben, ahol a kőolajtermelő rétegek alatt és felett gázrétegeket azonosítottak. (Portfolio.hu, péntek 20:17)
Az ukrán katonai hírszerzés szerint az alkalmazáson keresztül a felhasználók bármely adatához hozzáférhetnek az orosz titkosszolgálatok. (hvg.hu, péntek 19:07)
A vállalkozónak 50 százalékos tulajdonrésze volt a Csíki Sört is magában foglaló cégcsoportban. (hvg.hu, péntek 18:48)
Az F-1 versenybírósága szerint a háromszoros világbajnok holland pilótának példaképként meg kellene válogatnia a szavait. (hvg.hu, péntek 14:23)
A Harry Potter-regények íróját arról kérdezték, írna-e űrben játszódó regényt, erre válaszul közölte, hogy ha nem is űrbeli, de futurisztikus könyvet ír éppen. (hvg.hu, péntek 13:52)
Moore arról beszélt, hogy mivel akkoriban Bruce Willis a férje volt, pontosan tudta, mennyit kap egy férfi egy filmszerepért. Azt gondolta: ő miért is ne kaphatna ugyanannyit? (hvg.hu, péntek 13:29)
Azért szabtak ki rájuk első fokon letöltendő büntetést, mert még a bíróság előtt is további akciókkal fenyegetőztek. (Telex.hu, péntek 20:50)
Szjugirov elnézett egy lépést, ami végzetes lett. Két forduló van hátra, kiélezett meccsek jönnek. (Telex.hu, péntek 20:48)
A magyar válogatott futballista 2028-ig írta alá a nevelőklubjával. (Telex.hu, péntek 20:43)
„A zsíros kenyér még mindig összeköt” – írta a Tisza-vezető, majd verbálisan lecsapott Mráz Ágostonra. (Telex.hu, péntek 20:39)
Ez tényleg nagy bukás A Concord nagyot bukott, mert alig jelent meg, érdeklődés hiányában kivonták a forgalomból. És tényleg nagy bukás a játék, mert irtó sok pénzt költöttek el rá a jelentés szerint. (IGN Hungary, péntek 20:20)
Az egyik amerikai chipgyártó az elmúlt napokban felvásárlási szándékkal felkereste a másikat. Ha a lapértesülésből végül üzlet köttetik, azzal egy ikonikus vállalat neve tűnhet el a palettáról. (hvg.hu, péntek 21:26)
Japán kutatóknak elsőként sikerült lekövetniük, hogyan pattog az agyban a vizuális információ, és miként áll össze annak értelmezése. (hvg.hu, péntek 18:03)
Mintha csak tükörbe nézne a részeg ember, olyan viselkedést láthat egy trópusi szigeteken élő majomcsoportnál. Ezek az állatok ugyanis fölöttébb kedvelik az alkoholt, amelynek a hatására éppen olyan dolgokat tesznek, mint az italt nem megvető emberek. (hvg.hu, péntek 17:03)
Katalán kutatók újfajta megközelítésben vizsgálták azt, hogy miként okozhat rákot a genetikai tényező. A felfedezésük arra is magyarázatot adhat, miért reagál két ugyanolyan beteg eltérően a meglévő gyógyszerekre. (hvg.hu, péntek 16:03)
Az iPhone 15-család tagjaihoz képest minden új iPhone akkumulátora nagyobb lett, a legnagyobb változást az iPhone 16 Pro mondhatja el magáról. (hvg.hu, péntek 15:03)
Az Apple-nek meg kell nyitnia a rendszereit a riválisok felé, ebből az EU nem enged. (IT café, péntek 18:45)
Az amerikai hatóságok szerint a közösségi média felhasználói nem igazán rendelkeznek irányítással azon adatok fölött, amit az AI-rendszerekkel megetetnek a nagy cégek. (IT café, péntek 14:40)
Miután több mint 1 TB céges adatot szivárogtattak ki egy hackertámadás után, a Disney úgy döntött, hogy beszünteti a Slack használatát. (IT café, péntek 13:05)
A Nintendo és a The Pokemon Company beperelték a Palword fejlesztőjét. (IT café, péntek 11:09)
A Runway megállapodott a Lionsgate-tel, így utóbbi hozzáférést ad a startupnak a hatalmas filmes és tévés adatbázishoz. (IT café, péntek 08:45)
A GMMK 3 többféle méretben, házanyaggal, hagyományos és mágneses switch-ekkel, vezetékkel, illetőleg anélkül egyaránt választható. (PROHARDVER!, péntek 19:15)
A dolog már eléggé időszerű volt, mindenesetre a három színben készülő, TKL-es megoldás nem dúskál a hobbistáktól ellesett okosságokban. (PROHARDVER!, péntek 16:40)
Szeptember 25-én Indiában lesz az aktivitáskövető premierje, és lehet, hogy marad is azon a piacon. (Mobilarena, péntek 15:40)
A két színben készülő, Infinity szériás újdonság lebegő dizjnnal különíti el a kamráit, és kompatibilis a lopakodó alaplapokkal. (PROHARDVER!, péntek 14:50)
A japánok a PlayStation 30. születésnapját is egyedi gépekkel ünneplik. (HWSW Informatikai Hírmagazin, péntek 14:04)
Új évaddal jelentkezik az 1923, a Star Trek: Strange New Worlds és a Yellowjackets is. A SkyShowtime új és exkluzív filmek és sorozatok érkezését jelentette be, amelyek idén és jövőre jelennek meg a streamingplatform kínálatában. Az Oscar jelölt forgatókönyvíró, Taylor Sheridan által jegyzett sorozatok egyre bővülő gyűjteményét illetően a SkyShowtime megerősítette, hogy a Yellowstone-eposz következő […] The post Streamingajánló: ezek az újdonságok várnak a SkyShowtime kínálatában appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu)
A Fekete pont hiperrealista iskolai látlelete rendszerszintű oktatásügyi problémákra mutat rá egy problémásnak bélyegzett kisfiú és tanárnő sorsán keresztül. Szimler Bálint régóta várt első mozifilmjét ugyanúgy végig lehet nevetni, mint ahogy végig lehet sírni. A Fekete pont minden jelenetében a saját iskolai élményeinkre ismerhetünk, az unalmas évnyitóban, a szünetben új gyerekkel haverkodásban, a tesiórán csapatválasztásban, […] The post Ugye tudod, miért kaptad? – Fekete pont appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu)
Az idei Berlinálén debütált Cillian Murphy legújabb filmje, amiben a katolikus egyház titkaira derít fényt. A 7 Oscar díjat (köztük legjobb férfi főszerepét is) bezsebelő Oppenheimer és a Birmingham bandája fináléja után visszatér a nagyvásznakra mindenki kedvenc Tommy Shelbyje egy lényegesen visszafogottabb szerepben. A 2024-es Berlinálén mutatkozott be a Small Things Like These című filmjével, […] The post Karácsony a bányavárosban – Ilyen apróságok előzetes appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu)
Így folytatódik a Superman & Lois. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 20:53)
Egyre többször kapunk megerősítést arról, hogy James Cameron ismét Halálosztó-filmet fog forgatni. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 18:45)
Rendezőt kapott a Frozen folytatása. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 16:42)
Folytatódott az új Squid Game-szezon reklámozása. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 14:38)
Előzetest kaptak Lara Croft új kalandjai. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 11:48)
Folyik a P3 marketing kampánya. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 09:45)
Ilyen lesz a Den of Thieves folytatása. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 07:43)
Ilyen lesz A Gyűrűk Ura - A rohírok háborúja. (SG.hu Hírmagazin - Film)
A Sweetpea jövő hónapban érkezik streamingre és most új előzetest kaptunk. (PC Guru Online, péntek 21:00)
Néhány napig ingyen nyúzhatod a Blizzard ARPG-jét PC-n, Xboxon és PlayStationön is. (GameStar Online Hírek, péntek 20:50)
Nemrégiben felmerültek olyan pletykák, hogy Josh Hartnett alakíthatja a népszerű gonosztevőt, egy grafikus pedig papírra álmodta az ötletet. (PC Guru Online, péntek 20:30)
A védelmi minisztérium funkcionáriusa konkrétan kémkedéssel vádolja az egykor nagy népszerűségnek örvendett AR-játékot. (GameStar Online Hírek, péntek 20:01)
Ezekben a falvakban el lehet rejtőzni a világ elől. (Femina - Utazás, péntek 09:36)
Ezek a városok talán fel sem merültek benned, pedig a turisták imádják őket. (Femina - Utazás)
A magyar valóság groteszk módszerei már a gyerekeket sem kímélik. (Femina - Utazás)
Tskaltubo Grúzia kevésbé ismert városa, ahol a múlt életre kel. (Femina - Utazás)
Megkérdeztünk benneteket a Facebookon, hogy mik voltak a legrosszabb élményeitek a MÁV-val (Femina - Utazás)
Franciaország és Jón Kalman Stefánsson izlandi író díszvendégségével rendezik meg az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált, amely szeptember 26. és 29. között csaknem 150 kiállítóval, neves magyar és külföldi írókkal várja látogatóit a Millenáris parkban. (Infostart.hu - Kultúra, péntek 18:35)
Árvízi segélykoncertté alakul a Szerencsejáték Zrt. szombatra meghirdetett ingyenes Szuperkoncertje a Hősök terén, amelynek sztárfellépője Ricky Martin lesz. (Infostart.hu - Kultúra, péntek 15:06)
Az európai film élő legendáját díjazták Budapesten, aki beszédében a filmes örökség megőrzését és a filmedukáció fontosságát hangsúlyozta, de felemelte szavát a kultúra kisajátítása ellen is. (hvg.hu, péntek 14:37)
A legnagyobb olasz dívák egyike igen kerek és méltóságteljes évfordulót ünnepel szeptember 20-án. Fotókkal idézzük meg életútjának néhány emlékezetes pillanatát. (hvg.hu, péntek 14:30)
A Netflix valaha készült legsikeresebb sorozata a Squid Game (magyarul: Nyerd meg az életed) volt; hamarosan itt az új évad premierje, de még mindig nem tudni túl sokat a folytatásról. (hvg.hu, péntek 12:18)
Menő ritmusok teszik színesebbé a kerületet… Tizennyolc ingyenes koncertet kínál a IV. Józsefvárosi Jazzfesztivál péntektől vasárnapig. Péntektől vasárnapig 16 órától 22 óráig hazai és nemzetközi jazz-zenészek lépnek fel a Rákóczi téren és a Rákóczi téri Vásárcsarnokban. A két színpadon roma és magyar népzenei elemek, amerikai és magyar könnyűzenei popos hangulat, latin jazz és afroritmusok váltják […] (Magyar zene, péntek 14:53)
Szeptember 19-én a budapesti Uránia moziban egy valóban megismételhetetlen eseményre kerül sor. A Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendége, Wim Wenders személyes jelenlétében vetítik 1995-ös dokumentumfilmjét, A Skladanowsky-fivérek című alkotást. A vetítést különlegessé teszi, hogy a film eredeti zeneszerzője, Laurent Petitgand élőben kíséri a képkockákat zongorán, gitáron, szaxofonon és harmonikán. (Zene.hu - hírek)
2024. szeptember 14-én koncertet adott a Budapest Parkban Thomas Anders. Az időjárás nem kedvez a Modern Talking rajongóknak, ugyanis a tavalyi Dieter Bohlen koncerthez hasonlóan, ezen az estén is megállás nélkül esett az eső. (Zene.hu - hírek)
Gattyán György lánya, Lili édesapjához hasonlóan igazi kozmopolita, jelenleg is az Amerikai Egyesült Államokban él, és építi karrierjét. (Femina - Hazai sztár, péntek 18:20)
Zimány Linda elképesztő sokat változott az évek során, Lakatos Márk fotóján fel sem ismerték sokan. (Femina - Hazai sztár, péntek 15:00)
Vajna Tímea szinte semmit sem bízott a képzeletre mélyen dekoltált Prada ruhájában, követői kiakadtak rajta. (Femina - Hazai sztár, péntek 13:46)
Lady Gaga megmutatta magát smink és filterek nélkül. (Femina - Világsztár, péntek 13:20)
A sikkes francia influenszer nemcsak hasznos tanácsokat, hanem zseniális öltözködési tippeket is ad Instagramján. (Femina - Szépség és divat, péntek 12:46)
A svéd Budapest-tekercs tésztája darált mogyoróból áll, a töltelék pedig tejszínhab és mandarin. (Femina - Recept, péntek 10:06)
A házi vizes lángos klasszikus, pénztárcabarát vacsora vagy vendégváró. (Femina - Recept, péntek 09:06)
A tejszínes szószban, spenótlevelekkel és gombával készült csirkecomb serpenyőben készül. (Femina - Recept, péntek 08:06)
A harissa paszta a közel-keleti konyha nélkülözhetetlen alapanyaga: mutatjuk, hogyan készítheted el házilag. (Femina - Recept)
A bélszínrolónál finomabb feltét nem is kell a főzelékekre. (Femina - Recept)
Még nem tisztázott pontosan, hogy mik a migrén okai. Úgy tűnik azonban, hogy kialakulásában genetikai tényezők is szerepet játszanak, emellett agyi hírvivő anyagok és gyulladásos reakciók is közrejátszhatnak abban, hogy valaki hajlamos-e migrénes fejfájásra. (WEBBeteg, péntek 18:03)
Pénteken és szombaton éri el a tetőpontját a Duna áradása a magyarországi felső szakaszon. A vízszínt várhatóan kevéssel a 2013-as alatt marad. Fotók Esztergomból, Szentendréről és Budapestről. (Egészségügy - Szabad Európa, péntek 15:50)
A változókor a nők életének természetes szakasza, a hormonális átállás időszaka, melyben mind testi, mind lelki változások bekövetkeznek. Ebben a cikkünkben a hormonváltozás hatására történő súlygyarapodásról, a menstruációs ciklus változásáról és a változókori alvászavarokról olvashat. (WEBBeteg, péntek 14:43)
Ezekre a kérdésekre csak kevesen tudják a jó választ. (Femina - Egészség, péntek 14:06)
A „Mit ettem egy nap” videók kifejezetten veszélyesek a dietetikusok szerint. (Femina - Egészség, péntek 08:26)
Így lesz régi szőnyegednek olyan illata, mintha frissen lett volna mosva. (Femina - Otthon, péntek 17:46)
A különleges színezettel rendelkező Fülöp-szigeteki szalagos varánusz mindössze 17 állatkertben látható az egész világon, utód pedig egyedül Debrecenben kelt ki idén. (Infostart.hu - Életmód, péntek 12:48)
Az 54. egymást követő évben emelkedett és ez év szeptember közepére elérte a 95 911 főt a százévesnél idősebb emberek száma Japánban – közölte kedden a japán egészségügyi minisztérium. (Infostart.hu - Életmód, péntek 07:37)
Esőre nemigen kell számítanunk a hétvégén, és a felhőzet is csak néhol erősödhet meg. (Infostart.hu - Életmód, péntek 05:13)
Miért választanád a méregdrága tucat-dekorációstárgyakat, hogyha lehetsz olcsóbban a saját lakberendeződ? (Femina - Otthon)
Ez is a mechanikai növényvédelem egyik, régen ismert és bevált, olcsó és környezetbarát módszere. (Balintgazda.hu, péntek 07:53)
Időben kell belefogni és be kell tartani néhány apróságot ahhoz, hogy tényleg megeredjen a hajtás és szaporodjon a muskátli. (Balintgazda.hu, péntek 07:53)
A Kárpát-medence legelterjedtebb gyümölcsfaja a szilva. Házak táján, kertekben, szőlő között, szórványban, a Tisza árterében és rendezett ültetvényekben terem ez a gyümölcs, amelyet igénytelennek szoktak nevezni, de nem az, csupán szerény és türelmes. (Balintgazda.hu, péntek 07:53)
Az almafélék (alma, körte, birs, nashi) gyümölcse a fáról történő leválasztásuk után tovább érik, savai lassan lebomlanak, a keményítőből cukor képződik, a lélegzés következtében a gyümölcs víztartalma csökken. (Balintgazda.hu, péntek 07:47)
A sárgarépa, a petrezselyemgyökér, a téli retek, a torma tárolására legalkalmasabb helyiség a pince. (Balintgazda.hu, péntek 07:47)
Kevés ember vágyik erre a típusra, de aki igen, az annál lelkesebben. Tibor maximalista, a gyárias 309-ét pedig ennek megfelelően tartja karban. (Totalcar - 24óra, péntek 17:00)
Találkozik-e a magas ár a magas minőséggel? (Totalcar - 24óra, péntek 16:59)
Csak Németországban. (Totalcar - 24óra, péntek 14:50)
Győr város, az Audi Hungaria, a Cupra márka és a német Audi anyacég vezetői és képviselői egyetértettek abban, hogy történelmi pillanatról van szó. (Totalcar - 24óra, péntek 14:50)
Szerencsére alig volt forgalom azon a szakaszon. (hvg.hu, péntek 13:39)
Az ügyészség megszüntette az eljárást a koralldarabokat hazahozó fiatallal szemben - áll a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében. (Infostart.hu - Bűnügyek, péntek 20:20)
Az egyik kislánynak még régebben azért kellett levetkőznie alsóneműre, mert társaival futkározott az iskola aulájában. (Infostart.hu - Bűnügyek, péntek 14:17)
Hétfőn végzett a nővel. (Infostart.hu - Bűnügyek, péntek 12:04)
Jogerősen tizenegy, fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a fiút, aki Fülöpjakabon egy fejszével meggyilkolta édesanyját 2022 végén. (Infostart.hu - Bűnügyek, péntek 06:26)
A 44 éves, német állampolgárságú férfit körözték hazájában, de a magyar hatóság számára sem volt ismeretlen. Bégül Gelsén akadtak a nyomára. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 20:54)
Hatósági hanyagság, tisztességtelen vállalkozói magatartás és a tűzoltóság nem megfelelő szakképzési rendszere okozta a londoni tűzvészt. (Lánglovagok.hu)
Az alkotás egy lakóház falára került Újbudán. (Lánglovagok.hu)
Szeméttel felhalmozott lakás, nem megfelelő hő- és füstelvezetés, eltűnt tűzoltási felvonulási terület. (Lánglovagok.hu)
Október 1-jétől a hatósági jogkörök nagy részét elveszik a katasztrófavédelemtől. (Lánglovagok.hu)
évfolyam:9.-12.Vasy Géza irodalomtörténész, kritikus tankönyvek, irodalomtanítási segédletek szerzőjeként is jól ismert. A Mohácsy Károllyal közösen írt…
Topaz L'Amuor befejezte az első tanévet a Drágakövek Művészeti Iskolában, és most elutazik a barátnőjével a Placcs! Vízivilágba, jól megérdemelt pihenőre…
Fejezetek a könyvből:A .NET-keretrendszer rétegeiCLS-kompatibilis programok készítéseMetaadatokMetódusok dinamikus hívásaNaplózás a Windows eseménynaplójábaMintapélda:…
Fiatal tengerészek vetődnek el egy gazdag partyra: egyikük bátran megcsókolja a háziasszony lányát, aki megpofozza, de már közben is arra gondol, milyen lesz vele éjszaka…
- Nahát, itt vagy? Már éppen kezdtem unatkozni. Játszol velem? Csak tedd az ujjad a fekete vonalra, és tedd azt, amit a sárga pötty kér tőled! Újabb varázslat…