Csak és kizárólag Zelenszkij elnök béketervét akarta elismerni megfontolandó és támogatandó békeformulaként az Európa Tanács. Ez számunkra elfogadhatatlan – írta Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter. (Külföld - Szabad Európa, péntek 15:20)
Nem változtatott az AutoWallis részvényeire vonatkozó célárán és ajánlásán a Concorde elemzője a társaság ma reggel publikált gyorsjelentését követően, vételre ajánlják a papírokat, 218 forintos célár mellett, ami jelenlegi árfolyamhoz képest 45 százalékos felértékelődési potenciált jelent. (Portfolio.hu, péntek 15:47)
Kovács Zoltán szerint a kormány próbálja „nem megölni” Budapestet az EU Tanácsának magyar elnökségével, aminek a központja a Várkert Bazár lesz, de a Puskás Arénát is bevonják. (Telex.hu, péntek 16:05)
Halálos baleset történt péntek délután Kenderes külterületén, a 4-es számú főút 136-os kilométerénél. Az érintett útszakaszon teljes útlezárás van - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság. (Infostart.hu - Bulvár, péntek 16:05)
A szlovák kormányfő eszméleténél van, de továbbra is nagyon súlyos az állapota. (168ora.hu, péntek 16:05)
A Tudom, mit tettél tavaly nyáron legújabb része 2025-ben kerül a mozikba és két visszatérő karakter is feltűnhet benne. (PC Guru Online, péntek 16:00)
A magyar kormányzat nem támogatná a srebrenicai népirtás emléknapjának létrehozását az ENSZ-ben, ezért Elmedin Konaković nekiment Várhelyi Olivérnek. (Telex.hu, péntek 15:52)
Elon Musk a régi mikroblog utolsó fontosabb mementóját is eltüntette, de azért még maradtak morzsák az előd után. (GameStar Online Hírek, péntek 15:51)
A legtöbben a balkon díszítésére használják a bakopát, pedig sokkal több van ebben a csodaszép növényben. Az indiai ájurvédikus gyógyászat kedveli a bakopát, számos gyógyhatása miatt. (168ora.hu, péntek 15:47)
Menet közben jött rá, hogy ő ezt egyébként nem is tudja vezetni. (Totalcar - 24óra, péntek 15:46)
Több ellenzéki képviselőcsoport közösen kezdeményezi, hogy a külügyi tárca elleni orosz kibertámadás miatt május 27-re hívják össze az Országgyűlés rendkívüli ülését - közölte pénteki online sajtótájékoztatóján a Párbeszéd frakcióvezetője. (Infostart.hu - Belföld, péntek 15:16)
Számos termálfürdő időzíti a három napos hétvégére a nyitást, újabb kinti medencék megnyitását. Pünkösdkor így már széles szabadtéri medenceválaszék várja a fürdőzőket. (Infostart.hu - Belföld, péntek 14:14)
Április közepén jelentetett meg egy írást Bod Péter Ákos, amelyben a román gazdaság előzését taglalta. A volt jegybankelnök három mutatóban vizsgálta a román és a magyar gazdaság helyzetét. Románia uniós szinten is hasít, de továbbra sem Svájc keleti szomszédunk. (Belföld - Szabad Európa, péntek 13:30)
Ilyen merényletet csak mentálisan sérült emberek követnek el, de táptalajként” mindenképpen kell alá egy egészségtelenül működő, megosztott platformtársadalom”, amelyben a gyűlölködés elfogadottá vált – mondta az InfoRádió által megkérdezett szociálpszichológus. (Infostart.hu - Belföld, péntek 13:02)
Immár végleges hogy Thomas Tuchel távozik Münchenből. Ezt az 50 éves edző maga jelentette be rendkívüli sajtóértekezletén, amelyet az utolsónak nevezett a klub színeiben. (Infostart.hu - Külföld, péntek 15:28)
Oroszország mai állás szerint nem tervezi Harkiv város elfoglalását, a harkivi régióban zajló orosz hadművelet célja egy ütközőzóna létrehozása az ukrán fél által lőtt orosz régiók védelmében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Harbinban az orosz sajtónak válaszolva. (Infostart.hu - Külföld, péntek 14:50)
A Nemzetközi Bíróságon (ICJ) tartott pénteki meghallgatáson Izrael visszautasította a Dél-afrikai Köztársaság vádjait, amelyek szerint Izrael katonai műveletével népirtást követne el Gázában. Gilad Noam izraeli ügyvéd kijelentette: Izrael a Hamász iszlamista terrorszervezettel vív háborút, és mindent megtesz a rafahi lakosság humanitárius ellátásának biztosításáért. (Infostart.hu - Külföld, péntek 14:38)
Kétórás műtéten esett át a szlovák kormányfő. (Infostart.hu - Külföld, péntek 14:26)
A már akkor is lázadó hírében álló Juraj Cintulát Duro fedőnéven tartották nyilván. (hvg.hu, péntek 13:53)
Az Európai Unió Tanácsa szerint Oroszország szisztematikus, nemzetközi kampányt folytat a média és az információk manipulálására, a tények befolyásolására és elferdítésére. (Telex.hu, péntek 15:44)
Budapest népességváltozásának iránya negatív irányú, azaz a jelenlegi ütem mellett 2051-re kiegyenlítődik a budapesti és az agglomerációs lakosságszám. (168ora.hu, péntek 15:42)
A kalkulátor ellenőrzi a legfontosabb paramétereket mind az ingatlan, mind az igánylő tekintetében. (168ora.hu, péntek 15:23)
A külügyminiszter szerb kollégájával az oldalán beszélt arról, szerinte titkosszolgálati úton kerülhettek ki a hekkelésről szóló dokumentumok, de a Fico-merénylet, Srebrenica és Koszovó is szóba került. (Telex.hu, péntek 15:18)
A balatoni kiemelt InterCitykre és expresszvonatokra az idei nyári szezonban sem utazhatunk helyjegy nélkül. (168ora.hu, péntek 15:01)
17
34
60
80
82
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 14 db | 3 627 200 Ft |
3 találat: | 1 546 db | 34 575 Ft |
2 találat: | 49 158 db | 4 295 Ft |
5
11
25
31
38
43
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 72 db | 229 050 Ft |
4 találat: | 2 413 db | 6 835 Ft |
3 találat: | 36 259 db | 2 845 Ft |
Napi paparazzi rovatunkban rendszeresen megmutatjuk, hol járnak és mit csinálnak kedvenc hírességei. (Velvet, péntek 15:40)
Számos olyan híresség létezett, akiknek a halálát képtelenek voltak elfogadni a rajongók, ezért több összeesküvés-elméletet is gyártottak. (Velvet, péntek 14:57)
Halálos baleset történt péntek délután Kenderes külterületén, a 4-es számú főút 136-os kilométerszelvényénél. Az érintett útszakaszon teljes útlezárás van - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság az MTI-vel. (borsonline.hu, péntek 13:56)
Egyre csak nő és nő a Gondosóra-program felhasználóinak száma, de ami még ennél is szebb, hogy a vele megmentett életek is. Eddig 16 ezer idős életét mentette meg az egyedülálló kezdeményezés. (borsonline.hu, péntek 13:52)
Rajongói összetörtek, amikor kiderült, hogy ő a tragédia áldozata. (borsonline.hu, péntek 13:30)
3
7
8
9
10
23
24
4
6
12
19
27
30
34
7 találat: | 4 db | 17 918 345 Ft |
6 találat: | 91 db | 171 660 Ft |
5 találat: | 2 870 db | 5 445 Ft |
4 találat: | 38 430 db | 2 105 Ft |
19
22
23
24
27
1
6
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 508 759 € |
5+0 találat: | nem volt | 23 527 155 Ft |
4+2 találat: | 1 db | 2 530 930 Ft |
4+1 találat: | 16 db | 127 430 Ft |
3+2 találat: | 25 db | 65 065 Ft |
4+0 találat: | 34 db | 43 255 Ft |
2+2 találat: | 406 db | 10 250 Ft |
3+1 találat: | 551 db | 7 665 Ft |
3+0 találat: | 1 416 db | 6 355 Ft |
1+2 találat: | 2 018 db | 5 370 Ft |
2+1 találat: | 8 503 db | 3 815 Ft |
A kaland folytatódik. Fényesen süt a nap a Százszigeten, mégis sötét árnyak kísértik Conor, Abeke, Meilin és Rollan útját. Bejárták már az egész világot…
"Hosszú évszázadok teltek el Narnia aranykora óta, és a birodalom a telmarinok uralma alá került. Miraz király - a kegyetlen zsarnok és trónbitorló - haragja…
Egy tavaszi délutánon harminc tengeri mérfölddel az amerikai partoktól egy fiatal pár álldogál a klinikává átalakított óceánjáró helikopter-leszállóhelyén…
From the images of God represented in the religious folk tradition we are able to form conclusions about the everyday life of the faith community, dominant…
A nemzeti kisebbségek identitásának vizsgálata a 20. században nagyon időszerű és fontos feladat. A német kisebbség identitásának szerveződése, a többséghez…
Már legfeljebb VIP-jegyek kaphatók. (Infostart.hu - Sport, péntek 14:02)
Marco Rossi szövetségi kapitány a MOL kampánya keretében körbetekeri a Balatont, amennyiben a magyar labdarúgó-válogatott továbbjut a csoportjából. (Infostart.hu - Sport, péntek 13:50)
A magyar válogatott Callum Styles kölcsönszerződése lejárt, így távozik az angol másodosztályú Sunderland labdarúgócsapatától. (Sport365.hu, péntek 13:44)
Egy mongol hegymászó a mostani szezon első halálos áldozata a Föld legmagasabb hegyén, a Mount Everesten, eltűnt társát még keresik. (Infostart.hu - Sport, péntek 13:26)
A 2014-es bevezetés óta még egyetlen versenyző sem érte el a futameltiltási számot. (Sport365.hu, péntek 13:15)
Magyarországon 2 gigawatt potenciálisan értékesíthető, már termelő naperőművi kapacitás épült fel az elmúlt években. További 1 gigawatt még megépítendő, de a tervezése és engedélyezése már olyan fázisban tart, ami már így is piacképessé (ready to build) teszi a projekteket. Az erőművek mérete szerint a piac elaprózódott, ám a tulajdoni arányok miatt további koncentráció nem várható. Ennek ellenére a napelemparkok piaca felfutás előtt áll - írja elemzésében Szőlősi Ferenc a KPMG Corporate Finance… (Portfolio.hu, péntek 15:30)
Magyarországon 2 gigawatt potenciálisan értékesíthető, már termelő naperőművi kapacitás épült fel az elmúlt években. További 1 gigawatt még megépítendő, de a tervezése és engedélyezése már olyan fázisban tart, ami már így is piacképessé (ready to build) teszi a projekteket. Az erőművek mérete szerint a piac elaprózódott, ám a tulajdoni arányok miatt további koncentráció nem várható. Ennek ellenére a napelemparkok piaca felfutás előtt áll - írja elemzésében Szőlősi Ferenc a KPMG Corporate Finance… (Portfolio.hu, péntek 15:30)
Öt évvel ezelőtt kapta a kínai Huawei fennállásának addigi legnagyobb pofonját az Amerikai Egyesült Államok akkori elnökétől, és felkerült a Washington szerint nemzetbiztonsági kockázatot jelentő cégek, személyek, államok listájára. Ezzel az USA lényegében elvágta a Huaweit az amerikai technológiától. (Infostart.hu - Gazdaság, péntek 15:03)
Több százan álltak sorba az Astorián, hogy hozzájussanak a limitált kiadású sneakerekhez. (hvg.hu, péntek 13:50)
A magyar válogatott játékos kölcsönben szerepelt az angol másodosztályú csapatnál, most visszatér játékjoga birtokosához, a harmadosztályú Barnsleyhoz. (hvg.hu, péntek 13:24)
A magyar válogatott szövetségi kapitányi szerint a csapat legnagyobb erénye a kitartás, de taktikailag is sokat fejlődtek. Legutóbb emelt fővel búcsúztunk, ezzel idén már nem elégedne meg. (hvg.hu, péntek 12:17)
Bejegyezték a BDPST International Kft.-t. (hvg.hu, péntek 11:33)
A perköltséget a miniszterelnöknek kell állnia. (hvg.hu, péntek 11:22)
Két napja harsogja a kormány és propagandagépezete, hogy a Robert Fico elleni merénylet a baloldali erőszak újabb példája. De mitől lenne baloldali Juraj CIntula, aki egy szélsőjobboldali szervezet szimpatizánsa? A békepártinak minősített szlovák miniszterelnök pártja közben a DK-val ül egy frakcióban az EP-ben. (Telex.hu, péntek 14:58)
Az egyház 46 éve most először nyúl hozzá a természetfeletti jelenségek szabályozásához. (Telex.hu, péntek 14:47)
Továbbra is várat magára a béke Ukrajnában, miután Szijjártó Péter magyar külügyminiszter megvétózta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök béketervét az Európa Tanács ülésén. (168ora.hu, péntek 14:29)
A színművész hosszan tartó betegség után, 59 éves korában hunyt el. (Telex.hu, péntek 14:28)
A fővárosi agglomerációban található Pécel kormánypárti jelöltje mellett állt ki egy focis videóban a volt válogatott játékos. (Telex.hu, péntek 14:16)
Ismét előfordult, hogy extrém hőmérsékleti különbség alakult ki az ország két különböző pontján - a déli határ közelében délután 3 óra tájban nyári meleg volt, a Kékesen szinte tél. (Infostart.hu - Tudomány, péntek 15:40)
Öt új Boeing 747-8s típusú repülő állhat szolgálatba hamarosan Amerikában: ezek várhatóan leváltják majd a jelenlegi, korosodó „végítélet-napi” gépeket. (hvg.hu, péntek 14:03)
Nem volt hiábavaló a tanulás, juthatott eszébe szüleik egyik mondat annak az amerikai testvérpárnak, akik számítástechnikát és matematikát tanultak a világ egyik legrangosabb egyetemén, kitalálták, hogyan tudnak pillanatok alatt kriptovalutát lopni több milliárd forint értékben. Igaz, most sok éves börtönbüntetéssel kell szembenézniük. (hvg.hu, péntek 13:03)
Hiába a legvékonyabb Apple termék maga, normál használat során a jelek szerint nehéz komoly kárt tenni az új iPad Próban, mindkét méretben. (hvg.hu, péntek 12:03)
Kevéssel, de ismét közelebb kerültünk ahhoz, hogy pontosan tudjuk, mikor érkezik az évtized egyik legfontosabb játéka, a Grand Theft Auto VI. A Rockstar ugyanis szűkített az eddigi intervallumon, ami mindössze annyi volt: 2025. (hvg.hu, péntek 11:03)
Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat. (IT café, péntek 13:31)
Hiába a nagy tüntetések, a helyi önkormányzat rábólintott a Tesla német gyárbővítésére. (IT café, péntek 10:50)
AMD-s alternatívát kapnak az NVIDIA AI-processzorokra a Microsoft felhős ügyfelei. (IT café, péntek 09:55)
Megállapodást kötött az OpenAI, így a Reddit tartalmai is a ChatGPT tudását erősíthetik. (IT café, péntek 08:11)
Leállítja a Workplace appot a Meta, hogy az AI és a metaverzum kerüljön a fókuszba. (IT café, péntek 06:20)
Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót. (PROHARDVER!, péntek 15:10)
A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön. (PROHARDVER!, péntek 14:57)
Több bejelentéssel jelentkezett a WinAmp-tulajdonos Llama Group. (HWSW Informatikai Hírmagazin, péntek 14:30)
Megállapodást kötött az OpenAI és a Reddit. (HWSW Informatikai Hírmagazin, péntek 14:00)
A Turin platform hivatalos termékjelzése a SATA-IO adatbázisában tűnt fel. (PROHARDVER!, péntek 13:17)
Elég egy jó kis ingyen szállításos akció a régió egyik legnépszerűbb e-kereskedelmi piactere részéről. (HWSW Informatikai Hírmagazin, péntek 13:00)
A hat epizódból álló évad idén ősszel debütál a Maxon. A Dűne: Prófécia c. sorozat Frank Herbert Dűnéjének kiterjedt univerzumában játszódik tízezer évvel Paul Atreides felemelkedése előtt. A Harkonnen-nővérek útját követi nyomon, akik az emberiség jövőjét fenyegető erőkkel szembeszállva megalapítják a Bene Gesserit néven ismertté váló, legendás szektát – írja a Warner Bros. sajtóközleménye. A […] The post Itt a Dűne: Prófécia előzetese appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, péntek 12:45)
Elszabaduló kreativitást és humort ígér a Képzeletbeli barátok minden korosztály számára. John Krasinski azonban még nem elég kiforrott író-rendező, hogy vizionáriusként tartsuk őt számon. Szóval volt ez az animációs sorozat a Cartoon Networkön, 2004 és 2009 között futott, az volt a címe, hogy Fosterék háza képzeletbeli barátoknak. Az én korosztályom, késői Y-generációsok, korai zoomerek biztosan […] The post Árván maradt ábrándok – Képzeletbeli barátok appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, péntek 04:45)
A Netflixre érkezik a Happy, a flúgos golfos folytatása Adam Sandler főszereplésével. Az 1996-os Happy, a flúgos golfos című golfvígjáték folytatást kap a Netflixen, ráadásul az eredeti főszereplő, Adam Sandler is visszatér a golfpályára. Adam Sandler karrierje kétes megítélésű, ugyan hűséges rajongótáborral rendelkezik, tulajdonképpen egy generáció kedvenc vígjátékszínésze, ennek ellenére alpári vígjátékok is jócskán kapcsolódnak […] The post Folytatást kap a Happy, a flúgos golfos appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, csütörtök 13:29)
Nem lesznek feszült akciózások és káromkodások az Agymanók 2-ben. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 14:32)
Bár az Insidious 6 kapott premierdátumot, a leágazásról még nem tudni, mikor láthatjuk. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 12:55)
Újabb résszel folytatódik az Insidious-franchise. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 10:55)
Magyarul beszél A csapda. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 07:18)
Kisebbeknek nem nagyon ajánlják a Garfieldot. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 18:13)
Magyarul beszél az új Lion King trailerje. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 17:44)
Biztos, hogy lesz Happy Gilmore 2. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 15:33)
Az új rész korai kiadása a nyáron érkezik PC-re, a teljes változat PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is befut majd. (GAMEPOD.hu, péntek 15:35)
Nem ingyenes hétvégéről vagy demókról van szó: örökre megtarthatod mindkét alkotást. (GameStar Online Hírek, péntek 15:19)
Az első tesztek megválaszolták a legfontosabb kérdést az új iPad Pro kapcsán. (GameStar Online Hírek, péntek 15:16)
Az Assassins Creed Shadows főszereplőjét máris kipécézték maguknak az örök elégedetlenek és a billentyűzetet csapkodva ócsárolják a karaktert. (PC Guru Online, péntek 15:00)
A napsütéssel hívogató horvát tengerpart a szigetekkel együtt több mint négyezer kilométer hosszú, és bőven találhatóak olyan helyek, amelyek a nyugalom és az elvonulás élményét biztosítják. (Femina - Utazás, péntek 06:46)
Törökországban számos magyar emlék regél a közös múltról - ezekből mutatunk be most egy párat. (Femina - Utazás, csütörtök 11:36)
A külföldi bankkártyahasználatnál néhány dologra nem árt figyelni a kellemetlenségek elkerülése végett. (Femina - Utazás, csütörtök 10:46)
Ezeken a Fertő tavi településeken elrepül egy hétvége. (Femina - Utazás)
Rász el-Haima még kevésbé ismert az Egyesült Arab Emírségekben, mint Dubaj, de a turisták kezdik felfedezni egyedülálló kincseit. (Femina - Utazás)
A cannes-i filmfesztivál harmadik napjára időzítettek kettőt is a legjobban várt amerikai filmekből. A zseniális Mad Max – A harag útja előzménytörténete, a Furiosa azonban sajnos nem képes meggyőzni létjogosultságáról, míg Francis Ford Coppola saját pénzből finanszírozott nagyszabású víziója, a Megalopolis minden idők legnagyobb cannes-i fiaskói közé fog bekerülni. Folytatódik helyszíni podcast-tudósításunk a Riviéráról. (hvg.hu, péntek 11:53)
A háttérben Vajdai és a Trafó díszletezői közötti konfliktus sejlik fel. (hvg.hu, péntek 11:28)
Több mint nyolc európai országban forgalmazza majd az Árvát a MUBI. (hvg.hu, péntek 10:49)
A színművészt maga osztott meg részleteket az állapotáról. (Infostart.hu - Kultúra, péntek 09:56)
Május 17-én, az art mozik napján debütál egy különleges dal és klip a Körútról. (hvg.hu, péntek 09:47)
Pünkösd előtti szombaton, május 18-án 15 órától a Cinkotai Tájházban a Kertvárosunk Értékeiért Egyesület szervezésében pünkösdi rendezvényen vehetnek részt az odalátogatók. (Zene.hu - hírek, péntek 11:38)
Az amerikai rock muzsikus május 19-én, pünkösdvasárnap este lép fel Budapesten, a korábban már számos alkalommal letesztelt BackStage Pub színpadán. Ezúttal angol zenésztársai, Drew Lowe gitáros és Chris Allan dobos társaságában érkezik fővárosunkba. (Zene.hu - hírek, csütörtök 23:55)
Az idei Bőköz Fesztiválon sok-sok zenével egyszerre három fesztiválprogram várja az igényes nyári kikapcsolódást keresőket A hagyományos programkínálaton túl – könnyűzenei nagykoncertek, színházi előadások, folk-programok, amelyek eddig is jellemezték a Bőköz Fesztivált – Dráva Jazz elnevezéssel Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres művész vezetésével, Ormánság Classic címmel pedig Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész művészeti vezetésével új dimenzió nyílik […] (Magyar zene, csütörtök 19:45)
A TÁBOR Fesztivál az a hely, ahol a nagy számok törvénye alapján – tavaly például nem kevesebb mint 36 zenekar állt színpadon - mindig van ok az ünneplésre, az idei év pedig végképp nem maradhat majd koccintások nélkül. Ugyanis 2024 a hazai rocktörténelemben a negyedszázadok aranykora lesz, hiszen nem egy, a mai napig headliner együttes alakult a kilencvenes évek legvégén. Így lesz Balaton-parti szülinapi bulija többek között az ország kedvenc – ömagukat hardpopként – aposztrofáló könnyűzenei bombájának… (Zene.hu - hírek)
Baby Lasagna, az Eurovíziós Dalfesztivál sztárja inkább jótékony célokra fordítja az 50 ezer eurót. (Femina - Világsztár, péntek 13:20)
Zséda és Moldvai Márk szerelme munkakapcsolatból alakult ki. Az énekesnő elmondása szerint boldogan élnek együtt. (Femina - Hazai sztár, péntek 12:40)
Jennifer Lopez házasságáról egyre több a pletyka. (Femina - Világsztár, péntek 11:50)
Lola a hétvégén jelentette be, hogy távozik a SzerencseSzombatból is, így búcsút int a köztévének. (Femina - Hazai sztár, péntek 11:20)
Mindenkivel előfordultak már élete során legalább egyszer ezek a kínos szituációk - most segítünk, hogy kezeld őket könnyedén. (Femina - Nő és férfi, péntek 10:36)
A csoki és a narancs ebben az egyszerű, kevert tortában is remekül megy egymáshoz. (Femina - Recept, péntek 10:08)
A fokhagymás olajban pácolt gombát kínálhatod előételként, köretként, vagy kenheted pirítós tetejére. (Femina - Recept, péntek 09:08)
Az egészben sült karajjal alig van munka, de a pácolására szánj elég időt. (Femina - Recept, péntek 08:08)
A házias édességeknek semmi nem érhet a nyomukba: most a legfinomabbakat mutatjuk közülük. (Femina - Recept)
A fűszeres paradicsomszószban sült, zsenge zöldborsó friss kenyérrel fogyasztva lesz a legfinomabb. (Femina - Recept)
A vizsgaszorongás sokféle formát ölthet. Egyes tanulók intenzív kényelmetlenséget, testi fájdalmat és/vagy rendkívüli idegességet tapasztalnak, amikor tanulnak vagy vizsgáznak. (WEBBeteg, péntek 15:07)
Mozgás receptre elnevezéssel indul program, a fizikai aktivitást háziorvosok ajánlják és írják majd fel - jelentette be a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára. (WEBBeteg, péntek 12:03)
A kutatók azt is vizsgálták, hogyan aktiválható a barna zsírszövet. (Femina - Egészség, péntek 09:36)
Napjainkban egyre inkább nagyobb figyelmet kap a trombózis és annak megelőzése. Bármely kockázati tényező (esetleg több tényező) megléte esetén kiemelten ajánlott a szűrésen való részvétel és a szakorvosi kontroll. (WEBBeteg, péntek 09:30)
Ezek az italok a kálium egyik legjobb természetes forrásai, ami szabályozza a vérnyomást, és megszabadítja a testet a pangó víztől is. (Femina - Egészség, péntek 08:37)
Könnyen megszabadulhatsz a zavaró rovaroktól az alábbi pár tipp segítségével. (Femina - Otthon, péntek 14:06)
Éjszaka hidegfront csapadékzónája érkezett, amely péntek estig sokfelé okoz esőt, záport, zivatart. A hétvége első részében csökken a csapadékhajlam, de vasárnap már elszórtan, hétfőn több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. (Infostart.hu - Életmód, péntek 08:33)
Az Android rendszer bővül új funkcióval. (Infostart.hu - Életmód, péntek 06:13)
Szinte minden felhasználó találkozhatott ezzel a problémával korábban. (Infostart.hu - Életmód, péntek 05:40)
Még most sem késő elültetni ezeket a növényeket ahhoz, hogy nyáron gyönyörű színekben virítsanak. (Femina - Otthon, csütörtök 17:16)
Néhány évvel ezelőtt erre a kérdésre minden bizonnyal egyértelmű nemmel válaszoltam volna. (Balintgazda.hu, péntek 12:49)
A legbecézőbb kifejezés a szeretetre a magyar nyelvben: gyöngyöm, virágom! A szeretet, a szerelem és a szűziesség szimbólumaként kapta a nevét a májusi gyöngyvirág ( Convallaria majalis ). (Balintgazda.hu, péntek 12:49)
A rovarok e népes csoportjának tagjai valamennyi gyümölcstermő növényünkön előfordulnak, sőt nem egy gyümölcsfát vagy bokrot több fajuk is károsítja. (Balintgazda.hu, péntek 12:36)
Az erdőkben, a réteken, a mezőkön milyen sokféle gyümölcstermő növény él. Ez tette lehetővé azt, hogy sok évszázaddal korábban élt eleink az élelmiszereik javarészét gyűjtögetéssel (és persze vadászattal, halászattal és madarászattal) szerezhették meg. (Balintgazda.hu, péntek 12:36)
Bátran állíthatom, hogy a gyümölcsritkítás a leggazdaságosabb kézi munka. (Balintgazda.hu, péntek 12:35)
Sokan annak a lehetőségét sem engednék el, hogy crossover lesz belőle. (Totalcar - 24óra, péntek 14:25)
Összesen 150 darab, új, dízel autóbusz áll forgalomba 2025 májusától, főként a csepeli autóbuszvonalakon. (Totalcar - 24óra, péntek 13:22)
A kocsit Rákay vállalkozása a Mészáros Lőrinchez köthető MBH Bank cégének segítségével lízingelni. (hvg.hu, péntek 13:03)
Haladunk a 600 forintos árak felé. (hvg.hu, péntek 12:32)
A szoftverek „adják” majd el az autókat? (Totalcar - 24óra, péntek 11:38)
Arról nem is beszélve, hogy a török önmagában is 85 milliós piac. (hvg.hu, péntek 11:19)
A külföldi sértettek drogot akartak venni, de nem volt náluk készpénz. Így az elkövető és társai segítőkészen egy bankautomatához kísérték őket, ahol a megbeszélt ár tízszeresét sikerült zsákmányolniuk. (Infostart.hu - Bűnügyek, péntek 13:38)
Demecseri otthonukban, halott apja mellett várta a rendőröket és a mentőket egy 28 éves férfi, miután bejelentette, hogy leszúrta szülejét. (Infostart.hu - Bűnügyek, péntek 09:23)
A kábítószer hatása miatt zavart állapotú fiú hétszer vágta meg az apját a fején, a karján és a mellkasán. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 20:50)
Egy 17 éves kamasz fiút vert agyon a dombrádi férfi. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 19:42)
A vádlottat a Dominikai Köztársaságban fogták el, kiadták Magyarországnak. A zárkában szövetkezett társaival. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 15:40)
Az önkéntes tűzoltó egyesületek ezzel is tudnak pályázni. (Lánglovagok.hu)
A látogatók előtt megnyílt épület tűzvédelmére vetettünk néhány pillantást. (Lánglovagok.hu)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
A hivatásos tűzoltóság helyett már Repülőtéri Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság működik. (Lánglovagok.hu)
"Ő volt az, Heri Kókler, korunk hőse, a világ többszörös megmentője. Ruházata átlagosnak tűnt, haja ápoltnak látszott, de amit a kezében tartott, az bizony nem volt más, mint a Bűz Serlege…
Fejezetek a könyvből:A .NET-keretrendszer rétegeiCLS-kompatibilis programok készítéseMetaadatokMetódusok dinamikus hívásaNaplózás a Windows eseménynaplójábaMintapélda:…
Amikor elveszítjük egy hozzátartozónkat, és vigasztalanok vagyunk, úgy érezzük, minden hiába: a gyászunkból senki nem tud meggyógyítani. És ez így van rendjén…
Az olvasás és írás két kulcsfontosságú készség, amely a szövegértésnek, és ezáltal a többi tantárgy értelmezésének is az alapját képezi. Kiadványunk ezen…
Orpheusz és Eurüdiké mitikus szerelmi története elevenedik meg Dino Buzzati képes poémájában. Kép és dalszöveg együttesen kelti életre, írja újra a halhatatlan…
A könyv hatékony és eredményes felkészülést biztosít az Origó típusú középfokú német nyelvvizsgára. Az itt található feladatokat a szerzők éveken át próbálták…