Menü betöltése...
»Utazás»MC BUBU utazási blogja»Sáska - Szőc, Hertelendi kastélyrom
Bejelentkezés
Várj...
E-mail:
Jelszó:
Bejelentkezés
Adatok mentése...
Helyszín

MC BUBU utazási blogja
196  1  0

Magyarország

Sáska - Szőc, Hertelendi kastélyrom

8308 Sáska

2018. március 1. csütörtök 09:57
2018. január 24. szerda
 46°58'46,167"N   46,979351
 17°30'16,451"E   17,504431

4714  13  1  5  1

Nyirád felől, a katonai romváros mellett elhaladva kellemes séta tehető az erdőben, a romig. A rommal szemben található a dabosi templom romja, amely minden bizonnyal kapcsolódik is ehhez az épülethez.

Szőc határában, az Árpád-kori Dabos falu templomának romjával szemben, a hegyoldalban áll az „Elfelejtett kastély” (Hertelendy Kálmán volt az utolsó tulaj, aki a kastélyt építette. Előtte középkori templom, vagy kolostor állt a helyébe, majd romjaira, illetve abból húzta fel a nemes az erdei lakot).

Kultúrtörténeti érdekességként szolgálhat, hogy az építtető fia, Békássy Ferenc, aki kiemelkedő tehetsége révén a cambridge-i King's College-ban folytatta tanulmányait, és az olyan embereket mondhatott barátainak, mint a filozófus Wittgenstein, a közgazdász Keynes, vagy az írónő, Virginia Woolf.

Az ifjú író és költő nagyon fiatalon a cambridge-i elit társaság középpontjává vált, ígéretes jövő elé nézett, de közbeszólt az I. világháború, 22 évesen, tragikusan fiatalon esett el az orosz fronton.

Az épületet feltehetően a II. világháború alatt hagyták el. A kastély falai sok helyen két emelet magasan állnak, a beomlott pince egy része is kivehető, a tetőzet teljesen elpusztult. A belső tereket visszahódította a természet, az egykori termekben sűrűn burjánzik az erdei aljnövényzet, de még így is romantikusan impozáns..

Nem kizárt, hogy valóban, a templomrom fölött állott egy klastrom, mely a fentiek szerint világi hívságok építőanyagául szolgált, míg e minőségében ismét rommá nem nemesedett.

További túra - és egyéb videókért iratkozz fel YOUTUBE csatornámon: https://www.youtube.com/user/MCBUBU0

Sáska Szőc, Hertelendi kastélyrom
[Hibabejelentés]
Oszd meg ezt a helyszínt: Sáska - Szőc, Hertelendi kastélyrom

Facebook

Twitter

Viber

Messenger

WhatsApp

Telegram

Skype

Blogger

Flipboard

LinkedIn

Reddit

Buffer

E-mail

Gmail
TOP 12 utazási blog
Kocsis Noémi
Bakancslista - Magyarország
21% kedvezmény!8 998 Ft helyett: 7 108 Ft
Legszebb útvonalak
Spanyolországi utazás
Kriszti útvonala 11 helyszínnel
Balaton körbefutás 2021
PK útvonala 5 helyszínnel
Eső nélkül - Anglia
zsumol4 útvonala 23 helyszínnel
Séta Pula-ban
Tündüs & zo- útvonala 7 helyszínnel
Brüsszel - London - Párizs
Kriszti útvonala 24 helyszínnel
Séta Kuredu szigetén
Tündüs & zo- útvonala 21 helyszínnel
Hajókirándulás a Manavgat folyón
Tündüs & zo- útvonala 3 helyszínnel
Néhány nap Prágában
bazsimc útvonala 5 helyszínnel
Séta Poreč-ben
Tündüs & zo- útvonala 9 helyszínnel
Irán 2017
kalandutazo útvonala 1 helyszínnel

Hamarosan kezdődik a TV-ben


RTL
18:00 RTL Híradó – Esti kiadásHírműsor (2023)

TV2
18:00 TényekMagyar hírműsor sorozat (2023) (149. rész)

film+
18:30 Jumanji: A következő szintAmerikai kalandfilm (2019)

Cool
17:50 A mi kis falunk: KarácsonyMagyar vígjátéksorozat (2022) (7. évad 5. rész)

Viasat 3
17:10 SpongyaBob – A mozifilmAmerikai rajzfilm (2004)

Mozi+
18:00 A függetlenség napjaAmerikai vígjáték (ismétlés) (1996)

SuperTV2
18:45 Mindenütt nőAmerikai romantikus film (2002)

Paramount Network
19:00 Sherlock és WatsonAmerikai dráma (2014) (3. évad 17. rész)

Duna Televízió
17:25 Te ugrasz, én elkaplakMagyar dokumentumfilm (2023)
Szavazz erre a helyszínre
Szavazz Te is, hogy neked mennyire tetszett ennek a helyszínnek a bemutatása!
5
0/5
1 szavazat: 5 pont
Másolás
Ha tetszik ez a helyszín, akkor másold át az adatait a saját bakancslistádba! Ha még nem lenne, akkor itt készíthetsz egyet: új bakancslista létrehozása.
Bakancslista:
 
Adatok másolása
Várj...
Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!