Érdekes tanulmánnyal rukkolt elő a napokban az európai alapkezelőket tömörítő szervezet, az Efama. Ebből kiderül, hogy a magyarok leginkább a banki értékesítési hálózatokon keresztül veszik az egyik kedvenc befektetésüknek számító befektetési alapokat, de a banki hálózat túlsúlya Európa egészénél megfigyelhető. Érdekes, hogy míg Európában a különböző alapkezelők alapjainak hozzáférést kínáló, nyílt alapforgalmazó platformok egyelőre szerény piaci részesedést hasítanak ki maguknak, itthon ez a második… (Portfolio.hu, vasárnap 06:30)
Bíró Ica azt mondja, a devizahitel óta semmije sincs, de legalább fedél van a feje felett – sokáig ez is kétséges volt. (168ora.hu, vasárnap 06:47)
Volt idő, amikor a megosztó formatervű BMW-k még ritkaságnak számítottak, de ahogy most is, nem nézegetni, vezetni kell őket! (Totalcar - 24óra, vasárnap 06:37)
A gázolaj hamarosan 600 forint alatt lesz. (Totalcar - 24óra, vasárnap 06:36)
Rossz hírt kaptak a korábbi Android-verziót futtató okostelefonok tulajdonosai: a Google néhány héten belül növeli a Wallet digitális pénztárca minimum rendszerkövetelményeit, és az így kiszoruló eszközökön le is áll a funkció. (Infostart.hu - Tudomány, vasárnap 06:20)
Most kiderítheted, mennyire ismered a magyar népszokásokat. (Femina - Otthon, vasárnap 06:06)
Mindössze két nap volt májusban Budapesten, amely fűtési szempontból nem számított nyárnak, azaz azokra a napokra járt volna csak kedvezményes gáz a fogyasztóknak. Kiszámoltuk azt is, hogy nagyjából mennyi köbméter támogatott gáz jár még július 31-ig. A meleg tavasz ugyanis kicsit bekevart a 20 éves jelleggörbébe. (Infostart.hu - Gazdaság, vasárnap 06:40)
Májusban még vágható a hínár a balatoni strandokon. A munkának azonban feltételi is vannak. (Infostart.hu - Belföld, vasárnap 05:45)
Elvitelre - a podcast, amelyben az adott hét legjobb HVG hetilapos és hvg360-as anyagaiból válogatunk. Csak indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! Ezen a héten Rafah, Afrika és egy Európán átívelő krimi helyszíneit járjuk körbe. (hvg.hu, vasárnap 04:00)
A júniusi önkormányzati választáson csaknem 7700 polgármesterjelölt indul, több mint négyötödük függetlenként - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adataiból. (Infostart.hu - Belföld, szombat 21:49)
Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota, támadója vizsgálati fogságba került. Az orosz támadások miatt csaknem 10 ezer lakost menekítettek ki az északkelet-ukrajnai Harkiv körzetéből. A hitben való megújulásra kérte a zarándokokat a csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka. Az InfoRádió legfontosabb szombati hírei. (Infostart.hu - Belföld, szombat 21:07)
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt, és így mandátumhoz jusson, míg a legalacsonyabb részvételnél, 2014-ben, ehhez elég volt 116 ezer voks is. (Infostart.hu - Belföld, szombat 20:18)
Lengyelország mintegy 2,5 milliárd dollárt fordít a biztonság és az elrettentés fokozására az Oroszországgal és a vele szövetséges Fehéroroszországgal közös határon - közölte a miniszterelnök szombaton. (Infostart.hu - Külföld, szombat 20:50)
Terrortámadásra készült, az Iszlám Állam propagandaanyagait is megtalálták nála. (hvg.hu, szombat 19:45)
A fiú megölt egy idős nőt is, ha elítélik, akár élete végéig is börtönben maradhat. (hvg.hu, szombat 17:16)
Grúzia államfője szombaton bejelentette, hogy megvétózta az ország törvényhozása által kedden elfogadott, a külföldi ügynökökről szóló törvényt, amely ellen hetekig tüntettek Tbilisziben. (Infostart.hu - Külföld, szombat 17:11)
A kormány azonban felülbírálhatja az elnököt, várhatóan ez fog hamarosan történni. (hvg.hu, szombat 16:11)
Változatlanul változékony marad az idő. The post Zápor, zivatar, jégeső jöhet first appeared on 24.hu . (24.hu, vasárnap 04:37)
Kiderült, miért szereti annyira a márkás szetteket Kulcsár Edina férje. The post G.w.M a boltba is Gucciban ugrik le first appeared on nlc . (NLCafé, vasárnap 04:25)
Mint minden héten, most is mutatjuk, mi érdekelte leginkább olvasóinkat egy éve ilyenkor. The post Egy éve ilyenkor: meg akarta ölni szüleit az örökbefogadott kislány, akiről kiderült, hogy huszonéves nő first appeared on 24.hu . (24.hu, vasárnap 04:09)
Ő nem korlátozna az évi több tucat halálos lövöldözés miatt sem. The post Donald Trump megőrizné a fegyverviseléshez való jogot first appeared on 24.hu . (24.hu, vasárnap 04:07)
Az egyik esetnél a születésnapost lőtték le, a másiknál hat emberre nyitottak tüzet. (Telex.hu, szombat 23:38)
8
31
59
60
72
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 18 db | 2 815 105 Ft |
3 találat: | 1 689 db | 31 500 Ft |
2 találat: | 54 317 db | 3 780 Ft |
5
11
25
31
38
43
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 72 db | 229 050 Ft |
4 találat: | 2 413 db | 6 835 Ft |
3 találat: | 36 259 db | 2 845 Ft |
Ebben nem lesz köszönet. (borsonline.hu, vasárnap 04:30)
Fának hajtott egy autó, és felcsaptak a lángok. (borsonline.hu, vasárnap 04:19)
Az anyuka majdnem szívrohamot kapott. (borsonline.hu, vasárnap 04:00)
A férfi megszúrta az asszonyt, majd elvágta Kitti torkát. (borsonline.hu, vasárnap 03:30)
A csinos modell ismét semmit nem bízott a képzeletre. (borsonline.hu, vasárnap 03:00)
A rapperről köztudott, hogy imádja a divatot... (borsonline.hu, vasárnap 01:00)
3
7
8
9
10
23
24
4
6
12
19
27
30
34
7 találat: | 4 db | 17 918 345 Ft |
6 találat: | 91 db | 171 660 Ft |
5 találat: | 2 870 db | 5 445 Ft |
4 találat: | 38 430 db | 2 105 Ft |
1
2
29
36
48
1
11
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 567 073 € |
5+0 találat: | nem volt | 74 925 245 Ft |
4+2 találat: | 1 db | 4 119 600 Ft |
4+1 találat: | 14 db | 189 050 Ft |
3+2 találat: | 29 db | 88 110 Ft |
4+0 találat: | 26 db | 56 455 Ft |
2+2 találat: | 316 db | 14 720 Ft |
3+1 találat: | 530 db | 10 535 Ft |
3+0 találat: | 1 383 db | 7 710 Ft |
1+2 találat: | 1 934 db | 7 095 Ft |
2+1 találat: | 8 037 db | 5 000 Ft |
Európában valóságos tömegek zarándokolnak az egy csapásra híressé vált szerző, Dan Brown regényeinek helyszíneire. Rengetegen kívánják végigjárni az izgalmas…
Felejthetetlen és megható történet egy nem mindennapi barátságról, amely egy tehetős család gyermeke és a szolgálójuk fia közt szövődik a pusztulásra ítélt Afganisztán végnapjaiban…
Várnak az újabb húsvéti mesék! Kalandozz együtt a kedvenc szereplőiddel! Ezek a csodás történetek bármikor képesek elrepíteni téged a mesék birodalmába…
Sumonyi Zoltán verseskönyve viszonylag rövid, de annál inkább súlyos kötet. Már a cím is beszédes és figyelemfölkeltő. Pompejinek története és mítosza…
Gina, a regény hősnője 1943-ban elbúcsúzik otthonától és azoktól, akiket szeret, mert apja beadja a híres árkodi intézetbe. A kis ötödikes gimnazistát…
A Látogatás a tudás birodalmába első részének segítségével valódi, szakszerű iskolára való felkészítés végezhető. A könyv teljes egészében alkalmas szülők…
Valamint Jürgen Klopp utolsó meccse és a Fradi-Újpest derbi is a vasárnap programja. (Sport365.hu, vasárnap 04:44)
Olekszandr Uszik megosztott pontozással nyert Tyson Fury ellen a címegyesítő nehézsúlyú ökölvívó bajnoki meccsen Rijádban. (Sport365.hu, vasárnap 00:18)
Ugyan kikapott Olaszországtól 19–18-ra, de így is csoportelsőként jutott negyeddöntőbe a magyar női válogatott a debreceni 3x3-as kosárlabda olimpiai selejtezőtornán. (Infostart.hu - Sport, szombat 21:22)
A Manchester United edzője megint a szurkolók türelmét és bizalmát kérte. (Sport365.hu, szombat 20:29)
A friss Magyar Kupa-győztes Paks két büntetőt is kihagyott, de 2-1-re legyőzte szombaton az élvonaltól búcsúzó, vendég Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga 33., utolsó fordulójában, ezzel ezüstérmesként zárta az idényt. (Infostart.hu - Sport, szombat 19:47)
A héten Ománban két magas rangú amerikai tisztviselő, Brett McGurk és Abram Paley iráni vezetőkkel találkozott, akikkel elsősorban a Közel-Keleten tapasztalható általános feszültség enyhítéséről tárgyaltak - jelentette az Axios . (Portfolio.hu, szombat 21:04)
Hatalmas lítiumlelőhelyet találtak az Egyesült Államokban, Pennsylvania államban - írta meg a Science Alert . (Portfolio.hu, szombat 20:43)
Luxusiparról szóló legújabb podcastünkben ezúttal beszéltünk a MatchesFashion csődjéről, Kínáról, 99,9%-os diszkonttal megvásárolt (egyébként 14 ezer dolláros) Cartier-fülbevalókról, valamint arról is, hogy van-e esélye a Zarának betörni a luxuspiacra, és hogy kiknek a szemét szúrják a szállodai papucsok. Ahogy a Hype összes adásában, ezúttal is Orbók Ilona luxusipari szakértőt, az BDO Magyarország tulajdonos-ügyvezetőjét kérdeztük. (Portfolio.hu, szombat 20:16)
Lengyelország mintegy 2,5 milliárd dollárt fordít a biztonság és az elrettentés fokozására az Oroszországgal és a vele szövetséges Fehéroroszországgal közös határon - közölte a miniszterelnök szombaton. (Portfolio.hu, szombat 20:07)
Xabi Alonsót Németországban senki nem tudta legyőzni. Hamarosan viszont egy olasz csapattal kerül szembe. (hvg.hu, szombat 16:43)
Pest megyébe ért az országjáró körút. (hvg.hu, szombat 15:15)
A másodosztályban sem jött össze. (hvg.hu, szombat 14:26)
Egy ötvenéves, hajléktalan férfi a támadó, már kedden beazonosították, de eltelt pár nap, míg el is tudták kapni. (hvg.hu, szombat 14:12)
Több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt őrizetbe vette a rendőrség azt a 25 éves férfit, aki szándékosan ütött el az autójával két embert Pécs belvárosában. (hvg.hu, szombat 08:44)
Beni Ganc közölte, ha ő kilép, a szélsőségesekkel együtt szakadékba vezeti az országot a kormányfő. (Telex.hu, szombat 22:47)
Puzsér Róbert politikai talk showjában beszélt erről, ahol öt évvel ezelőtti kihívója keményen számonkérte a DK-val kötött szövetségért és a Fideszére hajazó kommunikációjáért. A főpolgármester úgy véli, hogy nem kelt gyűlöletet. Azért Puzsértől elnézést kért, amiért kampányában a Fidesz bábjaként ábrázolták. (Telex.hu, szombat 22:30)
Puzsér Róbert politikai talk showjában beszélt erről, ahol öt évvel ezelőtti kihívója keményen számonkérte a DK-val kötött szövetségért és a Fideszére hajazó kommunikációjáért. A főpolgármester úgy véli, hogy nem kelt gyűlöletet. Azért Puzsértől elnézést kért, amiért kampányában a Fidesz bábjaként ábrázolták. (Telex.hu, szombat 22:30)
Megnőtt a kirgizek körében az idegengyűlölet, a héten tömegverekedések zajlottak. (Telex.hu, szombat 22:00)
A mai nap a nagy beszélgetések napja. The post Napi horoszkóp 2024. 05. 19.: Beszélgetős vasárnap first appeared on nlc . (NLCafé, szombat 22:00)
Rengetegféle chipet gyártanak világszerte, amelyek még inkább kompatibilisebbek azokkal a felhasználási területekkel, ahol félvezetőket használnak – mondta az InfoRádióban a chipek jelentőségéről és egyre hangsúlyosabb szerepéről elemzést író Tasnádi Zsombor. Arról is beszélt, hogy a legmodernebb chipeket a hadiipar is beveti, rakétarendszerek vezérléséhez használják. (Infostart.hu - Tudomány, szombat 20:35)
A szenzor a könnyen megoldható beültetést követően folyamatosan adatokat szolgáltat arról, hogy pontosan mennyi glükóz van a szervezetben. Kis János Tibor diabetológus szakorvos az InfoRádióban elmondta: az ujjbegyes méréssel szemben az okostelefonnal összekapcsolható szenzor 1–5 percenként mér, és naponta 288–1440 eredményt mutat. (Infostart.hu - Tudomány, szombat 19:00)
A Nílus egy mára teljesen eltűnt, ősi mellékága mentén épültek fel az ókori egyiptomi piramisok, köztük a híres gízai piramis, több mint négyezer éve – állapította meg a piramisok építésének rejtélyét kutató amerikai kutatócsoport. (hvg.hu, szombat 18:03)
82 kínai várost vizsgáltak a kutatók, ezek csaknem felénél kimutatható volt a talaj süllyedése 2015 és 2022 között. Hosszú távon komoly problémákat okozhat, és nem is csak Kínában: már Európában és az Egyesült Államokban is felütötte fejét a jelenség. (hvg.hu, szombat 16:03)
Az USA-ban bepereltek egy AI-céget, mert a vád szerint ellopták a színészek hangjait, majd AI segítségével a saját céljaikra használták azokat. (IT café)
Hiába a nagy tüntetések, a helyi önkormányzat rábólintott a Tesla német gyárbővítésére. (IT café)
AMD-s alternatívát kapnak az NVIDIA AI-processzorokra a Microsoft felhős ügyfelei. (IT café)
Megállapodást kötött az OpenAI, így a Reddit tartalmai is a ChatGPT tudását erősíthetik. (IT café)
Leállítja a Workplace appot a Meta, hogy az AI és a metaverzum kerüljön a fókuszba. (IT café)
E-book olvasók, komponensek és perifériák kerültek hétvégi összeállításunkba. (PROHARDVER!, szombat 14:53)
A 31.0.101.5522-es, WHQL aláírással rendelkező csomag egy hibát is javít (PROHARDVER!)
Középkategóriás telefon és ütésálló tablet is részesült belőle a hétvége előtt. (Mobilarena)
A Navi 32 GPU-ra épülő, limitált darabszámú modell a vizuális dualizmus jegyében született, és a 11 Bit Studios láttamozta. (PROHARDVER!)
Leteszteltük az OLED evo paneles, 4K felbontású, mélynyomókkal is felszerelt, 65 hüvelykes televíziót. (PROHARDVER!)
A kétféle kapacitással készülő, 12+4 tűs csatolóval szállított típus érdekessége, hogy az eszköz felőli oldalon egységesített konnektorokkal jön. (PROHARDVER!)
Írország viharos történelme kiváló táptalajt szolgáltat a filmeseknek. Az észak-ír színészlegenda, Liam Neeson visszatér drámai gyökereihez az In the Land of Saints and Sinners című filmben, de az igazságosztó imázsát nem tudja levetkőzni magáról. Az ír történelem elnyomással, lázadásokkal, szabadságharcokkal és terrorizmussal teli századai rengeteg kiváló film létrejöttét inspirálták. Különösen az 1968 és 1998 közötti […] The post Írmagja se maradjon – In the Land of Saints & Sinners appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, vasárnap 04:10)
Megérkezett az előzetes a Gyilkos a házban című sorozat 4. évadához. Selena Gomez, Steve Martin és Martin Short újabb bűntényt tárnak fel, új és visszatérő sztárokkal a fedélzeten. Folytatódik a Hulu egyik legsikeresebb sorozata, a Gyilkos a házban (Only Murders in the Building). A negyedik évad szinte napra pontosan egy évvel azután kerül majd a […] The post A trió Hollywoodba megy a Gyilkos a házban 4. évadának előzetesében appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, szombat 10:00)
A Megalopolis elsősorban nem Francis Ford Coppola rajongóinak szól, hanem azoknak, akik nyitottak a túl ambiciózus, avantgárd, önreflexív szerelemprojektekre. A Megalopolis egy álom. Filmként és a filmen belüli városként is: egy gigantikus alkotói teljesítmény, amely hatalmas áldozatok és szélsőséges körülmények között jöhet csak létre. Majd létrejötte után is csak illúzió, fantáziavilág marad. Francis Ford Coppola […] The post Kié a jövő? – Megalopolis appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, szombat 04:09)
Megvan, ki rendezi a Matchboxot. (SG.hu Hírmagazin - Film, szombat 17:52)
Nemsokára foroghat az új Narnia. (SG.hu Hírmagazin - Film, szombat 12:47)
Korhatár-besorolást kapott az Axel F. (SG.hu Hírmagazin - Film, szombat 08:02)
Később láthatjuk a FNaFs2-t (SG.hu Hírmagazin - Film)
Nicolas Cage-dzsel rendelték be a Noirt. (SG.hu Hírmagazin - Film)
Nem lesznek feszült akciózások és káromkodások az Agymanók 2-ben. (SG.hu Hírmagazin - Film)
Bár az Insidious 6 kapott premierdátumot, a leágazásról még nem tudni, mikor láthatjuk. (SG.hu Hírmagazin - Film)
Újabb résszel folytatódik az Insidious-franchise. (SG.hu Hírmagazin - Film)
Még véget sem ért a most hétvégén pörgő Comic Con, máris bejelentették a 2025-ös rendezvényt. (GameStar Online Hírek, szombat 20:50)
A Project Gamerface nyílt forráskóddal érkezett Androidra. (GameStar Online Hírek, szombat 20:05)
A Project Gamerface nyílt forráskóddal érkezett Androidra. (GameStar Online Hírek, szombat 20:05)
Falloutos tartalmak várhatóak a Fortnite-ban, valószínűleg pár nap, és itt is lesznek. (GameStar Online Hírek, szombat 20:03)
Nem is gondolnád, milyen károkat okozhat, ha ezeket eldobod az erdőben. (Femina - Utazás, szombat 08:36)
A napsütéssel hívogató horvát tengerpart a szigetekkel együtt több mint négyezer kilométer hosszú, és bőven találhatóak olyan helyek, amelyek a nyugalom és az elvonulás élményét biztosítják. (Femina - Utazás)
Törökországban számos magyar emlék regél a közös múltról - ezekből mutatunk be most egy párat. (Femina - Utazás)
A külföldi bankkártyahasználatnál néhány dologra nem árt figyelni a kellemetlenségek elkerülése végett. (Femina - Utazás)
Ezeken a Fertő tavi településeken elrepül egy hétvége. (Femina - Utazás)
Egy év kihagyás után június 5. és július 3. között újra megrendezik a JFF Online Japán Filmfesztivált, amelyen eredeti nyelven, magyar vagy angol felirattal, ingyenesen tekinthető meg 23 kortárs japán film. Idén először két televíziós minisorozat is a program részét képezi. (Infostart.hu - Kultúra, szombat 21:36)
A hamarosan következő egyházi esemény, a pünkösd. A hitben és szeretetben való megújulásra, megerősödésre intette a zarándokokat szombati szentbeszédében Felföldi László, a pécsi egyházmegye püspöke, az idei csíksomlyói pünkösdi búcsú szónoka. (Infostart.hu - Kultúra, szombat 20:02)
Pünkösd alkalmából szentmiséket, istentiszteleteket tartanak országszerte. A katolikus, a református és az evangélikus egyházi vezetők vasárnap ünnepi liturgia keretében emlékeznek meg a Szentlélek eljöveteléről. (Infostart.hu - Kultúra, szombat 17:57)
Csaknem egymilliárd dollárt költöttek el tavaly Magyarországon külföldi filmes produkciók, az összeg megnégyszereződött 2018-hoz képest - hangzott el a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon Káel Csaba, a magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, valamint Kemény Ildikó, Robert Lantos és Mike Goodridge producerek részvételével rendezett pódiumbeszélgetésen. (Infostart.hu - Kultúra, szombat 16:55)
Május 20 -án éjfélig lehet jelentkezni a Befutó zenei tehetségkutatóra, ahol 3 millió forint összértékű díj vár gazdára. Vigyázat, igen erős a mezőny. (Magyar zene, szombat 08:19)
Az album anyagát egy beszélgetés keretében május 21-én mutatják be a Petőfi Irodalmi Múzeum kertjében Az eddig meg nem jelent, archív dalok a PIM-Cseh Tamás Archívum gyűjteményéből származnak. A frissen maszterelt anyagon sohasem hallott és jól ismert dalok egyaránt szerepelnek, ezeket a vadnyugati téma kovácsolja egységbe – közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel. A western […] (Magyar zene)
Pünkösd előtti szombaton, május 18-án 15 órától a Cinkotai Tájházban a Kertvárosunk Értékeiért Egyesület szervezésében pünkösdi rendezvényen vehetnek részt az odalátogatók. (Zene.hu - hírek)
Az amerikai rock muzsikus május 19-én, pünkösdvasárnap este lép fel Budapesten, a korábban már számos alkalommal letesztelt BackStage Pub színpadán. Ezúttal angol zenésztársai, Drew Lowe gitáros és Chris Allan dobos társaságában érkezik fővárosunkba. (Zene.hu - hírek)
Az idei Bőköz Fesztiválon sok-sok zenével egyszerre három fesztiválprogram várja az igényes nyári kikapcsolódást keresőket A hagyományos programkínálaton túl – könnyűzenei nagykoncertek, színházi előadások, folk-programok, amelyek eddig is jellemezték a Bőköz Fesztivált – Dráva Jazz elnevezéssel Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres művész vezetésével, Ormánság Classic címmel pedig Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész művészeti vezetésével új dimenzió nyílik […] (Magyar zene)
89 évesen még mindig rendkívül aktív életet él a színésznő. (Femina - Hazai sztár, vasárnap 05:40)
Facundo Arana a szülinapos lányáról posztolt. (Femina - Világsztár, szombat 18:06)
Mutatjuk, milyen fantasztikusan néztek ki a sztárok a vörös szőnyegen. (Femina - Hazai sztár, szombat 17:06)
Több különböző dolog is okozhatja a pisibaleseteket a kutyusoknál. (Femina - Nő és férfi, szombat 12:46)
Laky Zsuzsi férje, Dietz Guszti alaposan kiosztja a Next Top Model Hungary lányait a következő részben. (Femina - Hazai sztár, szombat 11:36)
A szikkadt kifliből, almából és tojásból álló máglyarakás olcsó és nagyon finom desszert. (Femina - Recept, szombat 10:08)
A vajon pirult újkrumpli a legfinomabb köret, amelyet a tavaszi-nyári időszakban készíthetsz. (Femina - Recept, szombat 09:08)
A bográcsban főtt székelykáposzta sok füstölt kolbásszal lesz igazán finom. (Femina - Recept, szombat 08:08)
A csoki és a narancs ebben az egyszerű, kevert tortában is remekül megy egymáshoz. (Femina - Recept)
A fokhagymás olajban pácolt gombát kínálhatod előételként, köretként, vagy kenheted pirítós tetejére. (Femina - Recept)
Az eper szezonja májustól júliusig tart. Ez a gyümölcs nemcsak finom, hanem táp- és biológiai értéke is magas. Mit érdemes tudnunk az eperről? Milyen tápanyagokat tartalmaz? Milyen előnyökkel jár egészségünk szempontjából, ha étrendünkbe illesztjük? Van-e, aki nem fogyaszthatja? Cikkünkben megtalálja a válaszokat. (WEBBeteg, vasárnap 05:03)
A fő oka annak, hogy az LDL-koleszterint rossz koleszterinnek is nevezik, az a sajátossága, hogy ha túl sok van belőle a vérben, megtapad az érfalakon. (WEBBeteg, szombat 19:03)
Ez az anyag a varázsgombában található meg, és kiderült, hogy hatékony lehet a depresszió ellen. (Femina - Egészség, szombat 16:06)
Az övsömör kialakulásáért ugyanazon vírus felelős, amely a bárányhimlőt is okozza - ez a herpes vírusok családjába tartozó varicella zoster vírus. Övsömör csak azokon alakulhat ki, akik korábban már átestek bárányhimlőn. (WEBBeteg, szombat 15:03)
A véraláfutás akár komoly betegségek első tünete is lehet. (Femina - Egészség, szombat 14:16)
A következő napokban változékony, meleg idő várható. Több alkalommal számíthatunk az erőteljes gomolyfelhő-képződésből záporok, zivatarok kialakulására. (Infostart.hu - Életmód, vasárnap 06:00)
A hétszeres Forma–1-es világbajnok Michael Schumacher nyolc értékes, több esetben egyedi svájci órája került árverésre, összesen körülbelül 1,7 milliárd forintnak megfelelő összegért találtak új gazdára. Ennek kapcsán kérdeztünk egy óraszakértőt. (Infostart.hu - Életmód, szombat 18:44)
A fiatalok többsége szerint nem helyes, ha az általuk követett tartalomgyártó politikai kérdésekben is véleményt formál – derült ki az Ifjúságkutató Intézet felméréséből. A tehetséggondozó intézmény vezetője azt mondta az InfoRádióban, hogy sok fiatal leginkább „pártpolitikai iszapbirkózásnak” tartja a politikát. (Infostart.hu - Életmód, szombat 17:40)
Érdemes minden kerti bútort alaposan megtisztítani a nyári szezon előtt. (Femina - Otthon, szombat 10:16)
Zivatar miatt nyolc járásra másodfokú riasztást adott ki a HungaroMet. (Infostart.hu - Életmód)
Néhány évvel ezelőtt erre a kérdésre minden bizonnyal egyértelmű nemmel válaszoltam volna. (Balintgazda.hu)
A legbecézőbb kifejezés a szeretetre a magyar nyelvben: gyöngyöm, virágom! A szeretet, a szerelem és a szűziesség szimbólumaként kapta a nevét a májusi gyöngyvirág ( Convallaria majalis ). (Balintgazda.hu)
A rovarok e népes csoportjának tagjai valamennyi gyümölcstermő növényünkön előfordulnak, sőt nem egy gyümölcsfát vagy bokrot több fajuk is károsítja. (Balintgazda.hu)
Az erdőkben, a réteken, a mezőkön milyen sokféle gyümölcstermő növény él. Ez tette lehetővé azt, hogy sok évszázaddal korábban élt eleink az élelmiszereik javarészét gyűjtögetéssel (és persze vadászattal, halászattal és madarászattal) szerezhették meg. (Balintgazda.hu)
Bátran állíthatom, hogy a gyümölcsritkítás a leggazdaságosabb kézi munka. (Balintgazda.hu)
Bár a technikai paraméterek többségét csak a hivatalos bemutatón árulja el a gyártó, néhány adatot így is tudunk. (Totalcar - 24óra, szombat 16:54)
Elöl gömbölyded, hátul szögletes – ritka és fura szerzet a Wartburg 311/7-es Schnelltransporter. (Totalcar - 24óra, szombat 16:46)
Autóipari best of is lehetne az angol roadster olasz külsővel. (Totalcar - 24óra, szombat 15:22)
De tisztán elektromos nem lesz. (Totalcar - 24óra, szombat 13:38)
Járok terepen, megyek autópályán, nehéz terheket is szállítok, mi a megoldás? (Totalcar - 24óra, szombat 12:07)
A srác nem szállt le a rollerről, az Opel sofőrjét meg egyáltalán nem érdekelte, hogy jön valaki a zebrán. (Totalcar - 24óra, szombat 09:53)
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki szándékosan ütött el az autójával két gyalogost Pécs belvárosában. (Infostart.hu - Bűnügyek, szombat 10:47)
Egy amerikai testvérpárnak sikerült kriptovalutát lopni több milliárd forint értékben. Most sok éves börtönbüntetéssel kell szembenézniük. (Infostart.hu - Bűnügyek)
Letartóztatta a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken azt a férfit, aki a gyanú szerint bántalmazott, majd meggyilkolt és kirabolt egy 17 éves fiút a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Rétközberencs külterületén. (Infostart.hu - Bűnügyek)
A külföldi sértettek drogot akartak venni, de nem volt náluk készpénz. Így az elkövető és társai segítőkészen egy bankautomatához kísérték őket, ahol a megbeszélt ár tízszeresét sikerült zsákmányolniuk. (Infostart.hu - Bűnügyek)
Demecseri otthonukban, halott apja mellett várta a rendőröket és a mentőket egy 28 éves férfi, miután bejelentette, hogy leszúrta szülejét. (Infostart.hu - Bűnügyek)
Május utolsó vasárnapján megnyílnak a szertárkapuk. (Lánglovagok.hu, szombat 19:30)
Az önkéntes tűzoltó egyesületek ezzel is tudnak pályázni. (Lánglovagok.hu)
A látogatók előtt megnyílt épület tűzvédelmére vetettünk néhány pillantást. (Lánglovagok.hu)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
A hivatásos tűzoltóság helyett már Repülőtéri Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság működik. (Lánglovagok.hu)
A szokatlan témája miatt érdekfeszítő regényben ausztrál fiatalok vesznek részt egy vadonba vezető tudományos expedícióban. A csapatba bevették Howiet…
Elbeszélek egy történetet úgy, amint nekem beszélte valaki, ki az apjától hallotta, kire szintén az apjától, emerre pedig megint csak az apjától maradt…
A repülés története során számtalan különleges, sőt kimondottan extrémnek nevezhető sárkányszerkezeti-kialakítású repülőgéptípus bukkant fel. Mindez…
From the images of God represented in the religious folk tradition we are able to form conclusions about the everyday life of the faith community, dominant…
Andrej Malgin ebben a könyvében annyira hitelesen és szuggesztíven, olyan kegyetlen iróniával írja le az újorosz politikai elit életét, hogy az ember azt…
Bartha Dénes könyve ennek a nem olyan nagy múltra visszatekintő tudományágnak hiánypótló kötete. A mű ismeretanyaga hozzájárul a természetvédelmi tervezés…