Berki Mazsi az ajkait már 6 éve kezdte el rendszeresen töltetni, most azonban a botoxot is bevállalta. (Femina - Hazai sztár, péntek 09:50)
Nem tett jót az éjszaka a forintnak. (168ora.hu, péntek 09:47)
Véleménycikket jelenetetett meg a nemzetgazdasági miniszter, amelyben sürgette, hogy a nyugati politikai vezetők is ismerjék fel, amit a vállalatok már igen: kell Kína! (Infostart.hu - Belföld, péntek 10:30)
A legtöbben, több mint 1200-an Londonban, közel 850-en Hágában, és majdnem 800-an Brüsszelben szavaznának. (Telex.hu, péntek 10:24)
Az amerikaiak egyelőre még nem kommentálták meg az MQ-9 Reaper állítólagos elvesztését, a roncsról készült fotókat több OSINT-elemző is megosztotta. (Infostart.hu - Külföld, péntek 10:19)
Két tudós is meghalt, amikor a később Démonmagra keresztelt tárggyal kísérletezett a második világháborúban. (Velvet, péntek 10:16)
A 0,47 literes térfogatú, USB4 Type-C csatlakozóval szolgáló megoldás akár Ryzen 9-cel is választható. (PROHARDVER!, péntek 10:14)
Ki ne emlékezne a 2021-es mémrészvény őrületre, amikor a Gamestop és az AMC vezetésével számos részvény produkált elképesztő emelkedést néhány nap alatt. Három évvel később ismét újjáéledt az őrület, miután a rali atyjaként emlegetett Keith Gill hosszas kihagyás után ismét aktív volt a közösségi médiában, ez pedig elindította a spekulációt a kisbefektetők részéréről. Az árfolyammozgások csak ezen a héten máris több milliárd dolláros veszteségeket okoztak a shortosoknak, az őrület azonban tartogat… (Portfolio.hu, péntek 10:12)
Az AP beszámolója szerint az Egyesült Államok egykoron virágzó ipari városa, Detroit megfordította a lakosságcsökkenését: 1957 óta először nőtt a lakossága 2023-ban az előző évhez képest. A legnagyobb növekedést maguknak tudó nagyvárosok azonban elsősorban délen, illetve délnyugaton találhatók, azokon a területeken, amelyeket leginkább érinthet a klímaváltozás a jövőben. (Portfolio.hu, péntek 10:11)
A balatoni kiemelt InterCitykre és expresszvonatokra az idei nyári szezonban is helyjegyet kell váltani – közölte a MÁV-Start. (Infostart.hu - Belföld, péntek 09:11)
A galéria tavaszi árverésén számos műkincsre, ékszerre, bútorra licitálhatnak az érdeklődők, de az igazi szenzáció a múzeumi minőségű és értékű Zsolnay szobor lesz. (Infostart.hu - Belföld, péntek 08:59)
A csütörtöki Hivatalos Értesítőben közzétette 2023-as pénzügyi kimutatását a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség. A kimutatásban a félmillió forintot meghaladó adományt nyújtó személyek nevét is közzétették. (Infostart.hu - Belföld, péntek 08:23)
A kínai elnök mellett május 9-én Orbán Viktor és Rogán Antal munkahelyén, a Karmelitában járt a TV2 hírigazgatója és a Mediaworks egyik vezetője is. Nem először fordul elő, hogy a kormánybarát média vezetői egymásnak adják ott a kilincset. (hvg.hu, péntek 08:08)
A pártelnök-miniszterelnök terjedelmes interjút adott péntek reggel a Kossuth rádióban. Elmondta, az élet és halál között lévő Robert Ficóért imádkozunk. Szerinte rosszkor esett ki a munkából Szlovákia miniszterelnöke, az EP-választás és az amerikai elnökválasztás dönthet ugyanis háború vagy béke ügyében. (Infostart.hu - Belföld, péntek 07:59)
Robert Fico állapotáról érdeklődött. (Infostart.hu - Külföld, péntek 10:07)
A szlovák kormányfő elleni merényletről és a kínai elnök budapesti látogatásáról is beszélt Orbán Viktor a Kossuth rádióban. Szerinte az erőszak Európában a mindennapi élet részévé vált. (Külföld - Szabad Európa, péntek 08:55)
Október 20-án népszavazást tartanak Moldovában az Európai Unióhoz csatlakozásról – erről döntött csütörtökön az egykori szovjet köztársaság törvényhozása. (Infostart.hu - Külföld, péntek 08:45)
Legkevesebb négyen lelték halálukat a csütörtökön Texas délkeleti részén pusztító viharokban, amelyek Houston körzetében mintegy 850 ezer háztartásban okoztak áramkimaradást. (Infostart.hu - Külföld, péntek 08:12)
Az erőműveket és alállomásokat ért orosz rakétacsapások következtében mostantól hónapokig tartó áramkimaradásokkal számol az ukrán kormány, augusztustól, szeptembertől várható némi javulás - közölte Jurij Bojko, az ukrán miniszterelnök tanácsadója az Ukrenerho országos áramszolgáltató vállalat felügyelőbizottságánál Kijevben. (Infostart.hu - Külföld, péntek 07:35)
Az orosz kormányzó szerint csak az elhárított drónok törmelékei okoztak áramkimaradásokat, műholdképek alapján a Belbek Légitámaszpontban is komoly károk keletkeztek. (Telex.hu, péntek 10:10)
Alkalmanként hét embert visznek majd fel a világűrbe a kínai állam által támogatott CAS Space űrjárművei, amelyeket három éven belül helyeznek próbaüzembe. (Qubit, péntek 10:10)
A Mi Hazánk elnöke és szimbolikus EP-listavezetője szerint a DK és Magyar Péter is hazudik, mert azt állítják, júniusban meg tudják buktatni a kormányt. Ilyen politikai turbulenciát még sosem látott, abban viszont biztos, hogy kijutnak Brüsszelbe. De nekik nem lesz KGBélájuk. Interjú. (Telex.hu, péntek 10:08)
Egyelőre tisztázatlan körülmények között meghalt Labritz Béla, Szentgotthárd fideszes alpolgármestere. Halálának körülményeit hatósági vizsgálat fogja megállapítani. (168ora.hu, péntek 10:05)
Verebes István megdöbbentő őszinteséggel beszélt arról, mi ment félre az életében, és mi mentette meg őt végül. (168ora.hu, péntek 09:50)
17
34
60
80
82
5 találat: | nem volt | |
4 találat: | 14 db | 3 627 200 Ft |
3 találat: | 1 546 db | 34 575 Ft |
2 találat: | 49 158 db | 4 295 Ft |
5
11
25
31
38
43
6 találat: | nem volt | |
5 találat: | 72 db | 229 050 Ft |
4 találat: | 2 413 db | 6 835 Ft |
3 találat: | 36 259 db | 2 845 Ft |
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalónkat! (Velvet, péntek 08:48)
Curtis egészen mostanáig nem beszélt Zoli bácsiról. (borsonline.hu, péntek 08:00)
A tavaszi hónapokban világszerte rengeteg embert fertőzött meg a humán metapneumovírus (HMPV). (Velvet, péntek 07:52)
A hercegné elmondta, hogy jól működik-e a házassága. (borsonline.hu, péntek 07:30)
Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 609 forint volt, ami megegyezik a régiós átlagértékkel. A szomszédos országokban az átlagár 621 forint volt, a magyar ár 1,9 százalékkal, azaz 12 forinttal volt alacsonyabb - közölte kísérleti statisztikai jelentésében pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). (borsonline.hu, péntek 07:18)
3
7
8
9
10
23
24
4
6
12
19
27
30
34
7 találat: | 4 db | 17 918 345 Ft |
6 találat: | 91 db | 171 660 Ft |
5 találat: | 2 870 db | 5 445 Ft |
4 találat: | 38 430 db | 2 105 Ft |
19
22
23
24
27
1
6
5+2 találat: | nem volt | |
5+1 találat: | nem volt | 508 759 € |
5+0 találat: | nem volt | 23 527 155 Ft |
4+2 találat: | 1 db | 2 530 930 Ft |
4+1 találat: | 16 db | 127 430 Ft |
3+2 találat: | 25 db | 65 065 Ft |
4+0 találat: | 34 db | 43 255 Ft |
2+2 találat: | 406 db | 10 250 Ft |
3+1 találat: | 551 db | 7 665 Ft |
3+0 találat: | 1 416 db | 6 355 Ft |
1+2 találat: | 2 018 db | 5 370 Ft |
2+1 találat: | 8 503 db | 3 815 Ft |
Találgass és nevess! Ezek a vidám mondókák egyben találós kérdések is. Nyisd fel a lapokat, és fedezd fel az állatokat! Találd ki! Melyik állaté lehet ez a popsi? A verseket Szabó T…
"Hosszú évszázadok teltek el Narnia aranykora óta, és a birodalom a telmarinok uralma alá került. Miraz király - a kegyetlen zsarnok és trónbitorló - haragja…
Sokszor elmondjuk a gyerekeknek, az étel nem játék. Mutassuk meg nekik, hogy az ételkészítés viszont az! Méghozzá az egyik legjobb közös játékunk lehet!…
Ez az album a www.fotovilag.hu internetes fotómagazin alkotóközösségének legjobb képeit tartalmazza.
A 17 éves kanadai Summer McIntosh csütörtökön Torontóban ismét megdöntötte a 400 méteres női vegyesúszás világrekordját. (Sport365.hu, péntek 08:14)
A nemzetközi szövetség (FIFA) pénteki, bangkoki kongresszusán a brazilok 119-78-as szavazati aránnyal győzték le a belga, holland, német közös pályázatot, így első dél-amerikai országként adhatnak otthont a sportág női világbajnokságának. (Sport365.hu, péntek 07:44)
Csak idő kérdése Massimiliano Allegri kirúgása a Juventusnál. (Sport365.hu, péntek 07:14)
Az Emilia Romagna Nagydíj mellett kosárlabda, labdarúgás, jégkoron, tenisz és kerékpár is műsorra kerül pénteken. (Infostart.hu - Sport, péntek 07:12)
Egyelőre két névről lehet olvasni. (Sport365.hu, péntek 06:15)
Az elmúlt hetek gyorsjelentései alapján még soha nem ért el ilyen magas, 7,4 milliárd eurós nyereséget a Magyarországon nagybankként működő hat nemzetközi bankcsoport az év első három hónapjában. 16% fölötti átlagos tőkearányos megtérülésük a legjobb formájukat idézi, holott az üzleti környezet csak lassan javul: összesített hitelállományuk egy év alatt 3%-kal még vissza is esett. A vártnál sokkal ragadósabb kamatkörnyezet, a kifogástalanul törlesztő ügyfelek és a beinduló hitelkereslet hármas kombinációja… (Portfolio.hu, péntek 10:00)
Robert Pellegrini megválasztott köztársasági elnök csütörtökön találkozott a besztercebányai kórházban fekvő Robert Fico szlovák miniszterelnökkel. A leendő államfő elmondása szerint tudott beszélni Ficóval, aki mindenre emlékszik a merénylettel kapcsolatban – írja az Új Szó . (Portfolio.hu, péntek 09:56)
A múlt heti kínai elnöki látogatás nyomán aláírt megállapodások egyike azt tartalmazza, hogy kínai mérnökök bevonásával keresi Magyarország a megfelelő helyszínt egy új szivattyús tározós erőműhöz, emellett nukleáris kutatás-fejlesztési, képzési együttműködéseket is kötöttek – jelezte a hirado.hu -nak adott interjúban Lantos Csaba. Az energiaügyi miniszter elárulta, hogy az új otthonfelújítási támogatási programnak május végén indul el a saját honlapja, és júniustól lehet majd igényelni a forrást az MFB Pontok hálózatában… (Portfolio.hu, péntek 09:50)
Az egykori Metal Ladyt többször is kilakoltatták. (hvg.hu, péntek 08:16)
A miniszterelnök a pénteki tárgyalás előtt elállt a lap ellen indított sajtóperétől, a perköltség viszont őt terheli. (hvg.hu, péntek 08:11)
Az eső sem riasztotta el azokat, akik különleges Tisza-cipőre, vagy pulcsira, pólóra, zoknira vágytak. (hvg.hu, péntek 07:26)
A Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST Group új belvárosi szállodájának koncepciójáról tartottak csütörtökön beszélgetést. A miniszterelnök lánya, mint kreatív igazgató fejtette ki a véleményét. (hvg.hu, péntek 06:56)
Egy hét múlva indul a 22 éves Azahriah (Baukó Attila) Puskás-koncertsorozata, ennek apropóján fejtette ki véleményét a sikerről, valamint a magyar belpolitikáról. (hvg.hu, péntek 06:21)
Arra utalt, hogy Orbán Viktor a baloldali, háborúpárti aktivistának nevezte Fico merénylőjét. (Telex.hu, péntek 09:41)
A férfi meg is próbálta felgyújtani a zsinagógát. (Telex.hu, péntek 09:40)
The Hungarian PM spoke about the political aspects of the assassination on Robert Fico, and reiterated his vision of Hungary becoming a meeting point between east and west. (Telex.hu, péntek 09:06)
A kétszeres világbajnok Summer McIntosh közel másfél másodperccel javította meg a saját csúcsát. (Telex.hu, péntek 09:04)
A megválasztott köztársasági elnök csütörtökön látogatta meg a miniszterelnököt a besztercebányai kórházban. (Telex.hu, péntek 09:01)
Rövid szöveges összefoglalók jelennek meg a TikTok keresőjében, melyek érintésre bővebben kifejthetik azt, amire a felhasználó kíváncsi. (hvg.hu, péntek 08:03)
Magyar idő szerint hétfő este befutott az iOS 17.5-ös változatának stabil kiadása. Az új rendszerverzió több nagyobb, és néhány kisebb változtatást hoz az iPhone-okhoz, nem mellesleg kijavít 15 biztonsági hibát, melyeket elméletileg a támadók még nem használtak ki. (hvg.hu, péntek 07:33)
Az orosz, államilag támogatott Turla hackercsoport állhat a Lunar nevű kártevő két változata mögött, melyet egy európai ország kormányzati rendszerei ellen vetettek be az ESET szerint. (hvg.hu, péntek 06:57)
RAT – de nem a patkány angol megfelelője, hanem egy életmentő generátor neve ez, mely normál esetben a géptörzsben van elrejtve. Vészhelyzet esetén azonban ez biztosít áramot a kritikus fontosságú műszerek működtetéséhez. (hvg.hu, péntek 06:03)
Egy gélben rejlik az egereken már működő varázsszer. (Infostart.hu - Tudomány, péntek 04:00)
AMD-s alternatívát kapnak az NVIDIA AI-processzorokra a Microsoft felhős ügyfelei. (IT café, péntek 09:55)
Megállapodást kötött az OpenAI, így a Reddit tartalmai is a ChatGPT tudását erősíthetik. (IT café, péntek 08:11)
Leállítja a Workplace appot a Meta, hogy az AI és a metaverzum kerüljön a fókuszba. (IT café, péntek 06:20)
A vállalat a magyar felhasználókat is megcélozza végre a z IKEA Kreativ nevű, mesterséges intelligencia technológiát is használó szolgáltatásával. (IT café, csütörtök 16:56)
A jelentések szerint egy 10 milliárd dolláros üzlet keretében bérelnék az Oracle szervereit. (IT café, csütörtök 12:39)
Május végén debütál Kínában, a gyártó a renderképeket is közzétette. (Mobilarena, péntek 10:04)
Januári, juniorokkal foglalkozó adásunk a téma felsőoktatási aspektusait nem érintette. Ezen most változtatunk. (HWSW Informatikai Hírmagazin, péntek 09:50)
A Winamp mögötti cég a héten bejelentette, hogy megnyitja legendás, Windows alatt futó zenelejátszó szoftverének forráskódját. A közlemény szerint a lépésnek köszönhetően a jövőben közösségivé válhat a Winamp fejlesztése, hiszen abba így mostantól bárki bekapcsolódhat majd. A bejelentést a vállalat egyben egy felhívásnak is szánja a témában érdekelt fejlesztők részére a program jobbításába történő bekapcsolódásra. A Winamp azt reméli, hogy a zenelejátszó múltja és neve számos szakembert bevonz majd… (Prog.Hu, péntek 09:45)
Az exporttilalmi intézkedések káros hatásait középtávon úgy tűnik, kezdi kiheverni a Huawei. (HWSW Informatikai Hírmagazin, péntek 09:20)
Az Intel számos funkciót kínál a Thunderbolt 4 és 5 interfésszel rendelkező rendszerekhez. (PROHARDVER!, péntek 08:37)
Elszabaduló kreativitást és humort ígér a Képzeletbeli barátok minden korosztály számára. John Krasinski azonban még nem elég kiforrott író-rendező, hogy vizionáriusként tartsuk őt számon. Szóval volt ez az animációs sorozat a Cartoon Networkön, 2004 és 2009 között futott, az volt a címe, hogy Fosterék háza képzeletbeli barátoknak. Az én korosztályom, késői Y-generációsok, korai zoomerek biztosan […] The post Árván maradt ábrándok – Képzeletbeli barátok appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, péntek 04:45)
A Netflixre érkezik a Happy, a flúgos golfos folytatása Adam Sandler főszereplésével. Az 1996-os Happy, a flúgos golfos című golfvígjáték folytatást kap a Netflixen, ráadásul az eredeti főszereplő, Adam Sandler is visszatér a golfpályára. Adam Sandler karrierje kétes megítélésű, ugyan hűséges rajongótáborral rendelkezik, tulajdonképpen egy generáció kedvenc vígjátékszínésze, ennek ellenére alpári vígjátékok is jócskán kapcsolódnak […] The post Folytatást kap a Happy, a flúgos golfos appeared first on Filmtekercs… (Filmtekercs.hu, csütörtök 13:29)
Idén másodszorra kerül megrendezésre az Imázsia Kínai Filmnapok, melynek fő célja, hogy a kínai filmművészetet és filmgyártást közelebb hozza a magyar nézőkhöz. Idén május 24-29. között kerül megrendezésre az Imázsia Kínai Filmhét. Klasszikus és modern filmek is helyet kapnak a programban, összesen hat játékfilm kerül majd bemutatásra, köztük a Pekingi történet (1983), az Egy lány […] The post Május végén lesz megtartva az Imázsia Kínai Filmhét appeared first on Filmtekercs.hu . (Filmtekercs.hu, csütörtök 04:45)
Magyarul beszél A csapda. (SG.hu Hírmagazin - Film, péntek 07:18)
Kisebbeknek nem nagyon ajánlják a Garfieldot. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 18:13)
Magyarul beszél az új Lion King trailerje. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 17:44)
Biztos, hogy lesz Happy Gilmore 2. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 15:33)
Lehet, hogy nem térnek vissza a Mr & Mrs. Smith főszereplői. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 13:43)
Ilyen lesz a Wicked. (SG.hu Hírmagazin - Film, csütörtök 11:48)
Abby és Travis egy őrült vegasi éjszaka után másnaposan és zavarodottan ébred, ráadásul nagy meglepetésükre: házasan! Így hát éppen azt teszik, amit bármely főiskolás korú ifjú férj és feleség tenne, akik alig ismerik egymást: Mexikóba utaznak nászútra a legjobb barátaikkal és családjukkal. Ott majd kiderül, hogy önkívületben egybekelni sorsszerű volt, vagy csak egy újabb sorscsapás… [...] Bővebben! (DVDNEWS)
A Take-Two Interactive friss eredménybeszámolójából kiderült, hogy a Rockstar Games sorozatának eddigi legsikeresebb darabjából már több mint 200 millió példány talált gazdára. (PC Guru Online, péntek 10:00)
Borderlands, Bioshock, esetleg egy új Mafia játék? Alig várjuk hogy kiderítsük. (GAMEPOD.hu, péntek 10:00)
Befutott a Bad Boys - Mindent vagy többet végső kedvcsinálója, hamarosan itt a premier. (GameStar Online Hírek, péntek 09:02)
A Summer Game Fest X bejegyzése alapján a 2K Games a nyári rendezvény keretében leplezi le az egyik szeretett szériájának következő felvonását. (PC Guru Online, péntek 09:00)
A napsütéssel hívogató horvát tengerpart a szigetekkel együtt több mint négyezer kilométer hosszú, és bőven találhatóak olyan helyek, amelyek a nyugalom és az elvonulás élményét biztosítják. (Femina - Utazás, péntek 06:46)
Törökországban számos magyar emlék regél a közös múltról - ezekből mutatunk be most egy párat. (Femina - Utazás, csütörtök 11:36)
A külföldi bankkártyahasználatnál néhány dologra nem árt figyelni a kellemetlenségek elkerülése végett. (Femina - Utazás, csütörtök 10:46)
Ezeken a Fertő tavi településeken elrepül egy hétvége. (Femina - Utazás)
Rász el-Haima még kevésbé ismert az Egyesült Arab Emírségekben, mint Dubaj, de a turisták kezdik felfedezni egyedülálló kincseit. (Femina - Utazás)
A színművészt maga osztott meg részleteket az állapotáról. (Infostart.hu - Kultúra, péntek 09:56)
A sérüléssel bajlódó Kingsley Coman mellett a szaúdi ligában futballozó NGolo Kanté behívása jelenti a legnagyobb meglepetést a nyári németországi Európa-bajnokságra készülő francia labdarúgó-válogatott keretében. (Infostart.hu - Kultúra, péntek 07:47)
Elindult a Székely Gyors és a Csíksomlyó Expressz a csíksomlyói búcsúba, Erdélybe péntek hajnalban - tájékoztatta Petrus György, az utazást szervező Kárpáteurópa Utazási Iroda vezetője az MTI-t. (Infostart.hu - Kultúra, péntek 06:37)
Ezért nem volt ott a Nemzet Színésze választáson sem május elején. (hvg.hu, péntek 06:32)
A nyár kasszasikerének ígérkezik az új Mad Max-film, amelyet nagy sikerrel mutattak be a nők átértékelt szerepére koncentráló 77. cannes-i nemzetközi filmfesztiválon. (Infostart.hu - Kultúra, csütörtök 22:01)
Az idei Bőköz Fesztiválon sok-sok zenével egyszerre három fesztiválprogram várja az igényes nyári kikapcsolódást keresőket A hagyományos programkínálaton túl – könnyűzenei nagykoncertek, színházi előadások, folk-programok, amelyek eddig is jellemezték a Bőköz Fesztivált – Dráva Jazz elnevezéssel Horváth Kornél Kossuth-díjas ütőhangszeres művész vezetésével, Ormánság Classic címmel pedig Bogányi Gergely Kossuth-díjas zongoraművész művészeti vezetésével új dimenzió nyílik […] (Magyar zene, csütörtök 19:45)
Rendhagyó esemény Mikepércsen, kattintás után kiderül, mi is! Nem mindennapi kezdeményezést hozott létre három évvel ezelőtt Czapp József mikepércsi református lelkipásztor: minden évben pünkösdkor ugyanis koncertek, kiállítások és vetítések helyszínévé változik a református templom kertje. Idén is színes és színvonalas művészekre és természetesen isteni hangulatra számíthat, aki ellátogat a rendezvényre. „A Fest of Fifty eseményfolyamot […] (Magyar zene)
Dimash Qudaibergen, a kazak énekes , teltházas, nagyszabású, majdnem 3 órás órás koncertet adott a Papp László Sportarénában 2024. május 04-én. (Zene.hu - hírek)
Egynapos koncertsorozatot bonyolít le rendhagyó budapesti helyszíneken a Gorg & Benzol Nagyon Kis Magyarország Turné-jukon a fúziós jazztrió május 25-én piacon, hipermarket kertészeti osztályán, budapesti parkban és Azahriah előtt is játszik, csak kicsit másképp. A tavalyi Öröm a Zene-fődíjas zenekartól eddig sem álltak távol a szokatlan megjelenések, nemrégiben például egy Hip-Hop kislemezt adtak ki. A […] (Magyar zene)
Gáspár Evelint egyre többször látni a helyes férfi társaságában. Minden jel arra utal, hogy ő lehet az új párja. (Femina - Hazai sztár, péntek 09:06)
Jason Statham gyerekei jó sokat nőttek. (Femina - Világsztár, péntek 08:30)
Jordán Tamás már a május harmadikán tartott Nemzet Színésze-választáson sem tudott személyesen megjelenni. (Femina - Hazai sztár, péntek 07:50)
Kucsera Gábor és Tápai Szabina már hivatalosan is bejelentették, hogy kibékültek. Ezt mondták arról, hogy újra egy párt alkotnak. (Femina - Hazai sztár, péntek 07:20)
Jakupcsek Gabriella nem sokszor nyilatkozik operatőr férjéről. Most beszámolt arról, milyen a házasságuk Ádámmal. (Femina - Hazai sztár, péntek 06:50)
A csoki és a narancs ebben az egyszerű, kevert tortában is remekül megy egymáshoz. (Femina - Recept, péntek 10:08)
A fokhagymás olajban pácolt gombát kínálhatod előételként, köretként, vagy kenheted pirítós tetejére. (Femina - Recept, péntek 09:08)
Az egészben sült karajjal alig van munka, de a pácolására szánj elég időt. (Femina - Recept, péntek 08:08)
A házias édességeknek semmi nem érhet a nyomukba: most a legfinomabbakat mutatjuk közülük. (Femina - Recept, csütörtök 10:06)
A fűszeres paradicsomszószban sült, zsenge zöldborsó friss kenyérrel fogyasztva lesz a legfinomabb. (Femina - Recept, csütörtök 09:08)
A kutatók azt is vizsgálták, hogyan aktiválható a barna zsírszövet. (Femina - Egészség, péntek 09:36)
Napjainkban egyre inkább nagyobb figyelmet kap a trombózis és annak megelőzése. Bármely kockázati tényező (esetleg több tényező) megléte esetén kiemelten ajánlott a szűrésen való részvétel és a szakorvosi kontroll. (WEBBeteg, péntek 09:30)
Ezek az italok a kálium egyik legjobb természetes forrásai, ami szabályozza a vérnyomást, és megszabadítja a testet a pangó víztől is. (Femina - Egészség, péntek 08:37)
Mikor milyen probiotikus készítményt válasszunk? Mikor melyik az optimális? Melyik összetevőt milyen panasz esetén keressük? Cikkünkben ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni. (WEBBeteg, péntek 05:03)
Az aranyér egy nagyon gyakori jelenség, melynek számos oka lehet a bekeményedett széklettől a nem elegendő testmozgáson át a terhességig. Kellemetlen tünetei közül a legjellemzőbbek a fájdalom, viszketés, a végbélnyílás körüli repedezett bőr, illetve súlyosabb esetben a vérzés. Ezek megkeseríthetik az ember mindennapjait, ezért kezelésük és a kiújulás megelőzése nagyon fontos. (WEBBeteg, csütörtök 17:15)
Éjszaka hidegfront csapadékzónája érkezett, amely péntek estig sokfelé okoz esőt, záport, zivatart. A hétvége első részében csökken a csapadékhajlam, de vasárnap már elszórtan, hétfőn több helyen alakulhat ki zápor, zivatar. (Infostart.hu - Életmód, péntek 08:33)
Az Android rendszer bővül új funkcióval. (Infostart.hu - Életmód, péntek 06:13)
Szinte minden felhasználó találkozhatott ezzel a problémával korábban. (Infostart.hu - Életmód, péntek 05:40)
Még most sem késő elültetni ezeket a növényeket ahhoz, hogy nyáron gyönyörű színekben virítsanak. (Femina - Otthon, csütörtök 17:16)
A Toyota által kidolgozott eljárással szabadon módosítható az autó színe, ráadásul átfestés helyett elég hozzá némi hő és fény. (Infostart.hu - Életmód, csütörtök 04:48)
Barátoknál, az üzlet polcán gyakran láthatunk olyan pálinkás palackot, amelyben egy szép, nagy körte mosolyog. (Balintgazda.hu, csütörtök 08:56)
A magaságy fontos és nagyon értékes növénye. A termesztéséhez azonban csak az fogjon hozzá, aki képes kielégíteni a növény állandó és jelentős vízigényét, mert enélkül a termett bogyók keserűek, élvezhetetlenek lesznek. (Balintgazda.hu, csütörtök 08:56)
Ez egyike a legszerényebb igényű, strapabíró szobanövényeknek; a kezdő növénybarátok türelmes kísérleti növénye! (Balintgazda.hu, csütörtök 08:55)
A festőbodza (fekete bodza, Sambucus nigra ) terjedelmes, levegős bokrot vagy törzses fácskát nevelő cserje, amely nálunk szinte mindenütt megél, de legkedvesebb számára a lombos erdők cserjeszintje, a szántóföldek „forgója, az utak melléke, az árokpartok és a kerítések töve. (Balintgazda.hu)
Gyümölcsöskertjeink legkedvesebb és leghasznosabb rovarvendégei a háziméhek. Magyarországon a méhészkedésnek a házak körül nagy múltja van; a legtöbb méhész szórakozásból, amatőr módjára foglalkozik e hasznos rovarok tenyésztésével. (Balintgazda.hu)
(Totalcar - 24óra, péntek 09:43)
Az a kemény vámpolitika, amit Amerika alkalmaz Kínával szemben, Európa számára nem járható út. A kínai gyártóknak pedig van honnan elvenniük. (Totalcar - 24óra, péntek 09:23)
A Renault Master alapjára épült kisbuszokkal próbálkoznak a franciák. (hvg.hu, péntek 06:41)
A felvétel annyira szürreális, hogy azt hihetnénk, hogy ez valójában egy vígjátékból jelente. De nem. (Totalcar - 24óra, péntek 06:08)
A sofőrt nem hatotta meg a baleset, segítségnyújtás nélkül elhajtott. (Totalcar - 24óra, péntek 06:06)
A rendőrség és a jogalkotó gőzerővel dolgozik a változások előkészítésén, csak látszólag nem történik semmi. (Totalcar - 24óra, péntek 06:03)
Demecseri otthonukban, halott apja mellett várta a rendőröket és a mentőket egy 28 éves férfi, miután bejelentette, hogy leszúrta szülejét. (Infostart.hu - Bűnügyek, péntek 09:23)
A kábítószer hatása miatt zavart állapotú fiú hétszer vágta meg az apját a fején, a karján és a mellkasán. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 20:50)
Egy 17 éves kamasz fiút vert agyon a dombrádi férfi. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 19:42)
A vádlottat a Dominikai Köztársaságban fogták el, kiadták Magyarországnak. A zárkában szövetkezett társaival. (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 15:40)
Közösség tagja elleni erőszak és plakátrongálás miatt fogtak el egy idős, fővárosi férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (Infostart.hu - Bűnügyek, csütörtök 11:46)
Az önkéntes tűzoltó egyesületek ezzel is tudnak pályázni. (Lánglovagok.hu)
A látogatók előtt megnyílt épület tűzvédelmére vetettünk néhány pillantást. (Lánglovagok.hu)
A tűzoltók vízhiánnyal küzdöttek az oltásnál, részint azért, mert az előírt mennyiségű oltóvíz hiányzott a medencéből. (Lánglovagok.hu)
A hivatásos tűzoltóság helyett már Repülőtéri Létesítményi Tűzoltó-parancsnokság működik. (Lánglovagok.hu)
E könyv egyszerre kihívó és lenyűgöző. Júdáspénz, júdáscsók - beszédes szavak. Júdás neve ma egyet jelent az árulással. Stead regényében azzal a Júdással…
Mágikus rituálék és varázslatok gyakorlása ősrégi művészet, ami a világon mindenhol megtalálható. A mágia az az erő, ami összekapcsolja a lelki energiát…
"Tanárnő kérem én tanultam!" -hallani sokszor a felelet helyett az órákon. A Pályaorientáció sorozatunk első kötete segít a diákoknak kialakítani önálló, eredményes tanulási módszereiket…
Az Emlékezet sorozat szám szerint utolsó darabja készült el Ambrus Lajos-nak, az életművet kitűnően ismerő írónak az összeállításában. Nehéz feladat volt…
Moares boszorkánynagyanyja átka alatt születik, harmincévesen már aggastyán, de született mesemondó. A gazdag fűszerkereskedők leszármazottja, miután…