Menü betöltése...
»Utazás»Templom

Templom

172
3

Ausztria, Mariasdorf (Máriafalva), a Mária Mennybemenetele templom, SzG3

Sziasztok, Gábor vagyok! Úgy templomokról ritkán szoktam külön beszámolót írni (templom templom, nekem a zöme egyforma). Azonban most igencsak kivételt kell tennem, mivel egy tényleg nagyon szép templomra bukkantam, amelynek ráadásul igen sok magyar vonzata is van. Igazából véletlenül bukkantam rá, amikor Lékán a templom mellett (még csak nem is…

Magyarország, Eltűnt Árpád-kori falu 13 - Kövesd (Kewesd) falu

A templomrom miatt jöttünk ide először. A rom rendkívül szép környezetben található. Mellette van egy forrás, aminek a vize a Balaton nádasáig viszonylag rövid utat tesz meg, ligetes, nagyon szép környezetben. Kellemes pihenőhely. Az Aszófői Kövesdi templomrom a település vasútállomásától délre található. Megközelíthető az Aszófőn keresztülhaladó 71-es főútról a Romkápolna utcán…

Ausztria, Grác, a Mauzóleum és közvetlen környéke, SzG3

Sziasztok, Gábor vagyok! Most egy másik kapun lépünk be Grác városközpontjába, ez a Burgtor. A neve teljesen jogos (Várkapu), mivel közvetlenül a gráci várhoz vezet (a várat már korábban kitárgyaltuk). Most nem jobbra (a vár felé), hanem balra kanyarodunk, a Mauzóleum és az Alexandriai Szent Katalin templom együtteséhez. Építészetileg nagyon zsúfolt…

Magyarország, JÁK, Szent György templom

A Fertőről visszafelé látogattuk meg. Az egyik oldala még be volt állványozva. Nagyon szép, viharos történelmű látnivaló. Kulcsot és belépőt a templommal szemben lévő kis ajándékboltban lehet kapni. Az egykori jáki bencés apátság bazilikája a magyarországi román stílusú építészet kiemelkedő alkotása. A hazai középkori nemzetségi monostorok egyedülálló épségben fennmaradt képviselője…

Magyarország, Őriszentpéter, Szent Péter román kori templom, SzG3

Sziasztok, Gábor vagyok! Eddig igazából nem tudtam az Őrség központjáról írni semmit, mivel tényleg nem találtam ott semmit ( hogy az Őrség központja, az abban merül ki, hogy sok szálláshely és étterem van, meg itt van az Őrségi Nemzeti Park központja is). Igazából az sem igaz, amit a címben írtam, inkább az lenne a megfelelő megfogalmazás, hogy román kori eredetű…
Várj...
Saját utazási blog
Készíts Te is egy utazási blogot!
Tedd közzé, hogy merre jártál a nagyvilágban, vagy hozz létre egy bakancslistát és gyűjtsd össze, hogy hova szeretnél még eljutni!

Bulgária, Veliko Tarnovo

Bulgária későközépkori fővárosa tartogatja a legtöbb műemléket az országban. Ha valaki beírja a „googléba” a várost, akkor az első magyar találat nem egy kedvező leírás lesz. Az akkori negatívumok ma már alig érezhetők. Például mi a kettős árlistát az egész országban sehol se észleltük. Bizonyára ma is létezik, de már jóval kevésbé jellemző, mint a cikk írásakor…

Magyarország, Oroszlány-Majkpuszta: Kamalduli remeteség

Tatabányától pár kilométerre található hazánk egyik méltatlanul ismeretlen kincse. Pedig a remeteházak egész jó állapotban vannak és a kastély még romosan is sok érdekességet rejt. Már a középkorban egy premontrei kolostor állt a mai remeteség helyén. A kamalduli barátokat 1733-ban telepítették Majkra. A kamalduliak anyakolostoruk mintájára alakították ki a majki kolostort is…

Olaszország, Róma-Spanyol lépcső

Európa leghosszabb, és legszélesebb kültéri lépcsője, a rómaiak egyik kedvenc találkahelye 138 lépcsőfokból áll, 1717-ben épült, és utoljára 1995-ben újították fel. Azért Spanyol lépcső a neve, mert ma is itt található Spanyolország nagykövetsége. Létét nem kis mértékben egy francia diplomatának, Étienne Gueffiernek köszönheti, aki 20 ezer scudit adományozott a lépcső megépítésére…

Magyarország, Várpalota, Thury vár, SzG3

Sziasztok, Gábor vagyok! Amikor többször áthajtottam Várpalotán, egy egy villanásra láttam a Thury várat, de csak most volt rá időm, hogy egy kicsit meg is állhassak. A vár könnyen megközelíthető, a város központjában található, a Szabadság téren. Hasonlóan a sárvári várhoz, ez is teljesen körbejárható és körülötte itt is park található. A z épségét…

Magyarország, Eltűnt Árpád-kori falu 33 - Rád

A 7-es főútról, Balatonlelléről lekanyarodva lehet odajutni, Rádpusztára beérve az utca végén jobbra. Gyönyörű környezetben és kilátással, gyönyörű rom. A templom eredetileg egy lapos, jól kiégetett vörös színű téglából falazott félköríves szentélyből és egy ennél alig szélesebb hossznégyszögű hajóból állt. A kis templom falainak alapozása különleges, kb…

Magyarország, Eltűnt Árpád-kori falu 20 - Kerekikál falu

A későbronz-koravaskori földsánccal körülvett földvár tövében áll a jó állapotban lévő templomrom. A terület a honfoglaló Kál-Horka szálláshelye lehetett, valószínű, hogy a Horka nemzetségbe tartozó Bulcsú vezér is innen indult kalandozó-portyázó hadjárataira. Konsztantinosz bizánci császár 950-es években írt művében, valamint XIII. és XIV. századi…

Egyesült Királyság, Canterburry

Középkori városfallal körbevett óvárosban áll a katedrális. 1184 óta többször átépítették, bővítették. Gyönyörű a később hozzáépített késő gótikus, legyező díszítésű boltozata. Becket Tamás meggyilkolásának helyét négyszögletes kő jelzi. IV. Henrik és Navarrai Johanna sírja is itt található. A városban ma is megmaradt néhány értékes Tudor stilusú favázas ház…

Bulgária, Szófia

Bulgária fővárosa Szófia gyönyörű műemlékekben gazdag város.Nagyon rég jártam itt biztos sokat változott azóta.

Magyarország, Eltűnt Árpád-kori falu 22 - Csomorkány falu

Hajdanán még a török idők előtt békésen termelték a gabonát, tenyésztették az állatokat ezen a környéken. Az államalapítás utáni évszázadokról bizonyosan tudni lehet, hogy számos kisebb-nagyobb falu terült el a mai Hódmezővásárhelyen és környékén. Jellegzetessége volt a tájnak a számos ér, tó, vizenyős terület. A települések közül mintegy tizenötben…

Lengyelország, Wambierzyce

Bár látszólag a templom a legnagyobb látványosság itt, mi azért találtunk más, érdekes dolgot is (erről később). A helyet hívják még Sziléziai Jeruzsálem-nek is, talán nem véletlenül. A templom körüli területen van Olajfák hegye , Sinai hegye, stb. tiszta bibliai, jeruzsálemi terület-nevek. Azonban a templom (ill. a környéke) elsősorban az itt található…

Csehország, Náchod, SzG3

Lengyelországból az első város, amit érintettünk az Náchod volt. Ahogy ide értünk, már azonnal érezni lehetett, hogy az itteni városok magasabb építészeti nívót képviselnek, mint az általunk meglátogatott lengyel városok (itt elsősorban a házakra, az össz látképre, úgy egyáltalán az épített városkép összességére gondolok). Ez már a Főtéren (Masaryk…

Csehország, Broumov, Klášter Broumov, SzG3

Az Adršpach-i sziklák után hazafelé ide is beugrottunk. Némi fenntartásom van a látogatás után a következők miatt. Maga a kolostor kívülről nagyon szépen helyre van állítva, azonban belül, legalább is azon a részen ahol mi voltunk, van még mit tenni. Óránként van vezetés, minden páros órában 'Élet a kolostorban' címmel, minden páratlan órában 'A barokk részek' címmel…

Csehország, Opočno, SzG3

Ide csak beugrottunk megnézni a kastélyt kívülről. Előtte Dobruskában voltunk egy jót strandolni. Mivel csak néhány km-re esik ettől a helytől Opocno, így úgy döntöttünk, hogy megnézzük a kastélyt. A városközpontban éppen egy kis vidámpark települt le, ami elzárta az utat a kastély felé, így onnan elgyalogoltunk a régi városmagon keresztül a kastélyig…

Magyarország, Középkori szerzetesek 11 - Budaszentlőrinci Pálos monostor

A pálos kolostor helyén egy remete gondozásában álló királyi kápolna volt, ami az esztergomi érseknek volt alárendelve. 1290-ben ezt a kápolnát Lodomér esztergomi érsek visszahelyezi a veszprémi püspökség joghatósága alá. 1304 körül alapítja meg Lőrinc, a rend negyedik elöljárója Budaszentlőrinc pálos monostorát, majd Károly király, János óvári ispán…

Szlovákia, Pozsony, a Belváros - 2021

Egy hónapig be volt zárva a Nyugati pu (2021 július) és Újpesten is megálltak a nemzetközi expresszek, ezt kihasználva elmentem 2 napra Pozsonyba. Azt eddig is tudtam (és láttam is), hogy a szlovákok alaposan elhúztak mellettünk, de az alábbit még én sem tudtam: 2017-ben Pozsony volt az Európai Unió harmadik leggazdagabb régiója a bruttó hazai termék…

Templom

TOP 12 utazási blog
Legszebb útvonalak
Irán 2017
kalandutazo útvonala 1 helyszínnel
Kaukázus
kalandutazo útvonala 6 helyszínnel
Török Riviera és görög emlékek
ferenc.czigler útvonala 12 helyszínnel
Séta Pula-ban
Tündüs & zo- útvonala 7 helyszínnel
Erdély körút
Lacus útvonala 3 helyszínnel
Séta Monastir-ban
Tündüs & zo- útvonala 6 helyszínnel
Séta Kuredu szigetén
Tündüs & zo- útvonala 21 helyszínnel
Hajókirándulás a Manavgat folyón
Tündüs & zo- útvonala 3 helyszínnel
Séta Prágában
Tündüs & zo- útvonala 22 helyszínnel
Séta Poreč-ben
Tündüs & zo- útvonala 9 helyszínnel
BESbswy