Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, a Biztonsági Tanács jelenlegi elnökhelyettese a TASZSZ orosz hírügynökségnek azt mondta , elégedetlen körök Ukrajnában megpróbálhatják meggyilkolni Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt, hasonlóan az Adolf Hitler elleni 1944-es merényletkísérlethez. (Portfolio.hu, kedd 11:47)
A Huawei olyan nagy versenyt teremtett az Apple számára Kínában, hogy utóbbi érezhetően csökkentette az országban az iPhone-ok árait. (IT café, kedd 11:41)
Az újítás értelmében enélkül már nem is lehet majd regisztrálni az új autókat. (Velvet, kedd 11:46)
Távolugrásban a paralimpia legnagyobb favoritja a TFSE versenyzője. (Telex.hu, kedd 11:35)
Horváth Charlie élete legrosszabb periódusaként beszél arról, amit a közelmúltban meg kellett élnie. (168ora.hu, kedd 11:29)
A jelek szerint újra fellángolt a szakmai vita a kormány és a Magyar Nemzeti Bank között, most a magyar versenyképességi stratégiáról. Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a jegybanki bírálatok láttán azt jelentette ki az Indexnek: a jegybank nem képes az együttműködésre, hiába kerestük erre a lehetőséget. Az üzenet éppen az MNB keddi kamatdöntése előtti órákban jelent meg, amely kapcsán a Portfolio elemzői konszenzusában mindegyik szakértő 50 bázispontos vágást valószínűsített 7,25%-ra. (Portfolio.hu, kedd 11:26)
Az 1968-as filmváltozat valójában egy remake, az első Egri csillagokat ugyanis 1923-ban forgatták. (Qubit, kedd 11:55)
Ben Affleck és Jennifer Lopez házassága romokban van a pletykák szerint. (Femina - Világsztár, kedd 11:50)
Ehhez a TSMC 3 nm-es eljárása ad alapot, ráadásul új technológiák is érkeznek. (PROHARDVER!, kedd 11:41)
Napokon belül megérkezik Haitibe Kenya különleges fegyveres műveleti kontingense: a 2500, hivatalosan rendőrnek nevezett békefenntartó feladata az ország fővárosát szinte teljesen uralma alá hajtó bűnbandák megfékezése lesz. A kenyai rendfenntartóknak nem lesz könnyű dolga: egy jól felkészült, felfegyverzett és egyre jobban szervezett ellenféllel néznek szembe. (Portfolio.hu, kedd 11:33)
Ipari és friss piaci kereskedelemre is termesztenek itthon spenótot, ami a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szabadföldi zöldség alosztályának elnöke szerint többször is az asztalunkra kerülhetne. Most kezdődik a szezonja. (Infostart.hu - Belföld, kedd 12:01)
A kormány az agrárszakképzés fejlesztése érdekében 15,6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt bemutatóüzemek létesítésére 19 intézménynek a tavaly meghirdetett Vidékfejlesztési Programban - jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden Budapesten, a bemutatóüzemek támogatói okiratainak átadásán. (Infostart.hu - Belföld, kedd 11:48)
A főváros szívében tartott komplex bűnügyi-rendészeti akcióban közel száz rendőr és számos társhatóság vett részt - a Hősök terén még egy illegális gyorsulást is sikerült megakadályozni. (Infostart.hu - Belföld, kedd 11:22)
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). (Infostart.hu - Belföld, kedd 10:43)
Huszonhárom esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak pünkösdhétfőn a viharok miatt. (Infostart.hu - Belföld, kedd 10:04)
Kedden Kijevbe érkezett a német külügyminiszter a nyugati partnerek támogatásának újabb bizonyítékaként, jóllehet a NATO-országokból, így Németországból is csak lassan érkeznek az ígért fegyverek és lőszerek, ami sebezhetővé tette Ukrajnát a frontvonal egészén előrenyomuló oroszokkal szemben. (Külföld - Szabad Európa, kedd 11:45)
Eddig példa nélküli tömeges erőszak célpontjává váltak a dél-ázsiai hallgatók Kirgizisztánban, a biskeki nemzetközi egyetemen. Emiatt mintegy 1200 pakisztáni diák hagyta el a közép-ázsiai országot. (Külföld - Szabad Európa, kedd 11:00)
Eddig több mint 569 tonna segélyszállítmány érkezett a Gázai övezetbe az amerikai hadsereg által kiépített móló segítségével a tengeren át - közölte az Egyesült Államok hadseregének közel-keleti műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM) (Infostart.hu - Külföld, kedd 10:56)
Villámcsapás miatt tíz ember megsérült a németországi Drezdában hétfőn este, közülük négyen életveszélyes állapotba kerültek - jelentette be a helyi tűzoltóság szóvivője. (Infostart.hu - Külföld, kedd 10:30)
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy mobiltelefon tolvaj ellen, aki egy gyermekkorú lány rosszullétét kihasználva döntött annak kifosztása mellett. (168ora.hu, kedd 12:01)
A 48 éves Aszma el-Aszadot teljes elszigeteltségben kezelik. (Telex.hu, kedd 11:59)
Alapos klinikai vizsgálatnak vetették alá a Wegovy nevű elhízás elleni gyógyszert, melynek során a készítmény több tulajdonságára is fény derült. Többek között arra, hogy nem egy sétagalopp vele a fogyás. (168ora.hu, kedd 11:29)
A magántulajdon védelme alapvető jogunk, ám időnként a fix kerítések telepítése jogszabályba ütközik. A május 17-től módosuló Vadgazdálkodási Törvény több ponton is új feltételeket szab, különösen a vadállomány természetes életfeltételeinek biztosítása tekintetében. (168ora.hu, kedd 11:29)
A Milannal BEK-győztes védő, Karl-Heinz Schnellinger 85 éves volt. (Telex.hu, kedd 11:14)
8
31
59
60
72
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 18 db | 2 815 105 Ft |
3 találat: | 1 689 db | 31 500 Ft |
2 találat: | 54 317 db | 3 780 Ft |
6
8
24
34
42
43
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 40 db | 410 690 Ft |
4 találat: | 1 879 db | 8 745 Ft |
3 találat: | 30 215 db | 3 180 Ft |
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat! (Velvet, kedd 10:21)
A maradvány titkára most derült fény. (borsonline.hu, kedd 10:00)
Új adással jelentkeznek a szereplők. (borsonline.hu, kedd 09:35)
Következő földrajzi témájú tesztünk sokakat fog megizzasztani. (borsonline.hu, kedd 09:30)
A magyar népdalénekesnek négyszer is megadatott, hogy a királyi családnak énekeljen. (borsonline.hu, kedd 09:00)
Nincsenek rá szavak. (borsonline.hu, kedd 08:55)
3
7
8
9
10
23
24
4
6
12
19
27
30
34
7 találat: | 4 db | 17 918 345 Ft |
6 találat: | 91 db | 171 660 Ft |
5 találat: | 2 870 db | 5 445 Ft |
4 találat: | 38 430 db | 2 105 Ft |
1
2
29
36
48
1
11
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 567 073 € |
5+0 találat: | nem volt | 74 925 245 Ft |
4+2 találat: | 1 db | 4 119 600 Ft |
4+1 találat: | 14 db | 189 050 Ft |
3+2 találat: | 29 db | 88 110 Ft |
4+0 találat: | 26 db | 56 455 Ft |
2+2 találat: | 316 db | 14 720 Ft |
3+1 találat: | 530 db | 10 535 Ft |
3+0 találat: | 1 383 db | 7 710 Ft |
1+2 találat: | 1 934 db | 7 095 Ft |
2+1 találat: | 8 037 db | 5 000 Ft |
A Pályaorientáció sorozatunk utolsó füzete az álláskeresési technikákat ismertet meg a diákokkal. A jól elkészített önéletrajz, a határozott, biztos fellépés…
Leendő óvodapedagógusok figyelmébe ajánlja elsősorban kötetét a szerző, aki az óvoda intézményének a történetét foglalja össze a tradicionális eszme- és…
E tankönyvünk 1999-ban jelent meg. Három fő részből áll: általános, magyar és regionális társadalomföldrajzi részből. A korábbi tankönyvekhez képest jóval…
Sumonyi Zoltán verseskönyve viszonylag rövid, de annál inkább súlyos kötet. Már a cím is beszédes és figyelemfölkeltő. Pompejinek története és mítosza…
Három csók - mindegyik halálos... A legendák szerint a Szívek Hercege képtelen a szerelemre, mert a szíve oly régen megállt. - Kérlek! - Akár könyörögni is hajlandó volt…
Mindenhonnan kórokozók leselkednek ránk immunrendszerünk megállás nélkül azon fáradozik, hogy szembeszálljon velük. Ha megtalál minket valamelyik, és…
Thaiföld miniszterelnöke Imolában tárgyalt a hétvégén a Forma-1 vezetőivel. (Infostart.hu - Sport, kedd 11:09)
Erősítést jelentene? (Sport365.hu, kedd 09:44)
Az Edmonton Oilers lesz a Dallas Stars ellenfele az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nyugati főcsoportjának fináléjában. (Infostart.hu - Sport, kedd 09:13)
A horvát sok mindenről lemondott, hogy maradhasson (Sport365.hu, kedd 08:44)
Hiába van a húsz legkeresetteb tréner között, úgy tűnik csak a szaúdiak tudják megfizetni (Sport365.hu, kedd 07:44)
Az Olympique de Marseille labdarúgócsapat játékosait akarták kirabolni. (Infostart.hu - Sport, kedd 07:09)
A kortárs művészet egyik igen örömteli velejárója, hogy olykor lehetőség adódhat a művészekkel való találkozásra, beszélgetésre is. Műtermük ajtaját kitárva az alkotók egy olyan bensőséges térbe engedik be a látogatókat, ahol ők a kész vagy épp készülőfélben lévő művekkel testközelből találkozhatnak. Az alkotók tárlatvezetésein a kiállított műveken keresztül az érdeklődők szintén megismerhetik az alkotás folyamatát, kulisszatitkait. Összegyűjtöttünk pár olyan eseményt a csütörtökön induló Műtárgyak… (Portfolio.hu, kedd 11:20)
A manipulatív csalási formák, a social engineering ellen hirdetett harcot az Európai Bankhatóság (EBA). A banki csalásokról, a PSD3 irányelvről is szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén. Regisztráció és részletek itt! (Portfolio.hu, kedd 10:54)
Kedvezményes részvényvásárlási program keretében biztosított OTP részvényeket hívott le a bank vezérigazgató-helyettese, Kiss-Haypál György - derült ki a bank közleményéből. (Portfolio.hu, kedd 10:51)
A gazdasági környezet javulásával együtt javulnak a bankrendszer konjunkturális kilátásai is - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb Banki Konjuntúrafelmérése. (Portfolio.hu, kedd 10:47)
Magántőkealapok segítségével nyelte le mindenestül a Mészáros-csoport tagjait energiával ellátó vállalkozást a felcsúti vállalkozó. (hvg.hu, kedd 09:35)
Egy belvárosi utcánál csapott le a villám. A mentők azt kérték a helyszínen tartózkodóktól, hogy amennyiben erős szívdobogáshoz, szívritmuszavarhoz vagy a végtagok zsibbadásához és bizsergéséhez hasonló tüneteket észlelnek, azonnal forduljanak orvoshoz. (hvg.hu, kedd 08:44)
A Fiat Topolino mikróautók az olasz hatóságok szerint félrevezető trikolórt viselnek magukon. (hvg.hu, kedd 05:59)
A B+N Referencia Zrt.-nél dolgozott korábban a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság egyik jelenlegi igazgatója, de családi kötelékek is erősítik a kiíró és a közbeszerzéseket szédítő mértékben bezsebelő társaság közötti kapcsolatokat. (hvg.hu, kedd 05:52)
Vitézy Dávid szerint Budapest ma pontosan ott tart, mint öt évvel ezelőtt, amikor Tarlós leköszönt. (hvg.hu, kedd 05:46)
A rendőrök a Soroksári úton figyeltek fel a férfira, aki egyik kezében egy doboz sörrel munkálkodott a plakátok eltávolításán. (Telex.hu, kedd 11:13)
A testméretük viszont csökkent. (Qubit, kedd 11:05)
A miniszter szerint a kínai-magyar kapcsolatok erősítése tudatos stratégia szerint halad, Magyarországot kulcsállammá kell tenni, amihez pénz kell. (Telex.hu, kedd 11:04)
A tiszabői Fidesz Mága Zoltán hegedűművész testvérének korábbi orvosi papírjait rántotta elő, hogy megakadályozza a független jelölt polgármesteri székért való indulását. A nagyobbik kormánypárt terve azonban dugába dőlt. (168ora.hu, kedd 11:00)
A műsorvezető egy több mint húsz évvel ezelőtti konfliktusra reagált. (Telex.hu, kedd 10:55)
Még vagy már, de nem tudni pontosan, milyen akkumulátora van az Oxford Electric Bell nevű eszköznek, de az biztos, hogy a készülék még mindig működik. 1840 óta zajlik vele a kísérlet. (hvg.hu, kedd 10:03)
A legújabb értesülések szerint ugyan nem lesz nagyobb kapacitású a Samsung jövő évi csúcsmodelljének akkumulátora, mégis hosszabb lesz a készülék üzemideje. Jön egy érdekes és intelligens funkció, amely gondoskodhat arról, hogy a felhasználók ne elégedetlenkedjenek. (hvg.hu, kedd 09:03)
A rengés epicentruma a Campi Flegrei vulkáni terület térségében volt, és kisebb károkat okozott Pozzuoli városában. Komolyabb vulkánkitörés előjele is lehet. (hvg.hu, kedd 08:35)
A glaukóma (zöldhályog) egy veszélyes szembetegség, a vakság egyik vezető előidézője a világon. Globálisan a 40 év felettiek két százalékát érint. Kezdetben a mögötte álló szemnyomás-növekedés nem okoz panaszokat, de ha ezt már akkoriban észlelik és kezelik, megakadályozható a látásvesztés. Ezért nagy jelentőségű kínai kutatók okos kontaktlencséje, amely figyelmeztet a szemnyomás-változásra, és ezzel közvetve a zöldhályogra. (hvg.hu, kedd 08:03)
Miközben Kínában adatközpontot építhet Elon Musk és a Tesla, addig Indonézia kapcsán akkumulátorgyár felépítését fontolgatják. (IT café, kedd 10:06)
Scarlett Johansson nem adta a hangját az OpenAI-nak, azonban állítása szerint ennek ellenére is az övére hasonlít az, ahogy a chatbot megszólalt. (IT café, kedd 08:16)
A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra. (IT café, hétfő 13:11)
Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat. (IT café)
Hiába a nagy tüntetések, a helyi önkormányzat rábólintott a Tesla német gyárbővítésére. (IT café)
De a szakértők mégis nagy reményeket fűznek hozzá. (HWSW Informatikai Hírmagazin, kedd 12:00)
Alapból elkeserítő volt, hogy az IQOO szemtelenül jó árú csúcsmodellje nem hajlandó ideutazni, most forgattak még egyet a tőrön. (Mobilarena, kedd 11:20)
Csak a Max applikáció letöltése után folytatható a megszokott streamelési élmény. (HWSW Informatikai Hírmagazin, kedd 11:00)
A Meteor Lake lapkák nem teljesítik a Microsoft minimális követelményeit. (HWSW Informatikai Hírmagazin, kedd 10:37)
A vállalat az év második felében lőné el a puskaporát. (PROHARDVER!, kedd 10:11)
A maradék helyet pedig a hátlapi bőr textúra fogja kitölteni, rendkívül elegáns és prémium megjelenést kölcsönözve a Motorola-kagyló idei alapmodelljének. (Mobilarena, kedd 10:10)
Hat év telt el a Hívatlanok legutóbbi mozis felbukkanása óta, viszont nem egy harmadik résszel, hanem egy teljes reboottal tért vissza a furcsa maszkokat viselő trió. De vajon volt értelme az ismételt érkezésüknek? A horror egyik legnépszerűbb alműfajából, a slasherből már szinte az utolsó cseppeket is kisajtolták az elmúlt évtizedekben. Volt néhány fellángolás és olyan […] The post Továbbra se hívta őket senki – Hívatlanok: Első fejezet appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, kedd 03:51)
Yorgos Lanthimos az Egy szent szarvas meggyilokásáig tekint vissza legújabb filmjével, de A kegyelem fajtái inkább ontológiai gondolatcsokor, mintsem egyszerű művészfilmes poénfüzér. Yorgos Lanthimos legújabb filmjét, A kegyelem fajtáit (Kinds of Kindness) közel akkora, ha nem nagyobb várakozás övezte, mint a Megalopolist. A Francia Riviéra közönsége kapott egy triptichon szerű installációt, de ami a fesztiválpalotából […] The post A három osztatú kegyelem – A kegyelem fajtái (Kinds of Kindness) appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu)
A Képzeletbeli barátok közel sem hozta azt az eredményt a kasszáknál, amit vártak tőle. A 40 milliós jósolt nyitó hétvége helyett 35-öt hozott csak a félanimációs alkotás. Eközben az intelligens majmok szépen menetelnek. John Krasinski, a Hang nélkül filmekkel nagyot menő, színészből lett író-rendező készítette a Képzeletbeli barátokat, amelyet e héten mutattak be mind a […] The post Bukás lehet Ryan Reynolds családi filmje appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu)
Ma váltott az HBO Max Maxra. (SG.hu Hírmagazin - Film, kedd 10:40)
Az IF volt a hétvége legnézettebb filmje az USA-ban és Kanadában. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 20:37)
Csak 18 éven felülieknek ajánlják a Furiosát. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 20:16)
Később láthatjuk az új M3GANt. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 18:03)
Továbbra sem érdeklik a nézőket a jó, eredeti filmek, inkább a közepes folytatásokat választják. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 16:00)
Később láthatjuk a Fekete telefon folytatását. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 13:55)
Megvan, mikor láthatjuk az új IKWYDLS-t. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 11:02)
Natasha Lyonne is benne lesz az FF4-ben. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 07:58)
Ahogy az már jó ideje bejelentésre került, a mai napon végre hazánkban is elérhetővé vált a Max, amely kétszer annyi tartalmat kínál, mint elődje. (PC Guru Online, kedd 12:00)
Viszlát x86, hello Arm! Nagyobbat szólhat a váltás, mint amikor a Macbookok M-szériás chipekre váltottak. (GameStar Online Hírek, kedd 11:45)
Átalakult az HBO Max, a Warner Bros. Discovery streaming szolgáltatása immár simán Max néven fut. (GameStar Online Hírek, kedd 11:35)
Május 28-án ismét pályára lép a Player First Games alkotása, hogy új grafikus motorral és korábban nem látott karakterekkel csábítsa vissza a játékosokat. (PC Guru Online, kedd 11:00)
Nagyon nem mindegy, hogyan közlekedik valaki a jelzőlámpánál. (Femina - Utazás, kedd 07:06)
Vajon jól ismered a hazai nemzeti parkokat? Most kiderül! (Femina - Utazás, hétfő 14:06)
Olcsón strandolhattok ezekben a fürdőkben. (Femina - Utazás)
Nem is gondolnád, milyen károkat okozhat, ha ezeket eldobod az erdőben. (Femina - Utazás)
A napsütéssel hívogató horvát tengerpart a szigetekkel együtt több mint négyezer kilométer hosszú, és bőven találhatóak olyan helyek, amelyek a nyugalom és az elvonulás élményét biztosítják. (Femina - Utazás)
Németországban indult, Magyarországon folytatódik az Oscar-jelölt rendező új filmjének forgatása. (hvg.hu, kedd 10:00)
A cannes-i filmfesztivál félidejéig hiába vártunk az idei ötcsillagos remekművekre. A sok csalódás és korrekt, de nem kiemelkedő versenyfilm után senki sem gondolta volna, hogy Demi Moore visszatérésétől lesz hangos a Riviéra. Hasonlóval próbálkozott Kevin Costner is, mérsékeltebb sikerrel, valamint itt az első Trump-film, amire nem gondoltuk, hogy szükség van, de mégis kiváló. Itt a cannes-i podcast tudósításunk hatodik epizódja. (hvg.hu, kedd 08:23)
A török elnök szerint a kormánya helyesen tette, hogy Törökországot 2012 óta távol tartja a dalfesztiváltól. (hvg.hu, kedd 07:13)
A színésznő korábban már visszautasította a vállalat felkérését. (hvg.hu, kedd 06:37)
A Nemzet Színésze zárkózott ember hírében állt, idősebb korára azonban feloldódott, és megannyi sikeres szerep után a legnagyobb kihívással birkózott meg: saját magáról mesélt életrajzi könyvében, melynek megjelenését nem érhette meg, ugyanis január 9-én elhunyt. A könyv megírásában egy régi jó barát, Vajda Katalin volt a segítségére, akinek köszönhetően egy mellbe vágóan őszinte vallomást olvashatunk. (Infostart.hu - Kultúra, hétfő 20:12)
Popénekesből lett influenszerből újra popénekes – visszatérés a kezdetekhez Fedor Kyra tehetségére már 1998-ban felfigyelhetett az igazán szemfüles közönség, hiszen a TV2 által sugárzott KIFUTÓ tehetségkutatójában a dobogós harmadik helyen végzett az akkor még tinilány. Kyra sok-sok éven át bizonyított a háttér énekesek, vokalisták világában, továbbá a televíziós műsorokban, majd 2016-ban sokak örömére elkezdte megformálni […] (Magyar zene, hétfő 17:21)
Indul az Artisjus nemzetközi dalszerző tábor Kilenc országból érkeztek szövegírók, zeneszerzők és producerek az Artisjus Songwriting Campre, hogy közösen alkossanak a magyar dalszerzőkkel – közölték a szervezők kedden az MTI-vel. A közlemény szerint az Artisjus évente tartja meg nemzetközi dalszerző táborát Budapesten, célja a magyar zenei export fellendítése, valamint a hazai és a külföldi szerzők […] (Magyar zene)
Western dalok címmel Cseh Tamás kiadatlan dalait tartalmazó vinyl lemez jelenik meg. Az album anyagát egy beszélgetés keretében május 21-én mutatják be a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében. (Zene.hu - hírek)
Május 20 -án éjfélig lehet jelentkezni a Befutó zenei tehetségkutatóra, ahol 3 millió forint összértékű díj vár gazdára. Vigyázat, igen erős a mezőny. (Magyar zene)
Gyönyörű kismamaként tündökölt az eseményen férje mellett. (Femina - Hazai sztár, kedd 11:20)
Az aminosavak nemcsak a szervezet, az immun- és izomrendszer működéséhez nélkülözhetetlenek, hanem a bőr szépségéhez, egészségéhez is. (Femina - Szépség és divat, kedd 11:16)
Jason Momoa az Instagramon is felvállalta új párját. (Femina - Világsztár, kedd 10:20)
Sarka Kata rövid hajra váltott. A hosszú loknik helyett most már vállig érő frizurát hord. (Femina - Hazai sztár, kedd 09:50)
Eminem lánya hét év járás után ment férjhez élete szerelméhez. (Femina - Világsztár, kedd 08:31)
A régimódi eperhabhoz mindössze három hozzávaló szükséges, és nagyon jólesik a melegebb napokon. (Femina - Recept, kedd 10:08)
Ha szereted a karakteres ízű sajtokat, ezt a krémes tésztát neked találták ki. (Femina - Recept, kedd 09:08)
A görög citromos pite tésztájába kókuszreszelék kerül, és édes szirup járja át. (Femina - Recept, hétfő 09:12)
Kezdődik a lecsószezon! A lecsós sertésszelet idén is kihagyhatatlan fogás. (Femina - Recept, hétfő 08:08)
Az amerikai milliomosszelet három emeletből áll: a roppanós kekszes alap és a csokibevonat között gazdag krém terül el. (Femina - Recept)
A családanya TikTok-videókban osztja meg fogyókúrás tanácsait. (Femina - Egészség, kedd 09:50)
Az uszodák kitűnő terjedési lehetőséget adnak a vírusoknak, gombáknak, amely az arra fogékony gyerekeket és felnőtteket, könnyen megfertőzheti. Leggyakrabban előforduló vírusos megbetegedés a szemölcs; gombás fertőzések a körmön, lábon, nemi szerveken fordulnak elő leginkább. (WEBBeteg, kedd 09:50)
A perimenopauza és a menopauza időszakában gyakori jelenség a szokásosnál erősebb vérzés. (Femina - Egészség, kedd 08:50)
Nőtt ugyan valamelyest ebben a tanévben a 30 évesnél fiatalabb általános iskolai tanárok száma, de még mindig jelentősen elmarad a többi korcsoporttól, mindössze 6,7 százalék. Az általános iskolai tanárok döntő többsége 45-59 év közötti Magyarországon. (Egészségügy - Szabad Európa, kedd 08:37)
Átfogó kutatás készült arról, hogy mi az az egyetlen szokás, amitől sokáig fitt marad az ember. (Femina - Egészség, kedd 07:46)
A Kis magyar kockológia. A modernitás hajlékai a Kádár-korszakban című kiállítás alapgondolata egy mindannyiunk számára ismerős, csaknem hétköznapi építészeti jelenség, a jellegzetes kockaház, az úgynevezett Kádár-kocka. (Harmonet életmód, kedd 11:00)
Kedden is nyárias időre van kilátás helyenként 30 fok feletti csúcshőmérséklettel. (Infostart.hu - Életmód, kedd 05:00)
A szemetes helyett számos más helyen is felhasználhatod a sokoldalú kávézaccot. (Femina - Otthon, hétfő 19:46)
Magyarországon évente 1200-1300 nőnél diagnosztizálnak petefészekrákot, a késői diagnózis miatt 700-800 nő minden évben belehal. A betegek átlagéletkora 50 év. A Mályvavirág Alapítvány a nők tájékoztatását segítve most megújította honlapját, ahol a laikusokat és az egészségügyi dolgozókat is segítik. (Infostart.hu - Életmód, hétfő 09:35)
80-100 utast nem vitt el a Budapestről a Wizz Air Szaúd-Arábiába, pontosabban Dzsiddába. Egy speciális vízum miatt van a gond. (Infostart.hu - Életmód)
Ha sárguló leveleket észlelünk, ráadásul az idősebb levelek sárgulnak először, akkor gyanakodhatunk a kertben kényhiányra. Itt a megoldás. (Balintgazda.hu, kedd 09:58)
Jóllehet az egyiptomiak 4000 éve termesztik, nálunk újdonságnak számít. Az utóbbi évtizedekben a termesztése rohamosan terjed az Egyesült Államok déli részén, Bulgáriában és a volt Szovjetunió közép-ázsiai államaiban. (Balintgazda.hu, kedd 09:57)
Egyre gyakrabban látható a kertekben egy edényben nevelt, mutatós fácska: az enciánfa (Solanum rantonettii) . (Balintgazda.hu, kedd 09:57)
Néhány évvel ezelőtt erre a kérdésre minden bizonnyal egyértelmű nemmel válaszoltam volna. (Balintgazda.hu)
A legbecézőbb kifejezés a szeretetre a magyar nyelvben: gyöngyöm, virágom! A szeretet, a szerelem és a szűziesség szimbólumaként kapta a nevét a májusi gyöngyvirág ( Convallaria majalis ). (Balintgazda.hu)
Törvénybe ütközik, hogy ezekre az autókra olasz zászlót ragasztottak. (Totalcar - 24óra, kedd 11:58)
Az elektromos meghajtású amerikai iskolabuszok a holtidőben erőművekké alakulnak. (Totalcar - 24óra, kedd 10:49)
A belső sávot lezárták. (Totalcar - 24óra, kedd 09:00)
Méghozzá egyből a 24 órás Nürburgringre. (Totalcar - 24óra, kedd 08:42)
Az autósiskolák KRESZ-tanfolyamairól eltűnhetnek a legfiatalabb tanulók, a bevételkiesést pedig valahol pótolni kell. (hvg.hu, kedd 08:07)
Az elnöké persze páncélozott darab, de civil formulában is árusítják. (hvg.hu, kedd 06:41)
A férfi, ahogy haladt az utcán, sorban tépkedte le a plakátokat, szép kis anyagi kárt okozva ezzel. (Infostart.hu - Bűnügyek, kedd 11:35)
Tudom, hogy a történelem igazságos oldalán állok, és nem akarom, hogy politikai nézeteimért ítéljenek el - nyilatkozta a Magyarországon fogva tartott antifaaktivista, Ilaria Salis a La Stampa olasz napilapban vasárnap megjelent interjúban. (Infostart.hu - Bűnügyek)
A TEK munkatársai és más rendőri egységek csaptak le a csepeli Károli Gáspár utcában két kocsira és utasaikra péntek kora este, hat óra körül. Lapértesülés szerint K. Edének is köze van a dologhoz. (Infostart.hu - Bűnügyek)
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki szándékosan ütött el az autójával két gyalogost Pécs belvárosában. (Infostart.hu - Bűnügyek)
Egy amerikai testvérpárnak sikerült kriptovalutát lopni több milliárd forint értékben. Most sok éves börtönbüntetéssel kell szembenézniük. (Infostart.hu - Bűnügyek)
Nem akarják megérteni és nem érzik illetékesnek magukat az eltűnt tűzoltási felvonulási területek problémájában. (Lánglovagok.hu)
Május utolsó vasárnapján megnyílnak a szertárkapuk. (Lánglovagok.hu)
Az önkéntes tűzoltó egyesületek ezzel is tudnak pályázni. (Lánglovagok.hu)
A látogatók előtt megnyílt épület tűzvédelmére vetettünk néhány pillantást. (Lánglovagok.hu)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
A hivatásos tűzoltóság helyett már Repülőtéri Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság működik. (Lánglovagok.hu)
Kiadványunk a matematika középiskolai felvételi feladatok gyűjteménye - Új, az írásbeli felvételi vizsga mintájára készült feladatsorok - Feladatsoronként…
Mit éreznek azok a magyar gyerekek, akik külföldre költöznek? Hogyan telnek a napjaik? Milyen élmények érik őket és milyen nehézségekkel kell megküzdeniük?…
Ez a világhírű regény a koreai iparosodás kisembereit ábrázolja. Miközben Korea ipari csodákat hajtott végre, társadalma megosztottá vált, mind szélesebb…
A Ward nővérek sorsforduló előtt állnak: Maria kisasszony Sir Thomas Bertram felesége és Mansfield Park úrnője; nővére a helybeli lelkész neje; a legfiatalabb…
Orvosi vélemény szerint 1981 júniusa körül meg kellett volna halnom rosszindulatú melanómában, amely a rák egyik leggyorsabban terjedő fajtája. Ma, csaknem…
A modern közigazgatás tudományos vizsgálata egy évszázadnyi múltra tekint vissza. Európában főként a jogi szemlélet, az Egyesült Államokban a hatékonyság…