Juhász Péter támogatja az egyéniben induló Bródy-Farkas Anitát. (Telex.hu, hétfő 22:06)
Villámgyorsan elszólta magát a Ubisoft az Assassin's Creed következő része kapcsán. (GameStar Online Hírek, hétfő 21:01)
Valóságos rejtély, hogy vajon hová nézett a sofőr, miközben kanyarodott. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 21:51)
Az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője, Vedant Patel, szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök az új védelmi miniszter kinevezésével, aki civil közgazdász, kétségbeesetten igyekszik támogatni az ukrajnai inváziót, célja a gazdasági háborúra való felkészülés és a védelmi költségvetés hatékonyabb felhasználása. (Portfolio.hu, hétfő 22:07)
Háromhavi csúcsra erősödött hétfőn délután a forint az euróval szemben 386,5 körül amellett is, hogy a befektetők világszerte kivárnak a szerda délután érkező amerikai inflációs adat előtt, aminek az elmúlt hetek adatközléseit és jegybanki üzeneteit figyelembe véve a szokásosnál jóval nagyobb jelentősége lehet. Hétfőn estére visszagyengült 387 körülig a forint. (Portfolio.hu, hétfő 21:34)
A Tarf Media szerezte meg a Cocaine Werewolf című horror-komédia értékesítési jogait, amely a Cocaine Sharkhoz hasonlóan a Zs-kategóriában szeretné megvetni a lábát. (PC Guru Online, hétfő 21:00)
Nem nyugszanak a kedélyek a hárompárti német kormánykoalíció háza táján. Az ok ezúttal is a 2025-ös költségvetés, amelynek tervezetét a pénzügyminiszter az év közepéig mindenképp tető alá akarja hozni. Ezúttal a nyugdíjkorhatár alakítása verte ki a biztosítékot. (Infostart.hu - Külföld, kedd 06:00)
Szerelembe esni könnyű, de a kapcsolatok fenntartása már nehezebb lehet – annak ellenére, hogy a filmek mit próbálnak eladni nekünk. Mint minden más az életben, amit érdemes megélni, a kapcsolatok is munkát igényelnek. Egyes párok sikeresen átvészelik az elkerülhetetlenül kitörő viharokat, míg mások egyszerűen eltávolodnak egymástól. (WEBBeteg, kedd 05:03)
Idegen élet jeleit mutatják. (borsonline.hu, kedd 03:30)
Az OpenAI lerántotta a leplet új GPT-4o AI modelljéről, amely valós idejű, hangalapú, képes, valamint szöveges interakcióra is képes, ráadásul mindezt ingyenesen, mindenki számára elérhetővé teszi a cég a következő hetekben. (Portfolio.hu, hétfő 21:34)
Valótlan tartalmú, de legalábbis a kivitelezői szerződésnek nem megfelelő úgynevezett készre jelentési dokumentumok alapján vehette át az állam Mészáros Lőrincéktől a GSM-R vasúti fejlesztés több szakaszát is – erre utalnak a Szabad Európa birtokába jutott dokumentumok és nyilvános információk. (Belföld - Szabad Európa, kedd 06:00)
A III. kerületben sikerült megszegni a szabályokat. (Infostart.hu - Belföld, kedd 05:15)
Túlnyomóan napsütéses lesz az idő, de azért néhány helyen kisebb záporok is előfordulhatnak. De a hét közepétől már egyre több esőre kell számítanunk. (Infostart.hu - Belföld, kedd 05:00)
Van járműkategória, amelyben 16 százalékkal emelkedett a kötelező felelősségbiztosítások átlagos díja. (Infostart.hu - Belföld, kedd 04:00)
Újabb két Airbus helikopterrel bővült a Magyar Honvédség flottája. Az Európai Unió Tanácsa véglegesen elfogadta a közös agrárpolitika felülvizsgálatát. (Infostart.hu - Belföld, hétfő 22:14)
Az Európai Unió Tanácsa elfogadta a nehézgépjárművekre vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási előírásokról, valamint a hatályos uniós szabályok módosításáról és szigorításáról szóló rendeletet. Az immár naprakész szabályok tovább kívánják csökkenteni a közúti közlekedési ágazat szén-dioxid-kibocsátását, valamint 2030-ra, 2035-re és 2040-re vonatkozóan új célértékeket állapítanak meg - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn. (Infostart.hu - Külföld, kedd 06:37)
Visszatérnek a widgetek. (Infostart.hu - Külföld, kedd 05:30)
Olaf Scholz német kancellár hétfőn Svédország, Dánia, Finnország, Izland és Norvégia kormányfőjével együtt további támogatást ígért Ukrajnának. (Infostart.hu - Külföld, kedd 03:40)
Ambiciózus tervekkel rendelkezik a Rheinmetall, Európa egyik legnagyobb, Magyarországnak is szállító hadiipari cége. Ezt tükrözte az a nagy visszhangot kiváltó nyilatkozat, amelyet a düsseldorfi cég első számú vezetője a Süddeutsche Zetung című lapnak adott. Armin Papperberger nem titkolta, hogy a cég nagy darabot akar lehasítani i a német kormány 100 milliárd eurós, védelmi célokra biztosított különleges alapjából. (Infostart.hu - Külföld, hétfő 22:02)
Az amerikai külügyminiszter negyedszerre jár az országban, nagyjából akkor érkezett, amikor az új amerikai fegyverszállítmányok is. (Telex.hu, kedd 06:31)
Kifektetés turbó. Az OTP régóta vásárol bankokat külföldön, a magyar cégek nemzetközi terjeszkedését a magyar állam is zászlajára tűzte. Üzbegisztán ugyanakkor földrajzilag, de kulturálisan sincsen annyira közel. Lehet-e magyar bankcsoportot építeni Közép-Ázsiában? Az OTP meghívására Taskentben és Szamarkandban jártunk. (Telex.hu, kedd 05:00)
Csakhogy mire elkészült volna, vége lett a háborúnak, így gyorsan lebontottak mindent, és évekig elhallgatták az egész projektet. (Telex.hu, kedd 04:59)
Szavazási aktivitásban lemaradtak az uniós átlagtól. The post EP-választás: a magyar fiatalok fele voksolna first appeared on 24.hu . (24.hu, kedd 04:44)
Michael Cohen az elmúlt hónapban többször hangoztatta, hogy szeretné börtönben látni egykori főnökét. The post Donald Trump ellen vallott volt ügyvédje first appeared on 24.hu . (24.hu, kedd 04:38)
17
34
60
80
82
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 14 db | 3 627 200 Ft |
3 találat: | 1 546 db | 34 575 Ft |
2 találat: | 49 158 db | 4 295 Ft |
5
11
25
31
38
43
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 72 db | 229 050 Ft |
4 találat: | 2 413 db | 6 835 Ft |
3 találat: | 36 259 db | 2 845 Ft |
A James Bond-filmekben mindig fontos, hogy az aktuális korszak legszebb színésznőit válogassák be. (Velvet, kedd 06:45)
Aki rosszul dönt, soha nem tudja kijavítani. (borsonline.hu, kedd 04:46)
Íme, ilyen idő vár ránk az előttünk álló napokban. (borsonline.hu, kedd 04:30)
A sztárséf és felesége, Rácz-Gyuricza Dóra 2021-ben házasodtak össze, majd 2022 áprilisában meg is született első gyermekük, Kamilla. Rácz Jenőék kislánya ma már két éves és egy igazi egyéniség. Dóri a Mokkában árulta el, hogy milyen az anyaság és, hogy már egy kis testvérről is szó van. (borsonline.hu, kedd 04:00)
A csinos modell nem bízott semmit a képzeletre. (borsonline.hu, kedd 03:00)
2
4
11
12
26
27
31
1
16
17
20
30
32
33
7 találat: | 1 db | 216 068 210 Ft |
6 találat: | 36 db | 457 840 Ft |
5 találat: | 1 670 db | 9 870 Ft |
4 találat: | 28 295 db | 3 015 Ft |
28
31
39
45
49
8
11
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 657 126 € |
5+0 találat: | 1 db | 56 978 030 Ft |
4+2 találat: | nem volt | 3 417 595 Ft |
4+1 találat: | 4 db | 170 230 Ft |
3+2 találat: | 19 db | 90 570 Ft |
4+0 találat: | 19 db | 56 250 Ft |
2+2 találat: | 336 db | 14 475 Ft |
3+1 találat: | 483 db | 10 290 Ft |
3+0 találat: | 1 200 db | 7 995 Ft |
1+2 találat: | 1 750 db | 7 175 Ft |
2+1 találat: | 7 952 db | 4 795 Ft |
Találgass és nevess! Ezek a vidám mondókák egyben találós kérdések is. Nyisd fel a lapokat, és fedezd fel az állatokat! Találd ki! Melyik állaté lehet ez a popsi? A verseket Szabó T…
Sumonyi Zoltán verseskönyve viszonylag rövid, de annál inkább súlyos kötet. Már a cím is beszédes és figyelemfölkeltő. Pompejinek története és mítosza…
A tartalomból: Anyagok, eszközök és tudnivalók Pomponfigurák Sportmókok Feledékeny nyuszkó Békaduó Kismalacok Jómadarak Varázsmanó Vagány szőrmók Kutyusok Zöld…
Galamb, Tropauer Hümér, Hlavács, Kréta meg a többiek elképesztő története elevenedik meg az eredetileg 1967-ben Korcsmáros Pál által megrajzolt és most…
Látogatás a vonalak birodalmába egy teljeskörű grafomotoros fejlesztést adó könyv 160 A4-es oldalon. A grafomotoros készség fejlesztésének célja az írás…
Érdekes fordulat néz ki Münchenben (Sport365.hu, kedd 04:44)
Marco Rossi keretet hirdet, Tottenham-Manchester City meccs a PL-ben (Sport365.hu, kedd 03:44)
A Barcelona saját közönsége győzött 2-0-ra a Real Sociedad ellen (Sport365.hu, hétfő 21:19)
A római teiszversenyt két mérkőzését is rövid időre meg kellett szakítani. (Infostart.hu - Sport, hétfő 21:18)
Az Aston Villa egy lépéssel közelebb került a Bajnokok Ligája induláshoz (Sport365.hu, hétfő 21:05)
Vannak azért kivételek (Sport365.hu, hétfő 18:44)
A privát megbeszélés állítólag gyorsan "elfajult" a Toulouse meccs előtt (Sport365.hu, hétfő 18:38)
Slavko Vincic pedig a BL döntő játékvezetője lesz (Sport365.hu, hétfő 17:44)
Erősödni tudott a forint az utóbbi időben, amihez kellett a nemzetközi hangulat kedvező irányú változása is. A piacokat az amerikai makrogazdasági kilátások mozgatják, és mivel májusban a várakozásokba visszatért a Fed kamatcsökkentése, a feltörekvő eszközök, így a forint előtt is kinyílt a tér az erősödésre. Az amerikai makrokép viszont már szerdán jelentősen megváltozhat, ekkor jön ugyanis egy fontos adatközlés. (Portfolio.hu, kedd 06:28)
Továbbra is heves harcok folynak Harkiv megyében, Vovcsanszk térségében a támadó orosz erők és a védekező ukrán csapatok között. Az ukrán vezérkar elismerte, hogy területeket veszítettek, ugyanakkor hétfői beszámolójuk szerint egyelőre sikerült megállítaniuk a támadókat. Ismét ukrán rakétatámadás érte az oroszországi Belgorod városát, több lakóház megsérült. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz–ukrán háború aktualitásaival. (Portfolio.hu, kedd 06:24)
Az iváncsai akkumulátorgyárat üzemeltető SK On több száz dolgozót, főként kölcsönzött munkaerőt és vendégmunkásokat bocsátott el váratlanul. A dél-koreai anyavállalat legutóbbi negyedéves jelentése szerint számos nehézséggel küzdenek, köztük az akkumulátorok iránti visszaeső kereslettel, valamint korábban a selejtráta visszafogása is nehézséget okozott a magyar üzemeikben. Eredetileg az idei év elején nyitották volna meg új magyar üzemüket, de ezt végül a második félévre halasztották. A koreai anyavállalatot… (Portfolio.hu, kedd 06:00)
A meccs nagy részét előnyben töltötte, végül mégsem tudott nyerni a Liverpool a BL-részvétel bebiztosításáért küzdő Aston Villa otthonában. (hvg.hu, kedd 03:29)
A király április vége óta lát el újra közfeladatokat. (hvg.hu, hétfő 20:21)
Korábban azt ígérték, nem lesz változás a szervezet élén. (hvg.hu, hétfő 18:40)
A kisállat nagyon le volt gyengülve, amikor kiemelték. (hvg.hu, hétfő 18:05)
A romániai magyar játékvezető az Európa-bajnokságon is dolgozik majd. (hvg.hu, hétfő 17:01)
Mint egy húsz ház és egy villanyvezeték is megrongálódott Belgorod városban ukrán légitámadás következtében – közölte kedden reggelaz regionális kormányzó. The post Házakat rongált meg az ukrán támadás Belgorodban first appeared on 24.hu . (24.hu, kedd 04:34)
Az orosz-ukrán háború lefrissebb hírei kedden. The post Ukrán támadás pusztított házakat Belgorodban first appeared on 24.hu . (24.hu, kedd 04:32)
Az így született gyerekek immunrendszere nem termel elég ellenanyagot. (Telex.hu, kedd 04:30)
Volt számítógépe és kávégépje is. The post Beköltözött egy nő egy michigani áruház fényreklámjába first appeared on 24.hu . (24.hu, kedd 04:26)
Nagyobbik fiuk most lett kétéves. The post A$AP Rocky fotókat posztolt Rihannával közös gyerekeiről first appeared on 24.hu . (24.hu, kedd 04:23)
Az úton átkelő teknősök védelmére hívja fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). (Infostart.hu - Tudomány, kedd 04:20)
Felbukkant a közösségi oldalakon egy rövid videó a kínai Ex Robots gyártási folyamatáról. Egyszerre döbbenetes és ijesztő kissé. (hvg.hu, hétfő 18:03)
Francia és amerikai kutatók kísérlete alapján úgy tűnik, életképes megoldás lehet egy fúziós reaktorban volfrámot használni. Mindez újabb lépéssel vitte közelebb az emberiséget a korlátlan energiához. (hvg.hu, hétfő 17:03)
Jó vásárt csinált a Meta az Instagrammal, és a Threads is szépen halad előre. Már korábban is megvolt a kapcsolat a két szolgáltatás között, most még szorosabbra fűzné a tulajdonosuk. (hvg.hu, hétfő 16:03)
Fontos újítást kaphat az idén ősszel érkező iPhone 16 Pro. Például számottevően jobb lehet a kijelzőjének maximális fényereje. (hvg.hu, hétfő 15:03)
AI-alapú adatvédelmi funkciót (reklámblokkolót) kaphat a Safari böngésző az iOS 18-ban, de brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy ez anyagi katasztrófát okozhat az ágazatban. (IT café, hétfő 14:04)
Parlamenti vizsgálatot kezdenek a közösségi média káros hatásai miatt. (IT café, hétfő 12:05)
Miután nemrég újabb dolgozókat küldött el a Tesla, Elon Musk azt ígéri, hogy 500 millió dollárt költenek a töltőhálózatra (ez értelemszerűen inkább az USA-t érinti). (IT café, hétfő 10:02)
Az elmúlt két évtized legnagyobb geomágneses vihara miatt csak gyengébb szolgáltatást képes nyújtani a SpaceX Starlink szolgálatása. Musk szerint pedig hamarosan újra repül a Starship. (IT café, hétfő 08:00)
Az OpenAI és a mások eszközeivel gyártott, AI-alapú tartalmakat is címkézné a TikTok. (IT café, hétfő 07:00)
A fejlesztést a Computexen leplezi majd le a cég, de nagyjából lehet tudni, hogy mit hoz. (PROHARDVER!, hétfő 17:53)
A 31.0.101.5448-as, WHQL aláírással rendelkező csomag a Hades II-höz kínál profilt. (PROHARDVER!, hétfő 16:23)
Bejelentette a Xiaomi, hogy mikor esedékes a Poco F6 és F6 Pro premierje, a fotón pedig egyértelműen látszik, melyik Redmiből készül az új modell. (Mobilarena, hétfő 15:25)
Az Aurora azért nagyon megközelítette, de ez nem volt elég a trónfosztáshoz. (PROHARDVER!, hétfő 15:13)
Ősztől okostelefonnal is igazolhatják magukat azok, akik csatlakoznak a Digitális állampolgárság programhoz. (HWSW Informatikai Hírmagazin, hétfő 14:45)
A Downton Abbey 3-at ismét Simon Curtis rendezi, és a színészek többsége is visszatér a második részből. Hivatalosan is elkezdődött a Downton Abbey 3. részének gyártása, miután a Focus Features és a Carnival Films a közösségi médiában bejelentette a hírt – írja a Deadline. Visszatérnek a Downton Abbey: Egy új korszak főszereplői, melléjük pedig több […] The post Paul Giamatti és mások csatlakoztak a Downton Abbey 3-hoz appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, hétfő 15:09)
Kiderült, hogy a Magyar Mozgókép Díj előzsűrije mely alkotásokat és alkotókat jelöli a 2024-es elismerésekre. Jelölt lett egyebek mellett a Lefkovicsék gyászolnak, Kizlinger Lilla és Koltai Lajos is. A díjátadóra a MOZ.GO-n kerül sor. Idén az alkotók nyolc kategóriában – játékfilm, tévéfilm, kisjátékfilm, egészestés animáció, rövid animáció, egészestés dokumentumfilm, rövid dokumentumfilm, és tévésorozat – nevezhettek […] The post Megvannak a Magyar Mozgókép Díjak idei jelöltjei appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, hétfő 11:18)
Az auschwitzi tetováló (The Tattooist of Auschwitz) Heather Morris azonos című könyvéből készült Lale Sokolov egykori szlovák zsidó fogoly valós története alapján. Az auschwitzi koncentrációs táborban Sokolov azt a feladatot kapta a náciktól, hogy azonosítószámokat tetováljon a foglyok karjára. Így ismerkedik meg Gitával, szerelem szövődik közöttük. Vajon fel lehet-e építeni egy új életet az átélt […] The post Tetovált számsorok lidérces fogságában – Az auschwitzi tetováló appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, hétfő 04:00)
Deadpool visszatér… és nincs egyedül! Tervezett hazai bemutató: 2024. július 25. [...] Bővebben! (DVDNEWS, kedd 04:12)
Nincs új a nap alatt, az új Majmok bolygója is bukás itthon (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 20:00)
Kiszálltak a rendezők az új Menekülés New Yorkból-filmből. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 18:10)
Előre hozták az új Terrifier premierjét. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 15:51)
Oscar-díjas főszereplőt kapott az új Blade Runner. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 13:30)
Majdnem 130 millió dolláros világbevétellel indított az új Majmok bolygója. (SG.hu Hírmagazin - Film, hétfő 11:28)
A rajongóknak nem kell bemutatni, hogy miért fontos ez Ellie világában. (GameStar Online Hírek, kedd 06:03)
Egy informátor felfedte, mennyibe fognak kerülni az expanziók, valamint a Season Pass és a kozmetikai kiegészítőkre költhető valuta áráról is lerántotta a leplet. (PC Guru Online, kedd 06:00)
A sci-fi horrorok egyik legismertebb női karaktere után a színésznő egy Star Wars-mozifilmben jelenhet meg. (PC Guru Online, hétfő 20:00)
Lehet, hogy az elmúlt négy évet más játékokkal töltötted, de most két órát játszhatsz a The Last of Us Part II Remastereddel - és ennek csak egy feltétele van. (GameStar Online Hírek, hétfő 19:34)
A szabályos közlekedéshez tudni kell a választ ezekre a kérdésekre. (Femina - Utazás, hétfő 11:18)
A Balaton-felvidéknek is van saját kéktúrája, az útvonal mentén gyönyörű települések sorakoznak. (Femina - Utazás)
A sarki fény, az aurora borealis ismét látható volt Magyarországról. (Femina - Utazás)
Sokan nem tudják, mit jelez ez a tábla pontosan. (Femina - Utazás)
Ezeket a varázslatos görög szigeteket kevesebben ismerik a zsúfolt turistaközpontoknál. (Femina - Utazás)
Elhunyt David Sanborn hatszoros Grammy-díjas amerikai szaxofonművész. (Infostart.hu - Kultúra, kedd 06:25)
A Mind idegenek vagyunk című filmet csak párszor játsszák a magyar mozik, de streamingen elérhető – és kár lenne kihagyni. Ennyire meglepő és ennyire katartikus film csak ritkán készül, nem szabad hagyni, hogy elsikkadjon a filmes kínálatban. (hvg.hu, hétfő 18:00)
Apponyi Albert emlékiratáért pedig 1 millió 111 ezer 111 forintot adtak. (hvg.hu, hétfő 14:59)
Azt írták, határozottan kiállnak a felvételi tisztaságának biztosítása mellett. (hvg.hu, hétfő 14:08)
Ryan Reynolds és Hugh Jackman kettőse visszatér, hogy Madonna egyik leghíresebb dalára verekedjenek. (hvg.hu, hétfő 12:47)
Május 17-én megnyílik Budapesten a Városháza pop-up park, ahol tavasztól késő őszig várják tematikus estékkel és programokkal a látogatókat Először Budapest alapításának 150. évfordulóján, november 17-én nyitott ki a Városháza udvara, május 17-től azonban nem csak egy adott időre, hanem folyamatosan nyitva tart majd az egyedi utcabútorokkal és növényekkel kialakított új közösségi tér – közölte […] (Magyar zene, hétfő 19:40)
Július 3-a igazi poptörténeti pillanatnak ígérkezik, hiszen több mint három évtizedes pályafutása során először látogat hazánkba Anglia egyik legnépszerűbb fiúcsapata, a Take That. Ha ez önmagában nem lenne elég hír, egy igazi szenzáció is létrejön ezen az estén, hiszen eredeti felállásában újra színpadra áll a ‘90-es évek egyik kultikus hazai csapata, Császár Előd és Hoffer Dani duója, az FLM! (Zene.hu - hírek)
Két Eurovíziós győzelem után már ideje volt Az Eurovíziós Dalfesztivál egyetlen kétszeres női győztese, Loreen ad koncertet jövőre Budapesten. A svéd énekesnő 2025. március 2-án lép fel az Akvárium Klub NagyHalljában – közölték a szervezők kedden az MTI-vel. Loreen a 2012-es bakui győzelmét tavaly Liverpoolban ismételte meg. A 40 éves előadó jövő tavaszi budapesti koncertjén […] (Magyar zene)
A színésznő szépségét még szomorú szemei sem tudták elfedni. (Femina - Világsztár, kedd 06:06)
Wossala Rozináról nem sokan tudják, hogy négy testvére van. Ezúttal ritkán látott öccsével csinált közös képet. (Femina - Hazai sztár, kedd 05:06)
Tartalmas, értékes és egyben boldog élete lehet annak, aki mások megsegítésének szenteli magát. (Femina - Hazai sztár, hétfő 15:00)
Dallos Bogi nyolc hónappal kisfia megszületése után visszatért az edzőterembe, megmutatta szülés utáni alakját. (Femina - Hazai sztár, hétfő 13:50)
Egy rajongó nem túl biztonságos helyre helyezte a babáját Taylor Swift koncertje közben. (Femina - Világsztár, hétfő 13:20)
Az ananászos ázsiai sült rizs tökéletes köret lesz húsok vagy zöldségek mellé. (Femina - Recept, hétfő 09:12)
A lapított húspogácsával megpakolt smash burgert otthon is el tudod készíteni. (Femina - Recept, hétfő 08:08)
A csokidarabos kuglóf alapreceptjének elkészítése nem is lehetne egyszerűbb, és semmi különleges hozzávalóra nem lesz szükséged hozzá. (Femina - Recept)
A mustáros sertéstarja egyszerűen összeállítható, puha és omlós húsféle. (Femina - Recept)
Mennyire ismered a szólásokat és közmondásokat? Most kiderül! (Femina - Recept)
Cikkünkben a hepatitis E-fertőzés diagnosztizálásáról, a betegség lefolyásáról, lehetséges szövődményeiről, kezeléséről és a megelőzési lehetőségekről olvashat. (WEBBeteg, hétfő 18:05)
Ennyit változott az otthonápolási díj 2024-ben - érdemes ismerni a részleteket! (Femina - Egészség, hétfő 15:26)
Az alacsony születési súly (low birth weight, LBW) a csecsemőhalandóság egyik fő kockázati tényezője. Az alacsony születési súly kifejezés a 2500 grammos vagy annál kisebb súlyú csecsemőkre vonatkozik, tekintet nélkül a terhességi korra és az alacsony születési súly okára. (WEBBeteg, hétfő 14:38)
Bár a bíróság már több mint két hete lényegében felfüggesztette az akkumulátorokat gyártó gödi Samsung SDI Zrt. környezethasználati engedélyét, a gyár mégsem állt le. Az eljárást kezdeményező Göd-ÉRT egyesület szerint a kormányhivatal fellebbezett a döntés ellen, de annak nincs halasztó hatálya. (Egészségügy - Szabad Európa, hétfő 13:00)
Az epehólyag eltávolítása (cholecystectomia) legtöbbször epekövesség vagy epehólyag-gyulladás esetén válik szükségessé. Két fő típusa létezik, a nyílt és a laparoszkópos műtét, napjainkban már döntő többségében a laparoszkópos módszert alkalmazzák. (WEBBeteg, hétfő 10:30)
A hamarosan érkező újítással a webhelyekre beágyazott videókból sem maradhat már el a fejezetekre osztás - egyéb hasznos funkciókkal együtt. (Infostart.hu - Életmód, kedd 06:13)
A vízügyi hatóság engedélyével megvalósuló beruházásról azért döntött az önkormányzat, mert a Deseda egyre népszerűbb a kaposváriak és a turisták körében. (Infostart.hu - Életmód, kedd 05:45)
Új külsőt varázsolhatsz az egész konyhának az egyszerű, de türelmet igénylő művelettel. (Femina - Otthon, hétfő 16:56)
Kísérteties hasonlóságot vélnek felfedezni a párizsi játékok hivatalos zenéje és egy jól ismert dallam között. (Infostart.hu - Életmód, hétfő 11:31)
Minden országban és minden eszközön elérhető lesz az újdonság. (Infostart.hu - Életmód, hétfő 06:52)
Olvasói kérdésként érkezett. (Balintgazda.hu, hétfő 11:11)
Utcáink, tereink, parkjaink egyik leggyakoribb és legszebb fája a hársfa. Nem csoda hogy olyan sok költő megénekelte és olyan sok festő megfestette a gyönyörű, szabályos koronát nevelő hársfákat. (Balintgazda.hu, hétfő 11:10)
Aki már nyaralt a dalmát tengerparton vagy turistáskodott valamelyik déli országban, az megcsodálhatta a Bougenvillea glabra (murvafürt) virágpompáját. (Balintgazda.hu, hétfő 11:09)
Tavasszal a kertekben, a parkokban egyre több vakondtúrás jelenik meg, ami rontja a kert, a park képét és kárt is okoz azáltal, hogy ez a föld alatt élő, kis állat feltúrja a gyepet, kifordítja a földből az elültetett palántákat. (Balintgazda.hu)
Ha jól csináljuk, még dúsabb lesz a virágzás! (Balintgazda.hu)
Egy rossz váltás után úgy megemelkedett a főtengely fordulat, amit már nem bírt ki a motor. (Totalcar - 24óra, kedd 06:34)
De azt még senki sem tudja mennyibe fog kerülni. (Totalcar - 24óra, kedd 06:00)
Ennél szórakoztatóbb pick-up nincs az európai piacon, létjogosultsága viszont van. De mi haszna valójában? (Totalcar - 24óra, kedd 06:00)
A Caterham bemutatta a vezetési élményre kihegyezett Seven 485 utolsó búcsúzó szériáját. (hvg.hu, kedd 04:41)
Ketten is utaztak a kamionban, de úgy néz ki, hogy mind a ketten aludtak. (Totalcar - 24óra, hétfő 19:06)
Sávot és irányt is tévesztett. Az eset még 30-án történt, most lett ügy az esetből. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 20:23)
A többszörösen visszaeső bűnöző kölcsönadott az egyik sértett barátnőjének, és most vagy a pénzét, vagy az azon vásárolt dolgot követelte vissza, csak épp először rossz embertől. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 20:10)
Hatszázezer forintos pénzbüntetéssel sújtotta Czeglédy Csaba ügyvédet, szombathelyi önkormányzati képviselőt az úgynevezett ördög ügyvédje-perben személyes adattal való visszaélés miatt a Veszprémi Járásbíróság hétfőn kihirdetett nem jogerős ítéletével. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 15:52)
A kialakult összetűzésben hatan verekedtek össze, míg végül az egyik résztvevő kést rántott és megsebesítette ellenfelét. A megkéselt férfit és két társát a mentő vitte el, a másik hármat pedig rövid időn belül azonosították és elfogták a rendőrök. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 13:56)
A horvát rendőrök a magyar fejvadászok kérésére szervezett akció eredményeként az utcán kapták el a 45 éves férfit, akinek a kiadatásáról a napokban dönt a horvát bíróság. (Infostart.hu - Bűnügyek, hétfő 12:57)
Az önkéntes tűzoltó egyesületek ezzel is tudnak pályázni. (Lánglovagok.hu, hétfő 18:06)
A látogatók előtt megnyílt épület tűzvédelmére vetettünk néhány pillantást. (Lánglovagok.hu)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
A hivatásos tűzoltóság helyett már Repülőtéri Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság működik. (Lánglovagok.hu)
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt emeltek vádat egy művezetővel szemben (Lánglovagok.hu)
Esszék, tanulmányok, esszéversek
EGY KISLÁNYNAK CSALÁD KELLENE Egy esőtől síkos éjszakán a hatéves Holly elvesztette az egyetlen embert, aki addig gondoskodott róla: szeretett édesanyját, Victoriát…
Az Őrülten csábos ételek ragyogó könyv! Véleményem szerint egészen fantasztikus Krisnek az a nézete, hogy minden egyes étkezéssel magad írod a jövőd könyvét…
Csak hosszas klinikai vizsgálódás, történelmi kutatás és töprengés után jöttem rá, hogy ha meg akarom érteni, hogy egyes drogfogyasztók hogyan és miért…
Mi az európai integráció valódi belső logikája? Mit jelenthet Magyarország számára hosszabb távon az uniós tagság? Milyen mechanizmusokon keresztül, milyen…
Cormoran Strike magánnyomozó épp a családját látogatja meg Cornwallban, amikor egy nő a segítségét kéri az édesanyja, Margot Bamborough ügyében, aki rejtélyes…